Az aszpirin kis mennyiségű, napi adagja jelentősen csökkentheti többféle rákbetegség kialakulását és halálozási kockázatát.
A Lancet c. folyóiratban megjelent tanulmány szerzőinek korábbi kutatása azt mutatta, hogy a százéves fájdalomcsillapító orvosság, amely régóta szerves része a házi patikáknak, a vastagbélrák kialakulását is megelőzheti. A tanulmány első alkalommal bizonyítja, hogy az aszpirin többek között a prosztata-, a tüdő-, az agy- és a garatrák ellen is védelmet nyújt.„Az eredmények első alkalommal mutatják azt, hogy emberben az aszpirin csökkenti a számos gyakori rákbetegség okozta halálozás kockázatát” – nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Peter Rothwell, az Oxfordi Egyetem professzora.
Rothwell munkatársaival nyolc korábbi klinikai kísérletet vizsgált felül, amelyekben összesen több mint 25 500 páciens vett részt. A kísérletekben az alanyok aszpirint, illetve hasonló kinézetű placebót szedtek. A kísérletek közül eredetileg egyiket sem arra tervezték, hogy a gyógyszernek a rák előfordulására gyakorolt hatását mérjék.
A négy-nyolc évig tartó kísérletek során napi csupán 75 milligramm szedése (a fejfájásra adott adag tört része) általánosan 21 százalékkal csökkentette a rák okozta halálozást. A kockázat különösen a gyógyszer öt évig tartó alkalmazása után csökkent, a rák típusától függően 30-40 százalékkal.
A nyolc kísérletből három esetében az aszpirin hatását két évtizeden át vizsgálhatták. A 20 éves kockázat átlagosan ötödével csökkent: a prosztatarák esetében 10 százalékkal, a tüdőrákéban 30 százalékkal, a vastagbélrák esetében 40 százalékkal, a nyelőcsőrákéban pedig 60 százalékkal esett vissza.
A tüdő- és garatrák esetében a védőhatás az adenokarcinómára, a jellemzően a nemdohányzókban kialakuló típusra korlátozódott.
„Hosszabb távon talán az a legfontosabb eredmény, hogy a rákbetegségeket olyan egyszerű készítményekkelmeg lehet előzni, mint az aszpirin, így a gyógyszeres megelőzés reális célkitűzés lehet” – nyilatkozta Rothwell.
Az aszpirin pozitív hatása különböző idő elteltével mutatkozott meg: a garat-, hasnyálmirigy-, agy- és tüdőrák esetében öt év, a gyomor- és a kolorektális rák esetében 10 év, a prosztatarák esetében pedig 15 év múlva. A gyomorrák és az agytumor esetében azonban a csökkenést nehezebb volt számszerűsíteni, mert kevesebb halálozást rögzítettek.
„Ezek az ígéretes eredmények nagy mennyiségű bizonyítékon alapulnak, amelyek azt sugallják, hogy az aszpirin csökkenti a különféle ráktípusok kialakulásának, illetve az általuk okozott halálozásnak a kockázatát” – állítja Ed Yong, a Cancer Research UK kutatója. „Kiderül, hogy már a gyógyszer kis dózisa is csökkenti a rák eredetű halálozás kockázatát, amennyiben legalább öt évig alkalmazzák.”
Számos orvos javasolja az aszpirin rendszeres használatát a szívroham, a vérrög eredetű agyi érkatasztrófa és más véráramlási rendellenességek kockázatának csökkentésére. A vény nélkül kapható gyógyszer napi alkalmazása azonban gyomorpanaszokat, többek között gyomorvérzést is okozhat, az alkoholfogyasztás pedig tovább súlyosbíthatja ezeket a tüneteket.„Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy ha rendszeresen szeretne aszpirint szedni, először mindenképpen beszéljen orvosával” – tette hozzá Yong.
Az aszpirin megelőző hatását annak tulajdonítják, hogy gátolja a COX-2 enzimet, amely előmozdítja a rákos daganatokban végbemenő sejtburjánzást. A gazdag országokban a rák kialakulásának a teljes élettartamra számított kockázata körülbelül 40 százalék, a fejlődő államokban pedig az arány egyre inkább növekszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése