2010. május 30., vasárnap
2010. május 27., csütörtök
Műtőasztalon a magyar egészségügy, mit tervez a Fidesz?
Horváth Eszter ÁgnesMagyarországon az egészségügy évek óta "permanens reformkísérleti" lázban ég, így nem meglepő, hogy annak átalakítása kiemelt helyet kapott a Fidesz választási programjában. Egyelőre, ami biztosan állítható a kormánypárt elképzeléseiről, hogy lesz egészségügyi reform, ráadásul az kiemelt figyelmet fog kapni az új kormány működése során. A 20 éves Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb, egészségügyről szóló elemzésében azt vizsgálta, hogy milyen folyamatok zajlanak a hazai egészségügyben, illetve megvizsgálta azokat az égető problémákat, amelyek súlypontjainak felvázolásával megállapítható, hogy milyen típusú átalakításban érdemes gondolkodni ma Magyarországon. Az Equilor külön vizsgálta az amerikai történelem egyik legnagyobb horderejű reformjának, az egészségügy átalakításának várható hatásait, illetve annak tőzsdei lecsapódását.
Az Orbán Viktor által felvázolt végrehajtói struktúrán belül az egészségügy nem kap majd önálló irányítási funkciót a 8 csúcsminisztériumon belül, hanem az oktatási, kulturális, szociális és sport ügyekkel egyetemben a Nemzeti Erőforrások minisztériuma alá tartozik majd. Az öt ágazatot magában foglaló csúcsminisztériumot Réthelyi Miklós humánpolitikai miniszter irányítja majd, akit május 28-án, pénteken hallgat meg az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága, ahol néhány elképzeléséről több részlet is napvilágot láthat.
Az Equilor szerint alapvetően két irányból lehet megközelíteni az egészségügyi reformot és felállítani az ehhez szükséges diagnózist: egyfelől az ellátórendszer struktúrájában rejlő diszfunkcionalitásokon keresztül, másfelől finanszírozási oldalról. Tény, hogy az utóbbi sokkal átfogóbb feladatot kíván, mivel a költségvetés pozíciója erős korlátot szab bármiféle többletforrás biztosítására, így első lépésben inkább a források átstrukturálására lehet számítani.
A különböző egészségügyi szolgáltatásokra a legnagyobb terhet a lakosság nagy igénybevételi aránya, valamint a szolgáltatásokhoz való hozzáférés túl széles köre rakja. Az eddigi reformpróbálkozások elsősorban forrásoldalról vizsgálták az ellátórendszer rendbetételét, vagyis kapacitásleépítéssel próbálták javítani a szektor produktív jellegét. Főleg a súlyponti korházak kialakításával, és felesleges aktív korházi kapacitások visszavágásával, valamint az ebből következő betegutak átszabásával kísérletezett.
A Fidesz programja alapján az egészségügyi ellátás strukturális átalakítása nem célozza a hozzáférhető szolgáltatások körének (további) csökkentését az OEP által finanszírozott keretből. Sőt, további kapacitást rendelne (vissza) a földrajzi ellátó egységekhez. A Fidesz egyfelől az alapellátást erősítené (a szétdarabolt, szervezetlen rendszert átláthatóbbá alakítaná), illetve strukturális szempontból a legfontosabb változás az lehet, hogy a betegellátást a kórházi fekvőbeteg ellátás felől a járóbeteg ellátás irányába, illetve a háziorvosok felé irányítanák. Vagyis a kórházi ellátás racionalizálása várható, aminek keretében nincs kizárva, hogy folytatódnak majd a leépítések is. A program megfogalmazott célja a háziorvosok esetében, hogy csökkenjen az orvosok adminisztrációs terheltsége, illetve finanszírozási oldalon is segítenék a háziorvosokat, hogy a várhatóan növekvő igényeket képesek legyenek ellátni. A járóbeteg ellátás megerősítése szempontjából fontos, hogy a Fidesz újragondolná és megerősítené a gondozói hálózat szerepét, ezen keresztül pedig némileg tehermentesíthetővé válna a fekvőbeteg ellátás.
Emellett a program külön foglalkozik a sürgősségi ellátás színvonalának javításával, amelynek keretében a mentőszolgálat eszközparkját újítanák meg. További cél, hogy az ország bármely pontja legfeljebb 15 perc alatt elérhetővé váljon a mentőszolgálat számára. Általánosságokban is igaz, hogy a szakrendelőket csúcstechnológiával látná el az új kormány, amitől azt várnák a döntéshozók, hogy a szakorvosi túlterheltség csökkenjen, míg az otthoni kezelések száma megnőne. Mindehhez természetesen a rendszert jelentősen fel kellene tőkésíteni. Elvi cél, hogy az ellátás a lakóhelyhez minél közelebb történjen, ehhez pedig a betegutak újragondolása várható - a program szerint.
Az egészségügyet működtető rendszer konszolidációja
Szervezeti szempontból fontos változás lehet az Equilor szerint, hogy a Fidesz a működtető rendszer konszolidációját tervezi. Igaz, azt a szakpolitikusok is hangsúlyozzák, hogy ez egy hosszú távú projekt része lenne, mivel a becsült költségek akár a 600 milliárd forintot is elérhetik. Pontosan nem tudni, hogy nézne ki a konszolidáció, de a Fidesz kétharmados többsége megkönnyíti például azt, hogy a konszolidáció részeként az adósság rendezése fejében elkérnék a kórházak működtetési vagy tulajdonjogát az önkormányzatoktól, és egy egységes nemzeti egészségügyi szolgálatot léptetnének működésbe. Mindenesetre az állami egészségügyi intézmények száma ebben az esetben bizonyosan nőne.
Mint látható, a kormány tervezi a kórházak adósságállományának rendezését, és a szolgáltatók közösségi tulajdonban tartását. A magánosításhoz való viszonyban ugyanakkor némi ellentmondást is fel lehet fedezni a programban az Equilor szakértői szerint. Bár a Fidesz programja külön érvel a kórházak köztulajdonban tartásának fontossága mellett, a leendő humánpolitikai miniszter utalt rá, hogy a szakorvosi rendelők is kvázi magánpraxisként működhetnének a jövőben, mint ahogy a háziorvosok praxisai. Ugyanakkor a biztosítási oldalon továbbra is az egységes állami biztosítási rendszer fenntartását tartja elképzelhetőnek a Fidesz.
Utánpótlás az egészségügyben - átalakulhat az egészségügyi képzés
Az utánpótlásra költheti a kormány a legnagyobb összeget, ha sikerül megfelelő forrásokat találni. Általában is elmondható az egészségügyi rendszerekről, hogy a munkaerő költségek teszik ki a szektor kifizetéseinek jelentősebb részét. Korábbi nyilatkozatokból kitűnik, hogy a Fidesz prioritásai között szerepel az egészségügyi dolgozók jövedelmi helyzetének javítása. Ehhez jelentős többletforrásokra lenne szükség, főleg, ha a párt tervei szerint a szektorban dolgozók létszámát is megemelnék. Utóbbira több megoldást is kigondolhat az új kormány, ahogyan az előző is például a rezidens képzési rendszer szigorításával igyekezett itthon tartani a hazai egyetemeken végzett orvosokat. A kormánypárt jelezte, hogy a mostani drasztikus rezidensképzési szabályokon változtatna, vagyis nem kötelezné az egyetemről kijövőket, hogy itthoni szolgáltatóknál helyezkedjenek el, ehelyett versenyképesebb bérezéssel a motiváción javítana.
A dolgozók jövedelme számít a legszűkebb keresztmetszetnek a reformtervben, amihez biztosan további forrásokat kell rendelni és hosszú távon elkerülhetetlen lesz a közkiadások növelése. Amennyiben a Fidesz a források emelését a finanszírozás strukturális változtatásával igyekszik elérni, akkor egy teljesítmény ösztönző fizetési rendszer bevezetésével hatékonyság javulást is elérhet, valamint további költséget spórolhat meg.
Gyógyszergazdálkodás - előnyben a hazai gyógyszergyártók
A gyógyszergazdálkodás újragondolásának részeként a kormány támogatni fogja a generikus termékek kutatását, valamint a hazai piacon történő forgalmazás lehetőségeinek javítását. Emellett külön támogatási rendszert hoznak létre az úgynevezett biosimilar (magas technológiai igényű) gyógyszerek támogatására. Ezen intézkedésekkel a Fidesz minden bizonnyal igyekszik némi előnyhöz juttatni a hazai gyógyszergyártókat, elsősorban a tőzsdén jegyzett két vállalatot, az Egist és a Richtert.
Tőzsdei hatások - Richter, Egis
Mindkét hazai tőzsdei cég, így az Egis és a Richter eredményére is pozitívan hatna, ha a generikus és a saját kutatással rendelkező termékeik állami támogatásban részesülnének és könnyebben kerülhetnének hazai forgalomba. Ráadásul a marketing költségek kiküszöbölése, valamint a tervezhetőbb kapcsolat a szolgáltatókkal, amit a hosszú távú szerződések teremthetnek meg, szintén kedvező helyzetbe hozhatja a hazai gyógyszergyártókat. A programban van ugyanakkor olyan elem is, amely egyértelműen negatívan hatna a gyártókra. Ilyen például "a párhuzamos importból származó gyógyszerek térnyerésének elősegítése". Nyilvánvalóan ez árverseny kialakulásához vezethet a hazai piacon, ami eredményrontó hatású lehet az Egis és a Richter működésére is. A gyógyszergazdálkodási törvény megváltoztatása is bizonyosan negatívan hat majd a gyógyszergyártók eredményére, például ha eltörlik a mostani törvényben előírt adófizetési kötelezettség részleges visszatérítését.
Finanszírozás
Magyarország a fejlettségi mutatói alapján nem költ kifejezetten keveset egészségügyre, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a közkiadások mértéke egyre szűkül, míg a magánszolgáltatók nagyobb teret nyernek. Magyarország a legfrissebb rendelkezésre álló, 2007-es OECD adatok alapján a GDP 7.4%-át fordítja egészségügyre. A Fideszben van nyitottság az állami források növelésére, bár hozzá kell tenni, hogy a Fidesz programját jegyző egyik szakpolitikus kijelentette, hogy egyelőre több pénzt az új kormány sem tud adni, viszont a működtetők részére 200 milliárd forintot átcsoportosít majd (más egészségügyi forrásból).
Az Egészségbiztosítási Alapnak folyamatosan növekszik a forrásigénye, mivel a bevételei 2008 óta (főleg a válság hatására elmaradó járulékok miatt) folyamatosan csökkennek, amit a központi költségvetésből tud csak pótolni a kormány - figyelmeztetett az Állami Számvevőszék tavaly év végi tanulmánya. A tavalyi 135-150 milliárd forintos deficit helyett idén 329,3 milliárd forintnyi hiány keletkezhetne az alapban az ÁSZ számításai szerint, ha az előző kormány nem irányoz elő 273,9 milliárd forintos átutalást. Egyébként a pénzügyminisztérium már tavaly is mintegy 300 milliárd forintot csoportosított át az alapba, azáltal, hogy a duplájára emelte az állam által biztosítottak kompenzációjának mértékét. Ez mintegy 5,6 millió embert érintett. Az alap idénre tervezett hiánya így 53 milliárd forint lehet. Ezen belül a kiadási oldalon 12,6 milliárd forinttal nőtt a teher a tervezetthez képest, és összességében 1407 milliárd forint várható.
Az elmúlt időszakban komoly paradigmaváltás állt be a hazai egészségügy finanszírozásában. Míg korábban teljesítmény alapján osztották szét az intézmények között a forrásokat, addig a tavalyi év második felétől a fix alapdíjas rendszerre történő átállás kezdődött meg, ami gyakorlatilag egyfajta előfinanszírozási szisztémának felel meg.
A tervezett reformlépések Magyarországon
1. Az egészségügy konszolidálása. Erre a célra 100 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Az új rendszer célja a bizalomerősítés és a hatékonyság növelése. A korházak adósságának egy részét szanálhatják.
2. Finanszírozás. A működtetők feltőkésítése és több forrás elhelyezése az egészségbiztosítási alapba (a gyógyító-megelőző kassza előirányzatainak megemelése). A finanszírozási technikában a kórházak eladósodásának megakadályozása, költségeik jobb fedezése a cél.
3. Források átcsoportosítása, csúcstechnológiát telepítenek a szakrendelőkbe, hogy minél több beteg otthoni ellátását is meg tudják oldani.
4. Az adminisztrációs terhek azonnali csökkentése a háziorvosok esetében, illetve a betegutak racionalizálása.
5. Egységes állami egészségügyi szolgálat kiépítése. A meglévő állami intézmények mellé az önkormányzatoktól átvennék a megroppant anyagi helyzetű kórházak, rendelők működtetését is.
6. Az egészségügyi dolgozók létszámának és bérének növelése.
7. Rezidensképzés átalakítása. A bérezéssel motiválnák az itthon maradásra a friss diplomásokat. Gyorsított orvosi szakképzés.
8. A hazai gyógyszergyártók kutatásainak és generikus fejlesztéseinek támogatása, hazai piacon jobb helyzethez juthatnak, ha több évre szóló hosszú távú szerződéseket köthetnek a szolgáltatókkal.
9. A fekvőbeteg ellátásról a járóbeteg ellátás és a háziorvosi szolgálat irányába tolnák el a kapacitások egy részét.
Tendenciák az amerikai egészségügyben
A 2008-2009-es években kiteljesedő gazdasági válság az élet számos pontján változást hozott. Amennyiben a gazdaságpolitika témakörére koncentrálunk, nemcsak a fiskális és a monetáris politika drasztikus átalakítására kényszerítette a kormányzatokat a II. világháború utáni éra legnagyobb krízise, de olyan területeket is beemelt a figyelem középpontjába, amelyek normál körülmények között még hosszú ideig "nem kerültek volna terítékre". Ilyen - többek között - az egészségügy kérdése, amely esetében komoly reformfolyamat indult meg például az Egyesült Államokban. Napjainkban, a válság nyomán az egyes államok számára kritikus fontosságúvá válik, hogy prudens költségvetési politikát folytatva megelőzzék az államadósság fokozatos felduzzadását. Az egészségügy szerepe pedig éppen emiatt fontos az USA-ban, mivel az óriási szeletet hasít ki az államháztartás kiadási oldalából.
A válság másik kardinális hatása az állam szerepének újraértékelése volt. Egy olyan időszakban, amikor a pénzügyi rendszer megregulázása, szigorúbb felügyelet alá vonása, azaz lényegében az állam befolyásának növelése a közvélemény szemében elengedhetetlen, a társadalom talán könnyebben fogadja el, ha az állam más területeken is - így az egészségügyben - nagyobb szerepet vállal.
A statisztikai feljegyzések szerint az egészségügyi kiadások az 60-as évek óta gyorsabb ütemben nőttek az Egyesült Államokban, mint maga a gazdaság. Becslések szerint 2009-ben 2500 milliárd dollár ment el egészségügyi jellegű kiadásokra az USA-ban, ami személyenként 8,160 dolláros költésnek felel meg. Ez az összeg az éves bruttó hazai össztermék 17,6%-ának felel meg. Az önmagában is rendkívül magas adatot az teszi még kiemelkedőbbé, hogy eközben az amerikai állam a költségvetés kiadási oldalának 20%-át költi védelmi kiadásokra, illetve 22% megy szociálpolitikai kiadásokra.
Nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló az USA egészségügyre szánt kiadási volumene. Az OECD által 2007-ben készített tanulmány szerint 2007-ben az Egyesült Államok a GDP 16%-át fordította egészségügyi kiadásokra. A sorban az USA-t Franciaország követte a GDP 11%-ának megfelelő összeggel, majd Svájc következett 10,8%-os értékkel. A fejlett OECD tagállamok közül kiemelendő még Németország (10,4%), Belgium (10,2%), Ausztria (10,1%), Kanada (10,1%), Portugália (9,9%) és Hollandia is (9,8%). Látható tehát, hogy költségvetési oldalról igencsak indokolt volt az Egyesült Államok egészségügyi rendszerének áttekintése és rendszerszintű átalakítása. A több mint 300 millió állampolgárt számláló Egyesült Államokban az egészségügy egészét átkalibráló törvény életbe lépése előtt 45 millió amerikainak nem volt biztosítása. Ehhez jön hozzá, hogy az e célra szánt állami (és magánjellegű) kiadások eloszlása a lakosság arányában torzak. 2007-es adatok szerint az amerikai lakosság felső (azaz legtehetősebb) 1%-ához volt köthető az összes egészségügyi kiadás 23%-a.
Az elfogadott egészségügyi reform az amerikai államnak 938 milliárd dollárjába fog kerülni a következő 10 évben a Kongresszusi Költségvetési Hivatal szerint, azonban a pozitív oldala egyben, hogy 138 milliárd dollárt viszont megtakarít az államnak, vagyis ennyivel csökken az amerikai kincstár hiánya 10 éven át.
Az amerikai történelem többek szerint egyik legnagyobb horderejű reformjával kapcsolatban az Equilor elemzői kiemelik, hogy az több év alatt lép életbe. Vannak olyan intézkedések, amelyek már 2010. július 1-jén hatályba lépnek, de olyan része is van a csomagnak, amely csak 2018-tól válik hatályossá.
2010. május 24., hétfő
MAGABIZTOS SZÜLÉS
A hálapénzzel sokszor épp azt kapjuk, amit nem szeretnénk. Minden leendő szülő mélységesen gondolja át, kinek és miért fizet! Akkor is erre biztatok mindenkit, ha már tudja, hogy kinél fog szülni. Ennek a babának nem lesz több születése, csak ez az egy. Az anya felelőssége számára a legjobbat biztosítani.
Szeretném leszögezni még itt az elején: nem vagyok otthonszülés-párti, és orvosellenes sem. Azt gondolom, minden nőt megillet a jog, hogy ott szüljön, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát, azért, mert akkor lesz a szülése is hatékony. Ha pedig a szülőnő elhiszi magáról, hogy meg tudja csinálni, nincs teledumálva a feje a negatív eshetőségekkel, és olyan környezetben van, ahol biztonságban érzi magát, akkor a legnagyobb az esélye a komplikációmentes szülésnek.
Meggyőződésem, hogy a kórházi légkör, hacsak a szülészeti osztály vezetése nem tesz lépéseket ellene, egészen másról szól. A betegek többsége, akik kórházba kerülnek, hiába gondolkodnak pozitívan, hiába veszi körül őket biztonságos légkör, nem fognak meggyógyulni. Sorsuk jobbra fordulását leginkább konkrét orvosi beavatkozásoktól remélhetik.
Mit teszünk mi, átlag magyar nők, hogy bebiztosítsuk a szülésünket? Pénzt adunk. Miért? Nem is tudom. Talán, mert feltételezzük a szülészorvosról, hogy egyébként nem venné komolyan a munkáját?
Gondoljunk bele, milyen lehetetlen küldetést várnak el a természetes szülésre vágyók a fogadott orvosuktól: legyen jelen a szülésnél, és miközben tanúja szenvedésüknek és fájdalmuknak, üljön tétlenül, és lehetőleg egy ujjal se nyúljon hozzájuk addig, amíg az TÉNYLEG nem indokolt. Közben ő olyan sebészeti tudás birtokában van, melynek segítségével ott helyben elejét tudná venni minden további nehézségüknek.
Ahhoz, hogy ezt valaki kezelni tudja, képesnek kell lennie a két merőben ellentétes világ közötti éles váltásra. Egyik pillanatban még csendes szemlélő, a másikban a helyzet ura. Ezzel, mármint az átváltással talán még nincs is akkora gond, mint azzal, hogy az ő vállára helyezik, hogy eldöntse, MIKOR fog váltani. Óriási felelősség ez akkor, ha egyszerre két életet bíznak rá.
Hadd kérdezzem meg a kedves olvasót, mit tenne egy ilyen helyzetben? Adott egy vajúdó nő, egy úton lévő kisbaba, az ön kezében minden létező tudás arról, hogyan lehet a szituációt minél hamarabb szinte 100 %-os biztonsággal megoldani, és ön az egyetlen felelőse annak, hogy baba és mama egyaránt egészségesen jöjjenek ki a helyzetből. Nem kérdés: nem várna rá, mit hoz a természet; alkalmazná a tudását. Legyen vége minél előbb a fájdalomnak, legyen végre az anya kezében a gyermeke, ennyi. Repeszt, gyorsít, nyom, vág. Ezt tanulta az egyetemen, és ez látszólag jobb, és hatékonyabb, mint passzívan szemlélődni, és körmöt lerágva várni, hogy a nő megtalálja az összehúzódások között a saját útját.
Mivel lehet egy orvost leginkább sarokba szorítani egy szülés után? Azzal, ha ráfogják, hogy ott volt az orra előtt a vészhelyzet, pénzt kapott érte, és mégsem tett semmit. Ezt megelőzendő, mit fog tenni? Cselekedni. Mert ezt diktálja a józan ész abban a lehetetlen helyzetben, amibe őt kényszerítik. Persze, nem mondom, hogy most kollektíven kezdjük el sajnálni az orvosokat, talán inkább a háborítatlan szülés élményétől megfosztott babát és mamát. Csak szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy ami elé a fogadott orvosokat állítjuk, az egy, a baba és a mama számára semmiképp sem hasznos eredményt hozó fejtörő. Ez a szülés orvostudományi paradoxona.
Hogy ne maradjunk megoldás nélkül, gondoljuk végig, mit jelent egy szülésznő bevonása a szituációba. Ő van ott végig mellettünk, inkább passzív, mert ő nem repeszthet, gyorsíthat, nyomhat vagy vághat, legalábbis orvos nélkül nem. Ő nőből van, szült már életében, ismer praktikákat, melyeket empatikus készséggel alkalmaz addig, amíg látja, hogy van hatása, és amíg érzi a szülőnőből az együttműködést. Ha pedig csődöt mondanak az ötletei, jöhet az orvos, a cselekvő része az apparátusnak, ha szabad így fogalmaznom, de akkor már senkinek nem kérdés, hogy a tettek mezejére lépjen-e. Ráadásul, ha az orvos nem fogadott, "csak" ügyeletes, attól még nem véletlenül alkalmazzák a kórházban. Miért ne bízhatnánk meg kérdés nélkül bármelyik orvosban? Miért ne tehetnénk meg, hogy a szülésznővel alakítunk ki egy mély, bizalmi kapcsolatot, és rábízzuk, hogy "tárgyaljon" az orvossal, amikor eljön az ideje?
Léteznek olyan kórházak Magyarországon, ahol az orvosoknak nem derogál, ha a kismama csak szülésznőt fogad. Tessék venni a fáradtságot, és megkeresni az ideális helyet. Én a szülés előtt egy hónappal találtam rá a szülésznőmre, és ehhez kórházat is kellett váltanom. Nem bántam meg. Adhatunk pénzt az orvosunknak, de ezt azzal a biztos tudattal tegyük, hogy van még valaki, akiben ő is, mi is megbízunk, és aki kitölti a "hézagot" a passzív és aktív részvétel között.
Ajánlott bejegyzések:
Egészségügyi séták Kanadában
FelicitaszHogyan lesz egy tervezett otthonszülésből kórházi szülés?
Ezek a posztok alapvetően a kanadai (ontariói) szülészeti gyakorlatról szólnak, de persze ez mégiscsak egy szüléstörténet is, tehát szükségszerűen szubjektív. Sok minden tehát főleg rólam szól, és csak ezen keresztül arról, hogy mennyire szuper volt az ellátás: a döntések, cselekvések nagyon személyesek, és egy sor dolgot lehetett volna másképpen is csinálni - egyben ez az az ok, ami miatt a szülészeti rendszer annyira tetszett nekem: csaknem minden helyzetben tényleg fennállt a választás lehetősége.
A szakmai protokollok (nem csak a bábáké: az itt belinkelt anyagot az amerikai orvosi kamara tette közzé) szerint minden tájékozott döntéshez (informed choice, illetve informed consent) négy szempont mérlegelése szükséges.
Az angol szakirodalom kedveli a jelentéssel bíró betűszavas rövidítéseket, ez is az: a döntési modell neve BRAN (maghéj, burok), a feloldása pedig benefits (mellette), risks (ellene), alternative (egyéb), nothing (semmi). Vagyis, csak akkor tudsz valódi döntést hozni bármilyen beavatkozásról, ha elmondták neked, hogy 1. milyen hasznot várunk attól, hogy megcsináljuk 2. milyen kockázata lehet annak, hogy megcsináljuk 3. milyen más módszereket próbálhatnánk még ugyanennek a célnak az eléréséhez 4. emberi számítás szerint mi van akkor, ha nem csinálunk semmit és most várunk tovább még egy ideig.
Ezt a modellt érdemes nagyon megjegyezni és alkalmazni, nem csak a szülészeti ellátásban, hanem bármikor, amikor kezelésekről, műtétről, laparoszkópiáról, gyógyszerekről stb. döntést kell hoznod. Addig nem láthatsz tisztán, amíg a fenti négy kérdés mindegyikére választ nem kaptál (és néha még akkor se, mert az orvosod pedig nem jövendőmondó, hanem orvos).
A fiam terminus után kilenc nappal érkezett, majdnem három napnyi vajúdás végén. Nehéz volt nagyon, és bőven volt alkalmam adatokat gyűjteni arról, hogy mennyit segít, ha jó az ellátás. Először is, senki nem akart azonnal kórházba fektetni. Később pedig senki semmiről nem döntött a fejem fölött.Szeptember 28-ra voltam kiírva, és aznap este történt az első olyan tényleges előjel (elment a nyákdugó), ami után akár néhány órán belül is megszülethet a baba, de végül nem lettem olyan mázlista. Azóta viszont a kórházon kívüli szülésről szóló vitákban nem csupán elméleti érveim vannak: a saját példámmal sokkal jobban tudom illusztrálni, hogy egy tervezett otthonszülés nem jelent, nem is jelenthet mindenáron otthonszülést, csak annyit, hogy "felkészültünk, és ha tényleg minden rendben lesz, akkor maradunk is végig otthon". Ez nem egy előre meghozott döntés, hanem egy lehetőség megteremtése saját magunknak, egy olyan lehetőség, amelyről a körülmények meg a természet döntik el, hogy csakugyan élhetünk-e is vele. Fel lehet készülni, de ez minden.
Terminustúllépés után még két hét átmeneti idő van, mielőtt ténylegesen túlhordásról lehetne beszélni, de ennek ellenére nagyon sok orvosi praxisban csak pár napot várnak, és aztán kórházban megindítják a szülést. Kanadában ez csak akkor van így, ha valami konkrét probléma szükségessé teszi (pl. meszesedni kezd a méhlepény), vagy ha a nő kéri az indítást.Mi a bábámmal (a neve Leigh, és úgy kell kiejteni, hogy Lí) azt beszéltük meg, hogy várunk, ameddig csak lehet és van értelme. Két hétnél többet nem ajánl a protokoll, úgyhogy a férjemmel hármasban hoztunk egy vázlatos döntést, hogy ha addig nem történik semmi, október 10-én bemegyünk a kórházba indításra. Bármikor meggondolhatom magam hamarabb is, vagy épp mondhatom 9-én, hogy bocs, mégse, várjunk tovább: a terv csak egy viszonyítási pont. A szülések döntő többsége magától megindul a 41. héten, és ha mégsem, akkor elsősorban az számít, hogy még mindig minden rendben van-e odabent. Amíg a magzat jól van, addig legjobb, ha az anya dönt arról, hogy mit szeretne: egy 13 kutatás metaanalízisét elvégző svéd tanulmány szerint nem lehet egyértelműen megmondani, mi a legjobb, amit egy 41 hetet meghaladó terhességgel tehetünk: 41+1-nél protokollszerűen indítani vagy tovább várni a fejleményekre nincs statisztikailag szignifikáns hatással a dolgok végkifejletére.
Én meg akartam várni a gyereket, és nem egyáltalán nem éreztem magam türelmetlennek: teltek a napok, és néha természetes módszerekkel trükköztünk; Leigh részéről rengeteg tanács, óvatos kézzel tágítás ("stretch and sweep"), ligetszépe kapszula és hasonlók, az én részemről mindenféle teák, séta, tornázgatás és egyebek. Néhány naponta mentünk a bábaközpontba ellenőrzésre, és mindig újra megkaptam a részletes oktatást arról, hogy a fájások mikor jóslófájások és honnan fogom tudni, hogy ez már az igazi; milyen jelenségek normálisak és mikor hívjam azonnal a sürgősségi telefonszámot. Közben pedig éltük az életünket a férjemmel: érdemben menni sehová nem lehetett, de kisuvickoltuk a lakást, ő kínjában megcsinálta az összes maradék cikkbírálatát, én az összes varrnivalót, babaholmikat vásároltunk, mindent elrendeztünk, megvarrtuk a kiságy fölött lógó vigyorgó filcfigurákat, esténként pedig olyan épületes filmeket néztünk, mint a Bazi nagy görög lagzi, a Nicsak, ki beszél, a Különben dühbe jövünk, és a Rendőrakadémia mind a hét része :-). Nagyon jó hét volt, kár lett volna kihagyni.
Október 4-én csütörtökön hajnal 2-kor pedig elment a magzatvíz. Babamocorgásra és egy fájásra ébredtem fel, kimásztam az ágyból és már nem értem ki az öt lépésre levő fürdőszobába. Telefonáltunk a sürgősségin a bábámnak, aki azt mondta, hogy ha a víz tiszta volt, akkor nyugodtan feküdjünk csak vissza aludni, és ha ötperces fájások vannak legalább egy órán keresztül folyamatosan, akkor azonnal jelentkezzünk újra, egyébként pedig pihenjünk, pihenjünk, mert nem lehet előre tudni, meddig fog tartani. Igaza lett. Hajnal háromtól reggel fél kilencig óramű pontos tízpercesekkel bóbiskoltam hol a hintaszékben, hol az ágyban, aztán a tízpercesek szabálytalanná váltak és kényelmesen átpihentem velük a délelőttöt, néha 5, néha 40 perc is eltelt két összehúzódás közt.
Burokrepedés után országfüggő a protokoll: Magyarországon az ajánlások értelmében irány a kórház (egyébként az USA-ban is, legfeljebb konzultáció után hazaengednek). A kanadai protokollban az van, hogy ha a burokrepedés 37 befejezett terhességi hét után történik, akkor minden nőnek fel kell ajánlani a választás lehetőségét: azonnali rásegítést szeretne a vajúdásra pl. prosztaglandin zselével vagy oxitocin infúzióval (active management), vagy pedig szeretne várni egy kicsit a spontán vajúdásra (expectant management). Utóbbi esetben az aktív vajúdási szakasz beállta előtt nem végeznek hüvelyi vizsgálatot, hogy minimális esélyt se adjanak semmilyen fertőzésnek. (Ha mégis kell vizsgálat, akkor steril kacsával csinálják, soha nem manuálisan.)A nők többsége ilyenkorra már ezerrel szülni akar, tehát azonnal az aktív szülészeti ellátást preferálja, de nem mindenki. Tartsuk viszont észben, hogy egy eleve kis létszámú társaság még kisebb százalékáról van ettől kezdve szó: a szüléseknek csak 10-15%-a kezdődik burokrepedéssel (a szakirodalomban a jelenség neve PROM, vagyis pre-labour rupture of membranes), és az így kezdődő szüléseknek alig 20%-ában dönt úgy az illető nő, hogy inkább várna a vajúdás kezdetére.
Nagy kérdés az is, hogy mennyit várjunk, ha várunk: az USA-ban, ha akarod, van legalább 12 órád, de legfeljebb 24; Kanadában attól függően, hogy mennyire volt problémamentes a terhesség, nyugodtan várhatsz kb. 24 órát, de legfeljebb 72-t, Norvégiában maximum 96-ot. Lényeg, hogy miután elmegy a víz, egyrészt oda kell figyelni a fertőzési kockázatra, másrészt ha az első 18-24 óra elteltével még mindig nincs spontán aktív vajúdás, akkor az többnyire nem véletlen. Ha minden rendben, akkor lehet tovább várni, de Kanadában szeretik burokrepedés után 72 órán belül odakint látni a kisbabát.
Szóval, 4-én csütörtökön hajnalban elment a víz, de nekem aznap délután fél kettőre még volt egy előjegyzett időpontom Leigh-nél a bábaközpontban. Hajnalban úgy tettük le a telefont, hogy ha addigra komolyan szülés van, akkor már úgyis ő jön hozzánk és nem én megyek oda. Viszont ha nem kezdődik el addig, akkor menjünk csak be nyugodtan az ellenőrzésre. A magyar reflexhez - "elment a víz, fertőzési kockázat, futás a kórházba" - képest nagyon furcsa volt itthon tölteni a délelőttöt, nyugodtan enni, olvasni, emaileket írni, aztán taxiba ülni és kint lenni az utcán.
Természetesen nagyon kellett vigyáznom a tisztaságra, semmi kádfürdő és effélék, emellett négyóránként lázmérés. Figyelni kellett a baba mozgását: ha minden rendben van, akkor minden 2 órában legalább 6 alkalommal lehet érezni, hogy a gyerek mozog; ez néha teljes reggeli torna, néha csak kis motoszkálás, de minden kétórás periódusban legalább hat alkalom az a mérőszám, ami alapján ki lehet mondani, hogy odabent minden rendben. A gyerek szívhangját addigra már hetek óta rendszeresen meghallgatta a férjem, úgyhogy ezt is csináltuk: a hasamra tett fülével egyértelműen hallotta a 130-140 körüli babapulzust. Figyeltük a szivárgó vizet, hogy tiszta-e (vízszínű, halványsárgás, áttetsző rózsaszínes), és akár zöldes-zavarossá válik, akár piros vér jelenik meg benne, azonnal telefonálnunk kellett volna, de amúgy itthon voltunk és vártuk, hogy fájások kezdődjenek. Ez 24, de legkésőbb 48 órán belül meg kell(ett volna) hogy történjen.
Délután az ellenőrzésen minden rendben volt. És ettől kezdve nem a központban találkoztunk Leigh-vel, hanem 12 óránként bementünk a kórházba nst-re (ctg-nek is mondják, de az a gép neve, nem a vizsgálaté), azaz 12 óránként néztek magzati szívhangot, mozgást, és általában azt, hogy mi újság odabenn. A férjemnek mindig más munkatársa vitt be minket kocsival és hozott haza a kb. háromnegyed órás
vizsgálat után.
Csütörtök (október 4-e) este tehát megvolt az első nst a kórházban (az itteni egyetemi klinika), néha egy-egy összehúzódás, szuper szívhang és minden rendben. Ott már persze beszéltünk arról, hogy letelőben van az első 24 óra, és természetesen várunk tovább, de döntenünk kell, hogy meddig. Ha nem lesz vajúdás, indítani kell, és reggel indítani jobb, mint este, mert a szervezet kipihentebb. Ez két opciót hagy: péntek reggel (5-e) 9 óra, szombat reggel (6-a) 9 óra. Vasárnap reggel 9 óra már nem adat, mert az kívül esik a 72 órán. Közben persze bármikor megindulhat magától, eleve erre játszunk, amikor várunk, csak muszáj lennie egy B tervnek is. Mondtam, hogy péntek reggel még semmiképp ne, a többit meg majd meglátjuk.
Péntek reggel tízkor tehát megint csak nst, jó eredményekkel. A férjem ekkorra már kicsit aggódott, és mondta is, hogy ha ő döntene, ő már beleegyezne az indításba, de nem ő döntött, én pedig semmiképp nem akartam indítást. Úgyhogy a kórházból hazafelé menet Leigh tanácsát követve vettünk egy üveg ricinusolajat. Az elv az, hogy a hashajtó hátha megpiszkálja a többi simaizomzatot is, és elindítja a méhösszehúzódásokat. Két unciát (kb. fél deci) kellett narancslével keverve meginnom, és csakugyan működött is, délután már rendesen vajúdtam a hálószobában az ágyon, jógáztam és tornázgattam, 5-7, majd 4-6 perces fájásokkal.Este nyolckor megint nst, az autózástól, környezetváltozástól lelassultunk picit, de a monitoron jól látszott, hogy igenis történik itt valami. 7-8 perces fájások, szép hosszúak, odabent minden rendben. Az ügyeletes orvos is bejött, és ő, Leigh, a férjem meg én négyesben beszéltük meg, mi legyen: ez még mindig nem aktív vajúdás, ahhoz szabályos legfeljebb 5 perces fájások kellenek legalább egy órán át, és nekem még olyanom nem volt.
Nem is engedték, hogy a kórházban maradjak, csak akkor, ha oxitocint kértünk volna ott helyben, és én még mindig nem akartam. Az ügyeletes orvoson látszott, hogy ő akarná, és ő volt a kórházzal kapcsolatos első igazán jó élményem: őszintén megmondta, hogy ő most már az aktív szülésvezetés mellett lenne, de nem elkezdett presszionálni, hanem hozott néhány észérvet. Kifejtette, hogy van egy nagy kanadai kutatás "indítás vagy nem indítás" témában, és akkor ő most elmondaná nekem a végeredményeket, hogy legyen mi alapján döntenem. A két opció közt a baba szempontjából nincs különbség, az indítás halogatása nem járt több magzati fertőzéssel vagy komplikációval. A későbbi indításból kicsit gyakrabban van anyai fertőzés, de nem annyival gyakrabban, hogy ez szignifikáns különbség lenne. Egy dologban van lényeges különbség: akik hamarabb kaptak oxitocinos rásegítést, azok végül pozitívabb emlékekről számoltak be a szülésük után, mint akik nem.
(A fenti tanulmány egy kettős vakpróba volt, vagyis előre nem kérdezték meg a nők véleményét. De még ha megkérdezik, akkor is teljesen logikus, hogy az fogja a legtovább halogatni az indítást, aki tényleg nagyon szeretne beavatkozás nélküli szülést - és ha mégsem tudja elkerülni, értelemszerűen csalódottabb lesz végül).Az orvosom által említett kutatás ausztrál verzióját itt lehet elolvasni.
Meghallgattam a tájékoztatást és aztán azt mondtam, menjünk haza. Holnap reggel kilenckor már mindenképp indítás lesz, de hátha megúszhatnám, hagyjunk engem még ma éjszakára békén. Az ügyeletes orvos nem nézett görbén, megkérdezte, hogy biztos vagyok-e benne, aztán sok szerencsét kívánt és ennyi volt. Én bíztam abban, hogy ha nem avatkozunk bele abba, ami már történik, akkor talán hajnalra megindul, és reggel már nem is indításra megyünk be, hanem szülni, vagy pláne meg se érjük a reggelt, mert megszületik a kisbabánk még éjszaka otthon. Úgyhogy hazamentünk, otthon vacsoráztam, ittam egy forró kakaót, zuhanyoztam és visszavonultam a fájásaimmal a hálószobába, a férjem meg mérte az időket és segített, amikor valamire szükségem volt. Egy ideig még erősödtek a fájások, és már épp úgy nézett ki, hogy lesz valami - amikor hajnal egy körül teljesen leállt az egész folyamat. Mintha elvágták volna. Éjfélkor még 5 perces fájások, elég erősek, fél kettőkor pedig semmi. Minden más tünet is elment (hátfájás, szívverés stb.), úgy éreztem magam, mint 36 hetes terhesen, vajúdásnak semmi jele, csak a víz szivárgott.
Iszonyatos érzés volt, nem kívánom senkinek. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem a korábbiakhoz hasonló "szünet" van a folyamatban, hanem teljesen leállt; hiába próbálkoztam az összes ismert tankönyvi módszerrel, hogy a fájásokat visszaszerezzem, be kellett látnom, hogy ennek nincs értelme, és innentől a legokosabb amit tehetünk, az, hogy lefekszünk aludni, mert ennek alapján reggel 9-kor indítás lesz és akkor a holnapi napra erő kell. Mindent megtettünk, a lehető legtovább vártunk, valamiért nem indult be a vajúdás másfél nap alatt sem, és miután kiprovokáltuk, hogy beinduljon, leállt. Ezzel semmi gond nem lenne, ha a burok nem lenne megrepedve - de meg van, már 48 órája. Világossá vált, hogy ez a baba nem itthon fog megszületni, és nem beavatkozások nélkül. Le voltam sújtva, de vigasztalhattam magam azzal, hogy hagytak próbálkozni, és senki semmibe nem nyúlt bele, amíg ez nem vált tényleg szükségessé. Úgyhogy összepakoltunk rendesen egy párnapos kórházi tartózkodásra, és alvás. Átaludtam az éjszaka maradékát, mint aki 36 hetes terhes, és kb. reggel hattól ismét szép, erős fájásaim voltak, csak az volt velük a probléma, hogy 30, aztán 20, aztán 15 perces különbséggel jelentkeztek. Burokrepedés után ennyi idővel még az én nagyon kis létszámú statisztikai csoportomnak is több mint 90%-a aktív vajúdási szakaszban van, vagy már rég meg is szült.
Reggel 9-kor Leigh a kórházban várt minket.
Terhesgondozás egy független bábapraxisban
Kb. öt és fél hetes terhes voltam, amikor megjelentem az egyetemen az orvosi rendelőben, hogy szerintem babát várok, hogyan tovább. Bemondásra nem hitték el, csináltak ők is tesztet, aztán gratuláltak és mondták, hogy a szokásos életmódtanácsokon kívül - folsav, lecitintartalmú ételek, odafigyelés - a 12. hétig további teendő nincs (!), csak majd jelentkezzem be valahová terhesgondozásra. Ha van nőgyógyászom, akkor mehetek őhozzá, ha nincs, akkor ők innen az egészségközpontból szívesen továbbküldenek az egyetemi klinikára és akkor oda járhatok az orvosokhoz ellenőrzésre, vagy pedig mehetek a bábákhoz: Hamiltonban több független praxis is van, és a kórházakkal együttműködve dolgoznak.
Megkérdeztem a doktornőt, hogy szerinte mit válasszak, és azt felelte, hogy ő a helyemben a bábákhoz menne. Elég meglepő volt, hogy pont egy orvos ajánlja a "konkurenciát", szóvá is tettem, de nevetett és azt mondta, hogy az orvosi ellátás egy profi futószalag, ami problémák megoldására van kitalálva, és ha cukorbeteg lennék vagy 45 éves, akkor tényleg az egyetemi klinikán lennék jobb kezekben. Nekem viszont csak néhány rutinvizsgálat kell, és a többi időt felhasználhatom arra, hogy személyes törődést kapjak, rengeteg tanáccsal és beszélgetéssel, és ahhoz a bábák jobban értenek és több idejük is van rá. Ha később kiderül, hogy hármasikreket várok vagy adódik valami komoly probléma, akor úgyis visszaküldenek orvosi praxisba, de ha minden rendben van, akkor higgyem el, hogy a bábák jobbak.
Végül az egész terhességem alatt nem látott orvos - problémamentes terhességek kíséréséhez túl drága a nőgyógyászok tudása és munkaideje.
Másnap bejelentkeztem az egyik bábaközpontba terhesgondozásra. A 11. hét első napjára adtak időpontot, addig pedig egyek rendesen, pihenjek, vigyázzak magamra. Kaptam egy sürgősségi telefonszámot, hogy ha vérezni kezdek vagy bármilyen probléma van, akkor ezt hívjam és azonnal ellátnak, de ha nincs semmi gond, akkor legjobb nem hozzápiszkálni semmihez. A későbbiekben is ez volt a hozzáállásuk: amivel minden rendben, azt hagyjuk békén.A bábaközpontba jártam vizsgálatokra, eleinte havonta, aztán kéthetente, végül hetente, a protokoll nagyjából ugyanaz, mint otthon Magyarországon, csak a kivitelezés más: nincs védőnő-háziorvos-nőgyógyász háromszög. Mindent a bábák csinálnak, a külön szűrésekre ők utalnak be a kórházba, a szakvéleményt onnan ők kapják vissza, a terhesgondozás tényleges színhelye a bábaközpont, és csak az.
A rutin laborvizsgálatot magunknak csináltuk ellenőrzés előtt: a mosdóban volt papírpohár és indikátorcsík, az elszíneződő kockák mellé rajzolt skálával: nem kell hozzá nagy ész (orvosi diploma meg főleg nem), hogy lássam, cukorra és proteinre negatív-e ez a vizelet vagy sem. Aztán leültem a váróban, és kb. az időpontomban jött a bábám értem. Soha nem kellett 20 percnél többet várni, de egy ilyen praxisban sok váratlan esemény zajlik. Többször megtörtént, hogy telefonon lemondtak egy néhány óra múlva esedékes időpontot és áttették másnapra, mert a bábám éppen egy másik kliense szülésénél volt jelen, és ha szülés van, akkor az mindent visz - és ha másfél napig ott kell lennie, akkor másfél napig ott van.
Volt egy "fő bábám", egy második bábám és két plusz bábám. A kilenc hónap alatt mind a négyükkel volt legalább egy időpontom, mert ha épp a fő bábám havi egy szabad hétvégéjén szültem volna, akkor a második ember meg az egyik plusz jön a szüléshez, és ha valakit közben elütne az autó, akkor meg legyen még egy ember, aki szintén ismer személyesen és legalább egyszer látta a papírjaimat is. A bábáimat nem én választottam, hanem a praxis osztott be a konkrét személyekhez (aszerint, hogy mikorra vagyok kiírva és az illetőnek hány másik kliense fog abban az időszakban szülni). Ha valakivel nagyon nem lettünk volna rokonszenvesek egymásnak, akkor persze lehetséges a csere, vagy ha már szültem volna egy gyereket valakinél és ismét őt akartam volna fő bábának, akkor mindent megtettek volna, hogy ezt megoldják, de nekem nem voltak ilyen problémáim. A praxisból senkit sem ismertem, és nem egy konkrét személy, hanem a praxis egészének szakmai szemlélete, hozzáállása miatt mentem oda és nem máshova.
Az ellenőrzés ugyanabból áll, mint otthon: vérnyomásmérés, rutinkérdések panaszokról, aztán manuális vizsgálat, de csak a hasamon, komoly indok vagy az én kérésem nélkül semmilyen hüvelyi vizsgálatot nem végeznek, mert egy sima ellenőrzés kedvéért a minimális fertőzésveszélyt sem kockáztatják. Dopplerrel hallgattunk szívhangot és tapintással néztek magzati pozíciót. Profik, tényleg tudják, mit csinálnak. Egyszer voltunk 4D-s ultrahangon (egy plázában, ahol két egykori kórházi technikus nyitott egy magánpraxist; borzasztó összegbe került, de mindenképp akartunk egy ilyen "mozizós ultrahangot"), és másnap reggel mentünk a bábaközpontba vizsgálatra. A második bábám nézett meg akkor éppen, végigtapizta a hasamat és elmondta tök ugyanazt, amit 12 órával azelőtt a saját szememmel láttam a 4D-s képernyőn, fej lent balra, jobbra néz, kicsit befelé van fordulva és a háta kint, itt a válla, ez a könyöke, ez a térde, ez a lába és ugye itt meg itt szoktam érezni az oldalamon, ha rugdos. Elvigyorodtam, ott bizony :-)
A rutinellenőrzés után minden alkalommal legalább félórás megbeszélés a protokollban épp következő témáról; kezdetben életmódtanácsok, részletes tájékoztatás az összes genetikai és egyéb szűrésről és vizsgálatokról; arról, hogy hogyan kell felismerni a vetélésveszélyt és mit tehetek olyankor magamért addig is, amíg segítség érkezik; később egy millió dolgot elmondtak testi és lelki változásokról, szülésre felkészítés lehetséges módjairól; félidő körül arról is volt szó, hogy hogyan lehet egy koraszülés első jeleit elkapni, mi számít normálisnak, mikor hívjam őket, és mikor azonnal mentőt és majd csak a mentőből őket, hogy már a kórházban várhassanak rám. A vége felé már a férjem is jött velem az időpontokra, és akkor már szülésről volt szó meg újszülöttellátásról, mik lesznek a rutin vizsgálatok, amelyeket a gyereken majd elvégeznek, és kikérték a beleegyezésünket, hogy majd vért vehessenek a babától, meg csöppenthessenek antibiotikumot a szemébe, meg kaphasson K-vitamint. (Ezek bármelyikét vissza lehet utasítani, de nekem nem volt semmi problémám az ajánlásaikkal.)
Első alkalommal pedig olyan anamnézis, hogy tátva maradt a szám. Pesten az optimális családtervezési tanácsadóban csináltak ilyet, de sehol máshol. Mindent tudni akartak, a család összes betegségét, saját fizikai és pszichológiai hátteret, az összes szedett gyógyszert, az összes recept nélkül szedett gyógynövénykészítményt (ezt később a kórházi papírokra is rá kellett írnom egyébként), és mindenre rákérdeztek: van-e otthon segítségem, mit gondol a férjem a terhességről, mi aggaszt, miben szeretnék kiemelt figyelmet stb. stb.
A külön vizsgálatokat kórházban csinálták: a bábák, ugyanúgy mint egy orvos tette volna, beutaltak ultrahangra és a náluk el nem végezhető szűrésekre. Ez úgy történt, hogy megbeszéltük, hogy a protokollban mi a következő vizsgálat, miért van előírva, konkrétan nekem szükségem van-e rá és miért vagy miért nem, aztán ha úgy láttuk, hogy jó, legyen, akkor a beutalót alá kellett írnom, hogy tudok a vizsgálatról és hozzájárulok, hogy elvégezzék. A beutalót a bábák elfaxolták a kórházba, és engem egy-két nap múlva felhívtak vagy ők, vagy a kórház, hogy mikorra kell mennem vizsgálatra és hová. Sehol nem vártam 10-15 percnél tovább, de orvost a kórházban sem láttam. Az ultrahangot technikus csinálta, aztán amikor végzett a mérésekkel, elfordította kifelé a képernyőt, nekünk is megmutogatta, hogy mit kéne látni :-), és három dollárért kaptunk egy papírképet is. Aztán én már rég nem voltam az épületben sem, amikor a felvételekkel és a mérési eredményekkel leült két orvos egy irodában, adtak két független szakvéleményt és a végeredmény csak egy néhány soros szöveg volt, hogy minden rendben van, vagy pedig ezt és ezt a további vizsgálatot ajánlják. Ezt a szakvéleményt és ajánlást a kórházból visszafaxolták a bábaközpontba, és amikor legközelebb mentem a bábákhoz, elolvashattam. Ha baj lett volna, akkor pedig azonnal jött volna a telefon, hogy mikor menjek milyen további vizsgálatra és hová.
Volt egy ultrahang a 12. héten, egy a 19. héten és egy a mi kérésünkre a 36. héten, de a hivatalos protokoll csak kettőt ír elő: ha minden lelet normális, akkor ennél több UH szerintük fölösleges, mert nem ad több érdemi információt. A harmadik ultrahangot személyes okokból kértük, és magzati pozíciót nézettünk meg még egyszer, zsinórhosszúságot stb., az otthonszülés miatt biztosak akartunk lenni a dolgunkban.
Az UH-k tehát a kórházban történtek, meg a genetikai szűrés is. Ez utóbbiból háromféle közül lehet választani: egyáltalán nem kérek, vérvizsgálatot és abból megmondható adatokat kérek, teljes szűrést kérek. Vérvizsgálatot kértem, azzal minden rendben volt. A teljes szűrést egyébként is csak azoknak ajánlják, akik beleesnek valami komoly kockázati csoportba - mármint, nem úgy, hogy tegnap volt a 35. születésnapjuk, hanem például van valami öröklődő súlyos betegség a közvetlen családjukban -, vagy baj van a 12. heti ultrahang-eredménnyel, de nekik sem kötelező, mert a vizsgálatok egy része árthat is a bent levő (és többnyire egyébként egészséges) magzatnak.Ha igényelsz valami külön vizsálatot, akkor természetesen beutalnak rá, illetve elvégzik. De ha nem, akkor senki sem kezd el győzködni vagy nyomást gyakorolni rád. (Ezt később én is megtapasztaltam.)
Minden eredményt két egymástól független szakvélemény összesítése után kaptunk vissza, azaz itt nem nagyon fordulhat elő, hogy hetekig parázom egy "határeset" ultrahang-eredményen, amiről utóbb kiderül, hogy mérési hiba volt. A 12. heti ultrahangot összesítik a genetikai szűrés vérvizsgálatával, és a kettő együtt számít, abból lesz szakvélemény: egy ultrahangon mért adat önmagában nem jelent semmit. Ha bármi furcsát látnak, akkor jön a telefon, hogy menjek újabb vizsgálatra, és nem mondanak egy szót sem, amíg nem biztosak abban, hogy amit mondanak, az jó eséllyel úgy is van.
(A magyarországi terhesgondozásban olyannyira jól ismert "hát, talán van itt valami kis eltérés" szövegnek egyébként van egy csúnya mellékszála: érdemi információk nélküli ijesztgetésre nincs az a szülő, akitől ne lehetne további pénzt beszedni az újabb és újabb vizsgálatokért. A 20. hét körül rengeteg magzati ultrahang-felvételen látszik vesetágulat vagy néhány agyi ciszta, de ezek önmagukban még egyáltalán nem rendkívüli jelenségek és spontán rendeződnek - viszont ha ezt soha sehol nem olvastad, akkor heteket átbőgsz és nincs az az összeg amit elő nem teremtesz, hogy valaki végre biztosat mondjon. De ahol nincs hálapénz, ott az a szempont fog diktálni, hogy az ultrahang drága - a gép drága, a hozzáértő ember ideje drága, a vizsgálat hosszú, a kiértékeléshez két orvos munkaidejét kell megfizetni, plusz még a vérkép, és ha már csináljuk, akkor csináljuk precízen, mert ha újra kell csinálni, akkor az még egyszer ennyibe kerül. Ez most nem annak az ideje, hogy egészségügyi reform mellett kampányoljak, de tény, hogy az ember ezt nem gondolja végig, amíg át nem olvas egy kanadai biztosítási csomagot, és rá nem döbben, hogy az egészségügy borzasztó pénzbe kerül: az orvosok tudása nagyon drága, és hatalmas pénzkidobás őket arra foglalkoztatni, hogy számítógépképernyőket olvassanak le, papírokat töltsenek ki, vérnyomást mérjenek és életmódtanácsokat adjanak. A dolog másik szála meg az, hogy az így nem kidobott pénzből például meg is lehetne aztán fizetni rendesen ezeket a nagy tudású embereket, és akkor nem hálapénzes fű alatti magánpraxisból élnének, meg nem Angliába járnának hétvégén ügyelni... de abba is hagyom: a probléma amúgyis sokkal összetettebb ennél, és ez csak egy szempont a sokból, és most ne politizáljunk.)
A megadott időpontokban zajló ellenőrzésen kívül volt egy 24 órás személyi hívó szolgálat is. Egyszer igénybe vettem: a 25. hét körül csúnya fájdalmaim kezdtek lenni a semmiből, és mozgásra, vízivásra enyhülniük kellett volna, de nem enyhültek. Rögtön vizionáltam egy koraszülést, és amikor másnap reggel még mindig fájt, akkor hívtam a sürgősségit. Egy óra múlva már a központban vizsgált valaki, és figyelmeztettek, hogy talán ha volnék szíves visszavenni a tempóból, a 25. hét már nem a 10. Pihenjek sokkal többet, igyak sokkal több folyadékot (a koraszülések hatalmas százaléka nyáron történik, és enyhe kiszáradás indítja meg őket - ezt se tudtam, de szóltak :-)). Kétszer volt a terhességem alatt hüvelyi vizsgálatom, mindkettőt én kértem, ez volt az egyik: nézzék meg, hogy zárva-e a méhszáj, vagy a fájogatásoktól kinyílt. Zárva volt, huhh. De attól kezdve többet pihentem. A másik vizsgálatot pedig a nyaralásunk előtt kértem, augusztusban mentünk a Huron tóhoz, és már a 32. hét után voltam, de fürödni akartam, és ahhoz tudnom kellett, hogy a méhszáj még mindig zárva van-e. Indulás előtti napon megnézték, és mondták, hogy mulassak jól, többet se lesz ilyen, hogy gyerek nélkül... ;-)
És persze a végén használtuk a hívószolgálatot - elment a magzatvíz, de még utána több mint két napig otthon voltunk. 12 óránként nst-re (magzati monitorozás, ctg-nek is hívják, de az a gép neve, nem a vizsgálaté) mentünk a kórházba, de közben bármikor megindulhatott volna a szülés, úgyhogy állandó kapcsolatban kellett lennünk a bábáimmal. A központ felveszi a telefont, megadom a számomat, a nevemet, és hogy ki a bábám és miért keresem, aztán azzal köszönünk el, hogy ha tíz percen belül nem hallok róluk, telefonáljak újra. A bábát már ők hívják, azaz én nem tudom a bábám otthoni számát, mobilját, semmi közöm hozzá. Tíz (inkább öt) percen belül pedig csörög a telefonom, valamelyik bábám lesz a vonalban és mondhatom, hogy mi van, megbeszéljük, hogy jön-e, és ha igen, mikorra ér ide, és addig mit csináljunk stb.A sürgősségi szolgálat tehát akár egy órán belüli ellátást is lehetővé tett a terhesség alatt bármikor, ha arra volt szükség, egyébként viszont magát a terhesgondozást egy kifejezetten derűs, nyugodt hozzáállás jellemezte, amely abból indult ki, hogy ami nem ellenkezik nyilvánvalóan az orvostudománnyal (mint mondjuk a dohányzás meg a pasztőrözetlen tejtermékek), és egyébként pedig jólesik nekem, az jó lesz a gyereknek is. Folytattam a balettóráimat, jógáztam, úszhattam, ehettem amit akartam, nem éreztem, hogy a terhesség olyan időszak, amikor egyszercsak semmit sem szabad, és soha nem tudhatom, mivel ártok magamnak vagy a gyereknek. Igen, kerüljük az alkoholfogyasztást, de nem, két szem konyakmeggy nem lehet lelki válság oka. Senki nem tett megjegyzést a súlyomra sem: azért érdekelte őket, hogy híztam-e, és mennyit, mert a szélsőségesen nagy vagy kis súlynövekedés is lehet valami egyéb probléma jele, és nem árt odafigyelni.
Rengeteg információval elláttak: kaptam listát a vastartalmú ételekről, a széles körben használt, de terhesség alatt nem szedhető recept nélküli gyógyszerekről, az ajánlott étrend tápanyag-összetételéről és még ezer efféléről, vagyis vigyáztak rám és én is magamra, de összességében a józan ész volt a dolgok legfőbb mércéje.
2010. május 22., szombat
Benyújtották a kormányprogramot
Az egészségügyről szóló fejezet részletesen
Az új kormány orvosi életpályával, méltó bérezéssel, és a szellemi szabadfoglalkozású státusz megteremtésével kíván javítani az egészségügyben dolgozók helyzetén, és küzdeni a hálapénz ellen. Felére akarják csökkenteni a várólistákat, növelni a háziorvosok támogatását és csökkenteni adminisztrációs terheiket. Több pénzt adnának a mentőknek, a kórházaknak és a szakrendelőknek, de ennek forrását a program nem jelöli meg.
A kormányprogram egészségügyről szóló, nagyrészt általánosságokat felsoroló fejezetének címe Itt az idő, hogy megmentsük az egészségügyet. Mindez egyértelműen arra utal, hogy az új kormány nem tervez átfogó reformot.
A kormányprogram szerint a szocialista-szabaddemokrata kormányzat szétverte a korábban jól működő egészségügyi struktúrát, a területi, súlyponti és póluskórházak rendszere áttekinthetetlen. Az új kormány célja, hogy meghatározza az egyes földrajzi területek egészségügyi ellátási igényét, és ehhez megfelelő kapacitásokat és forrásokat rendeljen. Egyértelművé akarják tenni az ellátási szinteket és legalább a felére kívánják csökkenteni a várólistákat.
A program szerint az orvosokat nem szankciókkal, hanem "méltó bérezéssel", orvosi életpályával tartanák itthon. A hálapénzrendszer leküzdésére bevezetnék a szellemi szabadfoglalkozású státuszt.
A program az általánosságok szintjén említi meg, hogy az alapellátásban csökkentenék a háziorvosok adminisztrációs terheit, hogy többet tudjanak foglalkozni megelőzéssel és gyógyítással. Növelni kívánják a háziorvosok finanszírozását és segítenék a fiatal orvosok praxishoz jutását. Ugyancsak a finanszírozás javításával akarják megerősíteni a járóbeteg ellátást, a szakrendelőknek ugyanis fontos szerepe lehet a várólisták csökkentésében.
Az új kormány szerint nem igaz, hogy Magyarországon túl sok a kórházi ágy, a magyar lakosság egészségi állapota ugyanis rosszabb az uniós átlagnál, amely az EU-hoz képest magasabb fekvőbeteg-kapacitást indokol. Említi a program a kórházak - jelenleg 140 milliárdos - adósságállományának csökkentését is, de ennek forrását nem jelöli meg. A program célul tűzi ki a sürgősségi ellátás fejlesztését, a mentők eszközeinek modernizálását és azt, hogy a mentőautók az ország bármely pontját 15 perc alatt elérjék.
Bár a programnak van egy finanszírozásról szóló része is, ebből sem derül ki, hogyan akarnak több forrást rendelni az egyes területekhez. Az új kormány megtartja az egységes, szolidáris egészségbiztosítást, amelyet azonban beteg- és szolgáltatóbaráttá kell tenni. A dokumentum szerint a 2008-as népszavazás egyértelművé tette, hogy vizitdíjra és kórházi napidíjra nincs szükség, mert ez korlátozza a hozzáférést az ellátáshoz.
Az anyag szerint "az egészségügyi szolgáltatásokat értékükön, eredményorientáltan" kell finanszírozni, el kell ismerni az amortizációt, a finanszírozásnak pedig ösztönöznie kell az optimális betegutak megválasztását. A program ezen kívül hosszú távú megállapodásokat tűz ki célul a gyógyszergyártókkal, a generikus gyógyszerek támogatásával csökkentené a gyógyszerkiadásokat, védené a vidéki kis patikákat.
Index
Az Anya- és Bababarát Ellátás modellje
szerint az Anya és a Gyermek a várandósság, a szülés, valamint a szoptatás időszakában kölcsönösen eggyé forrott egységet alkot. A modell javítja minden nő és csecsemő egészségét és közérzetét a várandósság, a szülés és a szoptatás ideje alatt. Ez képezi a kiváló eredményeket elérő szülészeti ellátás aranyalapját.Hazánkban nagyon kevés nő élvezi a háborítatlan szülést, nagyon kevés kisbaba születhet meg úgy, hogy élete első óráit meghitt, békés családi körben, az anyatej áldásait élvezve tölthesse akár kórházban, akár intézményen kívüli ellátásban. A fölöslegesen alkalmazott orvosi vagy gyógyszeres beavatkozás a szülés természetes folyamatába magával hozza további komplikációk kockázatát.
Anya- és bababarát szülészeteket szeretnénk, ahol a szülészeti ellátórendszerrel közösen, egyenrangú félként, partnerként állunk egymás mellett az élet kezdetén!
Magyarországi helyzetkép
A Nemzetközi Anya- és Bababarát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés 10 lépésben foglalta össze azokat a teendőket, melyek az optimális anya- és bababarát szülészeti ellátáshoz vezetnek. A tagországok rendszeresen végeznek felméréseket arról, hogy melyek az adott országban a legfontosabbnak tartott lépések.
Kérjük, segíts ebben, és értékeld az alábbi kérdőíven, hogy szerinted az egyes lépések a mai Magyarországon milyen mértékben valósulnak meg. A legalacsonyabb minősítést elért lépéseket negyedévente összesítjük, így láthatóvá válik, hogy történt-e változás az anyák, családok igényeinek megfelelően. Ez a felmérés rávilágít azokra a hiányosságokra, amelyeket a legégetőbb mihamarabb megváltoztatni.
A kérdőív kitöltéséhez kattints ide>>
( kb. 3-4 percet vesz igénybe). A felmérés eredményét közzétesszük majd a Babafalva portálon is!
2010. május 17., hétfő
Egészségügyi séták
Kanadában
Szülés kórházon kívül és kórházban
A terhességemet orvosi szempontból teljesen eseménytelennek lehetett nevezni. A terheléses vércukorszintmérés kivételével a protokoll összes vizsgálatát elvégeztettem (két vérvétel, két ultrahang és az összes rutin ellenőrzés), mindig minden rendben volt. A terhesség persze meglátszik az ember szervezetén és laboreredményein (nincs olyan terhes nő, akinek minden lelete határértékeken belül esik) - nálam ez abban nyilvánult meg, hogy a 30. héthez közeledve vasat már tényleg csak nyomokban tartalmaztam és bábai tanácsra szedni kezdtem egy recept nélkül kapható generikus vasszulfát-készítményt, illetve az egyébként is alacsony vérnyomásom újabb rekordokat döntött, de ez azon kívül, hogy bármikor, bárhol el tudtam aludni, nem okozott panaszokat (75/50 körüli értékekkel vidáman éltem az életemet).
Az utolsó hónapban az egyik ellenőrzésre nem a bábaközpontba mentem be: a fő bábám, Leigh, kifejezetten az otthonszülés miatt jött ki hozzánk. Elvégezte rajtam az épp esedékes rutin vizsgálatokat, aztán megnézte a lakást, hogy mit hová tegyünk majd át, mekkora hely van, milyen közel van a hálóhoz a konyha, a fürdőszoba (nagyon... de ha egy hatalmas házunk lenne, akkor ugye nem feltétlenül), mit szerezzünk még be, hol vannak konnektorok, milyen a világítás.
Aznap hozta el a műszerek első felét: nagy doboz volt, és végig is beszéltük, hogy mi van benne és miért. A műszerek másik felét meg akkor hozta volna, ha tényleg itthon lett volna szülés. A dobozban minden volt, inkubátort és újraélesztő szívbigyót kivéve: előre elmondták, hogy az otthoni szülés egyetlen valódi kockázata az, hogy ha tényleg nagy baj van, akkor esetleg nem tudják a babát újraéleszteni. Egy rendes defibrillátor használatához egy lakásban nincsenek meg a technikai feltételek, és ahhoz képest meg annyira ritkán van rá szükség még a kórházi szüléseknél is, hogy semmi értelme az utcán közlekedni vele és otthonszülésekhez hurcolászni. Aki otthon szül, az tisztában van vele, hogy abban a rendkívül ritka esetben, amikor nagyon nagy baj van, akkor jobban járt volna a kórházzal.Az átlagos egészséges nő minden más esetben gond nélkül szülhet otthon. (Az "átlagos egészséges nő" fogalma természetesen definíció kérdése, de ahogy már korábban is szó volt erről, az ajánlások nem arra vannak kihegyezve, hogy az illető hány éves, és hogy mekkora a baba, és hogy az előző terhesség császárral végződött-e. Ezek is számítanak, de nem ez dönti el, hogy egy terhesség/szülés simának néz ki, vagy beleesik egy kockázati csoportba. Jó eséllyel kizáró ok lesz viszont asztma, cukorbetegség, epilepszia, sarlósejtes vérszegénység, ikerterhesség, fenyegető koraszülés, bármilyen probléma ami a korai lepényleválás kockázatát megnöveli, és még egy sor ilyesmi. Elöl fekvő - a méhszájat részben vagy egészben fedő - méhlepény, vagy harántfekvéses baba helyből kizáró ok, mert ez mind a kettő császár, ha a fejünk tetejére állunk, akkor is. Farfekvéses baba nem feltétlenül kizáró ok, de többnyire igen, mert bármi egyéb kisebb probléma társul a farfekhéshez, a kettőt együtt már egy bába sem fogja otthonszülésre bevállalni.)
A szokvány szüléseknél igazán számító faktor egyébként a fertőzési kockázat mértéke, és ebből a szempontból otthon szülni biztonságosabb: egy lakásban mindig kevesebb antibiotikum-rezisztens szuperbaktérium van, mint egy kórházi osztályon. Amúgy pedig egy szokvány szüléshez minden szükséges kellék bepakolható egy-két nagy dobozba. Elképesztő volt végigbeszélni és megnézegetni a kelléktárat: van infúzió, injekciós oxitocinsegédlet, minden elképzelhető egyéb injekció vészhelyzetekre, oxigénmaszk, vérzéscsillapítók, burokrepesztéshez tűk, doppler amivel szívhangot lehet figyelni, vérnyomásmérő, millió steril kesztyű, papírvatta, babamérleg, nyákleszívó, K-vitamin szuri, antibiotikumok, és biztos még ezer dolgot kihagytam. Végeznek gátmetszést ha kell, és össze is tudják varrni. Ha nagy repedés van, akkor azzal be kell menni a kórházba, hogy összeszereljék, de az átlagos eseteket összevarrják a bábák - már ha kell egyáltalán varrni. Nem igaz, hogy első szülésnél kell gátmetszés (Kanadában a kórházi szüléseknél is nagyon alacsony százalékban vágnak), de ha muszáj, akkor muszáj.
Azaz, egy otthonszüléshez is rendelkezésre állhat minden, ami kell - csak ha megvan a törvényi háttér, akkor tudjuk, hogy mikor lehet és mikor nem, illetve bizonytalan esetben kitől milyen papír kell. Előre tudom, hogy két ember lesz itt, egyikük értem felel, a másikuk csak az események vége felé érkezik majd meg és ő felel a gyerekért, továbbá megvan a protokoll, ami számonkérhető. Végül nem itthon szültem, de nálam maradt a kitöltetlen dokumentáció (a formanyomtatványok), és meg tarthattam, nagyon komoly. Mindent jegyzőkönyvbe kell venni, ugyanúgy, mint a kórházban, a bábáknak ugyanúgy megvannak a saját szakmai szabályaik, hogy mit hogy kell csinálni, mint az orvosoknak, és a kórházba bemenésre is megvannak a koreográfiák: mindenki minden percben tisztán lát, hogy mi zajlik, ki döntött és ki a felelős.
Szóval, a szülésfelkészítésen kívül volt egy teljesen szakmai és technikai jellegű itthoni felkészítés is, nagy-nagy alapossággal. Nagyon jó volt, és nagyon jó volt átolvasni a kitöltetlen dokumentációt: valahogy akkor döbbentem rá, hogy a szülés orvosi értelemben is milyen komoly dolog, és egek, mennyi mindenre figyelni fognak azok, akik itt lesznek velem. És utána itt volt a nagy doboz lezárva a nappaliban, és a férjem meg én tudtuk, hogy mostantól bármi történik, itt van a felszerelés fele, vagyis minden, amire alapesetben szükség lehet (a felszerelés másik felében vannak például a csak egészségügyi dolgozó által birtokolható és tárolható gyógyszerek, a bába saját eszközei és a műszerei stb.)
A tervezett otthonszülés egy terv, semmi több: végig opció volt, hogy "á, meggondoltuk magunkat, mégse otthon akarjuk" és nem sértődött volna meg senki. Meg persze vajúdás közben is bármikor be lehet menni a kórházba: azért is, mert én hirtelen úgy érzem, hogy mégis ott érezném magam nagyobb biztonságban, meg azért is, mert van a kórházi transzfernek valami orvosi indoka. Ez lehet csak annyi, hogy olyan fájdalomcsillapítás kellene, ami csak kórházban érhető el, de az is, hogy tényleg adódik valami probléma. Vagy éppen rendben lemegy a szülés, de az elfogadhatónál nagyobb a vérveszteség, vagy a gátrepedés olyan, hogy csak kórházban lehet megfelelően összevarrni, vagy a kisbabának lenne szüksége a biztonság kedvéért 10-20 óra megfigyelésre, vagy akármi efféle.
A kórházba szállítás legritkább esetben jelent sürgős vészhelyzetet. Mivel otthonszülésnél nem az van, hogy az ember egyedül van és időnként ránéznek, hanem folyamatosan jelen van valaki, ezért sokkal hamarabb észreveszik a problémát is: ha valaki már két órája csak engem figyel, akkor bármi változás van az alapállapotomhoz képest, az azonnal feltűnik. Úgyhogy többnyire ha kórház kell, akkor még be lehet menni saját autóval vagy taxival, és nagy baj kell már ahhoz is, hogy mentőre legyen szükség. Olyankor viszont a bába hív mentőt, nem családtag, és nem az én vezetékes telefonomról, hanem a saját hívójáról, tehát ez ilyenkor kiemelt hívás, és a bába csak bemondja a címet, meg hogy szülés, és rögtön kezdheti a pontos szaknyelvi tájékoztatást, hogy mi a helyzet, a mentő milyen problémára készüljön, és melyik kórházba fogunk menni. A kórházat már a mentőből hívják fel, és ez a telefon közvetlenül a szülészeten csörög ki: mire a mentő odaér, a kórház már tudja, hogy mire van szükség és kire.
Nyilván nem lesz címlaphír az, hogy "ismét kórházba vittek egy otthonszülő nőt". Magától értetődik, hogy ha kell, akkor bemegyünk a kórházba, de addig is a kórház minden percnek örül, amit nem ott töltöttem.
A kórházaktól viszont nem kérhetünk lehetetlent, ha valós szakmai együttműködést szeretnénk. Vagyis, otthonszülési szándék ide vagy oda, a kórházba mindenkinek kötelező a terhesség 30. hete körül beregisztrálni.A regisztráció két részből áll, papírmunka és interjú. Megkaptam a nagy paksamétát, hazahoztam és elolvasgattam a reggeli kávém mellett: volt benne egy részletes tájékoztató a kórház szülészetéről, a szabályokról, vizsgálatokról stb., és ami kitölteni- meg aláírnivaló volt kórházi felvételről, azt előre megcsináltatják és le kell adni. Azaz, nem két fájás között szórakozunk a biztosítási kártyám számával meg anyám nevével: a tényleges kórházi felvételkor már csak a befekvés tényét és időpontját rögzítik, illetve írom alá.
(Amíg a kórházban voltam, kétszer kellett tollat vennem a kezembe: aláírni ott helyben az epidurált, hogy én kértem és tudok róla, hogy mindjárt megkapom; meg aláírni a császárt, hogy volt közöm a döntéshez, megkaptam a tájékoztatást és ezennel felhatalmazom az éppen ügyeletes -t, hogy legjobb tudása szerint elvégezze a műtétet. Nem sürgettek, megvárták, amíg elolvasom. Nyilván, ha vészhelyzet van, akkor nem udvariaskodtunk volna, de mi még időben döntöttünk a császár mellett, és a döntésnek ott és akkor pont ez volt az egyik indoka, hogy inkább nem várunk vészhelyzetre, jobb, ha nekünk is tiszta a fejünk és tudjuk, hogy mi zajlik.)
A 38. héttől a bábák beküldik a kórháznak a vizsgálati eredményeim másolatát, az ultrahangot arról, hogy milyen fekvésű a baba, hol a méhlepény, mik a friss nst (ctg) eredmények - ha vannak -, vagyis, elküldenek egy részletes anamnézist és minden információt, amire az ügyeletes orvosnak szüksége lehet, ha szülés közben kellene az ő jelenléte.
A kötelező előregisztráció előnye az, hogy mire én megérkezem a kórházba, már számítógépben van az összes adatom, meg az allergiáim, meg hogy milyen extra ellátást fedez a külön biztosításom, továbbá hetekkel szülés előtt józan állapotomban van időm nyugodtan végigolvasni - sőt, a férjemnek is -, hogy mit írok alá és milyen jogaim vannak, meg nekik milyen kötelességeik. A kitöltött papírokkal egy megadott időpontban be kellett menni a szülészetre. Ott az egyik nővér leült velünk egy irodában, átnézte a papírokat, feltett még egy csomó kérdést, kitöltötte a megjegyzés rovatokat és válaszolt a mi összes kérdésünkre is, és kaptunk mindenféle tájékoztató anyagokat szoptatásról, szülés utáni depresszióról, újszülöttellátásról, fejlődési mutatókról és még sorolhatnám.
Mindenkit nagyon érdekelt, hogy van-e kapcsolatháló körülöttünk; se a bábák, se a kórházi interjú készítője nem mulasztotta el megkérdezni, hogy ha nincs itt családunk, akkor kire számítunk aki segíteni fog nekünk, vannak-e barátaink, ismerőseink, tudjuk-e, hogyan megyünk majd haza a kórházból, illetve otthonszülés esetén mi lesz, amikor a bábák hazamennek, ki fog főzni és takarítani. Elég meggyőzőek lehettünk a válaszainkkal, mert amúgy az ajánlások értelmében a bevándorlókhoz, külföldiekhez a kórházak rutinszerűen ki szoktak küldeni egy szociális munkást az első héten, hogy ellenőrizze a körülményeket és általában azt, hogy akik itt vannak idegenben egyedül, azok hogyan boldogulnak az újszülött kisbabájukkal.
A szülészeten havonta egy este van idegenvezetés is, nagyon nehéz bejutni, de nekünk az utolsó pillanatban sikerült szeptemberben. Hat párt fogadnak turnusonként, két turnus van, és ha nem jut hely, akkor csak a következő hónapban van legközelebb lehetőség. Volt egy időszak, amikor szeptember 20-ára számolták (ultrahang alapján) a szülésem várható időpontját, és kérdéses volt, hogy van-e értelme bejelentkezni a szeptember 19-én este tartott idegenvezetésre. Mivel azonban se júliusban, se augusztusban nem volt esélyünk bejutni, úgy voltunk vele, hogy bejelentkezünk, és legfeljebb maradunk is ott utána a helyszínen :-). Aztán persze nem így lett: szeptember 19-én este nyugodtan hazamentünk, miután megnéztük a szülészetet az elszeparált vajúdóhelyiségekkel, egyágyas, saját fürdőszobás, kvázi-hangszigetelt ajtós szülőszobákkal. Átvittek bennünket az újszülöttosztályra is. Attól kezdve volt fogalmunk róla, hogy mi hol van, és láttuk, hogy még ha nem is otthon szülök, a kórház sem lesz rossz hely.
Ez után az este után pedig már csak vártunk, vártunk.Ajánlott bejegyzések:
- Egészségügyi séták Kanadában - 3. Terhesgondozás egy független bábapraxisban
- Hagyományok és trendek a bábai és szülésznői gyakorlatban
- Magyar tragikomédia az otthonszülésről
- Egészségügyi séták Kanadában - 2. Biztosítási rendszer
- Egészségügyi séták Kanadában - 1. Bevezetés
2010. május 13., csütörtök
Dr. T. a világ legboldogabb embere: éjjel-nappal nők veszik körül. Ő Dallas leggazdagabb asszonyainak nőgyógyásza, páciensei és nővérkéi egyaránt rajonganak érte. De felesége, lányai, sógornője és unokahúgai is imádják.
Azt hiszi, már mindent tud a nőkről, tehát mindent tud a világról. Aztán rájön, hogy semmit sem tud. És miközben lassan minden tönkre megy körülötte, azt is megtanulja, hogy a nők szeretete, bizalma és rajongása csak látszat.
A nők nem kedvesek, szelídek és segítőkészek, inkább kiszámíthatatlanok, ingatagok, hisztérikusak és felkavarók.
Bájos felesége megőrül, később válni akar, legmegbízhatóbb főnővére szintén megőrül és férjhez szeretne menni hozzá, golfoktatója kacér ajánlatokat tesz neki, lányai pedig egyre különösebb barátnőkkel kerülnek egyre közelebbi kapcsolatba.
Dr. T. a nőknek köszönheti mindenét - és most a nőkkel együtt mindenét elveszíti.
Ez a film akár rólam is szólhatna.........Komolyan:-)
2010. május 10., hétfő
II. rész
Az már az elmúlt ciklus reformkísérlete alatt kiderült: a helyi érdekek időnként gátat szabnak a racionalizálásra törekvő központi akaratnak. Az MSZP-SZDSZ kormány ugyanis hiába próbálkozott vele, nem tudott érdemi változást véghezvinni az amúgy átalakításra szoruló kórházi struktúrán. Tervei most a kormányzásra készülő Fidesznek is vannak: a meg nem erősített hírek szerint a kórházi szektor részleges államosítására készülnek, s a centralizációtól remélik az intézményhálózat hatékonyabb működtetését.Kapcsolódó cikkek Újraállamosítás előtt a kórházak? I. rész
Összekuszált viszonyok
Lehetnek azonban nehézségeik is. Ha a Fidesz csak a súlyponti vagy a pólusintézményeket, illetve néhány országos központot von állami kézbe, akkor is további körülbelül 60 kórház irányításának feladatait veszi irányítás alá. Kőszegfalvi Edit emiatt úgy látja: ez a jelenlegi struktúrában, az Egészségügyi Minisztérium mostani létszámával nem megoldható. Ha a Fidesz valóban centralizációban gondolkodik, „ki kell találnia, hogyan tudna ennyi intézményt központilag irányítani” – hívta fel a figyelmet a jogtanácsos. A centralizáció ugyanis nem csupán a tulajdonosi jogok gyakorlását, de – akár regionális szinten is – a dolgozók foglalkoztatását, a központi beszerzéseket is jelenthetné, ezek a feladatok pedig csak megerősített adminisztrációs háttérrel láthatók el. A központosított foglalkoztatás már önmagában is több kérdést vet fel. A kórházak zömében a szakdolgozók közalkalmazottként dolgoznak, de a mind a magán-, mind az önkormányzati gazdasági társaságok által üzemeltett intézményekben különálló (bár általában a közalkalmazotti munkaviszonyhoz hasonló) jogosítványokat adó munkaszerződésekkel foglalkoztatják őket. Kőszegfavi Edit szerint azonban egy államosított kórházi rendszer máshogy működne, mint a helyi centralizált. Ezért inkább a regionális szintű központosítás megvalósítását vélné célszerűbbnek, hiszen így egy jobban körülhatárolható közigazgatási egységet határoznának meg, amelynek a feladatait könnyebb áttekinteni. Így a központi beszerzés, a munkaügy és a fejlesztések kérdései is kezelhetőbbek lennének.
Regionális kísérletek
Próbálkozások, több-kevesebb sikerrel, eddig is voltak egészségügyi intézmények központi üzemeltetésére. Debrecenben jelenleg is az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. működteti a helyi Kenézy Kórházat, és az Egészségügyi Járóbeteg Központot. Nagyratörő terveket dédelgettek a budapesti szocialisták is, akik Horváth Csaba volt főpolgármester- helyettes vezetésével szintén önkormányzati holding alá rendezték volna a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő kórházakat. A tervekből végül, politikai megegyezés híján, csak a több százmilliós tanulmányok valósultak meg. Az elképzelés itt is hasonló volt, mint Debrecenben: a holding felügyelete alatt központosított beszerzéssel csökkentették volna a működési költségeket, miközben a szakmai munkába nem szólnak bele. Annak idején abból indultunk ki, hogy egyetlen megyei önkormányzat nem képes fenntartható és jól működő helyi ellátórendszert kiépíteni, azt csak központi igazgatással, nagyobb területen lehet megtenni – indokolta lapunk kérdésére a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház főigazgatója, mi motiválta őket a Pannon-modell létrehozásában. Rácz Jenő volt szocialista egészségügyi miniszter a környező fideszes önkormányzatok támogatását élvezve négy éve kezdte meg a széttagolt regionális intézményrendszer központosítását. Először minden helyi intézményben felmérték, milyen szakmai profilokat tudnak megtartani, és miről kell lemondani. Ezután több kórházat, például a zircit, a várpalotait, a balatonfüredit és a sümegit is integrálták a megyei kórházba, és végrehajtották a profiltisztítást is. Zircen és Sümegen például ma már nincs aktív betegellátás, csak krónikus rehabilitáció, illetve egynapos beavatkozásokat végeznek. Ezt követően integrálták a képalkotó diagnosztikát és a radiológiát. A fennmaradó két fázisban az eddigi lépéseket regionális szinten is bevezetnék, még több kórház bevonásával, majd a környező egyetemek segítségével az intézmények igényeihez illesztenék az oktatást. A terv célja, hogy végül az összes kórházat egyetlen központból irányítsák. Rácz Jenő szerint a minél nagyobb integrációra azért van szükség, mert Veszprém megye 350 ezer lakosa nem elég ahhoz, hogy a helyi intézmények – az összevonás dacára – gazdaságosan működjenek. Ehhez, mint mondta, 1 millió lakos lenne elegendő. Az összevonásnak a főigazgató már látja az eredményeit.
A kórházakat gazdasági társaságokká alakították, és az összevonások után a rossz finanszírozási környezet dacára is sikerült stabilizálni a működésüket. Szerinte a zirci és a sümegi kórház nem élte volna túl a válságot, ma pedig képesek nyereséget termelni. A veszprémi és a várpalotai intézmény is nullszaldós. Úgy vélte, nem véletlen, hogy a bajban lévő kórházak közül egyre több érdeklődik a csatlakozásról, most például a tapolcaival tárgyalnak. A főigazgató a helyi tapasztalatok miatt is támogatja, hogy – a Fidesz eddig ismert terveinek megfelelően – az állam vállaljon nagyobb szerepet a kórházak központi igazgatásában, bár ez alatt ő nem államosítást ért. Mint megjegyezte, a minisztériumnak az a dolga, hogy a megfelelő paramétereket meghatározza, és decentralizálja a döntéseket. Egyébként nem tartja valószínűnek azt sem, hogy a következő kormány elvonná az önkormányzatok tulajdonjogát.
A holding-modellek életképesek lennének, de sokszor anélkül próbálják megvalósítani azokat, hogy kellően végiggondolnák a feladatokat – vélekedett a helyi centralizációs tervekről Sinkó Eszter. Szerinte a fő probléma az, hogy kevés az olyan felkészült és profi szakember aki alkalmas lenne a holdingok menedzselésére. Sokszor még a kórházigazgatók sem tudják pontosan, hogyan működik a saját intézményük, így nehezen várható el, hogy azt egy nagyobb rendszerbe illeszteni képesek legyenek – tette hozzá. A regionális együttműködés ugyanakkor nélkülözhetetlen, ismeri el a közgazdász: munkamegosztást kell kialakítani a térség egészségügyi szereplői között, aminek gyakran profiltisztítás a következménye. A központi irányítás akkor hozhat valóban eredményeket, ha a kormány pontosan tudja, honnan hova akar eljutni, és a változtatás folyamatát is tudja menedzselni. De ehhez konszenzusra van szükség az intézmények és az azokat fenntartó önkormányzatok között, ami sokszor gátat szab a célok megvalósításának.
Losonczi Gergely
(forrás: Medical Tribune )
