Magyar Lelkiállapot 2008

Irracionális agresszió lehet a válság következménye

A magyar társadalomban nincsenek közös célok, és mivel individualisták vagyunk, összefogás helyett egymásnak ugrunk - ezt állítja lapunknak adott interjújában Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője. Szerinte ez magyarázhatja a veszprémi esetet is.

A tavaly év végén kirobbant pénzügyi válságnak mennyire van Ön szerint már mérhető hatása a társadalom lelki állapotára?

Ezt most még nagyon nehéz lenne megmondani. Tavaly év végén jött ki egy vaskos könyv, Magyar Lelkiállapot 2008 címmel, amelyet én szerkesztettem, és amelyben sok év tapasztalatait rögzítettük. Ebből az derül ki, hogy a lelkiállapotunkra és az egészségi állapotunkra is az jellemző, hogy hatalmas ellentétek feszülnek a háttérben.

Milyen ellentétekre gondol?

A magyarok az értékek szintjén az egyik leginkább értékkereső és legegészségesebb nemzet lehetne Európában.

Ezek szerint viszont mégsem…

Így van, a lehetne itt fontos szó. Magyarországon mondják a legtöbben azt, hogy az nem lehet boldog, akinek nincsen gyereke. Az egyszerűség kedvéért kerekítsünk: 20 fiatal 23 gyereket szeretne, ehelyett viszont csak 13 születik. Az összes szomszédunknál növekszik a népesség, sőt már az oroszok is előttünk járnak ebben a tekintetben. A népességfogyás pedig a lelkiállapotnak egy nagyon jó mérőszáma: olyan, mint a szervezetnek a láz.

Ez azt jelenti, hogy nem bízunk a jövőben?

Igen. Abból, hogy korán halnak az emberek, és hogy nem születik sok gyerek, arra lehet következtetni, hogy nem bízunk a jövőben, bizonytalannak érezzük a helyünket a világban. De mondok még egy érdekes ellentétet: nálunk az emberek 89 százaléka mondja azt, hogy büszke arra, hogy magyar. Ez rendkívül magas arány. Ezzel szemben viszont hihetetlenül értékvesztett a társadalom, szaknyelven ezt hívjuk anómiának. Nincsenek közös értékek, nincsenek közös célok, nincsen jövőkép. Ezek a mutatók 1995 és 2002 között egy kicsit javultak. Nem nagyon, de legalább a romló tendencia megfordult. És most 2002 és 2006 között olyan mértékben romlott a társadalomnak ez a bizonyos értékvesztett anómiás állapota, hogy ez már a legsúlyosabb lázas állapotnak felel meg.

De pontosan milyen értékeket vesztettünk el?

Például az a megítélés, hogy senki sem törődik azzal, hogy mi történik a másikkal, 50 százalékról 80 százalékra emelkedett, miközben például a svédek csupán húsz százaléka mond ilyeneket. Ugyanígy az is romlott, hogy nincsenek célok, amiket az ember ki tud tűzni, mert minden annyira gyorsan változik, illetve hogy nem lehet másokban bízni, és hogy az ember rákényszerül arra, hogy a törvényeket kijátssza. Fontos, hogy ezek a mutatók már a gazdasági válság kirobbanása előtt is ilyen rosszak voltak.

Nem lenne nehéz megjósolni akkor, milyen képet kapnának, ha 2009-ben is megnéznék a magyarok lelkiállapotát.

Tény, hogy sok szempontból igen speciális helyzetben van Magyarország, és emiatt nagyon különbözünk is a szomszédainktól. A kutatásunkban felvettük a Hofstede-féle úgynevezett kulturális dimenziókat. Kiderült, hogy a magyar társadalom alapvetően individualista, miközben a szomszédaink mind kollektivistábbak. Ilyen szempontból csak az amerikaiak, az ausztrálok, az angolok és a hollandok előznek meg minket.

És ez valamiben hátráltat minket?

Egy individualista nemzet nagyon hatékony tud lenni, gondoljunk csak a hollandokra. Viszont az említett országokban nagyon fontosnak tartják a közös értékeket és célokat, nálunk pedig az individualizmus egymás ellen fordítja az embereket. Az amerikai társadalom például nemcsak hogy individualista, de kifejezetten kockázatkereső, és a legkevésbé jövő orientált ország, ami a gazdasági válság szempontjából elég érdekes párosítás. Ők a mának élnek. A hollandok nagyon femininek, fontosnak tartják a szolidaritást. Amiből pedig mi a legrosszabbul állunk: nálunk a legeslegerősebb vonása ma a társadalomnak a bizonytalanság kerülés. Ez egy beszorított, szorongó állapotnak felel meg.

Ezt pedig talán még az iskolában tanítják, igaz, patkányokon: a beszorított, szorongó állat egy idő után agresszívvá válik.

Így van. Ez az egyik út: ha szorongó állatokat összezárnak, akkor vagy egymásnak esnek, vagy lebénulnak a tehetetlenségtől. Az ember ilyen állapotban rendkívül manipulálhatóvá válik..

És ez a beszorítottság vezethet akár olyan értelmetlen erőszakhoz is, amit Veszprémben láttunk most?

Bár nem vagyok jós, de én ezt már korábban is mondtam, ha megkérdezték, hogy mi lehet a válság következménye. Ez. Irracionális agresszió. Sajnos egyáltalán nem elrugaszkodott következtetés az, hogy a veszprémi tragikus eset ezzel hozható összefüggésbe. De azért egy dolgot fontosnak tartok megjegyezni: nagyon veszélyes dolog általában beszélni roma elkövetőkről.

Mi vizsgáltuk 2002-ben és 2006-ban is, hogy ki tartja cigánynak, romának saját magát, és azt is megkérdeztük, hogy ki tartja magát magyarnak. És a magyar cigányok 75 százaléka magyarnak és cigánynak tartja saját magát. Ez a rétege a magyar cigányságnak sokkal jobb lelki, egészségi állapotban van. A roma hagyomány még maszkulinabb, mint a magyar, ezért, ha lehet ilyet mondani, ők még jobban szenvednek attól, ha nem tudják eltartani a családjukat. Az előbbi példánál maradva emiatt ők még frusztráltabbak, ami elviheti őket a devianciák irányába. Önértékelésre mindenkinek szüksége van, ez a csoport ott találja ezt meg. Éppen ezért óriási a politika felelőssége. Holott nem feltétlenül ennek kellene történnie: a válság kiválthatná az összetartozást is az emberekből.

Ezek után ezt nehéz elképzelni.

Angliában a német bombázások idején igencsak megnőtt a beszorított emberek várható élettartama, pusztán azért, mert összefogtak. A magyar társadalom bipoláris: nagyon el tud keseredni, de ha van közös cél, akkor nagyon tud lelkesedni is. A mi társadalmunkban viszont - szemben például az amerikaival, ahol jól szervezhetőek az emberek - nem lehet parancsszóval megmondani, hogy mi legyen. Nálunk a jó vezetők fantasztikus eredményeket tudnak elérni.

És a közös célt most lehet látni?

Hát nem. A baj az, hogy az emberek 75-80 százaléka azt mondja, hogy nincsenek közös célok. Ha nincsenek nagy közös célok, akkor egy individualista társadalomban egymás ellen acsarkodnak az emberek és ez borzasztó helyzet. Ezen kívül az, hogy nálunk a közvélekedés szerint nem lehet betartani a szabályokat, elég félelmetes irány az ország számára.

Mi fordíthatja meg ezt a helyzetet?

Most már csak jó irány jöhet, mert annyira rosszul állunk. Fontos volna, hogy a szavak visszanyerjék az értéküket, hogy újra bízni lehessen. Változtatni mindenkinek a saját közvetlen környezetében kellene. Főleg most, hogy pénztőke nincs, szükség lenne a társadalmi tőkére: bizalomra, kölcsönösségre.

Dreissiger Ágnes