ORVOSI KAMARA: KITILTOTT SAJTÓ
12-12-01 -
írta Giulio történésze
Égert elég sok mindenért üthette a guta, komoly viták voltak. A MI tudósítónk írását természetesen majd feltesszük. Az orvosok ugyanis tudnak írni, Éger Úr. Akkor is, ha nem újságnak, csak az igazságnak dolgoznak. Aki hazudik, az lebukik.
Az egyik komoly vitatéma egy kollégánk pere volt, amit a MOK elvesztett. Ezt Éger tagadta.:-) Az Ítélőtábla szerint pedig a MOK pervesztes, alperes kollégánk pedig pernyertes lett. Ezt elég nehéz félreértelmezni.
István, ilyeneken nem szabad lebukni. Nyilvánosan ki fogunk gúnyolni.
TUDÓSÍTÁS A MOK OKGY TÖRTÉNÉSEIRŐL FOLYTATÁSOKBAN 1-ső
12-12-01 21:43:42 -
írta Giulio történésze
Minden jog fenntartva!Szerző: Galahad
Órigenész
kései utódai, avagy szubjektív tudósítás objektív történésekről…
A
Krisztus születése utáni harmadik században radikális
szekták férfi tagjai, hogy a kísértéseknek elejét vegyék, az önkéntes
kasztrációt szorgalmazták. Állítólag Órigenész egyházatya, aki latinra
fordította a Szentírást, s létrehozta a Vulgátát, szintén tagja volt egy
ilyen szektának, s megfosztotta magát férfiasságától, hogy ország-világ előtt
bizonyítsa erényességét.
Ezt a legalábbis
ellentmondásosan értékelhető cselekedetet juttatta eszembe a Magyar Orvosi
Kamara 2012 december elsejei küldöttgyűlése. A küldöttek
elsöprő többsége a jelek szerint boldogan adta át a negyvenezres tagságot
keményen érintő érdemi jogai egy részét a TESZT-nek,
nevezetesen a kötelezően fizetendő kamarai tagdíj meghatározását. Éger
István elnök úr szerint a döntés teljesen jogszerű, hiszen 2011-ben a küldöttek
90 százaléka megszavazta azt az alapszabályt, amely az operatív testületként
működő Területi Szervezetek Tanácsára bízza a tagdíjak megállapítását. Az sem ingatta meg a küldöttek mostani lelki békéjét, hogy
a közelmúltban nyilvánosságra került a kamarai tagdíj havi 1700 forintról
2300Ft-ra, vagyis 35%-kal történő emelésének a híre, mely ellen a
sajtónyilvánosság felhasználásával a Magyar Rezidens Szövetség, a Kasszaorvosi
Szövetség egyaránt tiltakozott, a „mezei” kamarai tagság pedig informális módon
a választott képviselőinél nyilvánított véleményt a kamarai újság lemondásával.
A küldöttgyűlés előtt egy nappal az elnök úr a sajtóban a küldöttgyűlés
hatásköréből kivont kérdésről így nyilatkozott: "Egy ilyen nagy
szervezetnél nem lehet az évente egyszer megtartott küldöttgyűlésen résztvevők
hangulatára bízni fontos gazdasági kérdéseket, mert akkor működésképtelenné
válna a szervezet.” Ki tudja miért, ez egy elhíresült politikai szállóigét
juttatott eszembe a békák élőhelye környezeti feltételeinek módosításáról…
A jogszabályi háttérről – avagy ez
volt a testis:
A 2006 évi XCVII. törvény az
egészségügyben működő szakmai kamarákról a következőképpen határozza meg a
küldöttgyűlés jogait és feladatait:
4. § (1) A szakmai
kamara legfőbb képviseleti szerve a területi szervezetek választott
küldötteiből álló küldöttközgyűlés, amelynek kizárólagos
hatáskörébe tartozik a szakmai kamara alapszabályának, illetőleg
etikai kódexének a megalkotása és módosítása, valamint – a 6.
§ (4) bekezdésére is figyelemmel – országos tisztségviselőinek, az országos
etikai bizottság, valamint az országos felügyelőbizottság tagjainak
megválasztása, a szakmai kamara számviteli törvény szerinti éves
beszámolójának, továbbá az országos felügyelőbizottság éves beszámolójának
elfogadása. Az alapszabály a küldöttközgyűlés részére más kizárólagos
hatásköröket is megállapíthat. 29/A. § (1) A szakmai
kamarai tagdíj mértékét - a (2) bekezdésben foglalt követelmények
betartásával - a szakmai kamara alapszabályában kell meghatározni.
(2) A szakmai kamarai tagdíj egy
naptári évre eső mértéke nem haladhatja meg az adott naptári évben a kamarai
tagra irányadó kötelező legkisebb munkabér, illetve garantált bérminimum
egyhavi összegének c) a Magyar Orvosi Kamara esetében: harminc
százalékát.
Eddig az előzményekről.
Következzék a nap krónikája.
2-sodik
12-12-01
-
írta Giulio történésze
KRÓNIKA
Napirend előtt ügyrendi felszólalásra
emelkedett Szilvási István. Mivel a küldöttgyűlési meghívót
meglehetősen későn postázták, már nem lehetett a jogszabálynak megfelelően
javaslatot tenni a napirend kiegészítésére, mivel a 15 napos határidőn belül
erre nincs lehetőség. Ezért volt szükséges ily módon napirendre vétetni a
tagdíjjal kapcsolatos törvényességi aggályokat. Ezután Bertalan Ildikó
küldött szólt a kamarai tagdíj emelésének módjáról és ennek a tagság körében
való véleményezéséről, melyet elnök úr oda nem illőnek bélyegzett. Az
ügyrendben szereplő beszámoló megkezdésekor, 10.30-kor, a létszám elegendő volt
a határozatképességhez, 213 fő.
Elnökségi beszámolóként Éger
István elnök úr beszámolóját hallhattuk mintegy másfél órában,
kivetítésekkel illusztráltan.
Mivel az elnöki beszámolót minden
bizonnyal teljes terjedelmében megtekinthetjük hamarosan a MOK honlapon, csak
viszonylag röviden foglalnám össze.
Az ’emútttízév’-et értékelve
elnök úr az ismét kötelezővé vált kamaráról mint működése történetében
legaktívabbról, megerősödöttről számolt be, melyet politikai csoportok
próbáltak támadni. A működés gyümölcseként és eredményeként a tagi
szolgáltatások jelentős bővülését említette, miként a különböző kedvezményes
szolgáltatások igénybevehetőségét a kamarai igazolvánnyal autóvásárlás,
mobilelőfizetés, a lapban is felsorolt egyéb területeken .
Kitért a kamarai elnökség elleni
galád támadás sikeres visszaverésére: a jó hírnév megsértése miatt indított
személyiségi jogi perben Szegeden mind első, mind másodfokon a kamara javára
döntött a bíróság elmondása szerint… (Aki erről az orvosi nyilvánosság fórumain
másként értesült, az magára vessen. Vagy járjon utána)
A kamarai elnök jogállását ismételten
nyilvánosan firtató kérdésre: ki a munkáltatója? válaszolva az Alapszabály 68.
pontját jelölte meg. Beidézve: 68/Amennyiben a MOK tisztségviselője a
választott tisztségével kapcsolatos teendőit munkaviszony keretében látja el,
munkáltatója a tisztsége szerint illetékes szervezet elnöksége”
A jelenlegi taglétszám beszámolója
szerint 42 800 fő.
Sajnálatosnak nevezte, hogy ekkora
orvoslétszám szja 1 %-ainak felajánlásából mindössze 400 000 Ft
körüli összeg jön csak össze.
A közelmúltban a sajtóban szereplő
bünetőügy, melynek során egy rezidens kollégát nem jogerősen felfüggesztett
szabadságvesztésre, valamint foglalkoztatástól eltiltásra ítéltek, szintén
említésre került, helytelenítve, hogy a kolléga túl későn fordult segítségül az
országos testülethez, illetve azóta nem fordult újból hozzájuk.
Elnök úr nagy eredményként könyvelte
el, hogy a háziorvosok és az önkormányzatok kibővített tartalommal újrakötendő
szerződéseit be kell terjeszteni a területi MOK szervezethez – a fővárosban a
budapesti területi szervezetnek van véleményezési joga.
A kamara díjtételi ajánlásokat is
kidolgoz, amint azt korábbiakban is megtette, azonban azt akkor a GVH a szabad
verseny szabályaiba ütközőnek minősítette.
A sikerek felsorolásába a szolgáltató
kamara jegyében bekerült a MOK Komplex Kft, melynek szolgáltatásait a 42 ezres
tagságból eddig már 1500-an igénybe vették.
Az etika területén továbbképző
konferenciát tartottak és erősítik a kapcsolatot a TESZ-ek és az etikai bizottságok
között. Mivel a budapesti területi szervezet a megnőtt terhelést nem győzi,
szükségessé vált a 3 bizottság számának négyre emelése- erről szól a
beterjesztett Alapszabály-módosítás (29./c pont), melynek anyagi
konzekvenciáira a karbantartási keret nyújt lehetőséget.
Nemzetközileg kitekintve elnök úr
szerint fontos lenne, hogy a WMA-ban, az Orvosok Világszövetségében a MOK
kéviselje Magyarországot (Jelen helyzet: egyetlen képviselő lehet, ez pedig
1988 óta a MOTESZ)
A kórházi orvosok fizetésemelését, a
háziorvosok finanszírozásbővitését mint a MOK eredményességének mutatóját
emelte ki, a Praxistörvény módosítása, mely szerint körzethatár változása
miatti veszteség esetén a háziorvos kárpótlásra jogosult, lex „Égerként” került
kivetítésre.
Szólt a migrációs tendenciáról: idén,
szeptember 30-ig a tisztított adatok szerint 943 fő orvos kérte a külföldi
munkavállaláshoz szükséges igazolást, míg 800 fő volt kb. az idei végzettek
száma.
Szó esett a NEKről, a
Semmelweis-tervől, az egészségügy államosításáról, a Youtube-on látható elegáns
demonstrációról a Visegrádi Négyekkel, a sikeres gyógyszerpolitikai
konferenciáról, melyet megelőzően elnök úr végigjárta a hazai gyógyszergyártók,
vezetőit és így példás együttműködés jöhetett létre a gyártók, MAGYOSZ, a
gyógyszer-nagykereskedők, a MOK és a GYOK között – a gyártók kivonulásának
megakadályozására.
Az egészségügy sanyarú helyzetét
illusztrálja, hogy a részesedése a GDP-ből 3,7% alá csökkent, a magánosítás
„szivárog” be, bizonytalan minőséggel, és a helyzet további romlása
várható.
Az elnöki
beszámolót követték a hozzászólások...
-------------------------------------------------------------------------
Az említett perben információim szerint a MOK pervesztes lett
másodfokon. Az ellentmondást az ítélet beszerzése után feloldjuk. Ismerjük az
elnököt... (Történész)
3-madik
12-12-01
-
írta Giulio történésze
Az elnöki beszámolót követték a
hozzászólások.
Horányi János a
másfél órás beszámolót igen hosszúnak véleményezte, javasolta a továbbiakban
ennek előzetesen meghatározott időre korlátozását
Szilvási István
hozzászólásának tartalma e sorok írásakor már a sajtóban olvashatóan és az
orvosi fórumokon is megjelent saját megfogalmazásában autentikusan, ezért ennek
részletes taglalásától eltekintek.
Jegesy Andrea
küldött, Etikai Kollégiumi tag orvosi perekkel kapcsolatos etikai
kérdésekről beszélt
Wolkóber Ágnes
küldött az Éger elnök úr által elmondott sikertörténeti adatokat
csoportosította más szemmel nézve: a kamarai alapítvány gyér támogatásából azt
a következtetést levonva, hogy a tagság fejenként 10 forintra értékeli a
kamarát, s beszámolt, hogy a választókerületben többen mondták le a kamarai
újságot, mint ahányan választottak. Javasolta, hogy a KGY is tegye fel magának
az előzőekben az elnök úr által az egészségügyi vezetésnek feltett kérdést:
Jobb lett a betegeknek? Jobb lett a kamarai tagoknak?
Papp Magor, a
Rezidensszövetség elnöke hozzászólásában ismertette szövetségük a sajtóban is
megjelent véleményét, aggályait.
Selmeczy Kamill
küldött, FAKOOSZ elnök amellett kardoskodott, hogy szükséges lenne az
ellentéteket félretéve egy irányba húzni, egyet akaróan megmutatkozni kifelé,
azt, hogy jobb legyen az orvosoknak. A kamarai működéssel kapcsolatos
kifogásokat arra vezette vissza, hogy még mindig a választási eredményt
vitatják nyilvánvalóan az akadékoskodók. Ő a maga részéről elégedett a 10 év
utáni béremeléssel a kórházi orvosok esetében, illetőleg nagy eredménynek
érezte a háziorvosok gesztus-értékű finanszírozásbővülését: „Tessék elismerni!
Erre volt ma lehetőség!”. Véleménye szerint a vezetőséget éppen megerősíteni
kell és a támogatásukra szerveződni.
Banai János MOK
alelnök a feltett kérdést az elítélt rezidens esetében megnyilvánuló általános
gondok ellenére segítséget nem nyújtó kamarai vezetést kifogásoló küldöttnek a
klasszikus szónoki kérdést: és te mit tettél a kamaráért, ezután a napirend
előtti második felszólalást minősítette hisztériás nagyjelenetnek, majd a
Rezidensszövetség elnökét minősítette nem mindig felnőttként megnyilatkozónak illetőleg,
fiatal orvosokat idézve politikai kalandornak.
Komáromi Zoltán az
elnök úr által kivetített, részben olvashatatlan táblázatokat kifogásolva
javasolta, hogy az adatokat előzetesen kapják meg a küldöttek elektronikus
formában és erről ügyrendi szavazást kért.
Mánya Kristófot
Selmeczy Kamill megszólalásának tartalma bírta hozzászólásra. A
sikerek felsorolásával szemben elmondta az ügyeleti idő nyugdíjba való
beszámításának általa is tapasztalt visszásságait, mely ellen egyéni
érdekvédelem hozott sikert, nem pedig a kamarai; tapasztalatait a
kiszolgáltatottság további fokozódásáról. Az elnöki beszámoló remek
verbalitásának értékelése mellett hiányolt tartalmi elemeket, kívánatosnak és
nem kívánatosnak vélelmezett szervezetek eltérő megjelenítése kapcsán, mint a
ki nem vetített Magyar Rezidens Szövetség, az említhetetlen Keszthelyi Gyula
doktor és a Webdoki orvosi portál közössége. Mindezek tragikus
következményeként a fiatal orvosokat veszítjük el. Az egyre nehezebb
körülmények közé kerülő hétköznapi orvosokat, a szekértábort nem azok
képviselik, akik „egymás nyakszorítása” helyett látszólagos békés egységet
mutatnának, hanem a valós kifogásokat megfogalmazók. Kifogásolta, hogy a
küldöttek nem kaptak előzetes írásos anyagot, hogy a szavazás nem titkosan,
hanem nyíltan, „kék cédula” felmutatásával történt. Végül javasolta: ne
úgy viselkedjünk, mint politikusok a parlamentben.
Jegesy Andrea
emelkedett ismét szólásra ezután, javasolva, hogy az orvosok ne egymást
áztassák el a betegellátás során, ahogy az jelenleg a műhiba-perek kapcsán
kiderül.
Bertalan Ildikó küldött, akinek a
munkanapra összehívott küldöttgyűlésről annak lezárása előtt el kellett mennie
rendelni, átadta az elnökségnek azokat nála összegyűlt íveket, melyben az
aláírók lemondanak a papírformátumú kamarai lap kézbesítéséről, amennyiben
a lényegesen kevesebb költséggel járó online változatához hozzájutnak,
így lehetővé téve a kamarai tagdíj alacsonyabb összegét.
Ezután következtek Éger elnök úr
viszontválaszai.
----------------------------------------------------------------------------------
Erről holnap.
12-12-02 - írta Giulio történésze
Ezután következtek Éger elnök úr viszontválaszai.
Látható értetlenséggel fogadta a hozzászólások egy részének tartalmát:
Ha ez a
néhány ember megértené, hogy minden rendben van….akkor beszéd- és
értelemgyakorlatok szintjén elmondaná, hogy mit mondjanak a tagságnak.
Minden bizonnyal a nyilvánosságnak szánhatta a kifogást emelő
hozzászólók kognitív képességeinek ilyetén való értékelését, mert
említette, hogy a mobiltelefonokon kivitt anyagokat bizonyára el fogják
juttatni az MTI-hez egyesek :-)
Elnök úr
szólt az Országos Hivatal költségeinek nagyságáról, a havi sokszázezer
forintos főkönyvelői díjat említve, melyet például a tagokra kötött
élet- és balesetbiztosítás magyaráz. Tapasztalatai szerint feladatait az
osztrák kamara hivatalát a magyarnál jóval nagyobb létszámmal tudja
csak üzemeltetni.
A
tagdíjemelés módjának kifogásolását azzal hárította el elnök úr, hogy az
Alapszabály ilyen irányú változtatását 2011 szeptemberében a
küldöttközgyűlés fogadta el.
Szilvási
Istvánt emlékeztette, hogy korábbi KT tagként tudhatná, sosem volt a
küldöttgyűlésé a tagdíj megállapítása, s ennek kapcsán állításait
demagógiának bélyegezte. Úgy vélte, Parisz almáját a politika gurította a
színre a 2011-es törvényi változással (hogy érthető legyen: a 2011 évi
XXIII., LXXI és CLXXVI. törvények hoztak változást.)
Nagyra értékelte a viszályt szítókkal szemben a küldöttek bölcsességét.
Jegesy
Annamária értékes hozzászólását köszönte, Kifogásolta az Orvosok Lapja
elleni marketinget, majd a a Rezidensszövetség vezetőjét megrótta, hogy
nem figyelt, feltételezte, hogy provokálni akar, felszólította, hogy
tartson mértéket és vegyen vissza, valamint gondoljon bele, hogy hol
lennének ők a MOK nélkül…
Komáromi
Zoltán kifogására, mely szerint munkanapon tartották a küldöttgyűlést a
nyáron történt terem-lefoglalást hozta indokul és megígérte, hogy a
továbbiakban a kért írásos anyag fel fog kerülni a küldöttek számára a
honlapra. Mánya Kristófnak: kevés volt a lehetőség az elmúlt évben a
tárgyalásra. A nyílt szavazást pedig korábban sosem kifogásolták, sokkal
kevesebbe kerül így. Selmeczy Kamill bölcsessége hozzájárul a
béketeremtéshez., mert akárhogy is: az elértek mindenképpen eredmények.
Végezetül elmondta. a politika örül annak, ami itt most történt. Itt
hangzott el az utalás a mobiltelefonon az MTI-hez kivitt anyagra.
Papp Magor is bejelentkezett ezután szólásra a kivetítő tanúsága szerint, de feltehetőleg nem kapott szót.
Ezután
került sor a kék cédula felmutatásával történő szavazásra az
elnöki/elnökségi beszámoló elfogadásáról: 174 igen, 19 nem, 9
tartózkodás.
A szavazást követően Szilvási István
kért és kapott még egyszer szót. Ne fütyüljenek ki, kezdte. Mivel ő
egyetlen dehonesztáló szót nem ejtett ki, kikérte magának, hogy
demagógnak neveztessék, a Papp Magort illető pejoratív minősítést
úgyszintén. Éger elnök úr értelmezésében Szilvási doktor azt is kérte
volna, hogy a küldöttgyűlés most szavazzon a tagdíjemeléssel
kapcsolatban, azonban ez így nem volt helytálló, ilyen szándéka
elmondása szerint nem volt, mégpedig annak előkészítetlensége miatt –
adatok, például a pénzügyi beszámoló adatai megismerésének hiányában.
„Vakon”
szavazó küldöttek által adott legitimáció feltehetőleg nem segítette
volna a jogi nézetkülönbségek szándékozott tisztázását.
Ezután került sor a szavazásra bocsátandó kérdések ismertetésére és a szavazásra.
Elsőként
az Alapszabály 29./c) pont került módosításra, mely a Budapesti
Területi Szervezetben működő Etikai Bizottságok számát háromról négyre
emelte meg, gyakorlatilag teljes egyetértéssel.
A TESZT
indítványozására a A Magyar Orvosokért Alapítványának támogatásának
2,5%-ra emelését a küldöttgyűlés megszavazta ellenszavazat nélkül, 7
tartózkodással.
Ezután
került sor az Országos Etikai Bizottságba választható két új tagról
történő szavazásra. Az öt jelöltből egy volt jelen, a jelöltekről a
nevükön kívül a küldöttek egyebet nem tudhattak meg, így azt sem, vajon
rendelkeznek-e az ezen a kényes területen elengedhetetlen alapvető jogi
ismeretekkel. Két fordulót követően végül dr. Szabó Győző Budapestről és
dr. Torontáli Renáta Csongrád megyéből került be a bizottságba.
Az ebédszünetet követően a következő napirendi pont Bánki Magdolna kivetítéssel bőven illusztrált beszámolója volt, az Országos Felügyelőbizottság
részéről, mely beszámoló teljes egésze fel fog kerülni a MOK honlapra
az ígéret szerint, ahol majd azok, akiket illet, elolvashatják.
A harmadik beszámoló Gyenes Gézáé, az Országos Hivatal vezetőéjé
volt, aki a vagyoni és pénzügyi helyzetről tájékoztatta az ekkor már
jól észlelhetően lankadó figyelmű és fogyatkozó létszámú küldöttgyűlést,
zümmögő beszélgetések aláfestő zaja mellett. A honlapra szintén
felkerülő beszámolót egy ellenszavazattal és 5 tartózkodás mellett a
küldöttgyűlés elfogadta.
Az etikai bizottság tagi választás második fordulós eredményének kihirdetését követően a Szózattal
zárult az éves küldöttgyűlés. Mindenki elindult - volt aki a hétköznapi
munkarendnek megfelelően rendelni, volt, aki az őt szállító autó
sofőrjét kereste, a megnyitót követően a teremből kiszorult kiszorult
sajtó pedig információdarabokra vadászott.
Még a
délután folyamán tiszteletre méltó sebességgel megjelent a gyűlésről
számot adó MOK e-Hírlevél is az érdeklődő, ám az eseménytől távol maradó
orvosok tájékoztatására.
A
hírlevélben említést tettek arról is, hogy a kamarában az elmúlt év
során az aktív munka nemegyszer nemtelen támadások kereszttűzében folyt.
Alapos a gyanú azonban, hogy valamennyi szükséges alkatrésszel
hiánytalanul rendelkező nő és férfi nemű, valós érdekeikért küzdő
orvosok állnak e megjelölés mögött is…
Amen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése