" A tudomány ténylegesen nem csupán a különböző vélemények kategóriájába tartozik. A tudomány területén vagy igaz valami, vagy pedig nem igaz. Egy kezelési mód vagy működik, vagy nem. Ha pedig működik, akkor ezt a tényt olyan világos tudományos eredményekkel kell alátámasztani, amelyek megbízható statisztikákon alapulnak. Bár a nemzetközi tudományos közösség mindig is ilyen bizonyítékokat kért a homeopátiás orvoslástól, soha nem kapott eire vonatkozóan bizonyítékot. Ezért az minden tudományos alapot nélkülöz, továbbra is mindössze emocionális orvoslás marad."

A homeopátia kritikája

Tetszetõs kivitelû könyvecske jelent meg nemrégiben egy ismeretterjesztõ sorozat részeként Homeopátia lépésrõl lépésre címmel. Ebbõl és sok korábbi – köztük hazai – kiadványból már jól értesült lehet az érdeklõdõ olvasó az alig kétszáz éves homeopátia (H) történetérõl, elterjedésének, gyakorlati alkalmazásának módjáról, tartós vagy akár fokozódó népszerûségének okairól. Köztudott, hogy a mai hivatalos vagy hagyományos (másként a tudományosan megalapozott, nyugati, ortodox) medicina mellett számon tartják az alternatív vagy nem konvencionális, kiegészítõ vagy köznapi nevén a természetgyógyászatot, melynek fiatal – csak két évszázados – európai prototípusának tekinthetõ a H. Az alternatív gyógyászatnak (nevezzük így, megjegyezve, hogy az elnevezés a származásra vonatkozik, például az õsi kínai orvoslás – eredeténél fogva – valamennyi jellemzõjében eltér a jelenlegi fõ irányt képviselõ hivatalostól vagy nyugatitól) egy elterjedt osztályozás szerint négy nagy területe van: a komplett rendszerek, a diagnosztikai eljárások, a terápiás módszerek és az önkezelõ eljárások. Az elsõbe, a komplett rendszerekbe sorolják a H-t, továbbá az akupunktúrát, a csontkovácsoláshoz közel álló kiropraktikát és az oszteopátiát, valamint a herbális medicinát vagy fitoterápiát. A H európaiságával és fiatal korával tûnik ki a komplett rendszerek közül; nagyon valószínû, hogy ez a legelterjedtebb, a legjövedelmezõbb, a legvitathatóbb és a legvitatottabb is valamennyi alternatív rendszer és gyógymód között.

Mi a homeopátia?

Hívei szerint természetes gyógymód, egészségjavító eljárás, sõt speciálisan készített szerekkel gyógyító, önálló orvostudományi rendszer. (Klasszikus H: a gyógyítás királyi útja.) Szûkebb értelemben: gyógyszerek adására vonatkozó szigorú szabályok gyûjteménye. Sok növényi eredetû szert alkalmaz, de nem fitoterápia; a növények (a nadragulya, a kamilla, a vadrozmaring stb.) mellett állati anyagokat (mint háziméh, viperaméreg, osztrigahéj) és ásványokat (kén, foszfor, arany) használ. Vallja, hogy a beteg személyiségéhez legjobban illõ, egyetlen gyógyszerrel érhetõ el igazi gyógyulás. A hígítással végzett potenciálás (dinamizálás) során szabadul fel az alapanyag gyógyító energiája.

Az emberi test finom energiák erõs és sûrû szövevénye, az energiamezõkben keletkezõ zavar a betegség. Az életmûködéseket szabályozó dinamikus energiák csak mennyiségileg és minõségileg összemérhetõ szubsztanciákkal befolyásolhatók. Erre a célra valók a potenciált, tehát energiában, jelértékben gazdag H-s gyógyszerek. A H jelentése: hasonló szenvedés. A beteg tüneteit orvosolni lehet azzal a szerrel, amely egészséges emberben ugyanolyan tüneteket idézne elõ. „A hasonló hasonlót gyógyít” alapelv már Hippokratésznál fellelhetõ, de a modern H megalapozója a német Samuel Hahnemann (1755–1843). A kínafa kérge (kinin) önkísérleteiben maláriás tüneteket okozott (tehát kis adag gyógyít, nagyobb adag megbetegít). 1790 és 1805 között hatvan szert vizsgált tanítványaival: a különbözõ eredetû szerek nem toxikus dózisa okozta testi-lelki-szellemi változások összessége a gyógyszerkép. Ez, kiegészítve egyedi megfigyelésekkel és elemzésekkel: a H-s tünetjegyzék, a repertórium. Ezek gyûjteménye a Materia Medica (ma több, mint 2500 gyógyszerképet tartalmaz). A nagyon részletes és speciális kórelõzmény adja a betegségképet, ehhez kell kiválasztani a gyógyszerképet. Heveny betegségnél elegendõ a testi tünetek hasonlósága, idült betegségben a szellemi jelenségek megfelelõsége is követelmény.

Hahnemann tanainak elsõ részletes leírása 1796-ból való: a Hufelands Journalben jelent meg A kísérletes orvosságok gyógyerejének új alapokon való meghatározása, ezek néhány elõzménye címû dolgozata. A H-ra vonatkozó tanok és útmutatások összességét az Organon der rationeller Heilkundeben jelentette meg 1810 és 1842 között hat alkalommal. A H-s gyógyszerkönyv a HAB 1 (1978), a Német gyógyszerkönyv része.

A H alapelvei három pontban foglalhatók össze.

1. A hasonlósági szabály („similia similibus curentur”). Az eredeti „curenturból” késõbb gyakran „curantur” lett. Még egyszer az elv lényege, frappáns szólással: ha gyengéden és tartósan akarsz gyógyítani, válassz olyan orvosságot, mely a meggyógyítandóhoz hasonló bajt okoz.

2. A gyógyszervizsgálat elve: a gyógyszerek kiválasztása és azok hatásának vizsgálata az elõzõekben vázolt módon.

3. A minimális dózis elve: a potenciálás (dinamizáció) a végsõ hatóanyag elõállításának döntõ lépése. Minél hígabb az oldat, annál nagyobb a szer hatása, s megszûnnek a mellékhatások. A hígítást és a rázást (succusio) váltogató módszer a potenciálás. A folyékony anyagok hígítója általában az alkohol, a szilárd anyagoké a tejcukor (a rituális rázást szabályos keverés–dörzsölés pótolja). A C-potencia az „õsoldat”, mely százszoros hígítása (C1) az anyagnak. Gyakran ajánlott és alkalmazott hígítás a C30 (az õsoldatot még huszonkilenszer hígítják). Létezik C100 000 (vagy CM) is. A D-potencia tízszeres hígítást jelent, a 6x (D6) például hatszor ismételt 1:10 hígítást jelez. Szervetlen anyagból a D7-nél, szervesbõl a D23-nál nagyobb hígításban már nincs eredeti molekula; ez a tény a homeopaták számára nem zavaró, sõt a hígítás fokozásától a hatás növekedését várják. Nem számolnak farmakológiai hatással. A H-s szerek pontos mûködését (hatásmechanizmusát) nem kémiai-gyógyszerészeti mechanisztikus eljárások, hanem az atomfizika, a kibernetika, a káoszkutatás módszerei fogják felderíteni – vallják a H jeles képviselõi. A H-s szerekben az anyagtalan erõ hat.

A H holisztikus gyógymód, vallják, nem a beteg szervet, nem egy-egy panaszt vagy tünetet orvosol, hanem az egész embert gyógyítja – szándéka szerint. A múlt század elején, a „kíméletlen” orvoslás (hánytatás, hashajtás, izzasztás, érvágás, testváladékokkal gyógyítás mint koproterápia) korában a H szelíd, humánus gyógymódnak számított. Érthetõ, hogy a kor nagyjai is melegen üdvözölték. Aránylag gyorsan elterjedtek Hahnemann tanai hazájában, majd Európában, s elég színes története van a H-nak Magyarországon is. A hazai viszonyok rövid áttekintése elõtt egy érdekes adalék a H-s tanok születéséhez. A gyógyszertan professzora, Kelemen Károly írja: a H tana Hahnemann történelmi anekdotává vált tévedésébõl fakad. Saját maláriás megbetegedését kininnel kezelte, s egyszer egy nagyobb adag bevétele jellegzetes maláriás tüneteket (láz, fejfájás, haemolysis – vérsejtoldódás – okozta sötét színû vizelet ürítése) váltott ki. „A szer kis adagja gyógyít, a nagyobb adag betegséget okoz” – logikusnak tûnõ következtetés volt. Ma a kinin jól ismert hatása érvényesül maláriás betegben.

A H Németországon kívül (Lipcsében és Drezdában kórházaik is voltak) Bécsben és Prágában, az Egyesült Államokban s néhány évtizedre éppen Magyarországon tett szert a legnagyobb befolyásra.

Hazai meghonosítója az a Bakody József, aki késõbb halálos önkísérlet áldozata lett. Forgó György és Almási Balogh Pál szintén a reformkor ismert homeopata orvosa volt. Az 1831. évi kolerajárvány idején Hahnemann módszerét ajánlották a járvány megelõzésére és leküzdésére. Almási Balogh Pál, a legbefolyásosabb, Széchenyi és Kossuth háziorvosa volt. Fia, Balogh Tihamér a hasonszenvi gyógyászat egyetemi elfogadtatását szorgalmazta. Horváth József 1830-ban magyarra fordította az Organont, Vörösmarty versben köszöntötte az új gyógymódot. A szabadságharc bukása, Almási Balogh politikai meghurcolása után hosszú idõre háttérbe szorult a H ügye. Az önkényuralom bénultságából ébredõ országban a politikai élet visszatérésével együtt újra szervezkedtek a hasonszenvi orvosok. 1865-ben megalakult a Magyar Hasonszenvi Orvosegyesület; elnöke Almási Balogh Pál, titkára fia, Tihamér. A következõ elnök Argenti Döme, aki méltán nyerte el a legtermékenyebb hasonszenvi szakíró jelzõt (Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan két kötetben és számos írás a HasonszenviLapokban). Õ javasolta homeopata tanszék felállítását az orvosi karon, de a tervet Eötvös József közoktatásügyi miniszter, az orvostársadalom sok kiválósága, számos fórum, így az Országos Közegészségügyi Tanács, a Budapesti Orvosegyesület, elutasította. „Feltárták a H helyzetét a világon, hanyatlásának okait tudományos érvekkel támasztották alá.” Mégis, fõleg az arisztokrácia körében népszerû H favorizált ügyét, a tanszék felállítását az Országgyûlés javaslatára a felsõház is megszavazta. Hausmann Ferenc (1872) és Bakody Tivadar (1874) volt a hasonszenvészet elsõ és utolsó egyetemi tanára a pesti egyetem orvosi karának. Irányzatuk rövid idõ után hanyatlásnak indult, és híveivel együtt hosszú évekre el is tûnt. Antall József és Kapronczay Károly orvostörténészek így írnak 1973-ban: „Hazánkban ma már csak történetükrõl beszélhetünk, téves irányzatuk, tudománytalan gyógymódjuk sajnos hosszú ideig nagymértékben akadályozta a modern orvostudomány fejlõdését.”

Tévedtek, a tan nem került végleg az orvostörténelem papírkosarába. Századunk utolsó évtizedében – a világ sok más táján már jóval korábban – újra itt van, hat, mûködik, teret kap; múlt századi története – mutatis mutandis – folytatódik, másodvirágzásának vagyunk tanúi. Nagy a kínálat (és az üzlet) a H-s szerekbõl; földrajzilag változó, de sok helyt élénk irántuk az érdeklõdés és jelentõs a felhasználás, de minimális az igény és a követelmény a szerek elõállítóival, forgalmazóival szemben. Világszerte folyik (szak)irodalmi vita hatékonyságáról és hatásmechanizmusáról. A szélsõséges (mereven elutasító és fenntartás nélkül hívõ) álláspont mellett sokan vannak az óvatosan várakozók s még többen a közömbösek. Van megengedõ, liberális, de diplomatikus, hivatalos, és vannak szigorúbb szakmai állásfoglalások is. Nil novum sub sole! A jelen – nem definitív – státushoz tartozik még: a homeopata cím viselésére azok az orvosok, fogorvosok, állatorvosok, gyógyszerészek legyenek jogosultak, akik a H-ból képesítõ vizsgát tettek és háromévenként legalább 150 órás H-s szakmai továbbképzésen vesznek részt (Magyar Homeopata Orvosi Egyesület ajánlása 1998 májusában). Úgy tûnik, a hivatalos szervek szigorúbbak; jelenleg nálunk és újabban például Kanada több tartományában csak orvos alkalmazhat H-s gyógymódot.

A H, mint arra utaltunk, az alternatív gyógyászat nagy rendszerei közül az egyik. Története – nálunk biztosan – kétszakaszos: az elsõ nagy felvonás a múlt században játszódott, majd hosszú szünet után alig egy évtizede kezdõdött a második. Tudományos háttere nincs, kísérletes bizonyításról sem eshet szó. Az Egyesült Államokban a Food and Drug Administration (FDA) a H szereit nem vizsgálja, de nincs más hivatalos kontroll sem. A helyzet bizonyára hasonló másutt is. A szerek ártalmatlan voltát lehet most is hangoztatni, hiszen az oldószerek (a hígítóanyagok) az eredeti anyagból már semmit vagy minimális mennyiséget tartalmaznak. A hagyományos medicinában megkívánható szigorú (kettõs vak, randomizált) tanulmányra nem alkalmas valamennyi alternatív eljárás vagy szer, így a H-s szerek sem. A törekvés mégsem lehet más, mint a következetesen egyenlõ mérce alkalmazása a hatékonyság ellenõrzésére. Tapasztalat szerint, ha valamely szer – elõzetes hatásvizsgálat nélkül – széles körben elérhetõ (kereskedelmi forgalomba kerül vagy „valahogyan” hozzáférhetõ lesz), a legritkábban válik belõle gyógyszer, aligha lesz bizonyítható annak terápiás hatása. (Így van ez nálunk bizonyos cseppekkel, vizekkel, vakcinákkal, bizonytalan összetételû és hatású készítményekkel, „gyógyhatású” élelmiszer-kiegészítõkkel.) Nehezíti a helyzetet, hogy a H mögött semmiféle racionális háttér nem nevezhetõ meg. Mi a hatóanyag? Az oldószer („solvent only”) vagy az immateriális hígítóanyag („infinite dilution”)? Placebo vagy más? Több alternatív gyógyászati centrum (München, Fort Worth, Chicago, Bethesda) vezetõinek közös véleményét fejezi ki Linde: „Homoeopathy seems scientifically implausible, but has widespread use.” Továbbá: nagyszámú, placebóval kontrollált klinikai tanulmány metaanalízise amellett szól, hogy a klinikai hatás nem kizárólag placebohatás, de nincs bizonyíték arra, hogy a H akár csak egyetlen klinikai állapotban is hatékony beavatkozás lenne. (Jó néhány kommentár nem hagyta kritika nélkül a szokatlan következtetést.)

Egy korai (1991-es) metaanalízis 105 tanulmányt értékel: 81 pozitív, 24 negatív eredményû. Az angol, német és francia dolgozat többségének minõsége a szerzõ szerint „very low” , a nem megfelelõen kontrollált vizsgálatok értékelését publikációs torzítás („bias”) is terheli. Öt bíráló levél jelent meg a Lancetben, ezek fõleg a pozitív (kedvezõ) eredményû tanulmányokat elemzik. Egy migrénes anyagban nyert jó eredmény nem volt reprodukálható, egy másik, fibromyalgiás fájdalmat kedvezõen befolyásoló kezeléssorozatot, bár statisztikai kifogások indokolták, nem ismételtek meg. Sokszor emlegetik mint jó példát az asztmások H-s immunterápiájának sikerét s az errõl szóló közlést, de ismétlésrõl, következetesen elérhetõ kedvezõ eredményekrõl már nincs hiteles közlemény. Egy kettõs vak, randomizált tanulmányban a H-s szer és a placebo hatását vizsgálták impaktált (nehezen eltávolítható) kétoldali bölcsességfog extrakcióját kísérõ fájdalomra és más kísérõjelenségekre. Különbséget nem észleltek. Elmondható, hogy a mai követelményeknek megfelelõ minõségû tanulmányok többsége vagy negatív, vagy pozitív, de reprodulkálhatatlan, néhány jónak mondható és pozitív eredményû tanulmányt viszont nem ismételtek (még) meg.

Az irodalmi tallózás arról gyõzheti meg az olvasót, hogy nincs vagy nagyon szórványos a H kedvezõ hatásáról beszámoló közlés. Ennek oka lehet az a tény is, hogy a tanulmányok többsége, becslés szerint kétharmada, nagyon gyenge, további egyharmada elfogadható s csak egytizede jó minõségû. S ez utóbbiak többnyire negatív eredményûek. Gondoljunk arra is, hogy a negatív tapasztalatokat sokan és sokszor nem közlik. A már idézett Linde, aki az egyik müncheni egyetemen az alternatív medicina mérvadó és tekintélyes kutatója (Münchener Modell, Centre for Complementary Medicine Research), felteszi a kérdést, hogy még több randomizált tanulmány közelebb visz-e a H hatékonyságának megítéléséhez. Õ úgy véli, hogy a valószínûsítés hiánya ellenére a nagy társadalmi és szakmai igény miatt szükség van további, de csak a mai igényeket kielégítõ tanulmányokra. Komolyan kell számolni azzal, hogy lehetõsége van annak, hogy ezek eredménye negatív lesz, de azt vállalni kell.

A H kétszáz éves intuitív alkalmazása után az elsõrendû kérdés ma is az, van-e a kezelésnek jótékony hatása. Egyértelmû válasz nincs, de az irodalomban megjelenõ vélemények a kételkedõk vagy elutasítók álláspontját látszanak alátámasztani. Másodrendû kérdés, hogy várható-e klinikai hatás a H-s szerektõl. Szolgáltathat-e a bioenergetika, közelebbrõl a bioelektrodinamika a hatásmechanizmusra vonatkozó adatokat, melyek meggyõzhetik a szkeptikusokat, ha nem is helyezik tudományos alapokra az eddigi intuitív alkalmazást? A víz (oldószer) memóriája, az oldatok sajátos rezgéskarakterisztikája, a sejtek-szövetek mûködését koordináló oszcilláció s ezek egyezése (megfelelése) esetén fellépõ rezonancia lehet a kedvezõ H-s hatás feltétele és magyarázata? Egyelõre a tényeket tisztelõk tudományos világképe a vonzóbb megengedve, hogy a biofizika még újabb eredményekkel és vívmányokkal szolgálhat a jövõben.

Rövid helyzetkép a H-ról: nálunk a H-s szerek piaca talán közepes (biztosan nem éri el a német vagy a francia kínálatot), ennek megfelelõ az érdeklõdés is. A H-val foglalkozó orvosoknak van egyesülete és sajtója, szorgalmazzák a képzést és a továbbképzést, tiszteletre méltó a H iránti elkötelezettségük, meggyõzõdésük és hitük. Európában változó a H népszerûsége és divatja, ennek megfelelõen ma is nagy vagy igen nagy üzlet.

Az Egyesült Államokban visszafogott az érdeklõdés; ott, ahol az egészségügyi kiadások másfél százaléka (alig 14 milliárd dollár) jutott 1997-ben az alternatív gyógyászatra, a H az egyetlen nagy természetgyógyászati kategória, melynek egyáltalán nem volt központi támogatása (csak zsebbõl fedezhetõ szolgáltatás). De, fõleg a jómódúak, ott is szívesen fizetnek az olyan eljárásokért és szerekért, melyeket önként választanak. Nem az a paradox, hogy milyen sokan és sokat költenek ma az alternatív gyógyászatra, hanem a gondolkodásmód („spirit”), amellyel ezt teszik. Ezért nincs értelme és jogosultsága a tudományos medicina nyílt harcának. Jóllehet éppen az Egyesült Államokban 1998 végén a szaksajtó minden eddiginél határozottabban fellépett a hivatalos medicina védelmében, hangoztatva, hogy csak egyféle medicina van, mely mûködik, s melynek módszerei és szerei származhatnak ortodox és hagyományos forrásból egyaránt; az a fontos, hogy bizonyítottan hatékonyak legyenek, tesztelésük és értékelésük tudományos igényû legyen. A mellékhatások hiánya önmagában aligha minõsíthet valamely szert. Optimista, de vonzó nézet, hogy az alternatív gyógyászat mai virágzása átmeneti, talán a millennium is táplálja, majd elmúlik. Felfogható akár úgy is, mint „a betegek legitim kiáltása, panasza, reklamációja: nem kap elég idõt, információt, emberi hangot a hivatalos medicina képviselõitõl”. Nem az a feladat, hogy „kezeljük” a betegek fokozódó érdekeltségét az alternatív gyógyászatban, inkább az, hogy tanulva mások erényeibõl és a saját hibáinkból váljék (újra) elérhetõvé, elfogadhatóvá, vonzóvá s minél eredményesebbé a hivatalos orvostudomány. Úgy véljük, sokat segíthet a célok elérésében az evidenciákon alapuló orvoslás kívánalmainak követése.

Melyek tehát a homeopátia aktuális kérdései? Az elsõ, mely már bõ teret kapott, van-e a placebohatáson túl bizonyított kedvezõ hatása. A válasz nemleges, legfeljebb halogató. A második: van-e az „infinite solutionnak” ma tudományos magyarázata. A válasz nemleges. Miért van világszerte a társadalomnak, a betegeknek, sõt az orvosoknak is igényük a H-ra? A megszokott válaszok (szelíd gyógymód, a hivatalos orvoslás fehér foltjai, a „holisztikus” ellátás igénye, egészségügyi kultúránk szintje vagy patetikusabban: „a tudomány és értelem ostromállapotban”, nagy üzlet, munka- és jövedelemforrás) helyett vagy inkább ezek mellett a betegek sajátos világnézetében, spirituális irányítottságában lehet az alternatív gyógymódok felé fordulás magyarázata. Lényeges motiváció az igény, hogy jobban érezzék magukat. S mi lehet a teendõ?

A konvencionális (hivatalos) orvoslás mûvelõinek és oktatóinak legjobb tudásukkal támogatniuk kell az ezredvégi egységes, a szakmai és társadalmi elvárásoknak leginkább megfelelõ „lege artis” klinikai medicinát. Ismerniük kell az alternatív gyógyászat helyzetét, teljesítményét és a társadalmi igényt nálunk s a világ fejlett országaiban. Fontos, hogy a hivatalos orvostudomány megszabaduljon feleslegessé vált elemeitõl, ugyanakkor a természetes gyógymódokban lévõ valódi értékek ne vesszenek el. Nem különbözhet a hagyományos és az alternatív eljárások-szerek tudományos igényû tesztelése és értékelése; az egységes medicina eszközei, származzanak bármely forrásból, legyenek hatékonyak. A konvencionális orvoslás gyakorlóinak és a természetes gyógymódokkal lelkesen és tisztességesen foglalkozó természetgyógyászoknak közös érdeke, hogy kirajzolódjék a határ a még nem bizonyított, de feltehetõen hatékony eszközök és eljárások és az egyértelmûen kuruzslásnak, sarlatánságnak minõsülõ manipulációk között. Meg kell egyezni szakmai engedmények nélkül. Felvilágosítással, a média megnyerésével, jó példákkal kell küzdeni a paranormálisként is emlegetett, sajnálatosan gyakori gyógyászati praktikák ellen. Legyen újra vonzóbb a tényeket tisztelõk tudományos világképe az áltudomány és a misztikum képviselõinak irracionális szemléleténél. Az ezredforduló nagy kérdései között ott van a „Quo vadis medicina?” talánya is. Valljuk hittel, hogy a haladás iránya helyes.

Dr.Rák Kálmán professzor

---

Természet Világa,

2000. I. különszám http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/

---

S reám nyilaz a nyugtalanság:
Leány-szemek, Sorsom szemei,
Szemek, melyekben rózsás, húsz éves,
Vidám kamasznak látom magam,
Szebb szemek minden volt szemeknél
S bennük végképp megpecsételtetett
Az én örök-bús ifjuságom:
Vonzódás, drága üzetés,
Csapongás a végső csapásig
S imádkozva nézni e nagy szemekben
Magamat és mint vagyok bennük.
Csönd, június van a szivemben,
Átalvonult templomi népség
Belém költözött áhitata
S e percben a Kalota partján
Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.

(Ady)

Felelősségbiztosítás az egészségügyben

Dr. Simon Tamás

Az egészségügyi szolgáltatókkal szemben indított kártérítési perekben ma már egyre gyakrabban igen magas (több tízmilliós) kártérítési összegeket ítélnek meg a bíróságok, amelyeket legtöbbször magának az egészségügyi szolgáltatónak kell kifizetnie, hiszen a felelősségbiztosító csak ötmilliós összeghatárig áll helyt. Ez a helyzet az egészségügyi szolgáltatók gazdálkodását természetesen kedvezőtlenül befolyásolhatja. Az alábbiakban a szerző – egészségügyi kártérítési ügyekkel foglalkozó ügyvéd, biztosítási szakjogász – áttekinti a felelősségbiztosítás terén kialakult jelenlegi helyzetet, és javaslatot tesz a megoldásra.

Az egészségügyi szolgáltatók kártérítési felelőssége terén az elmúlt tíz évben jelentős változások mentek végbe.

A bírói gyakorlat a legnagyobb gondosságot, mint elvárhatósági mércét alkalmazza az orvosokkal szemben indult kártérítési felelősséggel kapcsolatos perekben, ez pedig az általános szabályok szerinti elvárhatóságnál szigorúbb feltétel. Az orvosnak tehát nem elég bizonyítania, hogy az általános szabályok szerint gondos volt, hanem azt is igazolnia kell, hogy ez a gondossága megfelelt a legnagyobb gondosság követelményének is.

Volt már olyan ítélet, amely az egészségügyi szolgáltatás esetén is a „veszélyes üzem” felelősséget alkalmazta¹, ami még a „legnagyobb gondosságnál” is szigorúbb, közelít az „objektív felelősséghez”. Várható, hogy a gyógyításban egyre terjedő műszaki eszközök miatt ezt a felelősségi formát egyre gyakrabban alkalmazzák majd.

Plasztikai és fogászati beavatkozásoknál több ítéletben az orvos és beteg közötti jogviszonyt vállalkozásként értelmezték, ami azt jelenti, hogy az orvos az eredményért vállal felelősséget és nem azért, hogy az eredmény érdekében a legnagyobb gondossággal jár el.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben már megjelent a teljes körű tájékoztatási kötelezettség²). A tájékoztatási kötelezettség kiszélesítése jelentősen megnehezíti az orvosok helyzetét az orvosi mulasztással kapcsolatos perekben, hiszen a tájékoztatás megtörténtét, annak tartalmát és formáját az orvosnak kell bizonyítania.

Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló 2001. évi CVII. törvényben megjelent a szabadfoglalkozású orvos fogalma. A szabadfoglalkozású orvos helyzete – kártérítési jogi szempontból – alapvetően eltér az alkalmazott orvosétól, hiszen a szabadfoglalkozású orvos a saját felelősségére végzi a tevékenységét. A beteggel szemben az egészségügyi szolgáltató felel majd a jövőben, de a szolgáltató ezt követően a szabadfoglalkozású orvos ellen fordulhat megtérítési igénnyel, amelynek következtében az orvosok személyes vagyona is veszélybe kerülhet.

A megítélt kártérítési összegek jelentősen emelkednek a korábbiakhoz képest. Agykárosodott gyermek részére született már 8-10 millió nem vagyoni kártérítésről is ítélet. A perben érvényesíthető valamennyi vagyoni és nem vagyoni kártérítést és késedelmi kamatait figyelembe véve pedig már léteznek ítéletek, amelyek például agykárosodott gyermek vagy súlyos gerincsérült beteg esetében 20-30 millió forintról és további havi 150–250 ezer forint jövőben fizetendő járadékról szólnak. Nemrég hirdette ki a bíróság (igaz még csak első fokon) azt az ítéletet, amelynek összege az ítéletben szereplő valamennyi kártérítési tétel és késedelmi kamatai alapján 49 millió forint, amely az általunk ismert gyakorlatban az orvosi mulasztással kapcsolatos perekben a legmagasabb összeg.

Agykárosodott gyermek részére született már 8-10 millió nem vagyoni kártérítésről is ítélet.

A fentiek alapján látható, hogy az orvos felelősségének határai szélesednek, s ez azt jelenti, hogy az orvosok védelmében tett intézkedések megerősítése is szükségessé válik. Ilyen intézkedés lehet a jog területén a minőségbiztosítás hatékonyabb működtetése, az egészségügyi közvetítő rendszer és ezzel kapcsolatban a peren kívüli kárrendezés elterjesztése, esetlegesen kötelezővé tétele, valamint az egészségügyi szolgáltatók szakmai felelősségbiztosításának jelentős megváltoztatása.

A szakmai felelősségbiztosítás a legelterjedtebb és legismertebb a védelem jogi eszközei közül, így legkorábban annak az orvosi felelősség szélesedéséhez igazításával várható hatékony eredmény.

A szakmai felelősségbiztosítás a legelterjedtebb és legismertebb a védelem jogi eszközei közül.

Problémák az egészségügyi szolgáltatók felelősségbiztosítása terén

Az elmúlt tíz évben jogszabály az egészségügyi szolgáltatók szakmai felelősségbiztosításával keveset foglalkozott. Az egészségügyi vállalkozók, magánorvosok számára már 1989 óta, míg a többi egészségügyi szolgáltató számára 1998. július elseje óta kötelező a szakmai felelősségbiztosítás. Sajnálatosan azonban jogszabály nem határozza meg, hogy a biztosításnak milyen feltételeket kell kielégítenie, pedig az egészségügyi törvény tartalmaz felhatalmazást egy erről szóló végrehajtási rendelet megalkotására. Jogszabályi rendelkezés hiányában a gyakorlat és a biztosítótársaságok alakították a szakmai felelősségbiztosítás tartalmát, az általános szerződési feltételeket.

A biztosítótársaságok az egészségügy szakmai biztosításának területén nem versenyeznek.

A biztosítók, mivel az orvosi mulasztással kapcsolatos eljárások egyre gyakoribbá váltak – különösen 1997-1998-tól kezdődően –, természetesen nem szélesítették a helytállási kötelezettségüket, hanem szűkíteni próbálták azt, illetve egyre többször mondták fel tömegesen a szerződéseket. A biztosítók a helytállási kötelezettségük minimalizálása érdekében szűken értelmezték a biztosítási esemény fogalmát, bővítették a kizárások eseteit, a biztosítási szerződés fennálltához igazították a szerződés időbeli hatályát, sok kiegészítő feltételt alkalmaztak többletdíjért, az 1992 óta megállapított helytállási limitet (esetenként ötmillió forint) nem emelték, a kártérítésből az egészségügyi szolgáltatókat terhelő 10% önrészt nem csökkentették.

A kialakult helyzet alapvető ellentmondásokhoz vezetett a biztosítók, az egészségügyi szolgáltatók mint biztosítottak és a betegek mint károsultak között.

A biztosítók, figyelemmel arra, hogy nyereségre törekedő gazdasági társaságok, nem kívánták átvállalni az egészségügyi szolgáltatók szélesedő felelősségét, ezért maguktól semmilyen többletvállalást nem akarnak a szerződéseikbe beiktatni. A biztosítótársaságok az egészségügy szakmai biztosításának területén nem versenyeznek, informálisan összefogva hasonló feltételeket diktálnak, tehát a verseny sem kényszeríti ki a változást.

A biztosítottak, mivel kötelező a biztosítás, azt várnák el, hogy a felelősségbiztosítás ténylegesen biztosítás legyen, azaz széles területen és a kártérítések jelentős részéig álljon helyt, és ne az amúgy is szegény egészségügyi szolgáltató költségvetése fizesse a kártérítések jelentős részét.

A károsultak minél előbb hozzá szeretnének jutni a kártérítéshez, amit természetesen könnyebben megkaphatnának a jobb anyagi helyzetben lévő felelősségbiztosítótól, mint az egészségügyi szolgáltatótól.

A jogszabályi rendezés lehetőségei

Álláspontom szerint a fent ismertetett helyzetben csak az állami beavatkozás segíthet. Ez a beavatkozás részben jogalkotási feladat. Ennek során szükséges lenne megalkotni az egészségügyi szakmai felelősségbiztosítás minimumfeltételeiről szóló miniszteri rendeletet mint végrehajtási jogszabályt. Ezt követően ki kell alakítani az egészségügyi szakmai felelősségbiztosítás szervezeti kereteit, nevezetesen, hogy azt lehetőleg ne profitorientált biztosítótársaságok, hanem biztosítóegyesület, költségvetési alap, esetleg a skandináv típusú betegség-baleset biztosítás nyújtsa. Végezetül, figyelemmel az egészségügyi ágazat anyagi helyzetére, meg kell találni azt az állami, költségvetési támogatási formát, ami segítené az új alapokon nyugvó biztosítás létrejöttét, illetve működését is.

Az egészségügyi szolgáltatók szakmai felelősségbiztosításáról szóló rendeletben szabályozni kellene a biztosítási esemény fogalmát, azokat a feltételeket, amelyeket kizárásként nem alkalmazhatnak a biztosítók, a visszakövetelési jog eseteit, a helytállási limitet, az önrészt és esetleg a helytállás időbeli hatályát.

A rendeletben elő kell írni, hogy az egészségügyi szolgáltatók szakmai felelősségbiztosítása során a biztosító a szerződésében, a rendeletben előírt minimumfeltételektől nem térhet el.

Kiemelkedően fontos része lenne a jogszabálynak a helytállási limit és az önrész mértékének meghatározása. Véleményem szerint az eseti limitnek fekvőbeteg-ellátás esetén 20 millió forintnak, járóbeteg-ellátás esetén 10 millió forintnak kellene lennie. Ennél magasabb összegeket a biztosítási díjak emelkedése miatt kezdetben az egészségügyi szolgáltatók nem tudnának fedezni. Az egészségügyi szolgáltatók önrészét el kell törölni vagy maximum háromszázezer forintban és nem százalékos mértékben kell meghatározni.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy a komoly helytállási kötelezettséget megállapító, és a biztosítók szabad mozgásterét több helyen szűkítő jogszabályi feltételek mellett milyen biztosító tudja felvállalni a biztosítási szolgáltatások nyújtását. A nyereségorientált biztosítótársaságok természetesen nem zárhatók ki az egészségügyi szolgáltatók biztosítási piacáról. Ez a terület viszont a biztosítás egészének piacához képest elenyésző, ezért a biztosítótársaságok valószínűleg nem fognak harcolni, hogy az egészségügyi szolgáltatókat biztosítsák. Várható tehát, hogy a biztosítótársaságok nem fogják a terület biztosítását ellátni a minimumfeltételek mellett, hiszen a jelenlegi körülmények mellett is inkább tovább szűkítik a feltételeiket, illetve egyre több társaság hagyja el ezt a területet.

Várható tehát, hogy a biztosítótársaságok nem fogják a terület biztosítását ellátni a minimumfeltételek mellett.

Piaci biztosítótársaságok helyett biztosítóegyesület?

A piaci biztosítótársaságok által nyújtott felelősségbiztosítás helyett három egyéb lehetőség merülhet fel.

A no-fault típusú betegség-baleset biztosítás esetében³ a károsultnak csak azt kell bizonyítania, hogy az orvosi beavatkozás és az egészségkárosodás között az ok-okozati összefüggés valószínű, és nincs az orvosnak az a mentesülési lehetősége, hogy bizonyítsa a felróhatóságának hiányát. Ez a túlzottan tág felelősség. Magyarországon, ahol még a szigorúbb felelősségi feltételek esetén sincs hatékony felelősségbiztosítás, véleményem szerint, egyelőre nem alkalmazható.

Az állam egy költségvetési alappal mögéállhatna a teljes felelősségbiztosításnak, de ebben az esetben az már nem felelősségbiztosítás lenne, hanem egy állami helytállás, ami a biztosítás és az állam modern szerepével nehezen egyeztethető össze.

Felvetődhet az állami költségvetési alap és a biztosítás vegyítése is⁴. Ebben a modellben az előre látható, biztosan bekövetkező károkat egy költségvetési alapból fedeznék, az előre nem látható kockázatok miatt bekövetkező károk esetére az egészségügyi szolgáltatóknak felelősségbiztosítást kellene kötniük. A biztosítási limiten túli károkat a szolgáltatók maguk viselnék, de köthetnének rá további felelősségbiztosításokat. (A biztosítók ilyen további biztosítást nyilván szívesebben kötnének, hiszen azok csak a limit feletti károkra vonatkoznának, és sok esetben a kártérítés nem éri el ezt a mértéket.) Végül azokat a károkat, amelyek nem háríthatóak át biztosítóra – ilyenek a kizárások alá tartozó esetek –, mindenképpen az egészségügyi szolgáltató viselné.

Ennek a modellnek az alkalmazása esetén növekedne a helytállási kötelezettség, azaz csökkenne az egészségügyi szolgáltatók terhe. Ugyanakkor hátránya lenne, hogy akár egy peren kívüli, akár egy peres eljárást rendkívül sokszereplőssé tenne – alap, biztosítók, felek –, amely a megállapodások kialakulását gátolná, illetve keverné a nonprofit alap és a nyereségérdekelt biztosítótársaságok szerepvállalását, és ezzel eltérő érdekeiket is.

Álláspontom szerint a költségvetési alap helyett egy másik, nonprofit működésű biztosító szerepvállalására volna szükség, ami a biztosítóegyesület lehet. A biztosítóegyesület egy olyan biztosító, amely kizárólag a tagjai részére nyújt biztosítási szolgáltatást, bevételei a tagok által a belépéskor fizetett egyszeri hozzájárulásból, a havi tagdíjból és a havi biztosítási díjból állnak. A biztosítóegyesület kétféle formában hozható létre: kárfelosztó egyesületként, vagy a biztosítási törvény szerinti biztosítóegyesületként.

A kárfelosztó egyesület lényege, hogy felosztó-kirovó rendszerben működik, azaz egyrészt a bevételeiből alapot képez a működési költségeire, másrészt egy másik alapot a kárigények kielégítésére. Abban az esetben, ha a kifizetendő kártérítési igények meghaladják a tagdíjakból befolyt összegekből képzett kárkielégítési alap összegét, akkor a fennmaradó összeget kiróják a tagokra, és azt mint a tagdíjon felüli juttatást kell az egyesület részére befizetniük. A tagdíj összege az egészségügyi szolgáltatók milyensége, nagysága és egyéb szempontok alapján differenciált, és ennek megfelelően, százalékos részesedés alapján számított aránykulcs szerint kell a tagdíjon felüli többlet-hozzájárulást is a tagokra kiróni.

Ez a modell – a lehetséges többletbefizetések miatt – többletterhet ró az egyesület tagjai, az egészségügyi szolgáltatók terhére. A modell másik problémája, hogy az ilyen egyesület tevékenysége nem minősül biztosításnak, hiszen a biztosítási törvény hatálya nem terjed ki a felosztó-kirovó rendszerű elven működő biztosításra. Abban az esetben tehát, ha az egészségügyi szolgáltató egy ilyen biztosítóegyesülettel szerződne, nem tenne eleget a törvényi kötelezettségének, azaz nem rendelkezne kötelező szakmai felelősségbiztosítással.

A megfelelő biztosítóegyesületi forma, álláspontom szerint, a biztosítási törvény szerinti biztosítóegyesület lenne. Ez annyiban különbözik a felosztó-kirovó rendszerűtől, hogy a már ismertetett bevételeken túl nem ró újabb terhet a tagokra, ha a kárkifizetési alap nem elegendő. Mivel az egyesület a biztosítástechnikai elvek szerint működik, a törvényben előírt alakulási és működési tőkével, valamint tartalékokat képez a kártérítések és a működés rendezésére, nem jöhet létre olyan eset, hogy a kárkifizetési alap nem elegendő a károk tényleges rendezésére.

Létre kellene hozni a Magyar Egészségügyi Szolgáltatók és Szabadfoglalkozású Orvosok Első Biztosító Egyesületét. El kellene érni, hogy az egyesülettel valamennyi egészségügyi szolgáltató és szabadfoglalkozású orvos szerződjön, mert csak ebben az esetben tudják a jövőben eltartani a bevételekből az egyesületet. Az ügyvédek esetén is létrehoztak ilyen biztosítóegyesületet, amelynek gyakorlatilag minden ügyvéd tagja. Figyelemmel arra, hogy ma is jelentős az egészségügyi vállalkozások száma, illetve a jövőben a szabadfoglalkozású orvosok száma is növekedni fog, lesz annyi egészségügyi szolgáltató és szabadfoglalkozású orvos, aki eltartja az egyesületet és a kártérítés-fizetési tevékenységét is.

Az egyesület létrehozható akár oly módon, hogy azt először tíz, országos intézet alakítja meg – az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium irányítása alatt –, és utána történne a többi szolgáltató csatlakozása.

Az egyesület indulásához a biztosítási törvény alapján 226 millió forint induló vagyon kell. A jövőbeni működéshez legalább 685 millió forint minimális szavatoló tőkére van szükség. Figyelemmel arra, hogy az egyesületet várhatóan tíz tag alapítja, az egészségügyi szolgáltatók gazdasági helyzetének ismeretében nem képzelhető el, hogy tíz szolgáltató a saját bevételeiből teremtsen elő 226 millió forintot, ezért szükséges az állami támogatás kialakítása. Erre lehetőség van, hiszen a mezőgazdasági biztosítóegyesületek alakulását, működését is támogatja a költségvetés a 101/2001 Korm. rendelet alapján, s ezt a segítséget – az induló tőke 75%-ának juttatását a költségvetésből – az egészségügyi szolgáltatók biztosítóegyesülete is megkaphatja. A jövőbeni működéshez kevésbé lesz szükség állami támogatásra, mivel az egyesülethez csatlakoznak az egészségügyi szolgáltatók, és az általuk befizetett díjak fedezik a működés és a kártérítések költségeit. A biztosítási díjak nyilván emelkedni fognak a jelenlegihez képest, de ehhez magasabb összegű szolgáltatást is nyújt majd az egyesület.

Jegyzetek

1. Legfelsőbb Bíróság Pf. III.20.008/1991. ítélete. In: Köteles Tibor. Orvosi műhibaperek. Budapest: HVG-ORAC; 1999.
2. Dósa Á. Az orvos felelőssége a tájékoztatás elmulasztásáéert. LAM 2002;12(1):57-9.
3. Dósa Á. Felelősség vagy biztosítás. LAM 1996;6(3-4):262.
4. Dobrovics P. Új javaslat a kórházak felelősségbiztosítására. Egészségügyi Menedzsment 2001. november-december.

1. 
   

Civil videómegosztó –

a CivilJutub.hu projekt bemutatása

CivilJutub Portál (www.civiljutub.hu)

2008. októberében indult el a CivilJutub.hu (www.civiljutub.hu), a magyar civil szervezetek első videó – és hanganyag – megosztója. Propagálására eddig még nem került sor. A honlap reményeink (CivilFilm Egyesület + Dorogi Környezetvédelmi Egyesület) szerint hathatósan fogja szolgálni a civil társadalom önérvényesítő-képességének erősbödését és a magyar társadalmat. Azt már látjuk, eltart majd egy darabig, amíg a civilek igazán elkezdik használni az eszközben rejlő lehetőségeket – de sebaj, így van ez minden új dologgal. Kérem, ismerkedjenek meg az oldallal, regisztráljanak, kezdjék el használni, és adják tovább a létrejöttéről szóló hírt. Már most szólunk: új színfoltként, új tevékenységként érdemes lehet beilleszteni a CivilJutub.hu oldalra szánt kisfilmek elkészítését a most készülő NCA-s pályázatokba. Az alábbiakban bemutatjuk a projektet.

CivilJutub.hu (www.civiljutub.hu)

Bármilyen együttműködés, segítségnyújtás stb. ügyben kérem keressék a cikk szerzőjét a nadortamas (AT) civiljutub.hu emilcímen, vagy hagyjanak üzenetet a 06-21-382-9225 számon (az üzenet e-mailen rögtön elugrik drótpostafiókunkba), esetleg hívják a 06-30-480-1145-ös számot.

Állásfoglalás a bioenergetikai gyógyitás jogi szabályozásával kapcsolatban

A nem-konvencionális gyógyászati tevékenységet (köznyelvben természetgyógyászat, alternatív gyógyászat, komplementer medicina stb.) 1997 óta rendeletek szabályozzák^1,2. A már több mint tíz éves minisztériumi rendelet felülvizsgálata folyamatban van, és rövid időn belül várható egy felfrissített jogszabály megjelenése³.

A Szkeptikus Társaságnak alapvető problémái vannak a nem-konvencionális gyógyászat jogi szabályozásával kapcsolatban, az új szabályozás előkészítésében nem vett részt. Tudomásunk szerint a „bioenergetikai alapú gyógyítás” kikerülne a rendelet hatálya alól, és ezt a lépést helyeselni tudjuk. Szeretnénk, ha legalább ez a változtatás ténylegesen megtörténne, bezárulna az a kiskapu, amely lehetőséget nyújtott egy ennyire tudománytalan gyógyító tevékenység műveléséhez bármiféle komolyan vehető egészségügyi képesítés nélkül.

Indoklás

A jogalkotó (Népjóléti Minisztérium, 1997) szerint a különféle nem-konvencionális gyógyítási tevékenységek külön jogi szabályozására azért volt szükség, mert e nélkül az ezen a területen végzett szolgáltatások ellenőrzése, a „fogyasztók”, páciensek biztonságának védelme nem lett volna biztosítva. A rendelet – a minisztérium képviselői szerint – nem azt fejezi ki, hogy ezek a tevékenységek bizonyítottan hatásosak lennének, csupán szabályozási szerepet tölt be egy, az egészséggel kapcsolatos tevékenységi körben. A hatékonyság és biztonság tudományos kérdés, amelyet a tudományos élet képviselőinek, szervezeteinek kell megítélniük.

Ezzel a megközelítéssel sokan nem értenek egyet. Ezen álláspont szerint a rendelet léte – a jogalkotó eredeti szándékától függetlenül – a fogyasztókban, sőt az alkalmazókban is azt a benyomást alakíthatja ki, mintha a szabályozott eljárások hatékonysága igazolva lenne. Komoly szakértők szerint szabályozás, szabványosítás csak elfogadott tudományos alap esetén lehet hatásos, nélküle éppen a tudományos igazolás vagy cáfolat gátjává válhat⁴.

Az egészségügyi tevékenység a nem-konvencionális módszereket tárgyaló külön jogszabály nélkül is szabályozva van. Egészségügyi beavatkozást csak orvos végezhet! A módszereket nem szükséges jogszabályba foglalni, azok hatékonysága, biztonsága tudományos kérdés. A külön rendelet felállításának – igen vitatható – célja elsősorban az, hogy meghatározott gyógyító tevékenységeket nem orvosi végzettséggel is lehessen művelni, illetve hogy az ilyen tevékenységet végzők ne törvénytelenül működjenek, ne marginalizálódjanak. Ezek az érvek gyökeresen ellentétesek azzal a törekvéssel, hogy az egészségügynek minél inkább igazolt módszereket kell alkalmaznia, és a nem igazolt hatékonyságú és nem biztonságos beavatkozásoknak fokozatosan ki kell szorulniuk.

Az 1997-es rendelet másik célja, hogy a különféle nem-konvencionális tevékenységek végzéséhez szükséges alapvető oktatási, vizsgázási tematikát megadja. Ez véleményünk szerint tudományos kérdés, és a jogi szabályozást megint csak az kényszeríti ki, hogy ezek a módszerek nem rendelkeznek tudományos háttérrel, sőt a legtöbb esetben a „nemtudományos” hátterük sem egységes. Ezért „jogszabályi definíció” nélkül gyakorlatilag lehetetlen a módszerek beazonosítása. A rendelet ennek következtében még az olyan eljárások (akupunktúra, homeopátia stb.) esetében is definiálja a tevékenységet, amelyeket egyébként csak orvosok által művelhetőnek minősít. Tudományosan elfogadott, jól definiált módszerek nem követelnének külön jogi szabályozást. A röntgen, az EEG, a PET, stb. használatát, definícióját, oktatási tematikáját nem kell jogszabályban rögzíteni – ez tudományos kérdés.

Mindezen problémák ellenére a rendelet általi szabályozás legalább valami platformot biztosított ahhoz, hogy tudni lehessen, kinek és hova kell a tudományos kritikát címezni. Tudományosan ugyan az elmúlt tíz év – a hasonló európai folyamatok ellenére – nem tisztázta a helyzetet, de terminológiai, szervezeti szempontból előrelépést jelentett. A magyar szabályozás ráadásul a nem-konvencionális gyógyító tevékenységek igen nagy részét kötötte orvosi végzettséghez, ezért fennmarad az a remény, hogy a felsőfokú orvosi, természettudományos végzettségű szakemberekkel érdemben lehessen klinikai tesztekről, biológiai, fizikai hatásmechanizmusokról tárgyalni.

A bioenergetikai gyógyászat esetében azonban különösen kirívó a helyzet. Úgy látjuk, hogy az érintettek az elmúlt tíz év „törvényileg védett” környezetében sem voltak képesek a bioenergetika fogalmát definiálni, egységes oktatási tervet felállítani, ezért az ilyen módszerek vizsgálata, kritikája – és szabályozása is – lehetetlen marad. A bioenergetikai gyógyászat címkét egymástól teljesen különböző, egymással inkompatibilis módszerekre, elméletekre alkalmazzák. Itt nyilvánul meg egyértelműen, hogy a tudományos alap teljes hiánya értelmezhetetlenné tesz egy ilyen jogszabályt, és egyben kiskaput nyújt ahhoz, hogy gyakorlatilag bármilyen ezoterikus tevékenységet gyógyításnak lehessen feltüntetni. Ezért javasoljuk a bioenergetika kihagyását a módosított rendeletből. Az ilyen módszereket egyértelműen a sarlatánság kategóriájába kell sorolni – azaz nem szabad jogszabályokkal védeni.

A Szkeptikus Társaság továbbra is komoly fenntartásokkal viszonyul a nem-konvencionális gyógyászati tevékenységek jelenlegi és tervezett jogi szabályzásához. Azonban úgy ítéli meg, hogy a teljesen nyilvánvalóan ezoterikus, tudománytalan bioenergetikai gyógyítás jogi védettségének megszüntetése egy olyan józan kezdeményezés, amelyhez csatlakoznia kell.

Az állásfoglalás PDF formátumban letölthető innen.

A Szkeptikus Társaság 2007 augusztusában nyilatkozatot fogalmazott meg az alternatív gyógyászat témakörében. A nyilatkozat teljes szövege a http://www.szkeptikustarsasag.hu/cam_nyilatkozat címen olvasható.

Hivatkozások

¹ 40/1997. (III. 5.) Korm. rendelet

² 11/1997. (V. 28.) NM rendelet

³ Előterjesztés a Kormány részére a nem-konvencionális eljárásokról

⁴ E Ernst and A Fugh-Berman: Complementary and alternative medicine needs an evidence base before regulation – West J Med. 1999 September; 171(3): 149-150.

Forrás: http://szkeptikus.blog.hu/

Na álljunk meg egy szóra!!!

Futni hagyták anyám gyilkosát! PÉCS – Igazságot követel anyja halálának ügyében Fintha Dénes . A férfi édesanyját egy hónappal ezelőtt brutális módon lemészárolták. A kiérkező orvos figyelmét azonban elkerülte a 18 késszúrás, és agyvérzésnek jelölte meg a halál okát. Ezzel öt nap egérutat adott a gyilkosnak. Tragédia. Katalint (†65) 18 késszúrással ölték meg, ám az orvos először agyvérzést állapított meg. A meggyilkolt asszony fia, Dénes a laptopján őrzi a tragédia helyszínének fotóját, amin látszik, csupa vér minden. A sógorom, a testvérem és a szomszédasszony is látta, hogy vérben úszik a lakás. Ennek ellenére az orvos, dr. D. András agyvérzést állapított meg.Ha nem ilyen felelőtlen, már biztosan rendőrkézen lenne a bűnöző, aki ezt tette az édesanyámmal – mutatta a helyszínen készült sokkoló fotókat Fintha Dénes, a gyászoló fiú. – Egészen biztos ismerte a gyilkos az édesanyámat, hiszen a lakás ajtaja érintetlen volt, az ékszerek és a pénz úgy tűnt el, hogy nem volt különösebb kutatásnak nyoma. Mint megtudtuk, a hozzátartozók, miután elszállították a holttestet, feltakarítottak a lakásban, így minden nyomot eltüntettek. Csak két nap múlva, a boncasztalon derült ki, hogy mi okozta az idős asszony halálát, akkor már hiába siettek a rendőrök a nő lakásához, nem volt mit helyszínelni. Fintha Dénes ügyvédhez fordult, hogy a mulasztást elkövető orvos elnyerje büntetését. A súlyos hibát elkövető orvos, dr. D. András ugyanis azóta is praktizál, mintha mi sem történt volna. A regionális tiszti főorvos, dr. Scháffer Károly csak feddésben részesítette a háziorvost. A Baranya megyei rendőrfőkapitányság az ügyben nagy erőkkel vizsgálódik. – Emberölés gyanúja miatt indult nyomozás az ügyben, és várjuk a tanúk jelentkezését, aki bármit tud az idős hölgy meggyilkolásával kapcsolatban – nyilatkozta Zsobrák Péter sajtóreferens. Az ügyben érintett orvost lapzártánkig nem tudtuk elérni, de mint asszisztensétől megtudtuk, ma délelőtt – mint általában – várja betegeit rendelőjében. ( Blikk-információ )

BLOGGER KOMMENT:

No akkor lássuk a tényeket. A történet szép lassan kikerekedett, mely szerint rablógyilkosság történt. Legalábbis annak van beállitva ( eltünt ékszerek és készpénz ) Szinte önmaguktól adódnak a következő kérdések. Elsősorban az, hogy az áldozat fia és a hozzátartozók miért nem a rendőrséget értesitették azonnal, amikor rátaláltak a meggyilkolt és vérbefagyott édesanyjára és látták, hogy az egész lakás vérben úszik?

Mennyire életszerű az, hogy valaki amikor rátalál a brutálisan meggyilkolt hozzátartozójára , akkor fotókat kezdjen el elkésziteni róla ? Mennyire elfogadható az, hogy ezekután sem a mentősöknek, sem a halottszemlén résztvevő körzeti orvosnak nem hivta fel a figyelmét arra, hogy márpedig az egész lakás vérben úszik és itt bizony gyilkosság történt!!

A hozzátartozók hatóságot félrevezető magatartását ki kifogásolta?

Mennyire életszerű az, hogy a mentősök sem a rendőrséget értesítik , amennyiben észlelték volna azt, hogy gyilkosság történt és az egész lakás vérben úszik ? Mikor , miért és kik tüntették el a nyomokat?? Soroljam még??? És vajon miért is kérte az orvos a boncolás elvégzését, ha biztos volt az agyvérzés diagnózisában?

"A regionális tiszti főorvos, dr. Scháffer Károly szerint az orvos - akinek több súlyos betegséggel kezelt, régi páciense volt az idős nő - nem tapasztalt semmilyen rendkívüli, gyilkosságra utaló körülményt a helyszínen, amit a mentők jelentése is alátámaszt." Akkor mikor is "takaritottak ki" -tüntették el az árulkodő nyomokat - a hozzátartozók? "A háziorvos, aki nem volt biztos a diagnózisában, maga kérte a boncolást" - mondta Schaeffer Károly. Az a hirekből még mindig nem derült ki, hogy miért történt a boncolás, ha az orvos biztos volt a természetes halálban.

És végül de nem utolsósorban. Felmerül az a kérdés is bennem, hogy jól van-e ez így, ahogy jelenleg van. Fizetség nélkül, kötelezően, saját -helyesen kezelt, vagy helytelenül gyógyított - betegről ( önmagunk tevékenységéről ) véleményt formálva hivatalos papírt kell kiállitani. Vagy legyen mégis független szakértőgárda, mint régen volt... Úgy látszik az nem zavar senkit sem, hogy az a tevékenység már önmagában véve is jogellenes, melynek során a halottvizsgálatot az az orvos végzi, aki korábban az elhunytat kezelte. A halottvizsgálatából expressis verbis ki kell zárni azt az orvost , aki a halált megelőzően a beteget kezelte. A halottkémlelésnél maximum jelen lehetne.

Kiderült, hogyan fokozza az öregedést a dohányzás

A Iowa Egyetem munkatársainak új közleménye ismerteti az első olyan kutatási eredményeket, amelyek összefüggést állítanak a dohányzás okozta sejtkárosodás és az idő előtti öregedés között. Új kapcsolat a dohányzás és a gyorsabb öregedés között

A tanulmány szerint az a kulcsfontosságú fehérje, amely egy igen ritka, örökletes, korai öregedést okozó betegségben, a Werner-szindrómában szenvedő betegekben hiányzik, a tüdőtágulásos dohányzókban is a normálisnál alacsonyabb mennyiségben van jelen. Az is kiderült, hogy ennek a fehérjének a csökkent szintje károsítja a sebgyógyulási folyamatokban aktívan résztvevő tüdősejteket.

"A dohányzás felgyorsítja az öregedést és átlagosan 10 évvel csökkenti az élethosszt. Azért vizsgáltuk, hogy mi történik a tüdőben, mert a dohányzók és a Werner-szindrómában szenvedők is az öregedés hasonló jeleit mutatják, többek között az érelmeszesedést és a rákot. Az emberek tudják, hogy a dohányzás káros az egészségre, de az emögött rejlő folyamatok pontos molekuláris mechanizmusa még nem minden esetben ismert részleteiben" - mondta Dr. Toru Nyunoya kutatásvezető, az egyetemi kórház tüdőgyógyásza.

A kutatók egészséges, nem-dohányzó személyeknél vizsgálták a tüdő kötőszöveti alapsejtjeit (fibroblasztok), amelyeket tüdőtágulatban szenvedő erős dohányosok fibroblasztjaival hasonlítottak össze. Sikerült megállapítani, hogy a dohányos csoport tüdősejtjei elvesztették szaporodási és növekedési képességüket, megerősítve ezzel azt az elképzelést, hogy a dohányzás fokozza a sejtek öregedését. Az erős dohányosok tüdősejtjeiben ezenkívül alacsonyabb volt az úgynevezett Werner-szindróma-fehérje koncentrációja, mint nem dohányzó társaikéban. (A fehérje ép formájában képes kijavítani a DNS-károsodásokat, de ha ez nem történik meg, akkor jelentősen gyorsul az öregedés folyamata - a Werner-szindrómáról részletesen lásd cikkünk második oldalát).

A cigarettafüst káros hatását az élő szervezeten kívül (in vitro) végzett laboratóriumi vizsgálatokban is kimutatták: a nem-dohányzó csoport tüdő fibroblasztjainak sejttenyészetét cigarettafüst kivonattal kezelve megállapították, hogy a Werner-szindróma-fehérje mennyisége csökkent, ezenkívül a sejtek elvesztették sebgyógyulást elősegítő képességüket. Ezzel szemben, amikor fokozták a Werner-szindróma-fehérje termelődését, akkor a nagy mennyiségben jelenlévő fehérje védő hatást mutatott a cigarettafüst káros hatásaival szemben - olvasható a Sciencedaily hírportálján.

"Kutatásunk eredményei alátámasztják azokat a törekvéseket, melyek a Werner-szindróma-fehérjén keresztül a dohányzással összefüggő betegségek, például a tüdőtágulat elleni terápia kifejlesztésére irányulnak" - mondta Nyunoya. A kutatócsoport ezt követően egereken fogja vizsgálni a dohányzás Werner-szindróma-fehérjére kifejtett hatását.

A korai öregedés vagy progéria két típusa

A Werner-szindróma igen ritka, recesszíven öröklődő betegség, melynek kialakulásáért a 8. kromoszómán található gén mutációja felelős. Ez a gén termeli normális esetben az úgynevezett Werner-szindróma fehérjét, amely képes kijavítani a DNS mutációit. A Werner-szindróma egyik első jele a pubertáskori növekedési szakasz kimaradása: az érintettek már 30-40 éves korukban öreg ember benyomását keltik, hajuk kamaszkoruktól őszül, illetve kihullik, bőrük erősen ráncosodik. A korai öregedésre utal többek között az izmok leépülése, a csontok törékenysége, a terméketlenség, a szürkehályog, a cukorbetegség és az érelmeszesedés fellépése is. A betegek a szellemi leépülés semmilyen formáját nem mutatják, korai halálukat leggyakrabban szívinfarktus vagy agyvérzés, valamint a rák okozza. A betegség előfordulásának esélye megnövekszik a rokonok közötti házasságból született utódok esetén.

A Hutchinson-Gilford-szindróma, vagy gyermekkori progéria szintén egy génhibára visszavezethető, azonban dominánsan öröklődő, igen ritka betegség. A világon jelenleg körülbelül 40 gyerek szenved ebben a kórban. Itt már egészen korai gyermekkorban észlelhetők a progéria, vagyis az idő előtti öregedés jelei: az ilyen kórban szenvedő gyermek nem növekszik megfelelően, kopasz, bőre vékony és áttetsző, a fogak és a körmök hibásak. A gyermekek csontritkulástól, a csontok törékenységétől, az ízületek deformitásától és merevségétől is szenvednek. A kórkép egyes elemei - például a növekedési zavar, a nemi fejlődés zavara, a fog és az ízületi problémák - fejlődési rendellenességre utalnak, és nem csak az öregedés korai fellépésére vezethetők vissza. Érdekes viszont, hogy néhány tipikus időskori betegség, mint például a szürkehályog, az öregkori távollátás, a nagyothallás, az időskori cukorbetegség és az Alzheimer-kór nem jelentkezik a Hutchinson-Gilford-szindrómában.

A betegség nem gyógyítható, ezért a betegek ellátása - ahogyan a Werner-szindróma esetében is - csak a tünetek, vagyis a betegség következtében kialakuló másodlagos betegségek kezelésére szorítkozik. A Hutchinson-Gilford-szindrómában szenvedő gyermekek közül csak néhány éri meg a felnőttkort, átlagéletkoruk 14 év körül van. Halálukat csakúgy, mint a Werner-szindróma esetén az érelmeszesedés miatt fellépő szívinfarktus vagy agyi katasztrófa okozza. A gyermekkori progériában szenvedő gyerekek édesapja sokszor idősnek számít: ez az úgynevezett "apai kor effektus", amely más domináns, nem ivari kromoszómát érintő génbetegségnél is gyakori.

http://egeszseg.origo.hu/cikk/0909/593505/

Kasszaorvosi Szervezet Fóruma:

• Kasszaorvosi Szervezet
• Nemzeti Orvosi Szolidaritási Alapítvány

Tisztelt Tagtársunk! Január végén az elnökség részt vett az OEP háziorvosok számára szervezett továbbképzésen. Sajnos igazán értékelhető újdonságot nem igazán hallottunk. A Kasszaorvosi Szervezet kérdéseket tett fel az előadóknak, amelyet az első mellékletben olvashattok. Érdemleges választ nem kaptunk rájuk. A közeljövőben további agyament változások várhatók a vényírási gyakorlatban. Ezért a hírlevélben összefoglaltuk az orvosi vények jelenleg érvényben lévő jogszabályi előírásait a másik mellékletben.

A kormányelőterjesztés szerint, többek között, megszüntetik a vény kötelező formai elemeit, mert úgyis az OEP-től kell megrendelni az orvosoknak. Ezzel kapcsolatban a KSZ a következő véleményt terjesztette a minisztérium illetékesei elé: A Kasszaorvosi Szervezet véleménye: A társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESzCsM rendelet 1. § (2) bekezdés módosítása, azaz a vények alaki elemeinek jobszabályi szabályozásának eltörlése azt eredményezheti, hogy a vények formája a végtelenségig változtatható anélkül, hogy a felhasználók véleményét az OEP megismerné.

Nota bene a közbeszerzési pályázat nyerteseként a nyomda határozhatja azt meg. Az elmúlt időszak változtatásai olyan mértékű adathalmaz szerepeltetését követeli meg az orvosi vényeken, ami jelenleg is gondot okoz a nagy tömegű gyógyszerfelírások alkalmával a háziorvosi rendeléseken. Így a vények legkisebb méret módosítása is a szabályszerű kitöltést nehezíti. A vények nyomtatása nem csak nyomtató kérdése, hanem a szakmai programot futtató PC egyéb minimális követelményeit is módosítja. A megfelelő sebesség eléréséhez a háziorvosoknak különböző mértékű fejlesztést kell végrehajtaniuk. Ezek nem hajthatók végre a feladatokhoz rendelt források nélkül.

A Kasszaorvosi Szervezet ezért javasolja, hogy amennyiben a biztosító a háziorvosi eszközpark fejlesztését igénylő plusz kötelezettségeket ír elő a vele szerződésben álló szolgáltatóknak, biztosítsa a feladat végrehajtásához szükséges forrásokat is. Az OJOTE zökkenőmentes végrehajtása eredményeként 800 000 fővel nőtt a járulék fizetők száma. Ez a háziorvosi tevékenységnek is köszönhető, hiszen a jogosultság hiányáról a háziorvosoknak kellett írásban értesíteni az OEP nyilvántartásában nem szerepelőket. Ez a tevékenység nem a szolgáltató, hanem a biztosító feladata lett volna, tehát a háziorvosok a biztosító feladatát végezték el minden ellentételezés nélkül. Az internet csatlakozás kiépítése nem csak egyszeri, hanem havi 10 000 Ft-os kiadást jelent a praxisoknak.

A járulékfizetők számának emelkedéséből származó bevétel növekedésből fedezhető a háziorvosok eszköztámogatása, amit azzal az indokkal vontak meg, hogy megtörtént a háziorvosi praxisok számítógépes eszközparkjának felállítása. Ez az eszközpark azonban a megnövekedett feladatok és az informatika gyors fejlődése miatt most teljes cserét igényel.

Kedves Tagtársak! Olvasván a hírlevelet jusson el tudatotokhoz, hogy mondandótokat a KSZ türelmes és kitartó, mindenkin segíteni szándékozó szervezet blogján ne restellkedjetek reflektálni irányvonalunk helyességére, kritizálni annak esetleg rossz irányát, vagy hírlevél válasz helyett itt leírni egyéni véleményeteket arról, mi irritál leginkább Benneteket! Ne essetek apátiába sanyarú sorsotok miatt!

Tegyétek próbára a közösség erejét! Kell, hogy Ti kovácsoljátok egységbe ellenállásunkat a kormányzati demokrácia álarcába ötöztetetett diktatúrával szemben! No name is megnyilatkozhattok a blogon. Bátorítsátok az élbojt kritikus megjegyzéseitekkel! Igazoljátok, hogy jó az irányvonalunk! Nem vagytok egyedül! A nap minden órájában együttérzünk Veletek! Mi ugyanebben a kelepcében törekszünk egy valódi demokráciára mindannyiotok, mindannyiunk érdekében! Nyilatkozzatok meg bátran, ez vihet csak előbre!

http://www.kszblog.blogspot.com/

Üdvözlettel: Kelemen László sorstárs

CIVILIZÁCIÓ

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és – helybehagyja.

Arany János

ÁLOM-SZONETT

" Jer, ó, ábrándból szőtt vágyálom,
csillapítsd vadregényes szíverőm...
jer, mert kínsorsot mímelőn
tények hóbortos táncát ropom. "




http://forgovictoria.blogspot.com/

Blackmore's Night "Village Lanterne

A MAGATARTÁSORVOSLÁS HELYE
A MAGATARTÁSTUDOMÁNYOK KERETÉBEN

Túry Ferenc

PhD, egyetemi docens, klinikai igazgatóhelyettes
Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete
tury@axelero.hu

A magatartástudomány mint az orvoslás "vivőanyaga" a gyakorló orvos szempontjából

Bálint Mihály, a jeles magyar pszichoanalitikus szakember, aki a gyakorló orvosok számára kidolgozta a nevével jelzett csoportmunkát, az orvost gyógyszerként aposztrofálta. Az orvos személyisége lehet gyógytényező, de a hatékony gyógyítás akadálya is. A metafora arra utal, hogy ezt a gyógyszert megfelelő adagban lehet adagolni, lehetnek mellékhatásai, ugyanakkor a gyógyítás alaptényezőinek (a gyógyszernek és a személyes kommunikációnak) a lényegi azonosságára is felhívja a figyelmet (Bálint, 1956/1990). A test és a lélek ebben az értelemben egységes egész (pszichoszomatikus egység); a kartéziánus dualista felfogás nem segíti a beteg és a betegség jobb megértését és a gyógyulás esélyeit.

A test és lélek viszonyáról különböző elképzelései éltek a filozófiai irányzatokban. Ma már világos, hogy ideje túlhaladni a test és lélek hasítását - ahogyan erre a legjelesebb szaklapok rendszeresen felhívják a figyelmet (Bracken - Thomas, 2002). Ebben az értelemben sem a test, sem a lélek nem vizsgálható önmagában. A szociális környezet is alapvető meghatározóként működik, a filozófus Ludwig Wittgenstein szerint például a lélek nem belül, hanem a szociális világban van. Számos példát lehet felhozni arra, hogyan befolyásolják a szociális-kulturális tényezők a betegségek morbiditását vagy etiopatogenezisét.

A jelen dolgozat az orvoslás szemléleti s az orvosi gyakorlat pragmatikus szemszögéből igyekszik összefoglalni arra utaló érveket, hogy a magatartástudomány eredményei értékes kötő vagy vivőanyagát, mátrixát képviselik a modern orvoslásnak.

Biomedicinális szemlélet versus biopszichoszociális modell

A ma is erős hagyományokkal rendelkező orvoslási szemléletmód a biomedikális vagy biomedicinális modellen alapul, melynek megalkotását a 19. századtól a természettudományok fejlődése erősítette meg. Ez a modell a biológiai tudományok eredményeit véli meghatározónak, e terület zavarainak korrekcióját célozza. A lelki zavarokat hasonló módon szemléli, a pszichológiai jelenségek mögött is elsősorban a biológiai összetevők szerepét vizsgálja. Vannak azonban olyan pszichiátriai zavarok, amelyek erősen függenek a kulturális hatásoktól, ilyenek például a kultúrakötött szindrómák (ámok, kuru), amelyek döntően egyfajta kulturális miliőben fordulnak elő. Ezeket nem lehet biológiai okokra redukált elméletekkel jól magyarázni.

A gyakorlat szempontjából igen fontos, hogy ez a modell betegség-centrikus, hibaorientált, kevéssé képes ügyelni a beteg vagy környezete erőforrásaira, azokra a pozitív sajátosságokra, amelyek felhasználhatók a változás provokálásában. A mai egészségpszichológiai szemlélet viszont éppen arra törekszik, hogy a pozitívumok kapjanak nagyobb szerepet a betegségek megelőzésében és kezelésében (Sarafino, 1997). Az elképzelés egyébként a kultúra más területeire is érvényes, például az oktatásra (a korábban gyakori büntetéssel szemben a tanulók kreativitására, pozitívumaira alapoznak).

A biomedikális modell túlhaladása olyan paradigmaváltást jelentett az orvoslásban, amely a biopszichoszociális szemlélet meghonosodását jelentette (Engel, 1977). Ennek elméleti alapvetése az az általános rendszerelmélet, mely a 20. század közepén kezdett kialakulni, nem kis részben a kibernetika megjelenése nyomán. A rendszerelmélet azokkal a funkcionális és strukturális szabályokkal foglalkozik, amelyek minden rendszerre érvényesek. Ilyen általános jellemzők az információfeldolgozás, a kommunikáció, a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás, az önszerveződés, az önfenntartás. A rendszerfolyamatokban a pozitív és negatív visszacsatolások lényeges szerepet töltenek be. A szemléletváltás arra vezetett, hogy a jelenségek megfigyelésében a folyamatok és a kommunikáció vizsgálata került a homloktérbe a merev kategoriális megközelítés, az anyagi összetevőkre való koncentrálás helyett.

A rendszerszemléletben a cirkuláris okság váltja fel a lineáris kauzalitás modelljét, amely a hagyományos biomedicinális megközelítés csapdáját jelenti. Hasonlóan lényeges szempont még a kommunikáció és az adaptáció szükségszerű volta és a homeosztázisra törekvés. A biopszichoszociális elképzelés hangsúlyozza, hogy a betegségek kialakulásában nem csupán a biológiai tényezők, hanem a pszichológiai és a társadalmi összetevők is igen fontosak. Ebből az is következik, hogy az orvostudománynak a társadalomtudományokkal való kapcsolata szorosabb, mint ahogyan azt a biomedikális szemlélet értékeli. A biopszichoszociális elmélet egymásra épülő egységeket tételez fel, a komplexebb, nagyobb egységek az alacsonyabb szerveződési szintre épülnek. A szerveződési szintek dinamikus kapcsolatban vannak, s az egyiknek a változása változást okoz a többiekben is. A betegségek kialakulásában nem csupán egy mechanikus okot kell keresnünk, hanem a hajlamosító, a kiváltó és a fenntartó tényezők komplex kölcsönhatását.

Ha a biopszichoszociális modell határait vizsgáljuk, akkor a fentieken túlmenő szempontok is fontosakká válnak. Az orvoslás gyakorlatában, a döntéshozatali folyamatban szükségesnek látják a következő három terület bevonását is: 1. a megismerés/tudás ismeretelméleti problémáit; 2. az etikai kérdéseket; valamint 3. a pragmatizmust (Sadler - Hulgus, 1992).

Meg kell említeni a narratív megközelítést is, amely a dialógus jellegű orvosbeteg kapcsolat megértőbb, kölcsönösségen alapuló szemléletét jelenti a posztmodern filozófiai irányzatok talaján. Ez a lépésről lépésre egymásra hangolódó megértés, az összefüggő "történet" (narratívum) konstruálásának folyamatát helyezi előtérbe.

Az ún. "életkontextus" megközelítés a személyes életet tartja alapvető szervező elvnek, amelynek folyamatába, az egyén életének összefüggéseibe illeszkedően kell értékelnünk az egészség és betegség fogalmát (Davidson - Strauss, 1995).

A betegség megértése szempontjából fontosnak tartják a következő négy területet:

1.) Intencionalitás: a betegnek a szándékok alapján történő vezéreltsége (ide tartozik a compliance, a kezeléssel való együttműködés problémája).

2.) Időbeli kiterjedés: az egyén életének hosszmetszetében milyen szerepet játszik az adott betegség.

3.) Jelentés: az emberi viselkedés és élmény szimbolikus természetére vonatkozik. Az élmények, események egymáshoz is kapcsolódnak, nem elkülönült formában zajlanak egymás után - jelentéssel vannak felruházva, amely összeköti őket. Ugyanannak a betegségnek más jelentése lehet a személyes életben.

4.) A kompetencia és a diszfunkció együttes volta: nem csupán tünet, probléma látható meg a betegségben, hanem a személy és környezetének erőforrásai is, amelyeket a gyógyulás szolgálatába lehet állítani.

Az emberi viselkedés, egészségbetegség fenomenológiai értékelése mindezek alapján kétféle lehet: objektívleíró, amely a szakmai ismérveknek, szabályoknak való megfeleltetés, valamint a szubjektívleíró, amely az egyén életének mélyebb megismerésén alapul.

Mindezek a szemléleti megfontolások kellően illusztrálhatják azt a jól megrajzolható ívű tudománytörténeti folyamatot, amelyben a hagyományos elképzelések átadják helyüket a modern tudományos eredmények által megalapozott új gondolkodási mintáknak.

A magatartástudományok fontos szerepét az orvoslás hétköznapi gyakorlatában és az orvosképzésben az húzza alá, hogy integráns részüket képezik a biomedicina eredményei és a társadalomtudományok is, egyfajta "interface"-t jelentenek az orvostudomány sokáig szembenálló területei között. Ennek gyógyító elmélete-gyakorlata a magatartásorvoslás, amely az elsődleges prevenciótól a harmadlagosig, a különböző szubdiszciplínákban, a gyógyító gyakorlat legszélesebb spektrumában hatékony irányzatot képvisel (Searight, 1999). A következőkben az integráció egyik legfontosabb területén mutatjuk be ezt a szerepet.

A biopszichoszociális modell gyakorlati következménye: a pszicho és farmakoterápiák integrációja

Az előzőekben láttuk, hogy a pszichoszomatikus egység koncepciója szükségképpen vezet el a különböző terápiás eljárások integrációjának kérdésköréhez. Ha a test és a lélek egységes, a gyógyszeres kezelés és a pszichoterápia között sem kell lényegi különbséget tennünk. Ezt jól jeleníti meg az orvos-gyógyszer fent említett metaforája is.

Ismert példák erősítik azt a tényt, hogy pszichológiai természetű beavatkozások, jelenségek komoly szomatikus változásokat okozhatnak. Az érzelmi behatásokra bekövetkező vegetatív jelenségektől (példa: elpirulás - azonnali, heves bőrreakció) a hipnózis során bekövetkező testi válaszokig sokfajta megfigyelés igazolja ezt. Világos összefüggés van a krónikus zavarok és egyes pszichés tényezők között is. A depresszió és a szorongás számos zavar hátterében fellelhető. Modern képalkotó eljárások segítségével, PET vizsgálattal igazolták, hogy szorongásos megbetegedésben a gyógyszeres és kognitív-viselkedésterápiás eljárások nagyon hasonló anyagcsere-változásokat okoznak az agyban.

Érdemes megemlíteni, hogy a farmakoterápia és a pszichoterápia fejlődése párhuzamot mutat annyiban, hogy egyre izoláltabb, pontosabb válasz kiváltására van mód: a gyógyszerek esetében sokszor a receptorok altípusait is ismerjük, a pszichoterápiák alkalmazása pedig ehhez hasonlóan egyre célzottabbá vált.

Ezen túlmenően kérdés, hogy a gyógyszer mennyiben tekinthető pszichológiai változások kiváltásáért is felelős ágensnek. A gyógyszer közvetít, bizalmat kelt, sűrített tudást tartalmaz, a gyógyszeradás terápiás szövetséget is jelent, amely felbátorítja a beteget, hogy beszámoljon érzelmi állapotáról. A farmakoterápia során információkat kapunk a gyógyszer bevételét, fenntartását gátló tényezőkről is. Erre vonatkozik a kezeléssel való együttműködés, az ajánlott kezelés követése is (adherence, compliance). A gyógyszerrel járó instrukciók kifejezett pszichoterápiás hatással járhatnak.

A placeboeffektus is ilyen, a pszicho és farmakoterápiák közötti elméleti és gyakorlati kapcsolódási pontot jelent. A placebo aspecifikus pszichoterápiás és farmakoterápiás tényező. Az adekvátan alkalmazott és hatásos gyógyszer, amely valóban célzottan működik, erős bizalmat és pozitív megerősítést jelent a terápiás kapcsolatban. A tabletták a pszichoanalitikus értelemben vett áttétel és viszontáttétel eszközei lehetnek, például akkor, ha a hatékony kezelés miatt a beteg mindent idealizál, amit orvosa tesz. Gyakori az orvos pozitív jellemzőinek és a gyógyszer érzékszervi sajátosságainak összekapcsolása. Itt az orvos-gyógyszer bálinti alapgondolata szinte szó szerint értendő: összemosódik a test és lélek külön befolyásolása.

A betegségek biopszichoszociális modellje szerint kialakulásukban többféle tényezőnek van szerepe. Ebből következik, hogy a terápiában is érdemes integrációra törekedni. A különböző tünetek különböző támadáspontú technikák komplex alkalmazását igénylik. Kérdés, hogy nem feleslegesen alkalmazott orvosi beavatkozásokról vane szó? A gyógyszeres terápia és a pszichoterápia kölcsönhatását tekintve a következő elvi lehetőségek adódnak: véletlenszerű, ellentétes, összegződő, egymást erősítő hatások lehetnek (Szőnyi, 2000). Több kórképben végzett kontrollált vizsgálatok szólnak a pszicho és farmakoterápiák kombinációjának hatékony voltáról; egymás hatását felerősíthetik - ám a terápia pontos tervezést igényel. A pszichoterápia a gyógyszerszedés nagyobb felelősségének, a jobb compliancenek a kialakításában is segít.

A két alapvető terápiás megközelítés integrálása azonban nehézségekkel is jár. A pszichoterápia interferálhat a farmakoterápiával. A gyógyszeres kezelés esetleges hátránya lehet például a függőség kialakulása. Ha különböző szakemberek végzik a kétféle kezelést, akkor terápiás háromszögről beszélünk. A felelősség tisztázatlansága is nehézségeket okoz. A két terapeuta között nyílt vagy rejtett konfliktusok alakulhatnak ki, s akár a farmako, akár a pszichoterápia korábban fejeződhet be a kelleténél. A pozitív terápiás kimenetel valószínűségét növelő kollaboratív megközelítés leginkább kölcsönös tiszteleten, bizalmon alapul.

A kommunikáció és az orvosbeteg kapcsolat szerepe

Az orvos-beteg kapcsolat meghatározó szerepét, a kapcsolatközpontú gyógyítás fogalmát az orvoslásban a magatartástudomány különösen érzékenyen taglalja. Egy orvos pályája során 200-300 ezer ilyen találkozás adódik. Ebből következik, hogy a kommunikációelmélet az általános orvosi gyakorlatban is kulcsszerepet betöltő magatartástudományi részdiszciplínává vált (Buda, 1988).

Szemléletformáló ereje miatt meg kell említeni Viktor E. Frankl (1977) logoterápiának nevezett elméletét, amely a pozitív, értelemvezérelt gondolkodás szép koncepciója. Emellett a Carl Rogers neve által fémjelzett személyközpontú megközelítés hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a terapeuta képes legyen a következő három magatartási jegy kommunikálására (ez a "rogersi triász"):

• a feltétel nélküli elfogadást,

• az empátiás odafordulást és a

• hiteles, kongruens magatartást.

A kommunikáció szerepe igen jól látszik a kapcsolat minden fázisában, a betegészleléstől a döntési folyamatokig. A jól működő orvos-beteg kapcsolatban fontos szereppel bír a környezetpszichológia is: a beteg környezetének kommunikatív üzenetértéke van, például kifejezheti viszonyát a külvilághoz, emberi kapcsolataira utalhat vagy családi feszültségek forrása lehet. Hasonlóképpen lényeges az orvosi környezet is a dehumanizált, elgépiesedett kórházi körülményektől a különböző feliratok szuggesztív hatásáig. A környezetpszichológia új keletű, de ma még alulértékelt tudományág, amelynek külön jelentősége van a gyógyítási folyamat téri vonatkozásainak taglalásakor.

A rendszerszemlélet nagy gyakorlati haszna a közvetlen orvosbeteg kapcsolatban a család szerepének tisztább megítélése és a családterápia megjelenése. A különböző testi és lelki zavarok kialakulásában vagy fenntartásában sokszor kulcsfontosságú szerepet töltenek be a családi kapcsolatok. Egyes tüneteknek (például a fejfájásnak) kapcsolatszabályozó erejük van, általuk kontrollt szerez az egyik családtag a család többi tagja fölött, s ennek erős jutalomértéke lehet. A mechanizmusnak a pszichoszomatikus zavarokban jelentősége van. Másrészt ki kell emelnünk azt is, hogy például a családorvosi vagy a gyermekorvosi gyakorlatban igen gyakori a családtagokkal való találkozás is, s az ebből származó információkat fel lehet használni (Dallos - Procter, 2001). Jóval kevesebb adathoz jutunk, ha csupán egy családtaggal (azaz a beteggel) találkozunk.

Gyakori a tévhit, hogy jó orvosnak, terapeutának születni kell. Ez az álláspont kevés jelentőséget tulajdonít annak, hogy sok készség kitűnően fejleszthető. A hatékony kommunikáció tanulható, kidolgozott módszertannal rendelkező pszichoterápiás irányzatok foglalkoznak a kérdéssel (kognitív-viselkedésterápiák, asszertív tréning). Az orvoslás jövője - talán nem túlzás - abban is rejlik, hogy mennyiben lesz képes a modern kapcsolatkezelési, a kommunikációs ügyességek fejlesztését célzó, a stressz leküzdésére irányuló módszerek hatékony bevezetésére. Erre még inkább szükség lesz az alternatív gyógyítás felerősödése, a konkurens áramlatok terjedése mellett. A magatartástudomány egyik igen fontos területe a hatékony, bizonyítékokon alapuló fejlesztő és terápiás módszerek kidolgozása és terjesztése (elsősorban a kognitív-viselkedésterápiákat, a relaxációs és hipnoterápiát, a ma még kevésbé ismert interperszonális terápiát, a családterápiát és a különböző orientációjú csoportterápiákat említhetjük). Ezek eredményességét a legkülönbözőbb zavarok esetén kontrollált vizsgálatokkal igazolták (Sarafino, 1997).

E módszerek egyik kiemelt célja a kiégési szindróma megelőzése és kezelése. Ez a veszély sok orvost fenyeget, egyes szakterületek orvosait kiváltképpen.

Hagyományos és modern gyógyítási stílusok

A hagyományos orvosszerep mellett a biopszichoszociális szemlélet mentén megváltoztak a gyógyítási stílusok is. A hagyományos terápiás megközelítést a modern megoldásorientált terápiás stílussal összevetve a következő különbségek adódnak (Bertolino - Schultheis, 2002). (1. táblázat)

1. táblázat

Ma már egyre inkább arra törekszik az orvos, hogy a gyógyító folyamat teljességében, a prevenciótól a rehabilitációig képviselni tudja a pozitív, együttműködésre alapozott, az etikai szabályokat maximálisan tiszteletben tartó terápiás attitűdöt.

A magatartásorvoslás főbb területei

A magatartási tényezők szerepe az orvostudományban egyre szembeötlőbbé vált, elég csupán a káros szokáscselekvések, élvezeti szerek különböző egészségi kockázatot fokozó hatására gondolnunk. Ebből következik, hogy a magatartásbeli tényezők kontrollálása hatalmas lehetőséget rejt magában a különböző kórképek morbiditását tekintve. A prevenció kérdésével külön tanulmány foglalkozik e kötetben, itt csak a magatartásorvoslás néhány aspektusát vetjük fel (Searight, 1999; Buda - Kopp, 2001).

A magatartásorvoslás tudományosan megalapozott módszereket használ, ezért e területen a bizonyítékokon alapuló orvoslás fogalma különösen időszerű. Mindennek szolgálatába állítja az objektív méréseket célzó eljárásokat, legtöbbször kérdőíves módszereket. A különböző tünetlisták mellett ma egyre több életminőség-kérdőív jelenik meg, amelyek a legkülönfélébb kórképek életminőségét hivatottak elemezni (Barry - Zissi, 1997). A tudományos vizsgálatok terén pedig a jól kontrollált tanulmányok egyre nagyobb teret kapnak, leggyakrabban a várólistás kontrollcsoportok alkalmazása történik meg.

Mint a kutatással kapcsolatos írásban részletesen kifejtettük, a lelki eredetű testi tünetek hátterében meghatározó szerepe van a stressznek, a stresszreakcióknak, a kontrollálhatatlan stresszhelyzeteknek, illetve a krónikus stressznek. A stresszreakciók azután valamennyi élettevékenységünket befolyásolják. Ezért beszélhetünk a magatartásorvoslás keretében stressz eredetű megbetegedésekről. Ugyanez a közös háttér magyarázza, hogy a kezelési módszerek igen hasonlóak, lényegében valamennyi magatartásorvoslási kezelési mód a stresszel való megbirkózást igyekszik segíteni a pszichológiai, vegetatív és társas zavarok kezelésével. Ugyanazok a mechanizmusok, amelyek az evolúció során azért alakultak ki, hogy egyre eredményesebben tudjunk megbirkózni a környezeti változásokkal, tartós vagy elkerülhetetlen környezeti hatások esetében, különösen a modern, civilizált körülmények között, felboríthatják a testi és lelki egyensúlyt, a homeosztázist. Látnunk kell, hogy a stressz nem csupán a betegségeknek egy szűk körével van kapcsolatban. Minden olyan helyzet, amely próbára teszi a szervezetet vagy ami eltéríti a normál működéstől, a homeosztázistól, stresszhelyzetet jelent, és hozzájárulhat kóros állapotok kialakulásához vagy egy betegség súlyosbodásához. Ezek a helyzetek lehetnek magatartásiak, kognitívak, társadalmi-gazdaságiak, környezetiek vagy biológiaiak. Ilyen értelemben minden betegség kapcsolatban van a stresszel, mivel az a homeosztázistól való eltérést jelenti.

A magatartásorvoslás legfontosabb területeit tekintjük át röviden a következőkben.

A szívérrendszeri megbetegedésekben a pszichoszociális tényezők közül a depreszszió, szorongás független kockázati szerepe bizonyított. A krónikus stresszállapot jelentősen fokozza a hipertónia, a koronária-betegség, a miokardiális-infarktus veszélyeztetettséget. A betegségek elsődleges, másodlagos és harmadlagos megelőzésében, a kockázatok csökkentésében a magatartásorvoslás módszerei, a pszichoterápiák igen hasznosak.

A magatartásorvoslási módszerek bizonyítottan hatékonyak a daganatos betegségek kórlefolyásának, a betegek életminőségének javításában.

Nagy népegészségügyi vonzatú betegségkört jelentenek a gyomorbél rendszer pszichoszomatikus zavarai. Az irritabilis bél szindróma az átlagnépesség körében mért hatalmas arányával (10-20 %) tűnik ki. A gyomor- és nyombélfekély a klasszikus pszichoszomatikus zavarok közé tartozik, a pszichés, szociális tényezők szerepe továbbra is jelentős az egyre alaposabban megismert biológiai tényezők, elsősorban a Helicobacter pylori hatásának befolyásolásában. Megemlítendő még a refluxbetegség is. Mindezekben különböző pszichoterápiás módszereket próbáltak már ki, a kontrollált vizsgálatok leginkább a kognitív-viselkedésterápiák hasznát húzták alá (Újszászy - Túry, 1998).

A légzőszervi betegségek között az asthma bronchiale klasszikus pszichoszomatikus kórképként említve régóta ismert területe a magatartásorvoslásnak. A dohányzás következményei és az arról való leszokás szintén csak akkor hatékony, ha a háttérben álló motivációs tényezők megváltoztatását tűzi ki céljául. A táplálékfelvétel anomáliái, a klasszikus evészavarokként ismert anorexia és bulimia nervosa a társadalmi-kulturális tényezőktől (karcsúságideál) jelentősen függenek. Kezelésükben a kognitív-viselkedésterápiák, az interperszonális terápia és igen gyakran a családterápia jó hatása több kontrollált vizsgálattal igazolható volt. Bulimiában a hipnózisnak is van haszna. A népegészségügyi kérdésnek tekinthető túlsúlyosság a hazai lakosság mintegy 30 %-át érinti. E hatalmas népesség zavara mögött ritkábban húzódnak meg endokrinológiai-belgyógyászati eltérések, többször pszichoszomatikus kórfejlődésről van szó.

Gyakorlatilag minden szervrendszert károsíthat pszichoszomatikus mechanizmus (bőrgyógyászat, nőgyógyászat, urológia, szemészet stb.). Nagy gyakorlati jelentősége miatt külön ki kell emelni a fájdalom kérdését, amelynek kezelésében komplex magatartásorvoslási módszerekre van szükség a gondos testi vizsgálatok mellett. Noha a lelki szenvedést éppúgy, mint a testit, a fájdalom szóval jellemezzük, az orvosi gondolkodásban a fájdalomnak igen leegyszerűsített felfogása általános. Az a tény, hogy a testi fájdalomról panaszkodó betegek többségénél a fájdalom elsősorban központi, pszichés eredetű, perifériás szövetkárosodás nélkül, egyáltalán nem közismert. Sok pszichoszociális vonzatuk van a fertőző betegségeknek is, elsősorban a fertőzésre való fokozott érzékenységnek illetve a betegség lefolyásának.

A magatartástudományok az orvosi működés elengedhetetlen alapterületei közé emelkedtek. A bizonyítékokon alapuló orvoslás eszközeivel igazolható módon hatékony magatartásorvoslási módszereket ismerünk. Az irányzat szemléleti nyitottságával, elméleti megalapozottságával képes arra, hogy az egymástól távol eső területek között is kötőanyagot jelentsen. Igen nagy szükség volna arra, hogy az orvosok legalább annyira ismerjék és alkalmazzák a magatartásorvoslási, pszichoterápiás módszerek alapjait mindennapi praxisukban, mint a farmakoterápiás módszereket.

Kulcsszavak: magatartástudomány, magatartásorvoslás, rendszerszemlélet, kommunikáció, integráció, pszichoszomatika, pszichoterápiák