2012. február 3., péntek

Kirúgják a képviselő-testületet

bíráló orvost?

2011. október 31.

Terhessé vált Tard számára az igazságkereső háziorvosa. A borsodi település képviselő-testülete október végén úgy döntött, szerződést bont Keszthelyi Gyulával.

A legkisebb matyó falu háziorvosát, kinek szakmai képességeit a polgármester sem vitatja, annak kapcsán ismerhette meg az ország, hogy következetesen és hangosan szembeszállt az általa jogtalannak talált egészségigazgatási szabályokkal.

Keszthelyinek már nemcsak az egészségügyi kormányzattal és az orvosi kamarával van konfliktusa, hanem már a falu képviselő-testületével is. És ezért kell mennie.

Keszthelyi Gyula akkor vált országosan is ismertté, amikor három évvel ezelőtt bejelentette, hogy nem akarja ingyen beadni a térítésmentes influenzavakcinát.

A nem kötelező védőoltások beadása ugyanis a fizetős szolgáltatások körébe tartozik, Keszthelyi ebből kiindulva jutott arra: csak külön díjazásért hajlandó oltani. A szaktárca viszont másképp értelmezte a szabályozást, úgy, hogy az influenzaoltás ugyan nem kötelező, de a járvány megelőzését szolgálja, így az ingyenes vakcina beadásáért nem lehet pénzt kérni. Az orvos végül a hatósági büntetés kilátásba helyezése után beadta az oltást.

Tavaly közérdekű adat eltitkolása miatt jelentette fel Keszthelyi Gyula a Magyar Orvosi Kamarát, mert a törvényben előírt adatokat – közöttük Éger István elnöki tiszteletdíját – nem tette közzé.

2010 januárjában elsőként állította le személygépkocsiját, kapcsolta ki mobiltelefonját, amikor a baloldali kormányzat hirtelen csökkentette a háziorvosok praxisfinanszírozását.

Közölte az ÁNTSZ-szel és az Országos Mentőszolgálattal, hogy a sürgős eseteket – főként, ha nem a rendelőjében éri a hívás – nem tudja ellátni. Gyalog egyébként sincs módja gyorsan a helyszínre érni, így azóta minden ilyen esetben a mentőkre hárul körzetében az ellátás.

Azóta hatósági igazolása is van az ÁNTSZ-től, hogy a személygépkocsi nem tartozik a feltétlenül biztosítandó orvosi eszközök körébe. S úgy látta, a praxispénzek szűkítése után nem is maradt más választása, mint hogy takarékosabban üzemeltesse a körzetét.

A Népszabadság számolt be augusztusban arról az esetről, amikor Keszthelyi Gyula magára haragította a fél világot, mert nem volt hajlandó elvégezni a halottvizsgálatot egy a legeltetés közben hirtelen elhunyt egykori betegén. A tardi házorvos ugyanis nem volt hajlandó elvégezni a halottvizsgálatot egy, a legeltetés közben hirtelen elhunyt egykori betegén.

Álláspontja szerint az orvosi hibák esetleges eltussolása ellen épp az védi az embereket, ha az elhunytat egy másik szakember vizsgálja, és nem a saját orvosa, aki esetleg maga kezelte félre a beteget.

Emiatt négy órán át feküdt Tard határában a halott a 35 fokos kánikulában. A mentőtiszt ugyan megállapította a halál beálltát, a férfit mégsem szállították el. A rendőrök ragaszkodtak ahhoz, hogy orvos végezze el a halottvizsgálatot. (Holott a hatályos jogszabály szerint ezt a mentőtiszt is megteheti.)

A mentők, a rendőrkapitányság ügyeletese és a szolgálatot ellátó nyomozó is fölhívta a falu háziorvosát, hogy menjen a helyszínre, de Keszthelyi Gyula ezt a már említett ok miatt, kerek perec megtagadta.

Az orvos válaszáról a mezőkövesdi rendőrkapitány tájékoztatta az ÁNTSZ-t, a falu polgármesterét, valamint a Magyar Orvosi Kamara megyei etikai bizottságának elnökét. A háziorvos pedig azóta is rendre közzéteszi az interneten az ügyben keletkezett iratokat: kommentál és küzd. Újabb és újabb jogszabályokat ás elő és változatlanul azt mondja: nem helyes, ha az orvos maga végzi el a saját páciense halottvizsgálatát.

A képviselő-testületnél – a lapunk birtokába jutott hangfelvétel szerint –ez az ügy „szakította el a cérnát”, meg persze az, hogy a háziorvos a honlapján rendre a település döntéshozóit bíráló bejegyzéseket tesz közzé. A hangfelvételből kitűnik, hogy a képviselő-testület számára az orvos konflliktusai mind terhesebbek és elviselhetetlenebbek.

Fájlalták, hogy a falut nem a kakasfesztiváljáról, a hagyományairól , hanem a háziorvosáról ismerik országszerte. A polgármester az ülésen azzal érvelt, hogy odalett a testület bizalma, ez pedig okot szolgáltat az orvos és a falu korábbi megállapodásának a fölmondására. „Nem állapot Tardon, hogy van egy háziorvosa, aki köztiszteletben álló személyiség, szakmailag magas kvalitású, de a falu életét, a képviselő-testület munkáját minden alap nélkül kritizálja, bírálja.”

Gál János, Tard polgármestere nem kívánt nyilatkozni az ügyről, mondván: az idő nem alkalmas erre.

A háziorvos, Keszthelyi Gyula kétségbe vonja a képviselő-testület eljárásának jogszerűségét.

– Milyen jogi aktus lehet az, amikor egy kedd este minden előzetes tárgyalás, egyeztetés nélkül a képviselők egy része és a polgármester által alkotott vészbíróság határozatban kirúgja a gyanútlan szerződő partnerét, a háziorvost, akié egyébként a terület praxisjoga, majd ezek után két nappal a polgármester, testületi felhatalmazás nélkül, nem hivatali papíron a már kirúgott orvost kedélyes egyeztetésre hívja – kérdez vissza Keszthelyi Gyula. – Visszaírtam persze, hogy jó, megyek. Itt tartunk most, a többit majd meglátjuk…

Szerző: Danó Anna

Forrás: NOL

Éppen most hallottam egy képviselőtől, hogy Gál János tardi polgármester e héten szerdán fax üzenetet kapott a Miskolci Törvényszéktől, ami az orvosi ellátásra vonatkozó testületi határozattal kapcsolatos.

De ez a kedves ember senkit nem tájékoztatott a fax tartalmáról, csak a haverjait. Miközben a betegek sírtak a rendelőben, mert minden bizonytalan.

Miféle ember az ilyen? Bármi konkrét információ volt abban a faxban, kutya kötelessége lett volna nyilvánosságra hozni, hiszen mindenkit érint, aki ebben a faluban lakik.

De még mindig senki nem tudja, mi volt az üzenetben.

Tapsoljuk meg Gál Jánost...

Esedezünk, hogy legyen oly kegyes és bökje már ki, mit közölt vele a bíróság?

Ez egy fidesz mintapéldány, Isten bizony...



A 2012. február 6-tól érvényes rendelési idő Tardon, amire a szerződést Gál János írta alá, úgyis, mint a folyamatos ellátást biztosító dokumentumot.

A faluban orvos összesen heti 3x3 órában lesz elérhető.

A maradék időszakban tanácsos folyamatosan imádkozni, hogy ne történjen semmi baj.

Gratulálunk János, én is mint történész, tardi lakos, csak senki beteg ne legyen soha többé. Ezt jól végrehajtottad.

A testület meg hagyta. Okos népek. Érdemes eltöprengeni a rendelés eloszlásának ostobaságán is. Nagyon hosszúak az üresjáratok. Életveszélyesen hosszúak.

Az eddigi 40 órás folyamatos orvosi ellátáshoz képest ez jelentős szakmai előrelépésnek tűnik.

Mindegy, a lényeg, hogy Giulio ki van rúgva, és a polgármester ugye mindent egyebet ennek a célnak rendelt alá. A lakosság le van sajnálva. Meg kellett mutatni, mire képes a fidesz.

És biztos, hogy ezt a fenti xart az ÁNTSZ engedélyezi majd, az OEP meg finanszírozza.

Ők a tettestársak. A doktornőnek mindenki mindent megígért. Szervezett bűnözés, mondhatjuk erre, hatóságaink a helyzet magaslatán.

Ez ugyanis a betegek folyamatos veszélyeztetése. Az érintett hivatalos szerveknél hírzárlat van, senki nem nyilatkozhat semmit.


Nincsenek megjegyzések: