2011. február 6., vasárnap

11-02-06 - írta Giulio

Szócska Miklós felszabadítaná a tartalékokat az egészségügyben

2011. február 06. vasárnap

Elengedhetetlen a klinikák együttműködésének kialakítása az egészségügyben rejlő tartalékok felszabadításáért, a hazai egészségügy így fenntarthatóbb lesz - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyi államtitkár országjáró körútjának szabolcsi állomásán pénteken Nyíregyházán az MTI tudósítása szerint.

Az államtitkár a Jósa András Oktatókórházban megtartott sajtótájékoztatón a egészségügyi finanszírozással kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy korábban a nemzeti össztermék mintegy 5,5 százalékát fordították az egészségügyre. Most ennek aránya 4,3 százalék, mivel a korábbi éveket óriási pénzkivonás jellemezte az egészségügyben - jelezte.

( zárójelben jegyzem meg : 2009-ben az Egyesült Államok egészségügyi kiadásai 4%-kal emelkedtek és 2490 milliárd dollárt tettek ki, ami egy főre vetítve 8086 dollárt jelent és az amerikai gazdaság 17,6%-át képezi. Az egészségügyi költekezés úgy növekedett, hogy közben a gazdaság egésze 1,7%-kal csökkent)

Hozzátette: ennek ellenére a 2011-es költségvetésben egyhavi többlet van a tavalyihoz képest. A szaktárca ezért abban bízik, hogy - az adósságállomány csökkenése mellett - nem lesz mindennapos túlélési kényszere a gyógyintézményeknek - mondta.

Szócska Miklós a sajtótájékoztatón utalt arra is, hogy a szabolcsi kórházakat tömörítő Egészségügyi Holding Zrt. létrehozásával megkezdődött az egészségügyi ellátás integrációja a megyében, az együttműködésben rejlő tartalékokat itt már elkezdték mozgósítani.

"A munkának az egyik célja, hogy a létező jó gyakorlatot általánossá tegyük" - mondta az államtitkár. Hozzátette: nem kizárt, hogy ennek eredménye néhány intézmény funkcióváltása lesz a nagytérségben, de - mint hozzátette - ez nem veszteség, hanem "a fejlődés része" lesz.

Portfolio

---------------------------------------------------------------------

Államtitkár úr, ha a az egészségügyben tántorgó rabszolgákat nem szabadítják fel, akkor minden más próbálkozás írott malaszt, vagy rothadó ötlet marad. Úgyhogy ez már megint csak süket duma.:-)

Fizetés nélkül, törvénytelen körülmények között, halálosan túlterhelve dolgoztatják őket, miközben Orbán Viktor jobb esetben nem a nadrágjával, hanem egy aranylabdával dekázik.

Vagy rabszolgalázadás lesz, vagy tömeges szökések.

Nincs idő hülyéskedni tovább.

http://www.zunal.com/myaccount/uploads/1099.jpg

Nincsenek megjegyzések: