Az aszpirin jelentősen csökkenti a rák kockázatát

 

Az aszpirin kis mennyiségű, napi adagja jelentősen csökkentheti többféle rákbetegség kialakulását és halálozási kockázatát.

A Lancet c. folyóiratban megjelent tanulmány szerzőinek korábbi kutatása azt mutatta, hogy a százéves fájdalomcsillapító orvosság, amely régóta szerves része a házi patikáknak, a vastagbélrák kialakulását is megelőzheti. A tanulmány első alkalommal bizonyítja, hogy az aszpirin többek között a prosztata-, a tüdő-, az agy- és a garatrák ellen is védelmet nyújt.

„Az eredmények első alkalommal mutatják azt, hogy emberben az aszpirin csökkenti a számos gyakori rákbetegség okozta halálozás kockázatát” – nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Peter Rothwell, az Oxfordi Egyetem professzora.

Rothwell munkatársaival nyolc korábbi klinikai kísérletet vizsgált felül, amelyekben összesen több mint 25 500 páciens vett részt. A kísérletekben az alanyok aszpirint, illetve hasonló kinézetű placebót szedtek. A kísérletek közül eredetileg egyiket sem arra tervezték, hogy a gyógyszernek a rák előfordulására gyakorolt hatását mérjék.

A négy-nyolc évig tartó kísérletek során napi csupán 75 milligramm szedése (a fejfájásra adott adag tört része) általánosan 21 százalékkal csökkentette a rák okozta halálozást. A kockázat különösen a gyógyszer öt évig tartó alkalmazása után csökkent, a rák típusától függően 30-40 százalékkal.

A nyolc kísérletből három esetében az aszpirin hatását két évtizeden át vizsgálhatták. A 20 éves kockázat átlagosan ötödével csökkent: a prosztatarák esetében 10 százalékkal, a tüdőrákéban 30 százalékkal, a vastagbélrák esetében 40 százalékkal, a nyelőcsőrákéban pedig 60 százalékkal esett vissza.

A tüdő- és garatrák esetében a védőhatás az adenokarcinómára, a jellemzően a nemdohányzókban kialakuló típusra korlátozódott.

„Hosszabb távon talán az a legfontosabb eredmény, hogy a rákbetegségeket olyan egyszerű készítményekkelmeg lehet előzni, mint az aszpirin, így a gyógyszeres megelőzés reális célkitűzés lehet” – nyilatkozta Rothwell.

Az aszpirin pozitív hatása különböző idő elteltével mutatkozott meg: a garat-, hasnyálmirigy-, agy- és tüdőrák esetében öt év, a gyomor- és a kolorektális rák esetében 10 év, a prosztatarák esetében pedig 15 év múlva. A gyomorrák és az agytumor esetében azonban a csökkenést nehezebb volt számszerűsíteni, mert kevesebb halálozást rögzítettek.

„Ezek az ígéretes eredmények nagy mennyiségű bizonyítékon alapulnak, amelyek azt sugallják, hogy az aszpirin csökkenti a különféle ráktípusok kialakulásának, illetve az általuk okozott halálozásnak a kockázatát” – állítja Ed Yong, a Cancer Research UK kutatója. „Kiderül, hogy már a gyógyszer kis dózisa is csökkenti a rák eredetű halálozás kockázatát, amennyiben legalább öt évig alkalmazzák.”

Számos orvos javasolja az aszpirin rendszeres használatát a szívroham, a vérrög eredetű agyi érkatasztrófa és más véráramlási rendellenességek kockázatának csökkentésére. A vény nélkül kapható gyógyszer napi alkalmazása azonban gyomorpanaszokat, többek között gyomorvérzést is okozhat, az alkoholfogyasztás pedig tovább súlyosbíthatja ezeket a tüneteket.

„Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy ha rendszeresen szeretne aszpirint szedni, először mindenképpen beszéljen orvosával” – tette hozzá Yong.

Az aszpirin megelőző hatását annak tulajdonítják, hogy gátolja a COX-2 enzimet, amely előmozdítja a rákos daganatokban végbemenő sejtburjánzást. A gazdag országokban a rák kialakulásának a teljes élettartamra számított kockázata körülbelül 40 százalék, a fejlődő államokban pedig az arány egyre inkább növekszik.

Mennyei javaslat az OEP költségeinek csökkentésére

A páciensek betegségeinek diagnosztizálása és kikurálása oly nagymértékben megterheli az OEP kasszáját, hogy az már az OEP finanszírozási képességeit meghaladja. Éppen ezért a privatizáció helyett a következő javaslatcsomagot dolgoztuk ki az OEP költségeinek csökkentésére.

1) A OEP alapítson egy kolduló szerzetesrendet, és az orvosképzés a továbbiakban ezen szerzetesrend keretein belül működjön.

Az orvostársadalom szigorúan hierarchikus rendben való tagozódása könnyen illeszthető egy szerzetesrend hasonló alá- és fölérendeltségi viszonyokat tartalmazó struktúrájához, így a jelenlegi rendszernek a szerzetesrendbe való átfordítása könnyen végrehajtható. Az orvos munkájának már most is integráns részét képezi a napi megaláztatások eltűrése, az önkizsákmányolás, a lemondás, az önfeláldozás, a betegellátás problémáinak a saját érdekei elé helyezése, de ezek a jelenségek még csak az elvárások szintjén jelentkeznek, ahelyett, hogy egy szilárd keretbe beépülve a követelmények szerves részét alkotnák.Több évtizedes, masszív hagyománya van, hogy nálunk az orvosok fizetésük jelentős hányadát vatikáni valutában (Isten fizesse meg!) kapják, s emiatt hálapénznek nevezett alamizsnából élnek. Kéregetésből fedezik az új orvosi eszközök, például laparoszkópok vagy inkubátorok beszerzésének költségeit is, ha a régi annyira leromlott, hogy a tovább már nem használható. Éppen ezért a társadalom tudatában a „koldulás” és az „egészségügy” összetartozó fogalmakká váltak.

Ha nem csak évtizedekkel, hanem évszázadokkal, évezredekkel korábbra tekintünk vissza, akkor azt látjuk, hogy a gyógyítás tudományának letéteményesei kortól és helytől függetlenül mindig olyanok voltak, akik a transzcendenssel közvetlen kapcsolatot tartottak, s ezt a transzcendens kapcsolatot javasoljuk a jelenleginél jóval alaposabban kiaknázni. Éppen ezért a „közhasznú szerzetesrend”, méghozzá a kolduló szerzetesrend adhatná a leginkább megfelelő szervezeti keretet az orvosok képzéséhez és működéséhez, hiszen ennek már megvan a megfelelő társadalmi beágyazottsága.

2) A szerzetesrend szabályzata szerint a hallgatóknak vállalniuk és szeretniük kell az aszkézist, szüzességi fogadalmat kell tenniük, cölibátusban kell élniük, családot nem alapíthatnak.

Így munkájuktól a zajongó gyermekek nem vonják el a figyelmüket, és nem kell azzal foglalkozniuk, hogyan fogják a családjukat eltartani.

3) A hallgatók és a végzett orvosok kötelezően a kolostorban laknak, ellátásukról a szerzetesrenden belül, saját maguk gondoskodnak.

A nap 24 óráját a betegellátásnak szentelhetik, mivel megszabadulnak a lakásvásárlással, a lakás berendezésével, a lakás fenntartásával kapcsolatos gondoktól, s a világi hívságok sem terelik el a figyelmüket a kötelességeikről. A szerzetesrend tagjai nem alkalmazottak, ezért a Munka Törvénykönyve, különösen annak minimál-bért előíró és munkaidőt korlátozó passzusai sem vonatkoztathatók rájuk. Csakis hivatástudatból dolgoznak, munkájukért a szerzetesrendtől fizetés nem jár, pénzt vagy más juttatást (száraz kenyéren vagy krumplihéjon kívül) a betegektől sem fogadhatnak el. A hálás betegek adományaikat a kolostor bejáratánál elhelyezett urnába dobhatják, de a bevételek szigorúan lekönyvelésre kerülnek, s a KHT.a megfelelő adókat is megfizeti utánuk. A kolostori elhelyezés előnye, hogy a doktorok éjszaka is bármikor elérhetők, az ágyukból kiugraszthatók, és az éjszakai munkáért sem kell külön ügyeleti díjat fizetni nekik.

4) A hagyományos orvosképzést a szerzetesrend a gnosztikus, hermetikus, kora keresztény és buddhista hagyományok, valamint az okkultista irodalom birtokában a következőkkel egészíti ki:

a) A”harmadik szem” megnyitása

A „harmadik szem” megnyitása révén a jó doktor közvetlen kapcsolatba léphet a negyedik dimenzióval, a transzcendenssel, és különleges képességek birtokosává válhat. Folytonosan villódzó, a beteget körbevevő fénypalást formájában látja az aurát, s az aura színösszetételéből, a színek egymáshoz viszonyított elhelyezkedéséből, az aura formájából az orvos felállíthatja a diagnózist. A kórkép felállításának helyességét úgy ellenőrizheti, hogy a szeme egyúttal NMR (MRI)-ként is működik, amellyel a paciens testén végigpásztázva képszeletekben láthatja a test belső, rejtett részeit. A „harmadik szem” megnyitása révén az orvos a szemét Röntgen-üzemmódba is beállíthatja, és a beteg csontvázát is megszemlélheti. Így a diagnózis felállításához szükséges időt és költségeket radikálisan csökkentettük, hiszen nincs szükség vérvizsgálatra, ultrahangra, MRI-re, CT-re, egyéb drága berendezésekre, amelyeknek nem csak a beszerzése, hanem a fenntartása és működtetése is nagyon sokba kerül.

b) Kézrátétellel való gyógyítás

Az orvos a beteget a TAJ kártya átvétele után kézrátétellel gyógyítja. Beállítja a vérnyomását, csökkenti a vércukor szintjét, elmulasztja a gombás, bakteriális vagy vírusos eredetű fertőzéseit. Feloldja a szorongásait, megszabadítja skizofrén képzelgéseitől. Elmulasztja az epehólyag gyulladását és a derékfájását, megszünteti a veseelégtelenségét és a bélelzáródását, optimális értékre állítja a máj- ill. pajzsmirigy funkcióját. Mintaként Isten közvetlen hozzátartozója, Jézus Krisztus, vagy a szintén isteni leszármazottnak tartott szakrális királyok, például Szent István, Szent László szolgálhatnak. Igyekvő hallgatók a sziklából való vízfakasztást is megtanulhatják, hogy a kolostor víz- és csatornadíja ne a szerzetesrendet terhelje. Szakirodalmi adatok alapján kézrátétellel nem csak az akkut szomatikus és pszichés eredetű panaszok, hanem a vakok, süketek, sánták és nyomorékok is gyógyíthatók. Ezzel a módszerrel nem csak a felhasznált gyógyszereket, hanem a gyógyászati segédeszközöket (bot, szemüveg, hallókészülék, kerekes kocsi, TENA betét, stb.), sőt a méregdrága mozgásszervi implantátumok mennyiségét is minimalizálhatjuk. Ezen kívül a csökkent munkaképességű, leszázalékolt, rokkantosított emberek rehabilitálhatók, újból munkába állíthatók, így a nekik fizetendő nyugdíj sem jelentkezik már az OEP-nél a kifizetendő járulékok között.

c) Távgyógyítás

A hallgatóknak természetesen a távgyógyítás Cayse-féle, Gyurcsok megoldásával kombinált módszerét is el kell sajátítaniuk. Ha a beteg nem tud eljönni, akkor a hozzátartozó elhozza a beteg TAJ kár-tyáját, és az orvos ennek alapján idézi gondolatai közé a paciens virtuális képét, azonosítja és lokalizálja a betegségét. Majd egy megfelelően irányított energiadózissal nem csak a tüneteket, hanem a baj kiváltó okát is megszünteti, és ezáltal a táppénzben töltött napok számának csökkentéséhez is jelentősen hozzájárul.

d) Levitáció

A gépjárművek vásárlásával, javíttatásával, üzemeltetésével kapcsolatos költségeket úgy elimináljuk, hogy a hallgatók számára kötelező a levitáció elsajátítása. Ha a távgyógyítás nem működne megfelelően, és a doktornak ki kell mennie a beteghez (például baleset esetén), egyszerűen kilevitál hozzá. Azok a hallgatók, akiknek a levitációját sajátságos fény- és hangeffektusok kísérik, némi továbbképzés után átvehetik a rohammentő vagy mentőhelikopter szerepét, és a pacienst elszállíthatják.

e) Teremtés a semmiből Az ókori tanítás szerint ahhoz, hogy valaki a teret uralhassa, először az időn kell úrrá lennie. Ezért a jó orvosnak Aszklépioszhoz hasonlóan a botjára kell tekernie az Idő Kígyóját, meg kell tanulnia a téridő hajlítását, hogy szükség szerint azt az eszközt, vagy gyógyhatású anyagot materializálhassa, amelyre éppen szüksége van. A nővérek varázsceruzát kapnak, amely életre kelti azon tárgyakat, amelyeket lerajzolnak. Így megtakaríthatjuk az oly drága orvosi műszerek, fecskendők, tűk, varrócérnák, köpenyek, fertőtlenítőszerek, gyógyszerek, egyéb segédanyagok árát, és az orvosnak orvosi táskát sem kell magával cipelnie. Mintaként a hallgatók számára a modernebb korból a kánaáni menyegző, Jézus Krisztus csodálatos kenyér- és halszaporítása szolgálhat, de a munkájukkal szemben igényesebb doktorok a világot teremtő istenek (a hindu Brahma, a héber Elohim ill. Jahve, az egyiptomi Atum-Ré, esetleg Ptah) utánzására is törekedhetnek A doktorok 9 évi, az orvoslás minden területén eltöltött gyakorlati idő után szakvizsgát tehetnek. A szakvizsga sikeres letétele arra is feljogosítja a gyógyítót, hogy neve előtt a „doktor” helyett a „szent” kifejezést használja. Az OEP költségvetés javasolt terápiájának sajnos egy kedvezőtlen mellékhatását is prognosztizálnunk kell. A szentéletű doktorok működése azoknak a mértékadó köröknek minden bizonnyal nem fogja elnyerni a tetszését, akiknek a forgalma és profitja a transzcendens technikát alkalmazó doktorok működése következtében várhatóan drasztikusan lecsökken. Hogy korábbi piaci pozícióikat visszanyerjék, valószínűleg szövetségre lépnek az orvosok likvidálására, majd kimondják a társadalomba belesulykolni kívánt értékítéletet: ezek a doktorok nem kellenek nekünk, mert csak csodákat tesznek, ahelyett, hogy tisztességes orvoshoz méltóan az életüket is feláldoznák a páciensekért. A dolgok szokványos menete szerint a gyógyítókat a modern kor inkvizíciója, a média elé idézik, pellengérre állítják őket, a lakosságot ellenük hangolják, és keresztre feszítik őket. A doktorüldözés miatt várhatóan elég nagy lesz a szerzetesrend orvosainak halálozási rátája, és jelentősen megnő a mártíromsági koefficiensük (a mártírok és a szerzetesrendben valaha élt összes orvos hányadosát mutató viszonyszám). De az előzőekben felvázolt megoldásnak az a különleges előnye, hogy az OEP még ezt a negatív társadalmi attitűdöt is kihasználhatja a maga számára, és az orvosokat még holtukban is hasznosíthatja. Ugyanis haláluk után a szerzetesrend a testüket és csontjaikat apró darabokra porciózhatja, amulettbe foglalhatja, és a „ Johannita Béla népegészségügyi program ” keretében a lakosságnak prevenciós célból szétoszthatja, vagy gyógyító ereklyeként árusíthatja, s ezáltal is csökkentheti a megbetegedések kezeléséből származó kiadásokat. Forrás: NoszaDoki.hu

 

Abortusz és biológia

Anyaság biológiai nézőpontból A legtöbb emberi viselkedés különböző evolúciós stratégiákból szerveződik. Ezek mindegyike valamilyen ökológiai ill. szociális élettérhez való alkalmazkodás eredményeként alakult ki. Egyik esetben az egyik viselkedési taktika, a másik esetben a másik válhat optimális válasszá. Amikor a környezet változik, az ember - sokszor nem tudatosan - átkapcsol valamelyik új viselkedésformára, mert a korábbi nem felel meg a megváltozott feltételeknek. így pl. az anya és utóda közötti kapcsolat nagyon sokféle formát ölthet és ezek komoly erkölcsi következményeket hordoznak. A szociobiológia központi tétele szerint az emberek, éppúgy mint az állatok, arra szelektálódtak, hogy növeljék azoknak az utódoknak a számát, amelyek egy adott környezetben nagy valószínűséggel felnevelhetők. Elsősorban közvetlen leszármazottaink biztosítják azt, hogy génjeink elterjedjenek a következő generációban.

Éppen ezért a gyerekek születését, felnevelését, gondozását biztosító viselkedéseink nagy adaptív előnyt élveztek. Ez az evolúciós alapja annak, hogy olyan érzelmek és erkölcsi parancsok alakultak ki bennünk, amelyek a gyermek iránti szeretetben és az érte érzett felelősségben nyilvánulnak meg. Kevés ember van, aki nem akar gyereket és nem érez iránta ragaszkodást. Teológusok és erkölcsfilozófusok gyakran hivatkoznak erre a tényre, amikor az abortusz teljes tilalma mellett érvelnek . Úgy tűnik, biológiailag arra vagyunk predesztinálva, hogy utódokat hozzunk létre és azokat mindenáron megtartsuk. A valóságos helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb. Az emberek, különösen a nők, korlátozott kapacitással rendelkeznek arra, hogy gyerekeket szüljenek és neveljenek fel. Egész életükben maximum 15-20 utódnak adhatnak életet, akik felnevelésébe sok időt és óriási energiát fektetnek. Különösen a múltban rakott ez nagy terheket a nők vállára. Ritkán adatott meg, hogy az elérhető maximális számú gyereket optimális körülmények között neveljék fel. Éppen ezért szabályozniuk kellett szülői ráfordításuk mértékét, intenzitását és időzítését. Arra szelektálódtak, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat bizonyos szempontok szerint osszák el utódaik között. Ebben elsősorban két tényezőcsoport játszik szerepet: a környezeti feltételek és az utódok olyan biológiai paraméterei mint kora és egészségi állapota. Mindezek eredményeként a nők a szaporodási stratégiák széles készletével rendelkeznek. A természetes szelekció olyan döntéshozó mechanizmust alakított ki, amely egy adott környezetben képes növelni a szaporodási nyereséget (túlélő utódok száma) a szaporodási veszteség rovására. Ilyen veszteség az anyai gének "elvesztése" a csecsemőkori halálozás következtében, az anya egészségügyi állapotának súlyos korlátozása, az anya szülői gondoskodásának "elpazarlása" olyan utódra, aki nem képes majd életben maradni és szaporodni. De ilyen veszteség lehet napjainkban a nő számára az is, ha megnövekedett családi terhei miatt gátolva érzi magát személyes életének, mindenekelőtt munkájának és szórakozás ának a végzésében. Röviden azt lehet mondani, hogy a nők erős vágyat és érzelmi elkötelezettséget éreznek a gyerekek szülésére és felnevelésére, de sok esetben adaptíve előnyös a gyermekvállalás és gondozás megtagadása ill. egy másik gyerekre való átruházása. Miután a 6. fejezetben részletesen beszéltünk ezekről a stratégiákról, most megelégszünk néhány viselkedési tendencia bemutatásával.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy instabil és előrejelezhetetlen társadalmi feltételek között növekszik az utódok száma (r-szelekció) a művi abortusz csökkenésével és a gyermekbántalmazás kockázatának emelkedésével együtt.

Az abortuszok, elhanyagolások és gyermekgyilkosságok nagy részéért szerte a világon a megfelelő anyagi források hiánya, az egymást követő szülések közötti rövid időtartam és az apa mint jövedelemforrás hiánya vagy nem ismerete a felelős. Olyan körülmények ezek, amikor az utódok várható túlélése és ezzel a szülők genetikai képviseletének biztosítása nagyon kockázatos. Ugyanez vonatkozik a gyerekek biológiai sajátosságaira. A fizikailag és szellemileg visszamaradott gyerekek a szülői elhanyagolás és bántalmazás nagyobb kockázatának vannak kitéve. Hasonlóképpen sokszorosára növekszik a nem vérrokon gyerekek elhanyagolásának valószínűsége mostoha szülők jelenlétében. A gyerekek kora szintén befolyásolja a szülői gondoskodás formáját: az idősebb utódok, akik közelebb vannak a szaporodóképes korhoz és akikbe már több szülői gondoskodást fordítottak, az elhanyagolás és bántalmazás kisebb kockázatának vannak kitéve mint a fiatalabbak. Szintén fontos a gyermekek neme: számos kultúrában elterjedt gyakorlat a fiúk előnyben részesítése a lányokkal szemben, elsősorban a társadalmi hierarchia csúcsán. Ennek egyrészt társadalmi okai vannak; a fiúk azok akik tradícionálisan biztosítják a vagyon és presztízs családi pozícióit. Másrészt része egy evolúciós stratégiának: a sikeres hímek nagyobb mértékben képesek elterjeszteni szüleik génjeit mint nőstény testvéreik.
Abortusz: igen vagy nem?
Mit mondhatunk ezek után az abortusz etikai státusáról, amely napjaink egyik nagyon égető kérdése? A szülői viselkedés nagyon széles tartományt foglal magában, amely a legkülönbözőbb szaporodási motivációkból szerveződik. Az anya biológiai érdekei egyik esetben a csecsemő felnevelését, másik esetben az abortuszt, egy harmadik esetben pedig az egyik utód kisebb mértékű gondozását és a másikkal való nagyobb törődést szolgálják. Ebben az értelemben az abortusz a nők reproduktív stratégiájának fontos része, adaptív válasz bizonyos környezeti hatásokra. Ennek ellenére a tradícionális egyházak és vallási közösségek többsége egy szélsőségesen abortuszellenes nézőpontot fogalmaz meg. Valamennyi világvallás tiltja a magzati élet önkéntes megszakítását. A budhizmus és a hinduizmus az abortuszt az újjászületések végtelen körforgásába való illetéktelen beavatkozásnak minősíti; az iszlám az élet elparazlásaként fogja fel; a kereszténység pedig az emberi élet szentsége elleni merényletnek tartja. Ezeket a tételeket egy nagyon sajátos történelmi helyzet hozta létre. Valamennyi világvallás kezdetben a hívők szűk csoportjából szerveződött. A cél nem csupán a vallási tanok elterjesztése volt, hanem egyúttal a csoportok megerősödése és növekedése. Ezeknek a vallási közösségeknek elemi érdekében állt, hogy a vallás népszerűsítésével együtt növeljék leszármazottaik körét. Nem csoda, hogy a szent iratokban szereplő próféták egyúttal biológiai értelemben is "alapító atyák" voltak, akiktől a nemzetség eredt. A korai vallási csoportokat szinte mindenhol ellenséges társadalmak vették körül - gondoljunk pl. a keresztény kommunákra. Terjeszkedésük egyik előfeltétele volt, hogy növeljék a hitközösség létszámát, aminek eszközéül a térítésen kívül a nagy szaporaság kínálkozott. Az állandó harcokból származó veszteségek, a betegségek miatti halálozások, nem kevésbé a távoli vidékekre irányuló misszionárius utak sok utódot igényeltek. Ezeket a gyerekeket viszonylag biztonságosan fel tudták nevelni a közösségen belül, mert támogatásra számíthattak a velük együtt élő rokonok és hittársak személyében. Nem volt értelme az abortusznak és gyermekgyilkosságoknak, amelyek egyébként a környező kultúrákban már ekkor is a gyermekszabáIyozás fő eszközei voltak. Az abortusz tilalma így hozzájárult a kereszténység és más nagy egyházak sikeres elterjedéséhez, amely tovább erősítette a magzati élet sérthetetlenségének az erkölcsi parancsát. Azzal együtt, hogy a keresztény egyház fokozatosan megerősödött, abortuszellenes szemlélete bonyolult teológiai és metafizikai érvekkel gazdagodott. E tilalom egyre kényszerítőbb jelleget öltött Európa lakossága számára. Jelenlegi formájában mindenekelőtt a magzat élethez való elsődleges jogát hangsúlyozza. A keresztény teológusok és morálfilozófusok többsége szerint a megtermékenyített petesejt élő személynek vagy legalábbis potenciális személynek tekinthető, akit nem szabad meggyilkolni. Ezt az alapelvet, amely az élet szentségének védelmét hivatott szolgálni, időt és kultúrákat átívelő egyetemes tételnek tartanak. A valóság azonban bonyolultabb képet mutat. Még a katolikus hívők is gyakran megszegik ezt a szabályt. Az emberek mindenhol követnek el abortuszt, amelynek aránya meglepően magas. Olaszországban, amely pedig ma is a katolikus hit egyik bástyája, a vizsgálatok szerint 345 művi abortusz esik 1000 szülésre. Az abortusz és gyermekgyilkosság mindig is lényeges eleme volt a populációnövekedés szabályozásának szerte a történelmi Európában. Annak ellenére, hogy az egyházi hatóságok súlyosan büntették ezeket a vétségeket, olykor az élve eltemettetés és elégetés módszerét is alkalmazva. Sőt, egy jelenlegi ausztráliai vizsgálat szerint a megkérdezettek 55%-a azt állította, hogy törvényesen meg kellene engedni a szellemileg vagy fizikailag visszamaradott újszülöttek feláldozását. Mindezek az adatok újból azt a különbséget húzzák alá, amely az erkölcs mint lelkiismereti-érzelmi parancs ill. mint kulturálisan kialakított szabályok és normák készlete között húzódik. Az emberek akkor is készek követni meggyőződésüket, ha az esetleg szemben áll a tételes normákkal. Az abortusszal kapcsolatos vallási előírások csak akkor meggyőzőek, ha egybevágnak az egyének törekvéseivel vagy egyszerűen az embereknek nincs más választásuk. Minden más esetben az emberek várhatóan saját érdekeiket fogják követni, beleértve azokat, amelyek biológiai természetűek. Az egyének persze sokféle hatásnak vannak kitéve erkölcsi döntéseik során. Az abortusszal kapcsolatos állásfoglalást nagymértékben alakítják az olyan értékek mint a társadalom érdeke (különösen a csökkenő népességű országokban), az anya egészségi állapota, a magzat élethez való joga, stb. Ezek számbavétele során gyakran elfeledkeznek az egyik legfontosabbról: az anya biológiai érdekeiről. Evolúciós értelemben a magzat az anyai (és apai) gének kombinációja, része a nő (és a férfi) reproduktív viselkedésének. Ők azok, akik - nem feltétlenül tudatosan - kiértékelik a szaporodás várható előnyeit és hátrányait, és döntést hoznak génjeik továbbadásáról vagy annak időleges felfüggesztéséről. Az anyák, úgy gondolom, mindig is fenntartják a jogot saját szaporodásuk ellenőrzésére. Eközben olyan viselkedési stratégiákat működtetnek, amelyek az evolúció során alakultak ki bennük mint a környezethez való alkalmazkodás formál. Éppen ezért kevés sikerre számíthatnak azok a programok, amelyek az abortusz szélsőséges visszaszorítását ill. tiltását tűzik napirendre. Könnyen megjósolható, hogy a Római Egyház jelenlegi szinte teljes körű elutasítása a fogamzásgátló szerekkel és az abortusszal kapcsolatban nem maradhat fenn sokáig. Ha mégis tovább él, hatásuk valószínűleg csak az elszánt vallási aktivisták kis csoportjára fog korlátozódni. A széles tömegek olyan irányokban mozdulnak el, amelyek megfelelnek - egyebek mellett - biológiai érdekeiknek.

(Részlet Bereczkei Tamás A génektől a kultúráig című könyvéből.)



Blogger komment :

Az egészségügy egyik legkirivóbb ellentmondása, hogy számos életterület és társadalmi baj egészségügyi problémaként kerül kezelésre, az egészségügy hatalma nő(ne) de feladataihoz képest kevés az eszköze és beszűkült a szemlélete. Az egészségügyben csapódnak le valóban a társadalmi bajok. Az egészségügy látszólagos , de valóságos hatalma ezért is emelkedik túl szakmai kompetenciáján : sokat hárit rá a társadalom, és a " közlelkiismeret " megnyugszik , mert a megoldatlannak látszó problémáira lám van intézményes , sőt szakszerű megoldás. A gyerekvárás , és születés életfordulójának " vezénylésében " is az egészségügy játssza a kulcsszerepet , sőt sokszor a főszerepet is.

A népességszaporodás , a terhesség és a csecsemők őrzése állami egészségügyi feladattá tette a folyamat kontrollját : az egészségügyön kérik számon a népességszaporulat zökkenéseit ( a közelmúlt vitájában , az abortusz kérdésben a nők mellett az orvosokat vádolták meg , még gyilkosságok elkövetésével is. ) A megszületett és megnemszületett életekért viselik a felelősséget , hiszen a fogamzásgátlás modern módszereiben ugyancsak az orvosok kompetenciáját igénylik. Az egészségügy feladata a csecsemőhalandóság arányainak csökkentése - rajtuk kérik számon a terhesellátás zökkenőit , ők felelősek a veszélyeztetett terhesekért , ők vigyáznak a magzatokra. Az egészségügy feladatának látszik a peremhelyzetben lévő népesség születési katasztrófájának elkerülése is.Szerepet játszanak ott ahol a társadalmi elmaradottság a felelős, s a rossz helyzetet kellene korrigálni - koraszülés , csecsemőhalandóság , kis súlyú magzatok kockáztatása,vagy károsodottan született gyerekek ellátása is az egészségügyre hárul.

Összegezve a rossz társadalami helyzetben élők családok magas gyermekszámának néhány jellegzetes okát , a következőket mondhatjuk : a természeti népekre jellemző "naiv állapot" következménye az élet befolyásolásának korlátozottsága. Nem emelkednek, vagy nem tudnak felemelkedni a vegetativ lét fölé. A naiv tudat mindent elfogad , ami van , mert kötődik a természethez , és mert nincsenek eszközei a beavatkozásra. Ebben segitenek azok a " varázslatok", misztériumok , amelyek a kényszer elfogadását áldássá változtatják , nemesitik.

A másik fontos inditék az alávetettség elfogadása Az, hogy soha , semmibe, se természetbe , se társadalomba,semmikor nem tudott beleszólni , nem volt részvételi joga a saját életében sem. Nem tud élni, csak túlélni, szándék és erő csak a mai enni-innivaló megszerzésére futja , a következő nap a legtávlatosabb cél. Ezért áldásnak kell felfogni a kényszert. Nem ismeri a választás lehetőségét és jogát , elfogadja a mindenható magasabb hatalom diktátumát az van, ami elrendeltetett. Más a tudatlanság állapota, amikor nincs saját élete és a teste felett semmilyen rendelkezési lehetősége. Nem tudja mi történiok, miért. Nem tudja, ezért nem is képes azt befolyásolni.

A harmadik állapot, amikor módja van a választásra , van hozzá ismerete és tudása, de a természet parancsának isteni közvetitésével semmit nem állit szembe. Teljes alázattal, sőt örömteli alázattal fogadja , és beteljesiti elrendelt sorsát. Megszentelt tradició vezeti, amely folytatja ,elfogadja a világ és a természet rendjét. A vallás- elfogadás lényege , hogy a gyerek isteni ajándék , és hála illeti érte. Isten akaratának elfogadása alázat , a gyermek nevelése Istentől ránk ruházott kötelesség , és egyben dicsőség is. Amennyiben az anyagi eszközökben van hiány, ott a bizalom , " ha az Isten báránykát adott, legelőt is ad hozzá ". Talán ennél is erősebb a parancsok elfogadása, az alázat, a belenyugvás, a bizalom. A társadalmi bizonytalanság eltörpűl , a belső kétség elenyészik a magasabbrendű bizalom , az Isten igéretének biztonságával szemben.

Az első naiv állapot , amikor nem kérdés , hogy bármit is lehet, vagy kell tenni a természet folyamata ellen. A második , amikor nincs se társadalmi , se önkontroll a szülés fölött. A harmadik , ha hiányzik a befolyás önmaga testére, mert minden kontroll a mások kezében van. A negyedik olyan ellenerő , amelyik az embernél nagyobb hatalom bizalmára épit , a romló feltételekkel szembe : vallás , hit , etnikum, nemzetségi érdekek döntenek.

Alapvető életkérdésekről lévén szó, mint a fennmaradás, az utódlás ( család,közösség,nemzet ) érdeke, ezért mindig is folyt és folyik is küzdelem a népszaporulatért. Bár a " természet szabályoz " , de a társadalom beavatkozik. A hatalmi erőknek mindig igen erős beleszólási igénye volt a szaporodás kérdésébe. A nagy alapvallások kemény , kikerülhetetlen törvényekkel biztositották befolyásukat e téren. Minnél távolabb vannak a vallások a polgárosulás értékeitől - az egyéni szabadságtól , és modernségtől - annál keményebb szabályok és tilalmak alapján akarnak beavatkozni az élet egészsébe. Hasonlóan a világi hatalmak , amelyekben az élet alapkérdései hatalmi kérdések lesznek. Hiszen a hatalom sokszor törekedett a magánélet kisajátitására , hogy közérdekké tegye saját érdekét. Igy a hatalom erejének bizonyitására a gyerekszaporulat felletti döntést is befolyása alá vonja. Minnél távolabb van a hatalom a szabadságjogoktóűl és az emberi autonómiától, a tudomány rendelkezési eszköztárától, annál erősebb a beleszólási igénye az életnek erre a területére, arra , hogy törvényekkel regulázza s egyben a lelkekbe is beépitse hatalmát.

Napjainkban az emberi önrendelkezés több céljáért folyik a küzdelem. A természeti kötöttségek és meghatározottságok oldásáért , hogy azok emberérdeküvé formálódjanak. A különféle nézeteket nyilvánvalóan ideológiák , hitvallások és eszközök erősitik meg. A test -lélek feletti hatalom diktátumai ütköznek az önrendelkezés érdekében érvelő polgár jogi mozgalmakkal. Az egyéni döntés szabadságának korlátozását mindig valamilyen magasabbrendű eszme, vagy elv igazolja. Valóban ott a kérdés, hogy mikor , kinek van joga dönteni a gyermekvállalásban ? A magasabb érdekeknek nyilvánitott döntések azért jöttek létre , mert nem lehet az emberekre , és különösen az asszonyokra bizni a legfontosabb életkérdésekben a döntést. Ezért is a kérdés : VAN- E EMBERI JOGA A NŐNEK ?Van -e joga az embernek , az egyénnek, különösen az embernek évezredek óta nem tekintett, jogtalanság állapotában tartott nőnek ( " asszonyállatnak " ) arra, hogy "átformálja" a természetet, kivált , ha " megtagadja " ezzel a szülés többszörösen is szentesitett kötelességét, és ezzel a természet és a vallás erkölcse ellen cselekszik. A női választás sok fundamentális tabut megsért : természeti elvet , biológiai kötelezettséget , történeti elvet , vallási parancsokat , közösségi érdekeket , vélt és képviselt magasabb érdekeket, és a férfi hatalmat is. Az abortusz szabadságáért folyó emberi jogi küzdelmeknek az a targikus ellentmondása, hogy a nőben a magzat megőrzésének ösztönös testi-lelki kötöttsége szembekerül valamilyen célracionális döntéssel. Feloldhatatlan dilemma ez , mert amikor a nő küzd az abortusz szabadság jogáért , egyszersmind küzd a kinzó megfosztás választható jogáért. A kinzás itt valóságos, hiszen igaz a testi szenvedés , mert a női test legérzékenyebb, legbensőségesebben védett részéből szakitanak ki erőszakkal egy darabot. És igazi lelki szenvedés, mert át kell élnie a megfosztás vesztességét.

A szülésekben és a szaporodásban benne van egy társadalom életállapotának kifejeződése. Ha azt feltételezzük , hogy a jólét és a biztonság a feltétele a gyerek szabad , és önkéntes vállalásának, akkor e logika szerint a jőlét több gyereket , a nyomor kevesebb gyereket jelent.

Pedig a valóság csaknem forditott. Mindenképpen ellentétes tendenciájú , mint a halálozás. A korai halál egyértelműen a társadalom anyagi -kulturális - civilizatorikus alacsony szintjének a függvénye. A gyerekszaporulat esetében világméretekben ez forditva van : minnél magasabb civilizatorikus szinten élnek egy országban, annál tudatosabb a gyerekvállalás, van családtervezés, kivánatos és korlátozotabb a gyerekszám. Minnél rosszaabak a társadalmi-gazdasági feltételek és egyenőtlenebbek az elosztási viszonyok, minnél nagyobb nyomorban és tudatlanságban élők tömege , annál magasabb a gyerekszaporulat. Ez más megfogalmazásban azt is jelenti , hogy a társadalom fejlettsége és a szaporodás szabályozása között erős korreláció van.

Ami megmarad...

És elmúlik minden, mit önző szíveddel
itt lenn megszerettél és megcsodáltál:
régi életed zilált kerete, tüskés bozótja,
csalfa reménye, fájó szerelme, ábrándos álma,
s a féktelen, ifjú tombolások...
tavaszok, nyarak, bánatos őszök;
mind, mind elmúlnak. Sárguló lombok
zizegve hullanak lábaid elé,
megadva maguk...

Elhagy a barát és ellenség is elhagy...
az élet minden édes melege megfagy,
elszáll a nap, röppenek az évek,
elnémul ajkadon az örömének,
virágillattal együtt száll el
a gyermekcipős,gondtalan élet...
Ifjú álmok mézédes nedűje
s a férfikor dele, fénye, ereje,
temérdek terve, - elmúlik mind.
Ruhád kopik, az arcod ráncos lesz,
sima homlokod gondok, félelmek, könnyek,
fájdalmak ekéje szántja...
görnyed a hátad és vézna lesz a tested...
nehézzé válik durva, nagy kereszted,
s ha leroskadtál kereszted alatt,
mentő kezek éretted nem nyúlnak...
S mikor mindezek végképp elmúlnak,
közeleg a leszámolás napja.
Akkor majd úgy látod, semmid sincs:
Mit viszel magaddal?
Ha minden elmúlik, mi marad neked?

Megmarad könnyed, mit másokért sírtál.
Sóhajod, mit zokogva égbe bocsátottál
betegek, bénák kórházágya mellől.
Megmaradnak az égő, hő imák,
simogató, könnytörlő kezed
elfelejtett jótéteményei...
megmaradnak vigaszszavaid, lelkedben
a lángoló, szent hit,
sebkötözésed, önfeláldozásod,
alamizsnát nyújtó forró szívjóságod. -
És lelkedben az igaz szeretet! 

                                           ( Dénes Ferenc )