2010. március 19., péntek


Kincstári kuruzslás:

homeopátiáért is fizet

az egészségbiztositó Romániában


(Czika Tihamér erdélyi jogász és közíró írása. A cikk eredetileg a manna.ro oldalon jelent meg. A szerző engedélyével közöljük.)


Románia sok mindenben egyedülállónak számít az EU-ban. Talán leglátványosabb ezek közül a vallásos lakosság magas aránya, a hiszékenység, babonaság elterjedtsége.

Termékeny talaj ez az ország a különböző kuruzslós gyógyászatok képzett vagy képzetlen gyakorlóinak, illetve azoknak az orvosoknak, akik ugyan hat évi egyetemi alapképzésben azt tanulták, hogy az orvoslás tudományos tényekre kell, hogy alapozzon, kis mellékesért probléma nélkül végeznek „alternatív kezeléseket”.


A képviselőknek bejött

2007 óta erre törvényes joguk is van. A jogszabály megszavazásának a története nem mindennapi. A tervezetet először a szenátusba nyújtották be, ahol 2005 decemberében elutasították, hisz, ahogy várható volt, nem kapta meg az egészségügyi bizottság engedélyét. A törvényt negatívan véleményezte a Román Orvosi Kamara is.

A kezdeményező, a törvény atyja Mircea Ifrim orvosprofeszor, a Nagy Románia Párt Bákó megyei képviselője azonban nem hagyta magát. A képviselőházi egészségügyi bizottság elnökeként meggyőzte bizottsági kollégáit, hogy támogassák a törvényt. Az ügyről az alsóház volt hivatott dönteni.

Ha megnézzük a törvény keletkezésének a történetét a képviselőház honlapján, a törvény javaslói között ott találjuk mind a 6 párt egy-egy képviselőjét, a frakciókon belüli lobbi tehát biztosított volt. A törvényt elfogadásra javasolta többek között az egészségügyi bizottság akkori RMDSZ-es tagja, Bónis István máramarosi képviselő is.

A kormány írásban kifejtette, hogy nem ért egyet a törvény elfogadásával, viszont ha megnézzük a parlamenti vita videóját, láthatjuk, hogy Székely Ervin szakállamtitkár a képviselőház plénuma előtt az egészségügyi minisztérium szóbeli egyetértését tolmácsolja.

Miután nem támogatta sem a szenátus egészségügyi bizottsága, sem a kormány, sem az orvostársadalom, a törvényt a képviselőház egy kisebb vita után – ahol egyedül a liberálisok egyik képviselője emeli fel szavát a veszélyessége ellen – 193-59 szavazataránnyal mégis elfogadja. Traian Băsescu felfüggesztésekor ideiglenes elnökként Nicolae Văcăroiu április 27-én aláírja a törvényt életbe léptető elnöki rendeletet.


Kristályterápia és társai

Ezzel megszületik az Európai Unió legabszurdabb egészségügyi törvénye, amely első mellékletében közel 50 „alternatív terápiát” törvényesít. Ezek között találunk olyan tudományosan soha nem bizonyított „gyógyításokat”, mint a kristályterápia, feng shui, reiki, akupunktúra, ayurveda, aromterápia, orvosi asztrológia, Tuina masszázs, reflexológia, mágneses mező terápia, orvosi holográfia, ózonterápia és természetesen az alternatív hülyítés két legnépszerűbb Alfája és Omegája: a homeopátia és a étrendkiegészítők.

A törvény melléklete tévesen nevezi a listát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elfogadott listának. A WHO-nál ez a lista a bejelentések alapján állt össze, arról a szervezet nem foglalt állást, nem támogatja egyiket vagy másikat, és ahányszor az alternatív/kiegészítő gyógyászatokról van szó a honlapján, mindig azt mondja, hogy tudományos megalapozásra van szükség, mielőtt bármelyiket bevezetnék. [A legalizált alternatív módszerek listája románul megtekinthető itt]

Nos, Romániában nincs erre szükség. Nálunk egy törvényi tollvonással elismertek közel 50, tudományosan nem bizonyított „gyógymódot”. Az EU legtöbb országában csak néhányat engedélyeztek, ezek között általában ott találjuk a homeopátiát és az akupunktúrát.

A homeopátia egyébként a legnépszerűbb alternatív gyógyászati módszer, jelen pillanatban reneszánszát éli Európában, egy több milliárd eurós üzlet.

De már elkezdődött a visszavonulása is. 2005-ben Belgium, Németország és Svájc is hatékonyságáról való tudományos bizonyítékok hiányára hivatkozva kivonta a támogatott kezelések listájáról. Egy hete, 2010. február 23-án a brit alsóház Tudomány és Technika bizottsága jelentésében ugyanezt a lépést javasolja a brit kormánynak: „A bizottság azt a következtetést vonta le, hogy az NHS-nek (National Health Service) meg kell szüntetnie a homeopátia támogatását. Ugyancsak kimondta, hogy az MHRA-nak (Medicines and Healthcare Products Regulatory Agency) nem szabad engedélyeznie, hogy a homeopátiás szerek információs anyagain orvosi javallat szerepeljen a hatékonyság tudományos igazolása nélkül. Mivel a homeopátiás szerek ezek szerint nem gyógyszerek, ezért nem is szabad ezeket gyógyszerként regisztrálni”.

Ugyanerre tendál a WHO tavaly novemberi nyilatkozata is, amelyben brit és afrikai orvosok kérésére a WHO különböző részlegeinek vezetői levelükben azt válaszolták, hogy nincs bizonyítékuk a homeopátia hatásosságára az influenza, gyermekkori hasmenés, malária, TBC vagy AIDS esetében. Tegyük hozzá, egyéb betegségek esetében sincs, de megvan a minimális mértékű placebo százalék ahhoz, hogy legalább vita témája legyen.

Részlet Richard Dawkins Enemies of Reason,
Episode 2: The Irrational Health Service c. dokumentumfilmjéből


A szaftos részletek

Visszatérve a mi 118/2007-es törvényünkhöz még tovább szörnyülködhetünk, ha végigolvassuk egyes rendelkezéseit. Már a második cikk értelmező rendelkezése kiütné minden normális észjárású orvosnál a biztosítékot: „Az alternatív/kiegészítő gyógyászai praktikák és tevékenységek alapját különböző nemzeti kultúrák fizikai és pszichikai betegségeket diagnosztizáló és kezelő elméletei, hitei és tapasztalatai képezik (teoriile, credintele si experienta diferitelor culturi nationale)”.

Hitvilágok és tradicionális elméletek alapján akarunk diagnosztizálni és kezelni? Ez vicc? A 8. cikkely rendelkezései szerint nemcsak orvosi, fogorvosi vagy gyógyszerészeti egyetemet végzettek, hanem gyakorlatilag bárki alternatív gyógyászati „orvos” lehet egy rövid képzés során, amelyet az Egészségügyi Minisztérium és a nemrég létrehozott Alternatív/Kiegészítő Gyógyászatot Gyakorló Orvosok Rendje (OPMCA) szervez.

Az intézmény egyébként egyesületként működik, Buzăuban hozta létre 2008 novemberében egy reikivel foglalkozó csoportosulás. Az egyesület jelen pillanatban gyakorlatilag a különböző, több száz euróba kerülő engedélyek kibocsátásából él, hisz törvény szerint az általa kibocsátott diploma és engedély nélkül nem lehet Romániában legálisan hasonló „terápiákat” alkalmazni. Jelenleg háromféle alternatív gyógyászati módszerből szerveznek képzést, az orvosi oklevélhez mindössze egy 60 órás anatómiakurzust kell elvégezni. Minek a hat év nehéz egyetem, ha ilyen gyorsan is magát tönkrekereső orvos lehet valaki?

A 11. cikkelyből az is kiderül, hogy ahhoz, hogy valaki egy ilyen klinikát hivatalosan „egészségügyi központnak” nevezhessen, és ezt cégtábláján is megjelenítse, elég, ha legalább egy orvost vagy asszisztenst alkalmaz. Tehát egy asszisztensi iskolát végzett személy alkalmazásával máris hivatalosan átverheti a beteget azzal, hogy a rendelőt egészségügyi központnak (centru de îngrijiri de sănătate) nevezik.

A következő cikkely azt is megengedi, hogy „normál” egészségügyi intézményekben is lehessen alternatív gyógyászati módszereket folytatni. Ezt egyébként minden bizonnyal elősegíti a kórházakban dívó ikon- és keresztkihelyezés, illetve a betegek kisebb vagy nagyobb örömére bevezetett napi papjárások.

A 14-ik cikkely egyfajta kontrollt próbál bevezetni azzal, hogy az alternatív gyógyászati szerek forgalmazását minisztériumi engedélyhez köti. Látva ennek a törvénynek az engedékenységét, látva például a hazai homeopátia vagy étrendkiegészítők elszabadult „gyógyszerpiacát” kijelenthetjük, hogy ez az engedély kontrollként mit sem ér, megkapja azt bárki, aki eleget tud lobbizni vagy fizetni.

Igen érdekes rendelkezés a 17. cikkely, amely kimondja, hogy csak akkor veheti igénybe egy páciens az alternatív/kiegészítő gyógyászati kezelést, ha írásban nyilatkozott ezen igényéről és beleegyezéséről. Felelősségrevonás vagy átverés pereket próbálnak megelőzni vele?


Mindenki fizet érte

A legfelháborítóbb azonban a törvény 19. cikkelye, amely kimondja, hogy a Nemzeti Egészségügyi Biztosító (CNAS) elszámolja azokat az alternatív gyógyászati kezeléseket, amelyeket az évente megkötött országos biztosítási keretszerződés tartalmaz. A 2009-es szerződésben államilag támogatott és elszámolt kezelésként szerepel a homeopátia, az akupunktúra és a fitoterápia.

Magyarul tehát: mindannyian fizetnünk kell, ha naivabb polgártársunk például 24 ezerszer feloldott vízzel, több száz, bőrbe szúrt tűvel vagy teákkal, ecetekkel, növényi fürdőkkel akar kigyógyulni a TBC-ből, szívproblémáiból vagy akár porckopásából. Persze nem fog neki sikerülni, de azért nekünk fizetnünk kell. Egyelőre csak ezekért. Lehet, jövőre másokért is.

Önmagában már nagy baj, hogy közel 50 hasonlót legalizáltak. Törvényes átverések ezek, amelyekből majd különböző erejű lobbik munkájának (és pénzének) következtében válogathatnak a döntéshozók évente, hogy milyen szórakozást is fizetünk mindannyian a zsebünkből.

Eközben nem jut pénz az orvosok fizetésére, a valóban hatékony gyógyszerek beszerzésére a kórházakban, az ártámogatott gyógyszerek finanszírozására, modern gyógyászati gépek beszerzésére, vagy a tudományosan bizonyított kezelések elvégzésére, hogy most csak néhány súlyosan alulfinanszírozott területet nevezzek meg az egészségügyi rendszerből.


Miért nem tiltakozik az orvosi társadalom?

Kisebb része tiltakozik, de a többségük nem. Aki ismeri a piacot, tudja, hogy nagyon sok, hagyományos képzésben részesült orvos jelentős összegű mellékjövedelemért belevág olyan „kezelésekbe”, amelyekről általában ő maga is tudja, hogy semmiféle tudományos alapjuk nincs, de az emberek hisznek benne, és fizetnek is értük rendesen.

Miért nem tiltakozik a gyógyszeripar? Mert jó kereskedelmi érzékkel megáldva ő maga is alkalmazkodik az agymosott piachoz, és elindítja saját homeopata „víz sűrítmény részlegét”, vagy „burjánáztatóját”. Ha meg nem akarja hitelét legalább a szkeptikusok előtt rombolni, majd egy más nevű leányvállalattal támadja az alternatív piacot.

Miért nem tiltakoznak az állampolgárok? Mert legnagyobb részük soha nem olvasott utána valóban tudományos forrásokban arról, igazából mennyire is ősi vagy keleti egy ilyen módszer (nem mintha az ősiség vagy keletiség önmagában bármiféle garancia volna arra, hogy hatékony is), és különösen nem dokumentálódott arról, hogy egyáltalán a placebo hatáson kívül bármilyen egyéb eredményességét igazolta-e a tudomány ezeknek a módszereknek. Vajon az ismeretségi körünkből hányan tudják, hogy a homeopátia, az akupunktúra, a reflexológia, a feng shui, az ayurveda gyógyászatilag mind kamu?

Addig, amíg a közélet azon vitatkozik, hogy a választásokat lila lánggal nyerte meg az egyik jelölt, amíg az újságok oldalai prosperáló cigány jósnők és fehér vagy fekete mágusok hirdetéseivel vannak tele, amíg a lakosság pszichológus helyett a templomba jár tanácsért, addig ne csodálkozzunk azon, hogy valódi orvosok helyett nagyon sokan a sarlatánokat választják.

De a kérdés ettől még fennáll: hol spórolunk, a valódi orvosokon vagy a sarlatánokon? A költségvetést nem a lila fények politikája kellene meghatározza.

22 komment

Ajánlott bejegyzések:

http://szkeptikus.blog.hu/2010/03/17/homeopatia_torvenykezes_romaniaban


Nincsenek megjegyzések: