2009. április 17., péntek



Korunk hőse

Korunk hőse Matthias Rath az orvostudomány megújítója. Dr. Rath nem ma kezdte áldásos tevékenységét már 1992 óta jelen van az alternatív gyógyászatban. Az írás apropóját az adja, hogy most vesztett el egy pert az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságán Ben Goldacre ellen. Ben Goldacre az áltudományok legnagyobb ostorának számító Bad Science blog szerzője és tavaly jelent meg ugyanilyen című könyve is. A könyv utolsó fejezete szólt volna Rathról, ha nem jön közbe a per. Miután a per eldőlt, Goldacre elérhetővé tette a kérdéses fejezetet bárki számára, itt olvasható.

De nézzük, milyen hőstettetek is tett Rath doktor úr. Pályafutását a Linus Pauling intézetben kezdte, Pauling késői munkásságáról már volt szó itt a blogon, a C-vitaminban vélte megtalálni a mindent gyógyító csodaszert. Az ő nyomdokain haladt tovább a német orvos, kifejtve, hogy minden szív- és érrendszeri betegség egyetlen oka a vitaminhiány. Később kijelentette, hogy a rákot is gyógyítani tudja a megfelelő és megfelelően nagy mennyiségű vitaminokkal. Sokan hittek neki, noha a hivatalos fórumok többször is felhívták a figyelmet arra, hogy semmilyen független vizsgálat nem támasztja alá állításait. Rath természetesen ezt a gonosz gyógyszergyárak (a betegségipar) fondorkodásának tudta be.

Már magában ez is elég lehetne egy blogbejegyzéshez, de eltörpül mindazok mellett, amit Rath Dél-Afrikában művelt. Merthogy a jó doktor szerint az AIDS legjobb gyógyszere szintén a nagydózisú vitamin. A megdöbbentő, hogy a dél-afrikai kormányban szövetségesekre lelt. Thabo Mbeki az ország elnöke fogékony volt a gondolatra, hogy az anti-retrovirális gyógyszerek tulajdonképpen csak a gonosz fehérek eszközei arra, hogy újra gyarmati sorba taszítsák a nagy nehezen felszabadult országot. Be is tiltotta ezek használatát, egészségügyminisztere szerint a citromhéj, a nyers fokhagyma és mindenek felett az ormányliliom. Rath megjelenésével ehhez társult az általa kínált VitaCell nevű vitaminkészítmény is. Hiába kavart Mbeki hatalmas botrányt 2000-ben az AIDS világkonferencián és hiába tiltakozott kijelentései ellen 5000 tudós, ő kitartott amellett, hogy nincs szükség vírusellenes szerekre. Ez az őrület 2006-ig tartott, amikor már tarthatatlanná vált a kormány álláspontja. A józan becslések szerint ez alatt az idő alatt több mint 300 000 ember halálát lehetett volna elkerülni.

A vitaministák nem adták ilyen könnyen fel a dolgot, 2007-ben a hágai bíróságon keresetet adtak be Zackie Achmat ellen, aki elkeseredetten próbálta elérni, hogy a betegek (köztük ő maga is) valódi gyógyszereket kapjanak. A kereset szerint Achmat népirtást követett el azzal, hogy a valójában mérgező gyógyszerek használatára akarta rávenni a kormányt és az embereket. A Matthias Rath Alapítvány új irányba indult, hírdetései 2008-tól elsősorban az orosz lapokban jelennek meg.

De mi közünk van mindehhez nekünk Magyarországon? Érdemes elolvasni, mit ír a mi saját vitministánk, Lenkei doktor a honlapján róla:

Dr. Matthias Rath: Orvos, kutató, tudós. Korunk legnagyobb jelentõségû orvosainak egyike. Felfedezései lehetõvé tették, hogy az emberiség egy teljesen új egészségügyi kultúrát alakíthasson ki, és megszabadulhasson a mai kor fenyegetõ betegségeinek többségétõl. Dr. Rath nyomán a betegségek többségének érthetõvé vált a valódi testi oka: nem valami okozza, hanem valaminek – mégpedig a létfontosságú mikro tápanyagoknak – a hiánya okozza. Dr. Rath azonban nem csak tudós. Nagyon bátor, a bolygóért komoly felelõsséget vállaló ember. Igazi szabadságharcos. Nyíltan szembeszállt a gyógyszeriparral és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági, politikai erõkkel. Panaszt nyújtott be a hágai Nemzetközi Büntetõ bíróságon a betegségipar irányítói ellen.


Forrás : http://beka.blog.hu/

Dr. Lenkei Gábor szcientológiáról, vitaminokról, szabad választásról

Tisztelt Nyugat.hu! Kedves Olvasók!

Lenkei Gábor vagyok, orvos. Célom, hogy Magyarországon létrehozzunk egy Új Egészségkultúrát, amelynek eredménye egy egészséges, boldog és termelékeny Magyarország, ahol jó élni. A hangsúlyt az egészség megőrzésére, a betegségek megelőzésére helyeztem.

Igen, vallásom szerint Szcientológus vagyok.

Azt gondolom azonban, hogy a vitaminokkal kapcsolatos tudományos tényekhez ennek semmi köze. A vitaminok jótékony élettani hatását Szent-Györgyi Albert és más Nobel díjasok, valamint rengeteg további kutató bizonyította, és tette közzé. 30 oldalt tesz ki azon tudományos cikkek címeinek mennyisége, amit pusztán a könyvem állításainak alátámasztására, a könyv végébe foglaltam. A könyvet most nem nevezem meg, ez nem a reklám helye. De alátámasztja az a több tízezer visszajelzés is, amit vitaminfogyasztóktól kaptam. Nem gondolom, hogy akár a trappista sajt, akár a pezsgő fogyasztása vagy népszerűsége bárkiben is vallási kérdéseket vetne fel, holott mindkettőt keresztény szerzetesek fedezték fel.

Miért találhatóak meg a boltjainkban meg L. Ron Hubbard írásai?

Az általam is nagyon nagyra becsült Magyar Imre professzor úr belgyógyászati tankönyvének előszavában azt írja, hogy a betegségek 70-80 % úgynevezett pszichoszomatikus, azaz lelki eredetű. Sajnos aztán a tankönyvben ennek kezelésére, illetve megelőzésére vonatkozóan már nincs további utalás. Tehát az egészségnek nem csak testi, de lelki oldala is van. A vitaminok jól rendben tartják a testet. De mit kezdünk a lélekkel? Rengeteg mindent elolvastam, hogy útmutatást találjak az egészséges élethez, mind testileg, mind lelkileg. A test egyszerűbb volt, arról szól a könyvem. A lélek már keményebb dió. Én nem találtam hasznosabb, és közérthetőbb útmutatást, mint L. Ron Hubbard írásai. Ezért ajánlom. Ezzel nem kell egyetérteni. Ez az én véleményem. Aki betért már hozzánk elmondhatja, hogy senkire sem próbáltuk sohasem rákényszeríteni. Mindenki maga döntheti el, mit választ.

Alapelvem: Tiszteletben tartani minden személy gondolati, lelkiismereti és döntési szabadságát.

Hasonlatos ez ahhoz, mint amikor elviszem a barátaimat egy olyan étterembe, ahol én már végigettem az étlapot. Ők valószínűleg megkérdezik "Gábor Te ismered a helyet, mit ajánlasz, mit válasszunk?" Ebben az esetben én azokat az ételeket ajánlanám, amelyek nekem a legjobban ízlettek, amiket én a legjobbnak találtam. Lehet, hogy ezek közül választanának, de természetesen meglenne a szabadságuk ahhoz, hogy bármi mást válasszanak tetszésük szerint. Másfelől szeretem az embereket nagykorúnak tekinteni, akik bármilyen ajánlás mellett képesek meghozni a saját döntésüket. Nem hiszem, hogy egy ajánlás tényleges veszélyt jelent egy józan ítélőképességgel bíró ember számára. Kár lenne egy ilyennek nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amekkorával ténylegesen bír.

Szcientológus vagyok. Sosem titkoltam, hogy ne vádolhassanak vele, hogy titkolom, de sosem hivalkodtam vele.

Lenkei Gábor vagyok. A nevemet, az arcomat adtam a termékeimhez, ha megkérdik, a nevemet, az arcomat adom a vallásomhoz. Az Önök választása mit és kinek hisznek el.

Tisztelettel
Lenkei Gábor



Nincsenek megjegyzések: