LAM Klub – Egymás között a hálapénzről

Az est házigazdája dr. Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem Egészségpolitikai Tanszékének tanára szerint Magyarországon soha nem volt jól működő társadalombiztosítás, sok orvos sok pénzt soha nem keresett, és az orvosi érdekvédelemmel is állandó gondok voltak.

Dr. Mihályi Péter fölvázolta, hogy a hálapénz maga a morbus hungaricus. Az orvosi hálapénznek minden fajtája törvénybe ütköző, s ezt igazolta a magyar egészségügyben előforduló hálapénz formáinak és valódi tartalmának általa elvégzett elemzése. A normaszegés erkölcsi és jogi megítélésének a súlya egyenes arányban nő az itt következő felsorolással. 1. az illegális copayment, amelyet az alkalmazotti viszonyban álló orvosok és a betegekkel közvetlen kapcsolatba kerülő egészségügyi szakdolgozók kapnak, itt a többletszolgáltatásért járó díj tulajdonképpen az intézményt illetné meg. 2. az adóelkerülés, amely a vállalkozás keretében és/vagy a magánpraxist folytató orvosok és az egészségügyi szakdolgozók szűk csoportjára jellemző (a gyógytornász, a háziorvosi asszisztensek). 3. a vesztegetés (befolyással való üzérkedés), amikor a beteg azért keresi fel a magánrendelés keretében dolgozó orvosát, hogy a szakrendelőben vagy a kórházban kivételes elbánásban részesüljön. Dr. Mihályi Péter ezt egyértelmű korrupciónak tartja. Lopásnak, sikkasztásnak nevezte a hálapénz azon formáját, amely a 4: illegális magántevékenységen alapul, vagyis, amikor a legális magánpraxist folytató orvos a munkahelyén élőmunkát, eszközt és gyógyszert használ magánbetegeinek kezelésére. Végül 5. a pénzért részrehajló szakértői vélemény készítéséről beszélt, mint a legsúlyosabb jogi vétségről, amelyet csalásként, okirat-hamisításként definiált. Ez az alkalmazotti viszonyban álló orvosok táppénzes vagy hatósági igazolás kiállításakor elfogadott hálapénze. Külön súlyos esetnek minősül, ha köztisztviselő orvos követ el ilyen cselekményt (például rokkantosítás). Megjegyezte, hogy évente körülbelül ötven-hatvanezer rokkantosítás történik. Ha csak 1% a megvesztegetés aránya, akkor az évi 5-600 súlyos bűncselekmény. A kérdés természetesen az, hogy miképp lehet ebből a speciális helyzetből kitörni. Javaslata szerint a több biztosítóra épülő rendszer a megoldás. Az OEP monopóliumának következtében az „ingyenes” ellátásban a hálapénz szerves elemként jelenik meg. Az OEP mellett működő biztosítók megteremtenék annak a lehetőségét, hogy a magasabb jövedelműek, külön szolgáltatásokra, szabadon biztosítót választhassanak. Célmodellként fölmerülhet az irányított betegellátás rendszere is, de az igazi megoldás a 7-10 egészségbiztosítóból álló rendszer, amely a biztosítási díjat és a copayment-et egyesítené.

Dr. Szilvási István a Magyar Orvosi Kamara alelnöke hozzászólásában a hiányt és a szervezetlenséget jelölte meg a hálapénz eredetéül. Véleménye szerint a hálapénz szükséges rossz, hiszen amíg az orvosok fizetését nem emelik a kellő szintre, addig mindenki tehetetlen a jelenséggel szemben. Ezenfelül az orvosi pálya iránti érdeklődés rohamosan csökken, már alacsonyabb pontszámmal is be lehet jutni az orvostudományi egyetemre. Csehországban, Szlovéniában az orvosok magasabb keresetet érnek el – állította. Dr. Balázs Péter erre reflektálva megjegyezte, hogy általában nem lehet beszélni orvosokról és fizetésekről. Szabadfoglalkozású orvosoknak nincs fizetése. Ennek kapcsán egy abszurd képet is ajánlott a jelenlevők figyelmébe, miszerint például az ügyvédek az Igazságügyminisztérium előtt tüntetnek, hogy magasabb legyen a jövedelmük. Többen kétségbe vonták dr. Balázs Péter kijelentését, amely szerint soha nem volt jól működő egészségbiztosítás Magyarországon. A Magyar Orvosi Kamara alelnöke megjegyezte, hogy a hálapénz kérdését a kormány akkor veszi elő, amikor valamely elterelő hadműveletre van szüksége. Az orvosok öt-nyolc százaléka élvezi csupán a hálapénzt. Megemlítette még a kiskassza-rendszert, amelynek az a lényege, hogy a főorvos minden operálótól műtétenként bizonyos összeget kér (akár kap hálapénzt később, akár nem), amit visszaoszt a háttérben dolgozóknak. A sajtó 600000 Ft-os fizetésként aposztrofálta azt a 3500 Ft-os órabérű fizetést, amelyet az orvosok kérnének, holott az említett összeg az összes járulékos költséget is tartalmazza (ebből 174000 Ft-ot kapna kézhez az orvos). Félő, hogy az EU-csatlakozást követően a fiatal orvosok tömegesen el fogják hagyni hazánkat, és egyáltalán nem érthető, hogy miért csupán a hálapénzről beszél a média, miért nem taglalják ennek gazdasági, történeti hátterét, és miért nem említik azt a hihetetlen széles társadalmi réteget, akik nem fizetnek egészségbiztosítást.

Dr. Balázs Péter szerint a kormány nem tart az orvosoktól, ám úgy véli, össze kellene fognia az orvostársadalomnak. Ha megvizsgáljuk, hogy a betegek között kinek jó a jelenlegi rendszer változatlan fenntartása – fejtette ki dr. Mihályi Péter –, azt láthatjuk, hogy elsősorban a felsőbb osztálynak, hiszen jobb ellátást kapnak kevesebb pénzért, és a hálapénz nagysága meg sem közelíti azt, amit Nyugaton ezért a többletért fizetni kellene. A médiakérdésben úgy foglalt állást, hogy leginkább a panem et circenses elve működik. Ezt nem a politika alakítja így, ez a média magánszáma.

Ha feltesszük a kérdést, hogy Magyarországon az orvosok számára milyen fizetések lennének elfogadhatóak, meg kell nézni a német példát, ahol az orvosok fizetése az átlagkereset négyszerese, Ausztriában a másfélszerese, az Egyesült Államokban a hatszorosa, míg Japánban a hét-nyolcszorosa. Más szóval nincsenek egységes nemzetközi standardok. Amikor dr. Csehák Judit „átküzdötte” az egészségügyi béremelést, akkor az a 150 milliárd, amit „igazságosan” osztottak el, körülbelül ugyanannyi volt, mint a becsült hálapénz összege bruttósítva. A résztvevők megjegyezték, hogy ez csak felzárkóztatás volt, amire dr. Mihályi Péter úgy reagált, hogy az állam csak igazságosan tud pénzt tenni a rendszerbe, a ma jól kereső orvosokkal csak egy több-biztosítós rendszerben lehetne külön béralkukat kötni.

Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt elnöke szerint az orvosi pályának komoly lélektani tényezői is vannak, és ezek a bizalomban összegződnek. Ez az, ami sokba kerül. A beteg a bizalmat vásárolja meg a hálapénzzel. A társadalomban nagyon nagy a bizalmatlanság. Ha azt hisszük, hogy ez szabályokkal helyre rakható, akkor kihagyjuk a lélektani tényezőket. Minden egyes változás, például a Bokros-csomag, a kórházi ágyak megszűnése, mind a hálapénz intézményét erősíti. Sérül a beteg biztonsága. Amíg nincs áttekinthető rendszer, addig a beteg kényszerítve érzi magát, hogy fizessen. Javaslata szerint hosszú távú szakmai programot kell készíteni. Az elnök asszony nem hisz a több-biztosítós rendszerben, hiszen például Ausztriában virtuálisan több biztosító létezik, amelyek azonban sorra fuzionálnak. Amíg törvényben szabályozzák, hogy ezen a téren mit lehet és mit nem, addig nem alakulhat ki közöttük piaci verseny. Ha Magyarországon létrejönne a több-biztosítós rendszer, négyszer annyian, négyszer annyiért végeznék ugyanazt a tevékenységet, mint jelenleg az OEP. A jelenlévők észrevételezték, hogy a magánszférában egy fogtömésért, kis kezeléssel, 20000 Ft-ot kell fizetni, de a hálapénz szóba sem kerül. Ezzel szemben egy szakrendelő hivatalos vizsgálati díja 1200-1500 forint. A külföldi biztosítók utasították magyar fiókjaikat, hogy ne foglalkozzanak egészségbiztosítással. Különben abszurd ötlet lenne, ha egy jómódú beteg mindent ki akarna fizetni, de mindezért elvárná a legjobb ellátást. Nagyon meglepődne, mert az alapvizsgálati díjak egy bonyolultabb kóresetben körülbelül 500000 forintnál kezdődnek. Felmerült a kérdés, hogy hogyan biztosítsák a minőségi betegellátást azok számára, akiknek nincs ennyi pénze. Dr. Balázs Péter hozzátette, az árak olyan magasak, ami egy laikus számára szinte felfoghatatlan, például egy intenzív terápiás osztályon a beteg teljes körű ellátására a három-négy millió forint nem is számít magas összegnek. Külön kérdéskör az orvoslással megkereshető teljes pénzösszeg, és az erre jutó orvosok száma. Magyarországon százezer főre 367 orvos jut, ugyanez a szám az Egyesült Államokban 300 orvos. Amíg „az ágyért való küzdelem folyik a régi rendszer egy rossz döntése miatt”, semmiféle változásra nem számíthatunk.

A vitában részt vevő orvosok egyetértettek abban, hogy egy munka értékét a „társadalmi szerződés” függvénye adja meg. Hazánkban az orvos nem tud piaci körülmények között létezni. Megállapították, hogy csak úgy működhet jól a rendszer, ha az orvosok erős belső etikát követnek. A magyar társadalomnak meg kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a betegek az orvosokra jó szívvel bízhassák rá az életüket. A Magyar Orvosi Kamarának ezt az álláspontot kell radikálisan képviselnie. Sokak szerint a hálapénz nem tisztességtelen dolog, reálisan kell szemlélni mint egy történelmi folyamat termékét, de kezelésében döntő jelentősége van a munkahelyi vezetők magatartásának. A betegek célja mindig változatlan marad, ők ugyanis arra törekednek, hogy személyes közelségbe hozzák az orvos élőmunkáját. Pusztai Erzsébet ehhez hozzáfűzte, hogy egyesek nem ezt, hanem a kivételességet akarják megvásárolni. Szilvási doktor szerint ez illúzió, mivel a politika dönti el a biztosítási rendszerek működésének módját. Miért lenne jó egy vállalkozónak „megvásárolni” a betegellátást teljes áron, ha a hálapénzért megkapja a kivételezettséget – mondjuk ötvenezer forintért azt, ami egyébként egymillió forintba kerül. A vita résztvevői összegzésként megállapították, hogy hosszú távon a hálapénz minden formája rombolja az egészségügy helyzetét, a megoldás a társadalmi konszenzusban keresendő, a társadalom és a politika együtt döntheti el az orvosi munka mindenkori reális ellenértékét.