http://www.sze.hu/etk/_konferencia/publikacio/Net/eloadas_sztrilich_balazs.doc
"A sikertelenség legfőbb oka a szétválasztás magas költségvonzata: olyan tömegben kellene új munkaerőt a közszférába beállítani a kizárólagos hatósági munka végzésére, ami messzire meghaladná az állami költségvetés lehetőségeit. Ezért a szétválasztás megvalósítása helyett az egészségügyi közszolgáltatókra főmunkájuk mellett továbbra is hatósági funkciókat terhel az államigazgatás. Közérdekből, és világosan elkülönített esetekben ez fel sem merülhet, például a főfoglalkozású jogviszonyban álló egészségügyi szakértőket illetően. Rokkant nyugdíjak megállapításában kulcsfontosságúak például azok a szakmai vélemények, amelyeket a Társadalombiztosítás Országos Orvosszakértői Intézetében köztisztviselői státuszban dolgozó orvosok adnak. Háziorvosok esetében azonban más a helyzet: egyik pillanatban még közszolgáltatást nyújt, a másik pillanatban ugyanaz az orvos hatósági tevékenységbe kezd, amikor látleletet állít ki, vezetői, vagy fegyverviselési engedélyhez alkalmassági igazolást készít, járványügyi tevékenységet végez, hirtelen-halál eseteket vizsgál, közgyógyellátási igazolványt érvényesít. Az általános rendészeti-szolgáltatási funkciók szétválasztása – például a rendőr ellenőriz, este ne lehessen kidobóember – az egészségügyben a fenti okok miatt csak annyiban érhető tetten, hogy az egészségügyben köztisztviselőként dolgozó személyek egészségügyi közszolgáltatást nem nyújthatnak. Erről már a Magyar Orvosi Kamaráról szóló 1936. évi I. törvény is rendelkezett.
Az egészségügyi közszolgáltatás és közigazgatás régi-új kapcsolata
Megemlítendő az egészségügyi privatizáció történetével kapcsolatban az a központi kérdés, amely szerint a közszolgáltatás esetében elegendő garancia-e, hogy a közszolgáltató közintézményként – vagy közhasznú társaságként – működik? További kérdés, hogy miként kapcsolódik az egészségügyi igazgatás ehhez a rendszerhez. Például az életkorhoz kötött rendszeres és tömeges védőoltások hatósági feladatot képeznek, tehát nem a közszolgáltatások körébe tartoznak, ugyanis az oltásban való részesülést a lakosság jogszerűen nem tagadhatja meg. Ennek ellenére ezt mégsem az egészségügyi hatóság, hanem az egészségügyi szolgáltató szervezet végzi, ráadásul nemcsak a köz-, hanem az egészségügyi alapellátásban lezajlott nagyarányú magánosítás következtében számos esetben a privatizált magánszolgáltatók. A háziorvos mint az egészségügyi szakhatóság meghosszabbított keze is tevékenykedik, amikor gyógyító munkája mellett hatósági feladatokat is ellát.
A „társadalombiztosítás”, mint közszolgáltatás, terminológiaként az 1927. évi XXI. törvénycikk a betegségi és baleseti kötelező biztosításról időszakában jelenik meg hazánkban. Ezen a területen is több, érdeklődésre méltó hatósági-közszolgáltatási kapcsolat mutatható be. Az egyik ilyen lehet a jelen írásban korábban már említett keresőképtelen állományba vételhez (táppénz) szükséges igazolás kiállítása az egészségügyi szolgáltatást végző részéről, miközben ez az irat igazgatás szempontjából nem más, mint egy szakértői vélemény az I. fokú közigazgatási határozathozatalhoz. Másik példa a gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre vonatkozó vények kiállítása (receptfelírás). Az egészségügyi szolgáltató a közokirat kiállításával és a beteg részére történő átadásával közvetlenül utalványozza a társadalombiztosítás, mint hatóság által kezelt költségvetési forrást.
-------------------------------------------------------------------------------------
Ez a szakjogászi vélemény minden eddigi hivatalos véleményt üt, beleértve a rendőrség, az ÁNTSZ, és a MOK etikai bizottságok véleményét is.
A dolgozatot egy profi írta. Nem Kereszty Éva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése