2008. szeptember 29., hétfő



Hit és tudás

avagy a tudós szerény rácsodálkozása


Ego sum via, veritas et vita.

Ez a felirat olvasható a Szent István-bazilika homlokzatán. Veritas et vita. Igazság és élet. Tudósként az igazságot keresem, orvosként az élet feltétlen szolgálata a feladatom. Agykutatással foglalkozom, háromszázmilliárd idegsejt működésének titkait szeretném megfejteni. Elemi iskoláimat a Sacré C'ur-nővérek intézetében, a Sophianumban végeztem, ahol Kovács Pistivel a reggeli misén, valamint az esti litánián ministráltunk, hiszen az oltárnál akkor csak fiúk segédkezhettek: így került a lányiskolába néhány fiútanuló. (Később ő, a nagyon sokak által szeretett "Doki", az Ulászló utcai plébános a fejlődésben elmaradottak és a nagycsaládosok gyámolítója lett, és tíz éve, súlyos betegségben sajnos elhagyott minket.Az iskolában és otthon az emberiség közvetett úton szerzett tapasztalatát, évszázadokon keresztül átöröklött hitét tanultuk és vallottuk, ez maga a Credo: "Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában." Ennek megfelelően Istent mint gondviselő Atyát képzeltem el, aki ott fenn az égben vigyáz ránk, hiszen "Pater noster, qui es in caelis", tanultuk latinul a miatyánkot Olavsson nővértől és a többi tanárunktól. Majd történt egy napon, hogy az egyházi iskolák döntő többségét bezárták, és a többi iskolában is a tanítás kezdetekor már nem imádkoztunk, a keresztet is levették a falról. Más világ kezdődött. A templom előtt elhaladva egy darabig még keresztet vetettem, később már azt sem. A tudomány igazolt ismeretek rendszere, amely az értelem és tapasztalat segítségével próbálja megfejteni a világ titkait.A XX. század fizikájának, biológiájának, kémiájának robbanásszerű fejlődése a tudós számára lehetővé tette, hogy a világban - a körülötte lévő természetben - fellelhető rend és koherencia csodálatosságát felismerje, továbbá, hogy közvetett tapasztalatot szerezzen arról, hogy a világegyetemnek, amelyben élünk, nincsenek határai térben, nincs vége időben. Ez egyébként Einstein relativitáselméletével van összhangban. Az, hogy a fizika, a kozmológia legújabb eredményei az ősrobbanáshoz, a Big Banghez kötik a tér és az idő, s így a világ kezdetét, akarva-akaratlanul felidézi a Genezisnek a "Kezdetben teremté Isten az eget és a földet" alapvető sorát, gondolatvilágát. "Creatorem caeli et terrae", azaz "mennynek és földnek teremtőjében" hiszek, ahogyan azt a hiszekegyben mondjuk. De máshonnan is megközelíthető hit és tudás, hit és tudomány viszonyának kérdése, hiszen példának okáért az irracionális számoknak vagy a végtelen fogalmának sincs közvetlen tapasztalati tartalma - a tudós számára sem, mégis elfogadja, használja azokat, ezekre alapozva dolgozik. A bibliai teremtéstörténet azt jelzi, hogy a világegyetem értelmes és szabályos törvényszerűségeknek engedelmeskedik, és ezeket a törvényeket mi, tudósok fedezzük fel. Amikor felfedezek valamit, és a titkok egy részét feltárom, megfejtem, tudom, hogy csak részigazságokat ismerek, ismerhetek meg - mert a teljes Igazság soha nem ismerhető fel. Nem véletlen, hogy Carl Friedrich Weizsäcker német fizikus és filozófus így fogalmazott: "a tudomány mai állása szerint" fordulattal indítva kell ismertetni ezeket az igazságokat.


Hatalmas tehát a fejlődés Descartes "Cogito ergo sum" - "Gondolkodom, tehát vagyok" - antropocentrikus nézete óta, aki azt hitte, hogy az emberi gondolkodás mindenható.

Szerintem a világ titkainak megismeréséhez, a valódi felfedezésekhez közvetett és intuitív - utak is szükségesek, és mindezt a hit segítségével érhetem el. A közvetlen tudományos tapasztalat nem mindig elegendő. II. János Pál pápa Fides et ratio kezdetű enciklikájában pontosan megfogalmazta, hogy hitre van szükség az igazság közvetett, és észre a közvetlen megismeréséhez. A kettő nem áll ellentétben, inkább kiegészíti egymást.Polányi Mihály, a magyar származású fizikus és tudományfilozófus szerint is a hit megelőzi a tudás megszerzését, és ez pontosan ellentéte annak, amit Locke mondott, aki szerint a hit a tudás hiánya.


Karl Popper filozófus szerint "hit nélkül az igazságok élettelenek".

Nietzsche még azt mondta, hogy "Isten meghalt". De az első mozgató, a teremtett világ létének felismeréséhez a homo sapiens számára a modern tudomány számos új lehetőséget adott és ad.Élet és halál csodálatos dialektikája, az a tény, hogy minden percben a testünkben jelen lévő százezermilliárd sejt mindegyike képes arra, hogy önnön halálát okozza, továbbá az a tény, hogy naponta nyolcvanhatmilliárd sejtünk hal el és ugyanennyi képződik, hogy az élet és a halál minden pillanatban bennünk van; vagy az, hogy a biológiai evolúciót a genetika legújabb eredményein keresztül vizsgálhatjuk, és megállapíthatjuk, hogy a drozophilában (a muslicában) csak feleannyi gén van, mint az emberben; vagy épp az élő és élettelen világ legószerű felépítése mind azt tették lehetővé, hogy a gondolkodó ember felismerje a teremtett világban jelen lévő rendet, koherenciát, szépséget - mindez a gondolkodó ember Istenbe vetett hitét erősítheti. Hogy végül rácsodálkozzunk a minket körülvevő világra, és József Attila versével szerényen azt mondjuk:

"Most már tudom őt mindenképpen,
Minden dolgában tetten értem.
S tudom is, miért szeret engem -
tetten értem az én szívemben.""




Vizi E Szilveszter



Egészségügyi reform-folyamatok Közép- és Kelet-Európában: a Stockholm Network vitaanyaga

A Stockholm Network pán-európai kutatóközpont komplex kutatási tevékenységét piac-orientált hálózattal kapcsolja össze. Jelenleg több mint 130 központ között létesít kapcsolatot, tudományos közleményeket jelentet meg, konferenciákat, találkozókat szervez. Az egészségügyi reformfolyamatokat öt ország – Lengyelország, Magyarország, a Cseh Köztársaság, Szlovénia és Románia – vonatkozásában áttekintő Stockholm Network tanulmány egy sorozat első része, mely az egészségügy fenntarthatóságát a CEE régióban kívánja új perspektívába helyezni. 1991-ig a régió országainak egészségügye a mennyiségi mutatókra (orvosok száma, kórházi ágyak száma) nagy súlyt helyező hierarchikus Szemaskó-modell szerinti állami irányítás alatt állt. Ezt követően a CEE országokban egymástól eltérő reformfolyamatok indultak el: míg Szlovákia a több-biztosítós rendszer felé orientálódott, Románia fenntartotta egyetlen, állami egészségbiztosításon alapuló rendszerét. Szlovénia egészségügye többrétűvé tette finanszírozását azzal, hogy erőforrásai közé bevonta a magánbiztosítás anyagi eszközeit és a betegek hozzájárulásait (co-payment). A Cseh Köztársaságban a szolgáltatói oldal alakult változatosan, mivel a magánszektor a kórházirányításban jutott szerephez. Lengyelország bizonyos hatásköröket regionális szintre helyezett. Mindazonáltal Magyarországon továbbra is az állam maradt a legfőbb szolgáltató, a központi kormány irányítása mellett.


Bizonyos hasonlóságok azonban fennmaradtak a CEE-országok egészségügyi rendszerei között:

- régebbi struktúrák fenntartása,
- a szolgáltatói oldal koncentráltsága
- a mennyiségi tényezők előtérben tartása (konzultációk, ágyszám, ápolási idő)
- egészségbiztosítók létrehozása, az adóbevételekből történő részleges finanszírozás fenntartása mellett
- az egészségügyi kimenetellel kapcsolatos adatszolgáltatás hiányosságai.


Sok CEE országban valamely viszonylatban erőteljes reformtörekvés jelentkezik, ugyanakkor nincs elmozdulás más területeken. Néhol a jelentős gazdasági fejlődésnek köszönhetően jobb egészségügyi kimenetelek voltak kimutathatóak, mivel az egészségügy több anyagi erőforrással rendelkezett, ugyanakkor gazdasági nehézségek esetén a legjobb egészségügyi reform sem képes optimális eredményt felmutatni. A vizsgált öt ország egészségügyének eltérései ellenére is kimutathatóak mindegyikükre jellemző, azonos törekvések:

- a fenntartható finanszírozási modell keresése,
- az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megkönnyítése,
- az egészségügyi szerepkörök átstrukturálása,
- a betegek jogainak kiterjesztése,
- versenyhelyzet kialakítása a szolgáltatók között.


A CEE országok egészségügyi kiadásaiban számottevő növekedés jelentkezett 1991 óta. Ennek tulajdoníthatóan látványosan javultak a várható élettartamra és az életminőségre vonatkozó statisztikák, és a csecsemőhalandóság is több mint felére csökkent. Ez a trend volt jellemző Lengyelországra és Magyarországra is. Szlovéniában a csecsemőmortalitás ilyen mértékű örvendetes csökkenése már a rendszerváltás utáni első 10 évben jelentkezett. A finanszírozás fenntarthatóságát leginkább a demográfia alakulása határozza meg. A várható élettartam növekedése, melynek mértékére vonatkozólag az elkövetkezendő negyedszázad során – örvendetes módon - 5 évet jeleznek előre Lengyelország és Magyarország viszonylatában, a jelenlegi finanszírozási mechanizmusok alkalmazását teszi kérdésessé. Jelenleg a két országban az aktív dolgozók és a 65 éven felüliek aránya 5:1-hez, 2050-re az előrejelzések szerint részben az alacsony fertilitásnak tulajdoníthatóan ez az arány 2:1-re módosul.

A CEE országok abban a különös helyzetben vannak, hogy a nyugati országok szocio-demográfiai struktúráját követik, de még nem érték el az ott ezt kompenzáló gazdasági prosperitást. Anyagi vonatkozásban további gondot jelent a növekvő lakossági igény az innovatív technológiák iránt, a költség-takarékosságot előíró országos irányelvek mellett. A CEE régió egészségügyét főként biztosítási járulékokból finanszírozzák. Ez a finanszírozási stratégia is korlátokba ütközik, mivel nehézségek adódhatnak a járulékok beszedésében. Magyarország 2007-ben vezetett be reformintézkedést a járulékfizetés megszigorítására és a járulékalap kiszélesítésére. Magyarországon ugyanúgy mint Lengyelországban a közvetlen privát kifizetések nagy arányát informális kifizetések teszik ki. A két ország egészségügyének financiális fenntarthatósága nagymértékben függ attól, hogy a jövőben ezeket a kifizetéseket sikerül-e a formális rendszerbe integrálni. A vizsgált országok közül Szlovénia az egészségügyi hozzájárulással járó extra kiadásokra leginkább felkészült ország, mivel egyedül itt működik számottevő kiegészítő biztosítás. Szlovénia állami egészségügyi rendszere nagyrészt részleges biztosítási fedezettel működő rendszer. A betegeknek a számukra nyújtott szolgáltatásokért az állami egészségbiztosítás részleges térítést nyújt (szolgáltatásoktól függően 25-95%-ot). A rizikók előreláthatóságát, a költségekre való felkészülést, így a finanszírozás fenntarthatóságát elősegíti a megfelelően dokumentált co-payment-ek és más extra kiadások biztosítási fedezete.

A CEE országok egészségügyi rendszerei az innovatív technológiák tekintetében meglehetősen lemaradtak a nyugati országokra jellemző standardoktól. Az új módszerek bevezetésének egyik alapköve volt a privatizáció, melyben a gyógyszerészeti szektor járt elől minden vizsgált országban. Magyarországon és a Cseh Köztársaságban, a rendelkezések értelmében egy új gyógyszer árának hasonlónak kell lennie a már forgalomban lévő, hasonló hatású szerekéhez. A költségmegszorító intézkedések közé tartozik az orvosok gyógyszerrendelési szokásainak monitorozása Magyarországon, Romániában és Szlovéniában. A legkorlátozóbb gyógyszerpolitikát Románia alkalmazza. A gyógyszerköltségek alakulása általában magas, összehasonlítva az OECD statisztikáival. A GDP 1,7%-a Lengyelországban, 1,8%-a a Cseh Köztársaságban, 2,4%-a Magyarországon, ugyanakkor az OECD-átlag a GDP 1,5%-a. Minthogy a CEE országok bevételeik kisebb hányadát fordítják egészségügyre, mint a nyugati országok, így az egészségügyi költségvetésen belül a technológiák és a gyógyszerek az összkiadáshoz viszonyítva nagyobb arányúak. A viszonylag magas költségek ellenére is lemaradás tapasztalható ezen a téren a CEE országokban. Az egészségügyi technológiákhoz való hozzáférés fontos eleme az ezekkel kapcsolatos információk hozzáférhetősége a betegek számára. Amennyiben széles körű tájékoztatás révén a betegek több információval rendelkeznének az új technológiákról, saját esetükben nagyobb felelősséggel tudnának ezekről és anyagi vonzataikról dönteni. Az 1991 utáni időszak egyik legfontosabb célkitűzésének megvalósításaként a szolgáltatókról a betegekre terelődött a hangsúly. Manapság a betegek sokkal szabadabban választhatnak orvost, mint régebben. Háziorvoshoz ugyan fel kell iratkozniuk, de bizonyos idő múlva (Szlovéniában és Magyarországon 1 év múlva) változtathatnak elhatározásukon. A Cseh Köztársaság lakosai szabadon fordulhatnak szakorvoshoz is, és az állampolgárok különböző biztosítók közül is választhatnak. Újabban Németország érdekes megoldásban ötvözi a szabad orvosválasztáson, illetve a kapuőri szerepkörön alapuló módszerek előnyeit. Az országban soha nem volt kapuőri szerepkör, de az utóbbi időben az egészségbiztosító pénztárak „háziorvosi tarifát” vezettek be. Azoknak, akik ezt a változatot választják, fel kell iratkozniuk egy háziorvoshoz, és csak az ő beutalójával fordulhatnak szakorvoshoz. Emellett a megkötés mellett, a betegek költségei kedvezőbben alakulnak, így szabadon mérlegelhetik, hogy a kötetlenebb választást vagy a kedvezőbb költségeket választják.

A vizsgálatban szereplő miden ország eltávolodott attól a rendszertípustól, melyben a kormány az egészségügyi ellátás egyedüli finanszírozója és szolgáltatója. Adóbevételekből történő finanszírozás ugyan továbbra is létezik, de szerepe nagymértékben csökkent. Szlovéniában aránya jelenleg 7%-os szemben a biztosítási rendszer bevezetése előtti 98,5%-kal. A magyar egészségügyi rendszert általában monopóliumhelyzetben lévő egészségügyi rendszerként tartják számon, bár voltak kísérleti projektek a betegek választási lehetőségének kiszélesítésére, mint pl. a HMO-típusú egészségmegőrző szervezetek felállítása 2003-ban. A HMO-szervezetek kisebb önálló egészségügyi rendszereknek felelnek meg, melyek egyaránt működnek egészségbiztosítóként és egészségügyi szolgáltatóként. A vizsgált országok mindegyikének reformlépéseiben fontos szerepet játszott az (alapellátásban dolgozó) orvosok fizetési módozata, ösztönzése, mint a hatékonyságot alapvetően meghatározó tényező, de eddig még nincs optimális megoldás a megfelelő számú szolgáltatás elérésére. Míg a kórházi szektor különösen kiterjedt, bár a többletkapacitások csökkentésére kísérletet tettek mind az öt vizsgált országban, addig a magánkórházak szektora meglehetősen korlátozott. A betegeknek valójában nincs választási lehetőségük az állami és a magánlétesítmények között. A fekvőbeteg-ellátás általában véve túlterhelt és irányítása nem megfelelő, így ennek megoldására minden vizsgált országban lépéseket tettek. A túlzott specializálódás jelensége bizonyos fokig mindenütt jellemző. Az általános és a szakorvosok aránya 1:3 Magyarország, 1:4 a Cseh Köztársaság, 1:16 Lengyelország viszonylatában, ahol 1991-ig ez nem is volt különálló hivatás. Összehasonlításképpen az orvosok rátája 1:2 az OECD-átlag tekintetében, és közel 1:1-hez Belgiumban, Franciaországban, stb. Az elgondolások szerint a magánszektor nagyobb szerepvállalása a fekvőbeteg-ellátásban a szolgáltatások flexibilitásának növekedéséhez vezethetne. Az egészségügyi ellátással kapcsolatban jelentkező változó elvárások nagy kihívás elé állítják az egészségügyi rendszereket. Az általános orvosok, a szakorvosok és a kórházak szolgáltatásaik színvonala révén versenyeznek a betegekért. Ugyanez érvényes a Cseh Köztársaság egészségbiztosítási alapjaira és Szlovénia kiegészítő egészségbiztosítóira is. A verseny nemcsak a szolgáltatók között zajlik, hanem több különböző szinten is. Szlovákiában tervek vannak arra, hogy a biztosítóknak csak azokra a szolgáltatásokra kelljen fedezetet vállalniuk, melyek hatékonyságáról teljesen meg vannak győződve. Ehhez egy szelektív szerződéskötésre épülő szolgáltatói hálózatot terveznek kialakítani. Ha ez megvalósul, akkor a szolgáltatók nemcsak a piacon belül, hanem a piacért is versenyezni fognak. A szelektív szerződéskötést alkalmazó rendszernek nagy számú tényen kell alapulnia a racionális döntések meghozatalához.

A vizsgált országok közül jelenleg csak a Cseh Köztársaság rendelkezik olyan szolgáltatói katalógussal, mely teljesítmény szerinti osztályozást alkalmaz, de minőség szerinti osztályozás nyugat-európai viszonylatban is csak néhány országban – UK, Dánia – található. A szolgáltatókat osztályozó jegyzékkel rendelkező, több-biztosítós rendszerű Cseh Köztársaságban van meg leginkább a szelektív szerződéskötés alkalmazására vonatkozó elemek lehetősége, de gyakorlati alkalmazására egyelőre még nincs kilátás. A strukturális reformok témakörét vizsgálva, az elgondolásokban és a megvalósításban jelentkező eltérések ellenére is kimutatható volt számos közös reformtörekvés a CEE-régió országaiban, mivel kísérletek történtek a finanszírozás sokrétűvé tételére, az innovatív technológiák alkalmazására, és megfontolás tárgyát képezte a versenyképesség megteremtése. (ZLL)

Forrás:
http://www.stockholm-network.org/downloads/publications/CEE_Discussion_Paper.pdf




"A mostaninál igazságtalanabb, korruptabb, törvénytelenebb rendszer nehezen képzelhető el"

Dr. Ungár László nőgyógyász-sebésszel Rádai Eszter készített interjút

"Ez egy szörnyű és elátkozott rendszer, egy átkozott örökség, amivel le kell számolni, szembe kell nézni, bármennyire jól hangzik is az ingyenes szabad orvosválasztás mint állampolgári jog. Mert ez a rendszer egyáltalán nem ingyenes, viszont végtelenül igazságtalan és korrupt" - állítja az ország egyik vezető, komoly nemzetközi elismertségnek örvendő nőgyógyászatidaganat-sebésze, aki különböző intézetek osztályvezető főorvosaként hosszú évtizedek óta maga is e rendszer része, de akinek bőven volt és van alkalma az egészségügyről külföldön is tapasztalatokat szerezni: korábban Angliában mint kórházi főorvos, jelenleg az Európai Unió különböző országaiban, az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, a Közel- és a Távol-Keleten, ahova gyakran hívják operálni.

- Egy olyan szakma művelőjeként, amelyet elsőként szoktak az úgynevezett hálapénzes szakmák között emlegetni, onkológus-nőgyógyászként, sebészként, minden alkalmat megragad, hogy szenvedéllyel érveljen a hálapénz és az "ingyenes" és szabad orvosválasztás ellen. Hogyan lehet feloldani ezt a - talán csak látszólagos - ellentmondást?

-

Ne értsen félre, én egyáltalán nem vagyok ellene annak, hogy valaki megéljen a szakmájából, és természetesen annak sem, hogy a társadalom közös erőfeszítéséből mindenki, aki rászorul, jó egészségügyi ellátást kapjon. De úgy gondolom, hogy bizonyos szolgáltatások, amelyeket nyugodtan nevezhetünk luxusszolgáltatásoknak, nem tartozhatnak a közösség által finanszírozott ellátás körébe. Azokért fizetnie kellene annak, aki igénybe veszi őket. Egyébként most is fizet, csak nem hivatalosan, amikor úgynevezett hálapénzt ad. Annak a lehetőségnek például, hogy egy beavatkozáshoz a beteg maga választhassa ki az orvost, aki azt majd elvégzi rajta, bizonyosan nem lehetne köze az állami, a közfinanszírozott, az alanyi jogon járó, úgynevezett ingyenes szolgáltatásokhoz.

- Ez a megállapítása az intézményválasztásra is vonatkozik?

- Az sokkal komplikáltabb kérdés, és nem is akarom ebbe a beszélgetésbe belekeverni, azt nem lehet ilyen egyértelműen megválaszolni, ellentétben az ingyenes és szabad orvosválasztás intézményével. Ami egyébként párját ritkító intézmény, a világon sehol nem találni hasonlót. A köz által finanszírozott ellátás körébe ugyanis - ahol egyáltalán van ilyen, például az Európai Unió országaiban - mindenütt "csak" a magas szintű, biztonságos egészségügyi ellátás tartozik bele, ami azt jelenti, hogy a szükséges beavatkozást hozzáértő, képessége és képzettsége szerint helyesen megválasztott orvos fogja elvégezni. De hogy az orvosi kar tagjai közül ki legyen ő, azt sehol nem a beteg választja ki, hanem az intézmény.

- Akkor vizsgáljuk meg, valójában mit jelent nálunk a szabad és ingyenes orvosválasztás: ahogy ön is célzott rá, a választott orvosnak egy borítékban átadott összeget jelenti, amit hálapénznek vagy paraszolvenciának nevezünk, de tudjuk, hogy valójában korrupciós pénz. Amivel a beteg - igaz, hogy többnyire kiszolgáltatott helyzetében - megvásárolni reméli a legjobbnak hitt orvost, és általa az egészséget vagy az életet, vagyis a számára legdrágább dolgokat. Rosszul látom?

- Jól látja, az elmúlt ötven évben Magyarországon ez volt a minden szempontból elfogadott és bátorított létezési mód, a működés motorja az egészségügyben.

- Hallgatólagosan, szükséges rosszként elfogadott létezési módja...

- Nem, egyáltalán nem hallgatólagosan. Az intézményeknek és az egészségpolitikának mind a mai napig érvényes álláspontja, afféle kinyilvánított erkölcsi normája, hogy "a kezelés után elégedetten távozó beteg a háláját kifejezheti az orvosnak egy borítékban átadott összeggel". De mi ez, ha nem a korrupció elfogadott, bátorított formája?! Ami ugyancsak egyedülálló, a világban példa nélküli jelenség, igazi hungarikum. Sehol másutt Európában nincs hasonló.De mielőtt bárki azt gondolná, hogy lelkiismeret-furdalást próbálok ébreszteni abban a tízmillió magyarban, aki részese ennek a korrupt rendszernek, mert ebben szocializálódott és e szerint kénytelen élni, leszögezem: természetes igény, hogy szeretnénk megválasztani az orvost, aki a gyerekünket a világra segíti vagy aki a hasunkat felvágja, és nem a magyar lakosság hibája, hogy ennek a természetes igénynek a kielégítésére jelenleg nincs más mód, mint a korrupció. Holott az emberek döntő többsége más utat választana, ha lenne más út.

- Milyen más útra gondoljunk? Tudom, hogy a tapasztalatait erről nem csak Magyarországon szerezte, több évig dolgozott nőgyógyász-sebészként Angliában, sőt, jelenleg is gyakran operál külföldön. Ilyenkor meghívják egyetlen műtétre?

- Ez afféle - anyagilag nem honorált - kollegiális segítségnyújtási tradíció: ha olyan szakmai probléma merül fel valahol, valamely beavatkozás során, aminek a megoldásában épp az én jelenlétem tűnik segítségnek, vagy ha Magyarországon kifejlesztett sebészi módszert szeretnének átvenni valahol, akkor meghívott sebészként segítem az engem meghívó kollégákat. De ez nem ritka jelenség, mi is hívunk szakértőt egy-egy nehéz vagy ritkán végzett beavatkozáshoz, és akiket mi hívunk, hozzám hasonlóan ők is úgy érzik, hogy a meghívásuk megtiszteltetés.De hogy az orvosválasztással kapcsolatos kérdésére válaszoljak: erre több megoldás ismeretes a világban, pontosabban, nincs is olyan ország, ahol ennek ne lenne valamilyen törvényes és szabályozott mechanizmusa. Angliában például, ahol a közfinanszírozott ellátás és a magánorvosi ellátás élesen elkülönül, nem is egyazon intézményben zajlik, az állami intézményekben egyáltalán nincs orvosválasztás. Olyannyira nincs, hogy a betegek többsége csak azt tudja, hogy melyik főorvos teamje fogja kezelni, de hogy a teamből személy szerint ki operálja, azt nem. És erről rendszerint utólag sem szerez tudomást, hiszen nincs jelentősége.

- Nincs jelentősége?

- Nincs, mert - ismétlem - az intézmény biztosítja, illetve garantálja, hogy az adott beavatkozást csak hozzáértő, képessége és képzettsége szerint helyesen megválasztott orvos végezheti el, és mert a közfinanszírozott ellátást igénybe vevő angol publikum - hiszen így szocializálódott - ezt el is fogadja. Aki pedig maga akarja megválasztani az orvosát, és ezt meg is engedheti magának, az magánkórházban magánorvostól kér és kap ellátást, amit számára az ország bármelyik pontján és az összes orvosi szakterületen hozzáférhető magánkórházi hálózat biztosít.

- Ennek nyilván megvan a maga biztosítási háttere...

- Természetesen, ez bejáratott mechanizmus, de szabad választás kérdése is: a magánkórházi ellátásra nem csak biztosítást lehet kötni, esetenként is ki lehet fizetni.Ami az orvosi kart illeti: egy bizonyos életkor fölött, illetve a karrier egy bizonyos fázisában, amikor szakmailag már függetlenné vált, az angol orvosok többsége a közfinanszírozott és a magánellátásban is dolgozik.

- De - ha jól értem - az nem fordulhat elő, hogy alkalomadtán a közintézményben kezeli a magánbetegét is, a közpénzből fenntartott és működtetett kórház különszobájában és eszközeivel, viszont saját zsebre, ráadásul adózatlanul, ahogy nálunk mindennapos.

- A két praxist nem keverheti össze, de abban a szabályozott működésben a két ellátási forma nem is tud összekeveredni; módszer sincs rá, tradíció sincs rá, ez ott elképzelhetetlen. Hozzáteszem, hogy a legnehezebb beavatkozásokat, amelyek a legnagyobb szakmai tapasztalatot, ügyességet és tudást igénylik, természetesen az angol közkórházakban is a legjobb szakemberek végzik, csak nem a beteg kívánságára és általa anyagilag "ösztönözve", hanem egyszerű szakmai indokok alapján. Az viszont ott a közfinanszírozott ellátásban nem fordulhat elő, hogy a leggyakorlottabb professzorok egyszerű rutinműtéteket vállaljanak, mert annak minden észérv ellene szól.

- Csakhogy ez az út - bármennyire racionálisnak tűnik is - számunkra, intézményhálózat hiányában, nem járható.

- Igaza van, tekinthetünk mi irigykedve az angol orvosi ellátásra, és mondhatjuk, hogy aki orvost akar választani, az menjen a magánkórházba, ha Magyarországon mindössze egyetlen olyan pirinyó magánkórházacska működik, ahol igazi fekvőbeteg-ellátás folyik. Ráadásul sem a biztosítási háttere, sem a tradíciója nem alakult ki ennek az ellátási formának, ezért az angliaihoz hasonló rendszer ma Magyarországon technikailag is elképzelhetetlen. De lehet másképp is, van más út is: Németországban például a közfinanszírozott ellátásban is van szabad orvosválasztás, természetesen nem ingyen, hanem a rendes egészségbiztosításon felüli, hivatalosan megállapított díj ellenében. Ennek bizonyos hányada a kórházé, abból a működési feltételeit javíthatja, a nagyobbik része pedig megjelenik - természetesen számla ellenében, az adók és a járulékok befizetése után - a beteget ellátó orvos bankszámláján.

- Vagyis ott ez a pénz nem egyenesen és kizárólag az orvos zsebébe vándorol, hanem az egészségügyet finanszírozó "köz" is részesül belőle, két értelemben is: a kórház mint közintézmény ráfordításai arányában és az államkassza, amikor az orvos - a jövedelme ezen része után is - adózik.

- Igen, mivel ott az orvosválasztás nem valamilyen korrupciós mechanizmuson keresztül történik. Aminek számtalan előnye van, miközben - elismerem - mindazok számára, akik ma nálunk e korrupciós mechanizmus résztvevői, ugyanezek az előnyök időlegesen hátrányokként jelentkeznének. Ezért követi szinte mindig szomorú fejszámolás itthoni főorvos-kollégáim részéről e lehetőség felvillantását: ha a kórház is levon belőle valamennyit, és még adókat és járulékokat is kell fizetni utána, akkor mennyivel lesz kevesebb az a pénz, amihez most tisztán, nettó jövedelemként, zsebbe csúsztatott borítékokban jutnak hozzá. Mert kétségtelen, hogy egy ilyen változás a feketegazdaság haszonélvezőit a jövedelme egy részétől megfosztaná.

- Nyilván erre célzott Molnár Lajos még miniszter korában, amikor a magyar orvosfizetések kívánatos emelésével kapcsolatban azt mondta: lehet, hogy az egymillió forintos fizetés a magyar orvosok többsége számára vágyálom, de olyanok is vannak nem kevesen, akik számára rémálom. Vegyük akkor sorra a várható előnyöket, illetve a jelenlegi rendszer, az ingyenes és szabad orvosválasztás hátrányait.

- A legnyilvánvalóbbal kezdem: feltehetően mindannyiunk által megtapasztalt helyzet, hogy ott toporgunk a kiválasztott orvos szobája előtt, a zsebünkben gyűrögetünk egy borítékot, és várjuk az alkalmat, amikor - nem zavarva idegen szemektől - odaadhatjuk az orvosnak. Miközben szorongunk, hogy vajon az elvárt összeget adjuk-e vagy sem...

- Aki volt már kórházban, az tudja, milyen beszélgetések zajlanak a betegek között, hogy melyik orvosnak mennyi a tarifája...

- ...és miközben amúgy is nehéz napokat élünk át, és bátorításra és együttérzésre szorulunk, az ágyunk szélére leülő orvossal kapcsolatban az jár a fejünkben, hogy "vajon nem azért ilyen rendes hozzánk, mert kicsit vastagabb borítékot remél"? Az orvos és a beteg viszonyát tehát a hálapénz mindenképpen megmérgezi.De menjünk tovább, nézzük, hogyan hat az orvosi karrierek alakulására, illetve hogyan függ össze a kialakult és egyre súlyosabbá váló orvoshiánnyal, azzal, hogy ma az itthon képzett orvosok jelentős része nem itthon praktizál...

- Állítólag azért, mert alacsonyak a fizetések.

- Szerintem ennek az orvosi karrier kilátástalansága is fontos oka. Meggyőződésem, hogy az orvosok többsége hivatásként választja a gyógyítást, a betegeken akar segíteni, és ennek megfelelően akar dolgozni, Magyarországon azonban, épp, mert az orvosválasztáson áll vagy bukik a jövedelem, a szakmai hierarchia csúcsán lévők abban érdekeltek, hogy ez a hierarchia minél magasabb piramis legyen: hogy minél több orvosnak minél több betegét minél nagyobb mértékben tudják a saját ellátási körükben. Egy-egy osztályvezető főorvos ezért ma húsz-negyven orvos munkáját is felügyeli, húsz-negyven beosztott orvos összes beavatkozásáért "vállal felelősséget", és ami még fontosabb, meghatározza az orvosi döntéseket. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a beteg, miután megbeszélte a problémáját és a szükséges beavatkozásokat - mérlegelve azok kockázatait és várható eredményét - az orvossal, akiben nyilván megbízik, egy úgynevezett betegbemutatásra vagy nagyvizitre kerül, ahol egy számára vadidegen, totálisan ismeretlen főorvos, akivel soha nem volt alkalma egy percet sem beszélni, és akiről nem is feltételezheti, hogy a problémáját valóban ismeri, két perc alatt hoz róla, illetve a kezeléséről megfellebbezhetetlen, kötelező erejű döntést. Arra az orvosra nézve is kötelezőt, aki neki korábban - legjobb tudása szerint - esetleg valami egész mást javasolt.

- Ezt ön főorvosként, már hosszú ideje osztályvezető főorvosként mondja?

- Igen, én olyan szerencsés voltam, hogy szinte a karrierem kezdetétől mindig főorvos voltam, de - mint ilyen - tudom, hogy ennek a rendszernek, ha épelméjű, az osztályvezető főorvos is elszenvedője. Abszurd és irreális dolog ugyanis felelősséget vállalni olyan orvosok tevékenységéért, akiknek erre semmi szükségük, és akiknek a munkáját még az ellátott betegek számát illetően sem tudom kontrollálni. Ennek ellenére ez a piramis fennmaradt. És azért maradt fenn mindmáig, és azért táplálkozik a résztvevők akaratából, mert aki épp a piramis csúcsán van, az az úgynevezett hálapénzen keresztül a haszonélvezője.

- És aki nincs a piramis csúcsán?

- Az kétségbeesett igyekezettel tör a csúcsra vagy legalább a közelébe, hogy minél több beteg válassza majd őt ebben a korrupciós láncban.

- A beteg, aki ebben a szisztémában csakis a piramis, a hierarchia legalján lehet, ott is van...

- Így van. És ezért van az, hogy az osztályvezető főorvos, aki nemcsak a betegellátásért felelős, hanem a beosztott orvosok képzéséért is, a manuális vagy "borravalós" szakmákban, a nagyon alacsonyan tartott orvosi jövedelmek mellett állandó kísértésnek van kitéve, sok esetben rá is kényszerül, hogy olyan betegek ellátását is elvégezze, akiknél ez szakmailag egyáltalán nem indokolt. És ezért Magyarországon ezekben a szakmákban a fiatalabb vagy a beosztott orvosok nemcsak, hogy nem dönthetnek önállóan azokban a kérdésekben sem, amelyek eldöntésére pedig kiválóan alkalmasak és képzettek, hanem olyan manuális munkát is csak nagyritkán vagy egyáltalán nem végezhetnek, ami pedig elengedhetetlenül szükséges lenne ahhoz, hogy valaha jó orvosok legyenek, vagy a nehezen megszerzett gyakorlatot fenntartsák. Véleményem szerint a legtöbben ezért próbálnak inkább külföldön boldogulni. És ha egy idő után szeretnének hazajönni, hogy itthon kamatoztassák a külföldön szerzett, nagyon értékes tudásukat, gyakran azzal kell szembesülniük, hogy ez lehetetlen.

- Miért?

- Mert a legtehetségesebbek hiába futottak be Németországban vagy Angliában jelentős karriert, a legszerényebb anyagi elvárások mellett sem tudnak hazajönni, mert arra sem lesz elég a fizetésük, hogy egy lakótelepi lakást béreljenek és egy Suzuki Swifttel bejárjanak a munkahelyükre. Mert hiányzik mögülük az a húszéves itthoni "praxis" és referencia, aminek a megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy folyamatosan megfelelő mértékű borravalóhoz, hálapénzhez, egyszóval korrupciós pénzhez jussanak. Ez a korrupciós rendszer tehát - először: súlyosan csorbítja a betegek jogát, hogy együtt érző, velük és a sorsukkal törődő, önzetlen, hivatástudattól vezérelt orvost lássanak abban, aki ellátja őket. Másodszor: súlyosan csorbítja az orvosi karrier kilátásait a hivatástudattól fűtött, okos és tehetséges fiatal orvosok számára. Harmadszor: lehetetlenné teszi, vagy legalábbis súlyosan gátolja a külföldön szerzett tudás hazahozatalát. És - nem mellesleg - negyedszer: aki sikeres ebben a rendszerben, vagyis akinek nagyon sok korrupciós pénzt sikerül összegyűjtenie, annak ott lóg a feje fölött a vagyonosodási vizsgálat réme. Valószínűleg nem azzal indult neki a pályának, hogy korrupciós pénzből tesz szert biztos megélhetésre, de nemigen volt más választása. Vagyis ebben a rendszerben bizonyos értelemben még azok is szenvednek, akik anyagi tekintetben a haszonélvezői.

- De akkor vajon miért ragaszkodik az orvostársadalom nagyobbik része körömszakadtáig ehhez a rendszerhez, miért irtózik minden reformtól, minden komoly változástól?

- De hiszen ennek a helyzetnek a megszüntetésére soha egyetlen reformterv sem született! Egyetlen kormányzat sem volt elég bátor ahhoz, hogy kimondja: ez korrupció, amit tovább nem hajlandó elfogadni, még kevésbé támogatni. Erről mindegyik kormányzat mélyen hallgat, miközben fennhangon kritizálja általában a korrupciót. Pedig ebben az esetben sem történik más, mint amikor megállít a rendőr, mert gyorsan hajtottam, de visszaadja a jogosítványomat, mondván, hogy "ej-ej, doktor úr, most az egyszer csak figyelmeztetem, de nem büntetem meg", és én olyan "hálás" vagyok, hogy adok neki húszezer forintot. Milyen abszurd, milyen elképzelhetetlen ez a helyzet?! Szerintem ugyanilyen abszurdnak és elképzelhetetlennek kellene lennie az orvos-beteg viszonyban is.

- Ráadásul az egészségügyben a "hála" kifejezésére nemcsak a pénz alkalmas, hanem - kéz kezet mos alapon - valamilyen viszontszívesség is. Azért jut valakinek különszoba és nem sokágyas kórterem, és azért operálja meg őt a főorvos - nem biztos egyébként, hogy mindig jól jár ezzel -, mert maga is a redisztribúciós elit tagja.

-

Ez így van.

- Vagyis ez a rendszer az ingyenesség örve alatt hihetetlen módon meg is különböztet: aki bármilyen tekintetben kiváltságos, az betegként, páciensként is kiváltságokhoz jut. Mégis, gyakran hangoztatott érv, hogy ha megszűnne a közellátásban ez a fajta ingyenesség, illetve "egyenlőség", akkor a szegény ember nem reménykedhetne jó minőségű orvosi ellátásban. Ráadásul most is vannak olyan orvosok, főorvosok is, akik tőle nem fogadják el a "hálapénzt". Szóval mit válaszol azoknak, akik szerint a szegény nyugdíjasnak is ugyanolyan eséllyel kell hozzájutnia a főorvos szakértelméhez?

- De miért ne jutna hozzá? Ha a szegény embernek olyan problémája van, aminek a megoldásához a főorvos ügyessége vagy tapasztalata kell, mindenképpen a főorvosnak kell megoperálnia. Emellett azonban kellenek megvásárolható szolgáltatások, amelyekhez csak az jut hozzá, aki fizet értük, és ezt annak is el kell fogadnia, akiben van "szociális érzékenység". Azt is elfogadjuk, hogy nem mindenki járhat Mercédesszel, van, akinek metróval kell utaznia...

- Bokros Lajosnak a piacelvű reformokkal kapcsolatos egyik fontos érve: "nem lehet azon az alapon elutasítani őket, hogy például nem biztosítanak teljes esélyegyenlőséget. Esélyegyenlőség most sincs. Azt kell mérlegelni, hogy a mai helyzethez képest javítanak-e a szegények, elesettek, rászorultak hozzáférési esélyein."

- Így van. A mostaninál rosszabb, igazságtalanabb, korruptabb, tehát törvénytelenebb rendszer nehezen képzelhető el. És anélkül, hogy ezzel bárkit vagy bármelyik intézményt gyanúba akarnám keverni, és remélem, hogy az intézmények többsége ellen is áll ennek a csábításnak, de azért nehéz például ellenállni a kérésnek, ha valakinek a zsebébe dugtak már egy nagyobb összeget egy műtét előtti vizsgálatnál, hogy legyen kicsit korábban a műtétje, vagy kerüljön kellemesebb kórterembe.

- Ami egyúttal azt is jelenti, hogy valaki másnak a műtétje később lesz, és kevésbé kellemes kórterembe kerül.

- Nyilvánvaló. És akkor ezzel lőttek is a hozzáférés egyenlőségének. Szóval ez egy szörnyű és elátkozott rendszer, egy átkozott örökség, amivel le kell számolni, és ezzel szembe kell nézni, bármennyire jól hangzik is az ingyenes szabad orvosválasztás mint állampolgári jog. Mert - nem győzőm ismételni - ez a rendszer egyáltalán nem ingyenes, viszont végtelenül igazságtalan és korrupt.

- De szerzett jog, amit nagyon nehéz visszavenni.

- Én egy percig nem érvelek az orvosválasztás lehetősége ellen, ennek a lehetőségnek meg kell maradnia, sőt, ki kell teljesednie, csak nem korrupcióval. Mert ez a lehetőség - tudjuk - pénzbe kerül. Ráadásul ha ezen a téren tiszta helyzet teremtődne, vagyis megszűnhetne a korrupció, akkor a most - korrupció révén magánzsebekbe kerülő - pénzből egy rész az egészségügy jobbítására, felszereltségére, működésére, kultúrájára is jutna.

- Azt gondolja, hogy ez kárpótolná, illetve kielégítené mindazokat, akiknek a jövedelmében ez a pénz ma jelentős hányadot képvisel?

- Ez nagyon fontos kérdés. Az elmúlt tizenöt évben a munkaerő-piaci helyzet óriási mértékben differenciálta az orvosfizetéseket, ezért is működnek - ha döcögve is - az úgynevezett hálapénz nélküli hiányszakmák. De a kórházak ma már, hogy a működéshez elengedhetetlenül szükséges szakembereket megtartsák, rákényszerülnek, hogy a hiányszakmákban magasabb fizetéseket adjanak. Ilyen módon tehát a munkavállaló is ki tudja kényszeríteni a magasabb jövedelmet. Ugyanígy - meggyőződésem - ha a változás következtében eltűnne vagy jelentősen csökkenne a korrupciós jövedelem a hálapénzes szakmákban, ahol most a jövedelmekbe még "bele van kalkulálva" a korrupciós pénz, és ezért a fizetések nagyon alacsonyak, akkor a munkaerőpiac ott is kikényszerítené a fizetések korrekcióját, amitől persze hiú ábránd amerikai szintű fizetéseket remélni, de egy egészségesebb egyensúlyt igen.

- Ezen az egyszer majd bekövetkező kiegyenlítődésen kívül, a közvetlen veszteséggel szemben milyen előnye származna a jelenlegi orvostársadalomnak abból, ha megszűnne a mostani, korrupcióra épülő rendszer? Fűződik-e hozzá ön szerint közvetlen és kézzelfogható érdeke?

- Nézzük a hierarchia különböző fokain állókat. A beosztott orvosok számára óriási haszna lenne a váltásnak: a képzésükhöz megfelelő feladatokhoz jutnának. Ez nagyon fontos eredmény lenne. A főorvos viszont nem operálna meg minden kivehető epehólyagot abban a reményben, hogy majd vaskos borítékot dugnak a zsebébe. Csak a komplikált műtéteket végezné el, amelyekhez a szakértelme szükséges, és - ha van hozzá kedve, energiája és ideje - kivenné azokat az epehólyagokat is, amelyek gazdái ragaszkodnak ehhez a luxushoz, miközben a kórház kasszájába befizetik azt a borsos összeget, amibe a főorvos részvétele - ezúttal szakmailag indokolatlanul - kerül. És mivel ez nyílt és legális üzleti viszony lenne orvos és beteg között, nem törekedne arra sem, hogy az összes orvosi döntést látványosan "überelje". A beosztott orvosnak lehetővé tenné, hogy valódi orvosi munkát végezzen, végleges döntéseket hozzon olyan kérdésekben, amelyeknek az eldöntéséhez megfelelő képzettséggel rendelkezik. A betegnek pedig biztosítaná, hogy azzal az orvossal dönthessen közösen a kezeléséről, aki erre időt és figyelmet fordít. Megszűnne a főorvosi vizitek azon gyakorlata, hogy a beteg számára ismeretlen főorvos a felhők közül dörgi le, minek kell történnie vele.

- És talán az is kiderülne a kórház számára, melyik orvosban bíznak meg a betegek, akit tartósan választanak a kvalitásai miatt.

- Ez nagyon fontos szempont. Ma Magyarországon a kórházakat semmi nem készteti arra, hogy jó és elismert, "híres" orvosokat alkalmazzanak. Sőt, egy híres orvos még teher is a kórházon, mert sok beteggel jár, a nagyobb betegforgalom nem fér bele a teljesítmény-volumen korlátba, és nem is sorolom tovább. Ha ez a rendszer kialakulna, és a kórházaknak lenne egy kis extra bevételük az alkalmazásukban dolgozó professzor gyakori és sok pénzért való választásából, rögtön kapkodnának a kiválóságokért, és érdemes lenne kiválóságnak lenni Magyarországon. Mert ma nem érdemes, egyáltalán nem érdemes. És még egy fontos hozadéka lenne ennek: a híres és népszerű orvos is, akinek ebből jelentősebb jövedelme származik, nyugodtan hátradőlhetne a villája nappalijában, és azt mondhatná: "tőlem ugyan jöhet az adóhatóság ellenőrizni, mert én bizony "besírtam" azt a rengeteg adót, a fene egye meg!" És nyugodtan aludhatna mint boldog, törvénytisztelő, "a törvényesség keretein belül" létező polgára az országnak. Most viszont izgul, nehogy valamelyik szomszédjának eszébe jusson az adóhatósághoz fordulni, hogy "ugyan, piszkálják már meg, miből van ennek az orvosnak ilyen nagy háza"?!

- Most nem magáról beszél, ugye?

- Mindnyájunkról beszélek. Ha orvos vagyok, akkor azért, ha beteg vagyok, akkor azért kell ennek a rendszernek a hátrányait elszenvednem.



2008. szeptember 28., vasárnap


UNICEF: világszerte 500.000 nő hal meg terhesség vagy szülés során


A világon évente több mint 500 ezer nő hal meg terhesség vagy szülés következtében, köztük 70 ezer tinédzser korú lány – derül ki az UNICEF anyai halálozásról szóló, egész világra kiterjedő tanulmányából, amelyet szeptember 19-én Kölnben tettek közzé. A jelentés szerint ezen halálozások több mint 99%-a a fejlődő országokban fordul elő, elsősorban Dél-Ázsiában és a Szaharától délre fekvő afrikai országokban. További 10 millió nő szenved sérüléseket a terhesség, illetve a szülés során, mivel nem megfelelő orvosi ellátásban részesülnek. Az anyai halandóság okai éppúgy ismertek, mint azok az eszközök, amelyekkel azokat meg lehet akadályozni, mégis nők halnak meg szükségtelenül – nyilatkozta az UNICEF egész világra kiterjedő egészségügyi programjának vezetője, Peter Salama.A leggyakoribb halálok a vérzés, különösen Afrikában és Ázsiában. A nők általános egészségi állapota – beleértve a táplálkozásukat és HIV-státuszukat – szintén befolyásolja a terhesség, ill. a szülés pozitív kimenetelének esélyét. Befolyásoló tényezők továbbá az olyan társadalmi faktorok, mint a szegénység, az egyenlőtlenség, valamint az általános attitűd a nők és egészségük vonatkozásában. Az anyai halandóságra hatással vannak olyan kulturális és tradicionális tényezők is, amelyek gyakran megakadályozzák, hogy a nők a szülés közben vagy után ellátásban részesüljenek.

Az ENSZ Gyermekalapja szerint az anyai halandóság világszerte csökkent: míg 1990-ben 100 ezer születésre 430 halálozás jutott, ma már csak 400. Ugyanakkor a legszegényebb családok alapvető egészségügyi ellátásába történő erőteljes befektetés nélkül azt a millenniumi célkitűzést, hogy az anyai halandóság 1990-től 2015-ig kétharmadával csökkenjen, nem lehet elérni. Az UNICEF szerint az anyai halandóság is azt mutatja, hogy a nők a fejlődő országokban mennyivel hátrányosabb helyzetben vannak az iparosodott államokban élő nőtársaikhoz képest. Egy nő terhesség során történő halálozásának rizikója a fejlődő országokban 1:76, miközben a fejlett államokban 1:8000. A nyugat-afrikai Nigerben a legsúlyosabb a helyzet, ahol minden hetedik terhes nő meghal. A legtöbb anyai halálozás elkerülhető lenne. A halálozások elkerülésének kulcstényezője a jobb egészségügyi ellátás – különösen a terhesség és szülés során, valamint a szülést követő időszakban. Az anyai egészség fejlesztését szolgáló beavatkozások: szülés előtti ellátás, ellátó által kezdeményezett HIV-teszt és tanácsadás, a szülés szakember általi figyelemmel kísérése, sürgősségi szülészeti ellátás, szülés utáni ellátás, családtervezés a nemzeti politikákkal összhangban.

Az elmúlt években néhány területen ígéretes haladást sikerült elérni az anyai egészség vonatkozásában. A szülés előtti ellátás lefedettsége a fejlődő világban az elmúlt évtizedben 15 százalékponttal nőtt, így ma a várandós nők 75%-a részesül szülés előtti ellátásban. Sok országban pedig a szakember jelenléte mellett történő szülés terjedt el nagymértékben. Ázsia egyes részein például a szakértői jelenlét mellett szülő nők aránya 1995 és 2005 között 30%-ról 40%-ra nőtt. A szakképzett orvos vagy szülésznő jelenléte a szülésnél, valamint ezen személyzet hozzáférése a sürgősségi ellátáshoz (amennyiben szükséges) a leghatékonyabb eszköze az anyák életének megmentésének. A Millenniumi Célok eléréséhez az anyai egészséget az anyai, újszülötti és gyermek- egészségügyi ellátás által alkotott ellátásfolyamat részének kell tekinteni. Az anyai halandóság szintje gyakran az ország egészségügyi rendszerének átfogó teljesítményét is tükrözi – különösen a szülés során és a szülést követő időszakban nyújtott ellátást, amikor az anyák és az újszülöttek a legsérülékenyebbek. Ahhoz, hogy behozzák a lemaradást, azokat az ellátásokat kell fejleszteni, amelyek mind az anyák, mind a gyermekek egészsége szempontjából rendkívül fontosak, mivel az anya és az újszülött egészsége egymással szoros kapcsolatban van.(AZS)

Forrás: http://www.aerzteblatt.de/v4/news/news.asp?id=33766
http://www.unicef.org/media/media_45684.html


2008-09-24 10:26:1

Döbbenetes: évente 3 millió anya hal meg szülés közben

2008. szeptember 27.

Az Egészségügyi Világszervezet nyilatkozata szerint szülés közben a világon évente 3 millió anya és 7 millió újszülött hal meg. A világ még mindig nem tette meg az azokat az alapvető, ám költséges lépéseket, amelyek ahhoz kellenének, hogy szülés közben ne haljanak meg évente anyák és újszülöttek milliói - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője, Margaret Chan.


Két évtized nem volt elég a döntő lépéshez, tette hozzá az ENSZ egészségügyi szervezetének vezetője. Chan asszony szerint a biztonságos szülés infrastruktúrájának megteremtéséhez szükséges beruházások évtizedek óta váratnak magukra. Ehhez az infrastruktúrához hozzátartoznak a képzett bábák és a kórházba szállítás. "Sok asszony azért hal meg otthon, szülés közben, mert nem tud kórházba jutni" - jelentette ki Chan. Margaret Chan egy nagy nevekből álló ENSZ munkacsoport tagja. Rajta kívül olyanok vannak még a testületben, mint Gordon Brown brit kormányfő, Robert Zoellick, a Világbank elnöke vagy Bernard Kouchner francia külügyminiszter. A munkacsoport nyilatkozata szerint szülés közben a világon évente 3 millió anya és 7 millió újszülött hal meg. Ennek megakadályozására további 2,4 milliárd dollárra lenne szükség 2009-ben. Az összegnek 2015-re 7 milliárd dollárra kellene emelkednie. De Zoellick, a világbank elnöke aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a kibontakozó világgazdasági válság meghiúsítja a szülő nők és az újszülöttek védelmére irányuló programokat. Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök a mostani helyzetről szólva kijelentette: "a nőkkel szemben el sem tudok képzelni nagyobb brutalitást".



Forrás: FH/ATV.hu



Nem tudom…


Véleményem szerint ez, vagy ennek a két szónak az alternatívái azok, amelyekkel manapság leggyakrabban kezdődnek a mondatok az egészségügyben (is). Lehet, hogy csak a férfiakénál kisebb agytérfogatom miatt nem tudok dolgokat:


Nem tudom, hogy mennyiért dolgozom nap, mint nap, mert a legjobb esetben is csak három hónap múlva derül ki, amikor megérkezik az OEP elszámolása.


Nem tudom, hogy egy bizonyos szolgáltatás miért ingyenes, amikor minden törvény azt mondja, hogy valakinek fizetni kell érte. Az egészségügyről szóló törvény (ami csak azért van, hogy legyen, amit senki nem tart be), a finanszírozási törvény (1997.évi LXXXIII.). Ilyen „fizetős intézmény„ lenne az, aki a szolgáltatásomat igénybe veszi: a magyar állam, a magyar biztosító, vagy a magyar és külföldi, uniós és uniótlan beteg. A zord (vad) kapitalizmusban ugyanis nem egyes dolgoknak van ára, másoknak nincs, hanem minden dolognak és szolgáltatásnak van pénzben kifejezhető értéke. Vannak természetesen pénzben nem kifejezhető értékek is, mint a lelkiismeret, etika, élet, stb., amelyek hozzátartoz(ná)nak az orvosláshoz, de a munkaerőnknek akkor is van ára, amit valakinek ki kellene fizetnie. Ugyanis az orvosok is emberek, akik saját magukat, családjukat a keresetükből tartják el. Arról már ne is essék szó, hogy a vállalkozásunkat (!?) is fent kellene tartani a köz érdekében. Ez a közérdek, közszolgáltatás, közfeladat külön is megérne egy misét. Ha dolgozom, közfeladatot látok el, ha adót kell fizetnem akkor már nem? Közfeladatot ellátóként miért kell a vállalkozásomnak „iparűzési„ adót fizetnem annak, akinek – jelesül az önkormányzatnak – a közfeladatát vállaltam át? Ez hosszú évek óta senkinek nem tűnik feloldhatatlan, antagonisztikus ellentétnek, csak nekem? Lehet, hogy ez is csak az orvosok mániája, akiken a társadalom mindig csak a hippokrateszi eskü szavait kéri számon?


Nem tudom, hogy mikortól és milyen mértékben fog megbüntetni az OEP, mert a betegnek orvosilag szükséges gyógyszereket fel merészeltem írni. Ezt kis hazánkban ösztönzésnek nevezik (Lsd. Orvosösztönzési rendszer). Tartalmát tekintve inkább nevezhetnénk ORVOSÖSZTÖKE-nek. A kiskorúak kedvéért: ösztöke = „vasvégű bot, amivel szántás közben az ökröt bökdösik.” (Magyar Értelmező Szótár) Így – köszönhetően édes anyanyelvünk sokrétűségének – nem mindegy, hogy valakit valamire ösztönzünk, vagy ösztökélünk. Mint ahogyan az sem mindegy, hogy az orvosokat felfüggesztik, vagy felakasztják.


Nem tudom,
hogy laboratóriumi, diagnosztikai és rehabilitációs céllal mikor és hova küldhetem a betegeimet. Annyira sikerült Molnár Lajosnak megállapítani a kapacitásokat, hogy a nagy átlag számára titok maradt úgy általában a magyar egészségügy teljesítőképessége. Méghozzá a fenntartható teljesítőképesség. Egyszerűbb és korrektebb lett volna kijelenteni, vagy bejelenteni a mindenkori egészségügyi miniszternek, hogy A JELENLEGI ÉS AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEK JÁRULÉK-BEFIZETÉSEI MIRE ELEGENDŐEK? Ez azonban politikailag megengedhetetlen volt. Kézenfekvőbb volt látszólagos megoldásként a kétezer éves „oszd meg és uralkodj” elvet bevetni. Ma sincsen ez másképp. Bár a jelenlegi miniszter békére törekszik a szakmával, ami becsülendő igyekezet egy politikus részéről, de az egészségügy jelenlegi helyzetében nem elégséges. A társadalmi vitáról, ami ma Magyarországon zajlik, az egyébként szintén törvénybe foglalt törvényalkotási procedúra kapcsán, a múlt századi vicc jut az eszembe:


A hajós kapitány
leszól a gépházba:
- Mennyi?
- 30.
- Mi 30?
- Miért, mi
mennyi?


Dr.Borsi Éva

Kasszaorvosi Szervezet



2008. szeptember 27., szombat



Magánszolgáltatók az EU tagországok

egészségügyi ellátásában

Egészségügyi Rendszertudományi Iroda
2008. május



Tényként fogadható el, hogy Európa hagyományosan sok állami funkcióval meghatározott egészségügyi ellátásában a magánszerep erősödik (ennek bizonyítására elegendő a magán kórházi ágyak összes ágyszámon belüli arányát tekinteni, amely az EU-ban az 1980-as 15%-ról 2006-ra 21%-ra emelkedett). A magánszerep erősödése az európai szolidaritási, méltányossági értékek, az ellátás univerzális biztosításának elve miatt korlátozottan jelenik meg az egészségügy finanszírozásában, annál erőteljesebben jellemzi az egészségügyi szolgáltatások különböző szintjeit. A szolgáltatásokban a magánszerep legerősebb formája a tulajdonjog birtoklása. Vannak területek, amelyekben a magántulajdon erőteljesebb, mint másokban: pl. fogászat, pszichoterápia, fizioterápia, idősek krónikus ellátása. A magántulajdonban lévő szolgáltatók mellett több egyéb példa is tükrözi a magán megjelenését: az egészségügyi szolgáltatók menedzsmentjének magánszereplőre bízása (pl.. Németország közkórházainak gyakorlata), a működésbe magánszereplő bevonása (egyes területek, pl. mosoda, étkeztetés, biztonsági szolgálat, adminisztratív szolgáltatások kiszerződése - outsourcing, vagy ezek működtetésére saját cég létrehozása – insourcing, diagnosztikai és egyéb szolgáltatások magáncégtől vásárlása), a beruházásokba magánforrások bevonása (angol NHS kórházakba történő magántőke befektetés). Ezek a területek többé-kevésbé le is fedik a magán előfordulását a közfinanszírozott egészségügyi ellátásban.

Az állami és magánszolgáltatók között nehéz éles határvonalat húzni, hasonlóképpen nincsenek csak az egyikkel vagy csak a másikkal azonosítható tulajdonságok sem. Hagyományosan a magánszektor a piaccal kerül összefüggésbe, holott több helyen pl. a piacnál erőteljesebb az állami szabályozás hatása a magánszereplők működésére (pl. Franciaország magánkórházainak tarifáit is az állam határozza meg). A magánszereplő a versennyel sem azonosítható, magánszereplő is lehet monopol helyzetben. A magán és a köz a működésben sem határolódik feltétlenül el. A járóbeteg ellátást pl. nyújthatja önállóan, vagy másokkal együtt rendelő magánvállalkozás kereteiben dolgozó orvos a saját rendelőjében vagy köztulajdonban lévő rendelőben. A köz és a magán együttműködésére jellemző pl. a köztulajdonban lévő kórházak vezetésének magánkézbe adása. Egy másik új modell - az Egyesült Királyságban Private Finance Initiative elnevezéssel jellemzik - lényege az, hogy a köztulajdonú kórházak a magánszektortól kölcsönöznek pénzt az infrastruktúra fejlesztésére. Az egészségügyi szolgáltatók gyakran egyszerre rendelkeznek a köz- és a magánellátókra jellemző tulajdonságokkal, szereplőkkel, ezért sokkal inkább jellemezhetők az állami-magán valamilyen keverékével (public-private mix).

A magánszereplők súlya az egészségügyi szolgáltatásokban

A magánszolgáltatók szerepe különböző az egyes országokban. Általánosságban úgy tűnik, hogy a közfinanszírozott magánszereplő a régi EU tagországok tekintetében a biztosítási rendszerekkel jellemezhető országokban jelentősebb (magánpraxisok az alap és járóbeteg ellátásban, magánkórházak a fekvőbeteg ellátásban). Az állami egészségügyi rendszerekben gyakrabban fordul/t elő, hogy a magánszolgáltató alapítása, működése ellenállásba ütközött (Svédországban a magánpraxisok létrehozásának lehetősége a 90-es években hol támogatott, hol ellenzett volt), mégis terjedő. Változó annak a gyakorlata is, hogy a magántulajdonban lévő szolgáltató részesül-e közfinanszírozásban. Az alapellátásban kötődik mindenütt legszorosabban a közfinanszírozás a magánszolgáltatókhoz.

A Járóbeteg szakellátásban és a fekvőbeteg ellátásban

Írországban, Angliában a magánszolgáltatók állami finanszírozása szerződések alapján az állami szektor várólistáinak megszüntetésére irányul. Az önkormányzatok, mint az ellátási felelősei magánszolgáltatóktól is vásárolhatnak szolgáltatásokat Finnországban is, Svédországban is, vagy a déli országokban (Spanyolország, Olaszország) is, a magánszolgáltatók finanszírozása azonban nem teljes, a betegek választása bármely magánszolgáltatóra nem terjed ki. A biztosítási rendszerekkel működő országokban a magánszolgáltatók az ellátók szerves részét képezik, az alapellátás, járóbeteg szakellátás teljes egészét lefedik és a fekvőbeteg ellátásban is egyre jelentősebb a szerepük. A társadalombiztosítással működő országokban a háziorvosok általában szerződés alapján dolgozó szabadfoglalkozásúak, míg a nemzeti egészségügyi szolgálatokat fenntartó országokban lehetnek szabadfoglalkozásúak (Egyesült Királyság), vagy fizetéssel rendelkező közalkalmazottak (Finnország). A kelet-európai új tagországokban közfinanszírozott magánszolgáltatókkal főként az alapellátásban (háziorvosi praxisok), szakorvosi ellátásban (Csehország, Szlovákia) és a gyógyszerellátásban (patikák) találkozhatunk. A régi EU tagállamok közül Észak-Európában, a nemzeti egészségügyi szolgálattal rendelkező országokban (pl. a skandináv országokban és az Egyesült Királyságban) a kórházi ágyaknak kevesebb,mint 10%-a privát. Angliában a magánszektor és az állami egészségügy szorosabb együttműködése 2005-ben kezdődött. A kormány a magánszektort veszi igénybe a várólisták csökkentése érdekében. 2005-2010 között 3 milliárd fontot meghaladó szerződéseket kötnek a független ellátó központokkal (Independent Sector Treatment Centres, ISTC), az összes elektív műtét 11%-át várhatóan a magánszektor fogja végezni. A dél-európai, szintén nemzeti egészségügyi rendszert fenntartó országokban magasabb a magán kórházi ágyak százalékos aránya, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban 23-35% között mozog, s ezeknek mintegy fele for-profit intézményben található.

A társadalombiztosítási rendszert fenntartó nyugat-európai országokban a kórházi ágyak kb. 45%-a privát (főleg non-profit ), nagyobb, mint a nemzeti egészségügyi rendszerekkel jellemzett államokban. Hollandiában a kórházi ágyak 90%-a magánkézben van, non-profit intézményként. Belgiumban a nonprofit kórházakban működő ágyak az összes ágy közel 60-70%-át teszik ki. Franciaországban 35% körül van a magánkórházi ágyak részesedése az összes ágyból, ennek for-profit és non-profit megoszlása 20-15%. Németországban az összes ágy 45%-a magán, ebből 12% for-profit, 33% nonprofit intézményben található. Tekintettel arra, hogy ezekben az országokban a vásárló és a szolgáltató különválása természetes, minden köztulajdonban lévő kórház vezetése is rendelkezik bizonyos fokú függetlenséggel, és az intézmények autonóm illetve gyakran társasági formában működnek Az új EU tagországokban a kórházi ágyak mindössze 5-6%-a van magántulajdonban (Ciprus és Csehország kivételével, ahol az arány 50-18%, mindenütt csak néhány százalékos részesedés jellemzi a privát ágyakat), túlnyomó részük köztulajdonban van, többségük a helyi önkormányzatokhoz tartozik, kisebb hányaduk pedig a központi kormányzathoz. Több országban napirenden van a kórházak átalakulása gazdasági társaságokká, elsősorban részvénytársaságokká (pl. Szlovákia, a kormányváltás azonban a folyamatot leállította, Csehország, Lengyelország), az átalakított önkormányzati tulajdonú kórházakban leginkább továbbra is az önkormányzat az egyedüli tulajdonos. Kétségkívül nagyobb az esély azonban a magántulajdon, magánbefektető bevonására.

A magánszereplők erősödésének okai

�� A privatizáció megjelenése a politikai orientációkban és preferenciákban jellemző változásokat is tükrözi. Európa szerte erősödik a neoliberális megközelítések súlya a közpolitikákban, ezzel együtt az egészségügyi ellátásban is. A privatizációtól a politika azt reméli, hogy nő a teljesítmény, a társadalmi jólét, javul az ellátás minősége. Az állami szolgáltató szervezet magánszervezetté alakítása a várakozások szerint javítja a hatékonyságot. Piaci versenyben a magánszervezet életképesebb, mint az állami. A jobb teljesítmény iránti elvárás elsősorban a nem klinikai területeken jellemző.

�� Szerepe van a privatizációban a költségvetési megszorításoknak is. A költségek felügyelet alatt tartása a 70-es évek óta feladat Európában. A költség kontroll kikényszeríti az ellátás racionalizálását, ennek eszköze lehet a privatizáció pl. az outsourcing-on keresztül.

�� A privatizációt segíti az állami rendszerek elégtelen működése is. Az állami rendszert jellemző alacsony minőség, magas várólisták helyett a betegek támogathatják a magánellátást.

�� Hasonlóan segítő befolyásoló tényező a jólét növekedése, amely keresletet teremt a magánszolgáltatások iránt (ha azok csak részben vagy egyáltalán nem tartoznak is közfinanszírozás alá).

�� Változik az orvosi technológia is. A high-tech-ről alacsonyabb szintre kerül számos eljárás, a fekvőbeteg ellátás helyett az egynapos ellátás és a járóbeteg ellátás old meg több problémát. Jó példa erre a cataract sebészet, amely high-tech beavatkozásból mára rutin eljárássá vált, nem igényelve széles infrastruktúrát. Így tehát a korábban nagy (állami) kórházakban végezhető ellátások kis magánklinikákon is kivitelezhetőkké váltak.

�� A privatizáció nem választható el a tágabb politikai, társadalmi fejlődéstől (német egyesülés, kelet-európai rendszerváltások), amelyben a központi állami tervezéstől a piaci versenyre, az egyéni felelősségre, a fogyasztói választásokra helyeződik a hangsúly. A privatizáció komplex folyamat, sokkal inkább a különböző determinánsok eredménye, mint önmagában meghatározott cél. A privatizációnak vannak korlátai is. Csak az egészségügyi szolgáltatások területét nézve többek között az alábbi ellenérveket említi a magánszerep növekedése kapcsán:
�� A hatékony makro költség kontroll ellehetetlenülése
�� Költség elvonás a közszférától,
�� A haszon lefölözése a magánszférában,
�� Az állam növekvő függősége a magánszereplőktől,
�� Korlátozott hozzáférés az ellátáshoz,
�� A nyilvános elszámoltathatóság kisebb esélye.

Korlátot jelenthet az egészségügyi ellátás intézményes struktúrája is. Az egészségügyi reformok főként a korporatista kormányzati struktúrák miatt ritkán követnek radikális mintákat. Jellemzők rájuk a konszenzus keresés, a politikai kompromisszumok. Hasonlóképpen gátolhatja a folyamatot a központi állami és helyi szintek viszonya is. Svédországban és Dániában pl., ahol a megyék szerepe jelentős, a helyi politikai erők nehezen adják fel az egészségügy fölötti befolyásukat. Működik ez ellenkezőképpen is, amikor a központi kormányzat keresztezi a helyi privatizációk útját.

A magánszerep jövője

A jövőt illetően az egészségügyi szolgáltatásokban a magán erősödése várható minden területen. Ha a magánszolgáltatók szerződnek a közfinanszírozást nyújtó intézményekkel, mint ahogy ez ma Franciaország és Németország legtöbb for-profit kórházában tapasztalható, nem sérül a szolgáltatásokhoz való univerzális hozzáférés elve. Minden bizonnyal bővül az állami és magánszféra együttműködése, a szolgáltatások nyújtására vonatkozó hosszú távú szerződésekkel, a kockázat és a profit megosztásával (Angliában a Virgin magánegészségügyi központok hálózatában működő GP-k részesülni fognak a központok nyereségéből). Fontos kérdés, hogy a privatizáció hogyan hat az egészségügy kulcsfontosságú paramétereire, mint a költségek, a fenntarthatóság, a hatékonyság, az elérhetőség, a szolidaritás, az ellátás minősége, az egészségi állapot, vagy a választás szabadsága. Képes-e jobban teljesíteni egy nagyobb magánrészesedéssel bíró rendszer a meghatározóan államinál? Ennek megválaszolására ma még nincsenek megfelelő eredmények, a válasz a jövő kutatásaiban rejlik.



Régi tagországok - társadalombiztosítási rendszerek


Németország .

Ambuláns ellátás A német lakosság járóbeteg-ellátását elsősorban az önálló praxisában vagy csoportpraxisban/ praxishálózatokban tevékenykedő 133 ezer (2004) orvos látja el. A privát praxist folytató orvosok többsége (118 ezer orvos) szerződéses viszonyban van a kötelező egészségbiztosítási rendszerrel. A jellemző társasági forma a polgárjogi társaság és a korlátolt felelősségű társaság, de újabban bejegyzésre kerülnek közhasznú korlátolt felelősségű társaságok (például egészségügyi központok esetében), részvénytársaságok és bejegyzett társaságok (például a praxishálózatok esetében). A 2004-ben végrehajtott egészségügyi reformnak köszönhetően az ambuláns ellátás területén előtérbe került az egészségügyi ellátóközpontok (Medizinische Versorgungszentren) fejlesztése. A legtöbb központot letelepedett orvosok alapították. 62,4 % azoknak a központoknak az aránya, melyek fenntartói szerződéses orvosok Németországban jelenleg a négy nagy klinikalánc - a Helios, Rhön, Asklepios és a Sana - 33 orvosi ellátóközpontot tart fenn. 2007 júniusában az egészségügyi ellátóközpontok száma elérte a 809-et (2006-ban számuk 491). A központok elsősorban Bajorországban, Berlinben és Alsó-Szászországban találhatóak. Jelenleg az egészségügyi ellátóközpontokban 3263 orvos tevékenykedik, akiknek több mint kétharmada alkalmazotti státuszban végzi munkáját. Az orvosi ellátóközpontokkal szemben megfogalmazott egyik legfőbb kritika az, hogy sok ellátóközpont túl kicsi ahhoz, hogy ott széles körű ellátás biztosítható legyen, de az is problémát jelent, hogy sok ilyen központot magán klinikaláncok működtetnek, melyek az ambuláns ellátást követően a lánchoz tartozó fekvőbeteg intézménybe utaltatják a betegeket.

Németországban Az ambuláns ellátás területén a szerződéses orvosok (háziorvosok, szakorvosok) a Pénztári Orvosok Egyesületeivel számolnak el. A Pénztári Orvosok Egyesületei a betegpénztáraktól kapják meg az egy bizonyos régióban működő orvosok össz-díjazását. Ez az össz-díjazás általában biztosított tagonként vagy biztosítottanként fejkvóta alapú elszámolás alapján kerül meghatározásra, mely összegből az adott régióban nyújtott összes szolgáltatást fedezni kell. A Pénztári Orvosok Egyesületei és a betegpénztárak közötti szerződéseket szövetségi kerettarifa szerződések és globális szerződések által szabályozzák. A szerződéses orvosok díjazását a Pénztári Orvosok Egyesületei biztosítják.

Fekvőbeteg-ellátás

A Kórházfinanszírozási Törvény alapján a fekvőbeteg-ellátás tartományi hatáskörbe tartozik, minthogy ezen a szinten dolgozzák ki a fekvőbeteg-ellátásra vonatkozó terveket és beruházási programokat. Az ország fekvőbeteg-ellátását 2005-ben mintegy 2139 kórház biztosította 523824 ággyal. A kórházak közül 751 állami kezelésben lévő (35%), 818 közhasznú1 (38%) és 570 magán for-profit kórház (27%).
Az ágyak megoszlási aránya az állami, közhasznú és for-profit tekintetében 53% (egyetemi klinikák által fenntartott ágyak megoszlási aránya ezen belül az összes ágyhoz viszonyítva 8,6%), 35% és 12,5%.

1 Non- profit ill. egyházi

A társasági formákat tekintve a magán kórházfenntartók körében a legnagyobb számban jelenleg korlátolt felelősségű társaságok találhatóak (ezenkívül jellemző még a közhasznú korlátolt felelősségű társasági, részvénytársasági/közhasznú részvénytársasági formák). Az állami és közhasznú (nem profitorientált ill. egyházi) kezelésben lévő intézmények esetében a legkedveltebb társasági forma a közhasznú korlátolt felelősségű társaság. A DRG 2004-es kötelezővé tételével a kórházak egyötöde legalább egy új súlyponti szakmai részleget indított be. A kórházak harmada szervezte ki tevékenységét idegen céghez vagy más kórházakhoz. A kiszervezett tevékenységek 2004 és 2006 között főként a labor, tisztító és a konyha voltak. A kórházak több mint negyede keresni kezdte a lehetőségeket a fekvőbeteg szolgáltatási spektrum tervezésének más kórházakkal történő összehangolására. Az ambuláns szolgáltatások körében a kórházak 10%-a mutatott hasonló törekvést. 2004 óta a kórházak mintegy fele lépett más kórházakkal intézményesített formában kooperációra. Az együttműködések főként az fő orvosi tevékenységekre és a funkciós területekre (például labor, radiológia) koncentrálódik. A 2004-2006-os időszakban a kórházak 9% egy vagy több kórházzal fuzionált. A 2006-os felmérés időpontjában további 13% vizsgált a fúzió lehetőségét és a kórházak 6% jelezte ilyen jellegű terveit.
A 2004 és 2009 közötti időszakban jellemző a német kórházi szektorra a társasági forma váltása. Az előzetes becslések szerint ez a kórházak 17%-nál fog az időszak végére megtörténni. A felmérés szerint a magán jellegű társasági forma elterjedése és az állami háttérbe szorulása várható.

Privatizációs tendenciák

A 2004. évtől az üzleti jellegű kórházkonszernek virágzása és a szövetségi tartományok tartós deficitje kedvező helyzetet teremtett a kommunális, többnyire deficites kórházak privatizációjának. A kórházkonszernek üzletszerzési stratégiája ezért az első időszakban főleg a kínálati spektrum bővítésére és szakklinikák megszerzésére irányult, hogy ezáltal monopoljellegű pozícióhoz juthassanak (például LBK Hamburg, Rhön-Klinikum AG). A részvénytársasági formát választó fenntartók (SRH Kliniken AG) jellemző stratégiái a klinikák koncentrációja és azok felvásárlása. A klinikaláncok között jellemző még a korlátolt felelősségű társasági forma. Például az Asklepios-Kliniken GmbH, amely forgalma mára meghaladta az egymilliárd eurót. A PLS RAMBØLL Management által készített tanulmányok (Privát konszernek üzleti modelljei a kórházszektorban 2004, Kórházak privatizációja) nem erősítették meg a privatizációval szemben támasztott aggályokat (szolgáltatások csökkentése, elbocsátások, az alkalmazottak munkakörülményeinek romlása, betegszelekció stb.) Ellenkezőleg inkább javul a privatizációnak köszönhetően a kórházak helyzete. A tanulmány szerzői a privatizáció egyik pozitív hatásaként a menedzsmentstruktúrák és a döntési folyamatok javulását (főként a korlátolt felelősségű társasági forma esetében) emelik ki. Negatív hatásként tudható be a munkával való elégedettség csökkenése, ami főként a megnövekedett munkaterhekre vezethető vissza. Jellemző továbbá a bérek változása: az orvosok és diplomás ápolók bérének növekedése és a szervíz- és kisegítőszemélyzet bérének csökkenése, valamint az eredmény illetve teljesítményfüggő komponens bevezetése a vezetők körében.

Outsourcing/insourcing

Az outsourcing/insourcing tevékenységek esetében jellemzően nem orvosi tevékenységek kiszervezéséről lehet beszélni. 2004 és 2007 között a kórházak egyharmada (ez azon intézményeket jelenti, melyekben a kiszervezés teljes mértékben lezajlott, következésképpen a tevékenységek kiszervezése a kórházak körében magasabb arányban zajlik) szervezte ki tevékenységeinek egy részét. E tevékenység jellemzője, hogy az ágyszám növekedésével fordítottan arányos. A fent említett időszakban a következő nem orvosi tevékenységek kiszervezése jellemző: beszerzés, konyha, tisztító, mosoda, futárszolgálat, labor és radiológia, management tevékenység, informatikai és dokumantáció.. Insourcing tevékenységet (ebben az esetben a feladat egy a kórház vagy a tulajdonos által létrehozott vállalkozáshoz kerül át, azaz nem arról van szó, hogy egy korábban kiszervezett tevékenységet a kórház újra maga végzi) 2004 és 2007 között a kórházak egynegyed része hajtott végre. Az insourcing tevékenységre jellemző, hogy az ágyszám növekedésével arányosan erősödik. A vizsgált időszakban a német kórházakban insourcing tevékenység elsősorban a tisztítói és konyhai területeken zajlott.

Ausztria

Alapellátás és járóbeteg-szakellátás

A járóbetegek ellátását elsősorban az önálló praxisukban háziorvosként tevékenykedő magánorvosok végzik. 2004-ben a háziorvosok száma 11 757, egy háziorvosra átlagosan 690 lakos jutott. A szakorvosok száma ekkor 16 532. Az orvosok két kategóriába tartoznak aszerint, hogy szerződésben állnak-e a társadalombiztosítással vagy sem. A betegek szabadon választhatják meg orvosukat
(vonatkozik ez a háziorvosokra és a szakorvosokra egyaránt). A járóbetegek szakellátásában az orvosi praxisokon kívül mintegy 900 szakrendelő, egészségügyi központ (2003), valamint számos kórházi ambulancia vesz részt. A kórházon kívüli ellátás szereplői a társadalombiztosítókkal szerződnek. A kereteket tárgyalásokon meghatározva az Osztrák Társadalombiztosítás Főszövetsége és az orvosi kamarák tartományi szervezetei szabályozzák a honoráriumokra, a szolgáltatások mennyiségére és a szolgáltatók számára vonatkozóan.

Fekvőbeteg-ellátás

2005-ben 264 kórház volt az országban, ekkor az ágyak száma 63 248. Az ágyak többsége köztulajdonban vagy nonprofit magántulajdonban található: a 264 kórház 60,1 százaléka (161 kórház 46350 ággyal) van köztulajdonban, ami az ágykapacitás mintegy 73,3 százaléka. A köztulajdonban lévő kórházak 67%-a (108 kórház, 40211 ágy) közhasznú, non-profit érdekeltségű. A köztulajdonban lévő kórházak egy része un. „nyilvánossági joggal nem rendelkező intézmény”, melyek aránya a köztulajdonban lévő kórházakon belül 33% (53 kórház, 6139 ágy). Magántulajdonban összesen 103 kórház működik 16 898 ággyal, ami az ágykapacitás 26,7 százaléka. Közülük az ágykapacitás 11%-a non-profit érdekeltséggel (23 kórház, 7056 ágy), 15%-a profitérdekelt magántulajdonban működik. A 103 kórház közül magánszemélyek, magán társaságok, egyesületek, alapítványok által 61 kórház (5952 ággyal); egyházak által 42 kórház (10946 ággyal) fenntartott.

A kórházak finanszírozása részben ún. tartományi alapokon keresztül történik, amelyek a társadalombiztosítás forrásain kívül szövetségi, tartományi és helyi önkormányzati pénzeszközöket is tartalmaznak. Ebben a formában a biztosítók által nyújtott finanszírozást a szövetségi kormány és a tartományok között kötött megállapodások szabályozzák úgy az állami kórházak, mint az ellátásban résztvevő magánkórházak számára. A források a 9 tartományi alapon keresztül jutnak el a kórházakhoz, a teljesítményelvű kórház-finanszírozási rendszer alapján. A teljesítményelvű kórházfinanszírozási rendszer keretében magánkórházak (szanatóriumok) meghatározott eseteinek, illetve szolgáltatásainak a finanszírozását is végzi a társadalombiztosítás a Magánkórházak Finanszírozási Alapjába történő befizetés révén. Itt olyan szolgáltatások térítéséről van szó, amelyek a kötelező betegbiztosítás hatáskörébe tartoznak. A kórházak költségvetésének fennmaradó 50%-ából 40% a tulajdonosok hozzájárulása (beruházási és fenntartási költségek), 10% magánbiztosítás vagy önrész. Ezek az összegek közvetlenül a kórházakhoz kerülnek. A finanszírozási rendszerben a helyi autonómia következtében tartományonként jellemzőek a különbségek. A kórházi ellátást a Szövetségi Kórháztörvény szabályozza, amely elvi keretszabályozás. Minden tartomány és az azonos jogállású főváros saját kórháztörvényeket ad ki. A lakosság fekvőbetegellátásáért túlnyomórészt a tartományi hatóságok felelősek.

Kórházüzemeltető társaságok, kórházakból alakult szövetségek

A Vorarlbergi Kórházüzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság

A kórházak üzemeltetése többnyire gazdasági társaságok (Kórházüzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaságok formájában) vagy kórházakból alakult szövetségek formájában történik. Az első kórházüzemeltető az osztrák Vorarlberg tartományban jött létre. A kórházüzemeltető társaság (KHBG) megalapítását elősegítette, hogy a legtöbb önkormányzati kórháztulajdonos jelentős adósságokat halmozott fel. Vorarlberg tartományban a KHBG mára a legnagyobb egészségügyi ellátóvá vált, 80%-os piaci részesedéssel. Irányítása alá tartozik 5 tartományi kórház (Feldkirch, Rankweil, Bregenz, Hohenems, Bludenz), 3300 alkalmazottal, mintegy 1700 ággyal, ahol évente körülbelül 210 000 beteget látnak el. Ezek közül a legnagyobb az LKH Feldkirch egyetemi oktatókórház, mely a Rankwili Tartományi Kórházzal együtt súlyponti kórházként üzemel. A KHBG külső cégeket szerződtet a kisegítő szolgáltatások végzésére, mint mosoda, étkeztetés, karbantartás, és részben az IT. A KHBG 2006-ban 243,8 millió euró nagyságú forgalmat bonyolított, ami az előző évhez képest 8,4 millió eurós (3,6%-os) növekedést jelent.

Az elmúlt évtizedben ez a koncepció a kórház átalakítás legfontosabb modelljévé vált Ausztriában, és a 9 tartományból 7 hozott létre üzemeltető társaságokat. Bécsi Kórházszövetség (Wiener Krankenanstaltenverbund) Bécsi Kórházszövetséghez 13 kórházból és 11 geriátriai központból áll, ahol éves szinten 32 ezer foglalkoztatott lát el 400 ezer fekvőbeteget. A kórházszövetség költségvetése évi 2,4 milliárd eurót tesz
ki, melynek 42 százalékát Bécs, a többit a Társadalombiztosítók Főszövetsége fizeti. A Kórházszövetség 2002 óta működik gazdasági társaságként, melyhez négy alvállalat tartozik. Az igazgatóság feladata a koordináció, a szolgáltatások biztosítása, a betegellátásban ténylegesen szerepet játszó három alrészleg munkájában jelentkező átfedések megszüntetése. A három alvállalat a bécsi kórházak, a bécsi ápolási intézmények és az Általános Kórház, ami mérete és jelentősége miatt külön besorolást kap (a kórház Közép-Európa legnagyobb kórháza: 27 egyetemi klinikát, 8 intézetet, 49 klinikai osztályt, 61 általános és 323 speciális ambulanciát foglal magában).

Felső-Ausztria: GESPAG

Felső-Ausztriában a GESPAG nevű vállalat 2002-ben alakult és 50%-os piaci részesedéssel rendelkezik. Mint a tartomány legnagyobb egészségügyi ellátója, 8500 munkavállalót alkalmaz, 12 kórházat üzemeltet 16 különböző körzetben – ezek közül 9 általános kórház, 3 egyprofilú szakosodott kórház. Létrehozása több változáshoz vezetett a felső-ausztriai kórházi színtér szerkezetében és kapacitásában. A többi tartomány tapasztalatát követve a hálózat néhány kórháza megszűnt, az ágyakat áthelyezték megfelelőbb helyekre, ami a hatékonyság javulásához és jelentős költségmegtakarításhoz vezetett, főként a menedzsment költségeket illetően. Az üzemeltető-vagyonkezelő szervezetbe való egyesítés lehetővé tette a gyorsabb döntéshozást és a rugalmasabb menedzsmentet. A különálló kórházakhoz képest a források hatékonyabban kezelhetőek, ami szinergiához és a tőkebefektetés kockázatának megosztásához vezet. Emellett a földrajzi régió kórházai bizonyos területekre specializálódhatnak, így a többletkapacitás és az átfedések elkerülhetőek, ami további költségmegtakarítást eredményez. Az újonnan létrejött társaságok kevés saját alkalmazottal rendelkeznek, többnyire csak a menedzsment testületet tartalmazzák. A korábbi közalkalmazotti státuszokat eltörölték – benne speciális jogokkal, mint rugalmas munkaidő, védelem az elbocsátástól – és helyette a magánjogi szabályozás lépett életbe. Az üzemeltető e szerint vehet fel és küldhet el embereket. Ennek eredményeként a személyzet kiválasztása jóval rövidebb és rugalmasabb, tisztes távolságban a politikai befolyástól. A rendelkezésre álló adatok ez idáig azt mutatják, hogy Ausztria átalakított kórházi ágazata elérte kitűzött céljait. A kórházak egyesítése, együtt más reformokkal, mint új fizetési rendszerek, a forrás menedzsment javulását, a szolgáltatások jobb minőségét és a költségek csökkenését eredményezte.

Outsourcing

A Bécsi Általános Kórház 1993-ban szervezte ki mindennemű technikai jellegű tevékenységét a Vamed Kórházmenedzsment és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társasághoz. A megbízás keretében a Vamed látja el 42000 orvostechnikai eszköz, 1500 klíma és szellőztető berendezés, 130 lift, egy konténer szállítóeszköz és egy áramkimaradás esetén üzemelő aggregátor üzemeltetését.

Hollandia


Az alapellátásban dolgozó orvosok magánpraxist folytatnak, a biztosítókkal állnak szerződésben. A háziorvosok esetében fix árak vannak a regisztrált betegek és vizitek száma alapján, így a biztosítók nem nagyon tudnak befolyást gyakorolni ezen a területen. A holland kórházak több mint 90%-a magánjellegű, non-profit intézmény, 10%-a pedig állami egyetemi kórház. Mivel Hollandiában a biztosítótársaságok és a kórházak többsége magánkézben van, nem beszélhetünk a magánszektor és az állami egészségügy kapcsolatáról, azonban az ellátók közötti verseny jellemezhető ebben a kontextusban is. Az egészségügyi szolgáltatás vásárlás piacának középpontjában a kórház áll. A kórház nem pusztán a piac fő alkotórészét képezi, de mindezidáig az egyetlen terület, ahol nem korlátozott a verseny. 2005-ben a kórházak szabadságot kaptak, hogy szolgáltatásaik 10%-ában alkuba léphessenek a biztosítókkal a DBC szerint (diagnosis treatment combinations, DRG-szerű osztályozási rendszer). A kórházi ellátásban folytatott verseny ebben a szegmensben történhet csak (“B-szegmens”), a maradék 90%-ot (“A-szegmens”) megegyezett árakon finanszírozzák. Jelenleg a biztosítóknak nem sok ösztönzésük van arra, hogy hatékonyan vásároljanak kórházi szolgáltatásokat, mert ez nincs komoly hatással tényleges egészségügyi kiadásaikra. Miután az előzetes (ex-ante) kockázatkiigazítás megtörtént, számos utólagos (ex-post) mechanizmus lép működésbe, így végső soron a biztosítóknak csak korlátozott pénzügyi kockázatuk van a tényleges és a standard kiadások közötti különbségben.

Az irányított verseny által működtetett rendszerben a biztosítók olyan módon is szert tehetnek előnyre, hogy jó és olcsó ellátókkal kötnek szerződést, így alacsony biztosítási díjakat ajánlhatnak tagjaiknak. Az ellátókkal való szelektív szerződéskötés az ellátók közötti versenyt és az ellátás hatékonyságát hivatott növelni. Az ellátói piacra gyakorolt nyomás az alacsonyabb minőséget nyújtó ellátókat kiszorítja a piacról, mivel elveszítik a biztosítókkal kötött szerződéseket. Az új holland rendszerben ezért a szelektív szerződéskötés központi szerepet játszik. Ennek érdekében az előző rendszerben fennálló korlátozásokat meg kellett szüntetni, köztük a biztosítók azon kötelezettségét, hogy minden ellátóval szerződést kössenek.Mindezidáig az előnyben részesített ellátókkal (preferred providers) való szelektív szerződéskötés lehetőségét nem nagyon használták ki Hollandiában. Majdnem minden biztosító szerződésben áll majdnem minden kórházzal. Ezek a szerződések gyakran a kórház által nyújtott ellátások egészére terjednek ki, így a biztosítottak nagy része sokat nem vesz észre mindebből. Ennek a gyakorlatnak az a fő oka, hogy a biztosítók attól tartanak, elveszítik ügyfeleiket, ha túl sok korlátozást vetnek ki.

A 2006-os reform bevezetése óta Hollandiában gyökeret vert a verseny az egészségbiztosítási piacon, azonban a szolgáltatás vásárlás piacán sok még a bizonytalanság és a tennivaló. A vásárlási piacon folyó verseny élénkítésének alapvető feltételei közt található az egészségbiztosítók nagyobb pénzügyi kockázata, az új kórházi finanszírozási rendszer, és az egészségügyi ellátás minőségét érintő jobb
információ. Még nem egyértelmű, hogy ezek a szükségszerű feltételek egyben elégséges feltételek is lesznek a szolgáltatás vásárlás piacának zökkenőmentes működésére. Az egészségügyi reform sikeréhez a biztosítóknak nagy erőfeszítéseket kell tenniük, hogy jó és hatékony ellátást vásároljanak tagjaik számára.

Franciaország

A háziorvosi ellátás, a fogászati kezelések és a gyógyszerforgalmazás hagyományosan főként a privát szektorhoz tartozik. Az önálló vállalkozóként dolgozó orvosok többsége szerződésben áll a társadalombiztosítással, így szolgáltatásaikat a biztosító fix tarifa szerint téríti vissza. Azok, akik nem szerződnek a biztosítóval (az orvosok kevesebb mint 9%-a) csupán szimbolikus visszatérítésben részesülnek.

Az orvosok többféle módon folytathatnak csoportpraxist:
�� közös csoporttevékenységre vonatkozó társasági szerződés
�� a praxishoz szükséges eszközök közös használatán alapuló társulási forma,
�� a közös tevékenységen alapuló társaságok, polgári jogi társulás.

Az első két esetben a honoráriumok megosztása tilos, a harmadikban kötelező a törvényben előírtak szerint. Franciaország fekvőbeteg-ellátását közkórházak és profit-orientált vagy non-profit magánkórházak biztosítják. A közkórházak a fekvőbeteg-ellátó létesítmények negyedét teszik ki, ágyaik száma az összes ágy kétharmada. A közkórházak autonóm egységek, költségvetésükkel önállóan gazdálkodnak, de az állami hatóságok mint pl. a hospitalizáció regionális hatóságai (ARH), számvevőszék, stb. - felügyelete alatt állnak. Franciaországban a profit-orientált magánkórházak gazdasági társaságként működnek. Tevékenységüket magánorvosokkal kötött szerződés révén látják el, de díjszabásaikat a kormány erőteljesen szabályozza, az 1990-es években az összes kórház vonatkozásában meghatározott maximum-értékek alapján. Így a profit-orientált kórházakat nem lehet a csupán a piac befolyása alatt álló egységeknek tekinteni. Az ilyen létesítmények, más néven klinikák száma 1442, ágyaik száma 93 812. A for-profit kórházakat kereskedelmi szervezetek üzemeltetik, tulajdonosaik klinikusok vagy beruházó társaságok.

2000-ben Franciaország kórházainak 38%-a volt profit-orientált, 32%-a állami és 30%-a non-profit privát létesítmény. Bár a for-profit kórházak száma meghaladja a közkórházakét, ezeknél kevesebb kórházi ággyal rendelkeznek (a sebészeti ágyak fele, szülészet- nőgyógyászati ágyak harmada). Főként nappali kórházi ellátást nyújtanak és kisebb műtéti beavatkozásokat végeznek. 2004-től a profit-orientált létesítmények is fokozatosan a tevékenység szerinti díjtételek alapján kapják finanszírozásukat.

A Générale de Santé Franciaország legkiterjedtebb magánkórházlánca 160 létesítménnyel rendelkezik (kórházak, központok). A GDS-hez tartoznak otthoni ellátást nyújtó szolgáltatók, orvosi képalkotással foglalkozó társaságok, laboratóriumok és egy plasztikai sebészeti klinika Párizsban. A Capio Santé Franciaország második legnagyobb magánkórház-csoportosulása, elsősorban a régiók
akut betegeinek ellátásáról gondoskodik. A társaság, mely 2002-ben létesült Franciaországban, 16 klinika koordinációján alapul.

Franciaország 868 non-profit magánkórháza, a kórházi ágyak 15%-át működteti. A non-profit magánkórházakat, melyek közhasznú tevékenységet végeznek mutuelle-k, társadalombiztosítási szervezetek vagy alapítványok irányítják Nem függnek a közbeszerzési piactól, számvitelük magánjogi jellegű. Finanszírozásuk azonos a közkórházakéval. A létesítmények anyagi helyzetük stabilabbá tételére társaságba tömörülnek. Irányításukat jogi személyként egy társaság vagy alapítvány végzi.

Belgium

Az ország egészségügyi ellátásában a háziorvosi ellátás, a fogászati kezelések és a gyógyszerforgalmazás a magánszférához tartozik, a fekvőbeteg-ellátás tevékenységi körét viszont állami és magán non-profit kórházak egyaránt ellátják. Belgiumban 2006-ban az ágyak 61%-a tartozott a privát és 39%-a az állami szektorhoz. A közkórházak és a non-profit magánkórházak azonos alapfunkciókat látnak el, de a közkórházak szabályozása merevebb, viszont deficitjük esetén ennek rendezésére támogatást kapnak. A közkórházak feladatkörébe több szociális teendő tartozik – elmeegészségügyi ellátás, ritka betegségek ellátása, prevenció, stb. – mint a magánkórházakéba, de ezeket a feladatokat sokszor a magánkórházak is ellátják, főként olyan városokban, melyek nem rendelkeznek állami kórházzal.

A közfeladatok ellátására szerződéses keretek között is lehetőség nyílik, és a szerződéskötés történhet létesítményekre lebontva vagy a magán és az állami szektor közötti feladatfelosztás révén. Az egyezményes tarifát általában a közkórházakban alkalmazzák, és szabad tarifa van érvényben a magánkórházakban és a magánrendelőkben, de ez maximum 10-20%-kal haladhatja csak meg a hivatalos díjszabást.

Luxemburg


Luxemburg lakosságának alapellátását elsősorban a saját önálló praxisukban dolgozó háziorvosok biztosítják. A háziorvosi ellátásért a szolgáltatások hivatalosan rögzített díjtételei szerint jár honorárium, és ezt a betegeknek - a kötelező önrészesedésen felül – a későbbiekben téríti meg a biztosító. 2004-ben Luxemburg 14 kórházzal rendelkezett. Ezeknek csupán egyike, a szülészeti ellátást nyújtó intézmény profit-orientált. A további 13 létesítmény vagy non-profit szervezetek kezelésében működik, vagy helyhatósági irányítás alatt áll. A kórházak működtetésében és finanszírozásában – tulajdonviszonyaiktól függetlenül - azonos szabályok érvényesülnek, (évente megállapított átfogó prospektív költségvetés). A kórházak finanszírozását a települések (51%) és a régió (49%) látja el.

Luxemburg provinciában 1998-ban fuzionáltak a kórházak. Így három kórházcsoportosulás jött létre: a Dél-Luxemburgi Klinikák (C.S.L.), az Ardenne-i Kórházközpont (CHA) és a Famenne-Ardenne-Condroz Interkommunális Kórház (IFAC). A Luxemburgi Kórházkoordináció (CHL) 2004. május 18-án jött létre. A társaság felügyel minden kórházi beruházást, a kórházak közötti megállapodást, stb.

Régi tagországok - állami egészségügyi szolgálatok


Egyesült Királyság

Alapellátás .Az Egyesült Királyságban a háziorvosok az NHS-szel szerződésben álló szabadfoglalkozásúak. Ez önálló (független) vállalkozói státuszt jelent, így tömörülnek praxisközösségekbe, vagy ritkább esetben egyéni praxisban dolgoznak. A praxis köt megállapodást az alapellátási tröszttel. Nyereségadót fizetnek a praxisközösségben meglévő részesedésük szerint. Lord Darzi brit egészségügyi miniszter NHS átalakítási javaslatai között szerepel a háziorvosokat és szakorvosokat alkalmazó magán poliklinikák megvalósításának terve. A miniszter úgy véli, hogy a nagy egészségügyi központok előnyösebbek a betegek számára, és felváltják majd az egy vagy két orvosból álló rendelőket. A poliklinikák olyan egészségügyi központok, ahol akár 25 orvos is praktizálhat egyszerre. A poliklinikák nyújthatnak diagnosztikai szolgáltatásokat, véghezvihetnek kisebb műtéteket járóbeteg alapon, helyt adhatnak gyógyszertárak, fogászok és látszerészek számára is. Példaként hozható fel a Virgin Healthcare hálózat, amely 20 szuperklinikát tervez az országban 5 éven belül. A Virgin Healthcare egyike azon számos magánvállalatnak, amely új klinikák építésére vagy a régiek átvételére törekszik. Virgin egészségügyi központok hálózatában működő GP-k részesülni fognak a központok nyereségéből. A háziorvosok továbbra is az NHS-nek dolgoznának és az államtól kapnák fizetésüket, azonban a praxisuk egy kereskedelmi mágnessé válna, amely vonzaná magához a betegeket, hogy szolgáltatásokat vásároljanak a Virgin Healthcare orvosi vállalkozástól. A praxisok egy helyen nyújtanak majd számos ellátást, található lesz gyógyszertár, akupunktúra, szemészet, fogászat, táplálkozási tanácsadás, krónikus betegség támogatása.

A háziorvosok az NHS fizetésük felett az egész poliklinika nyereségének 10%-át kapják. A poliklinikák gondolatát számos GP ellenzi, attól tartván, hogy az ilyen rendelők veszélyeztetnék a beteg és a háziorvos kapcsolatát. Az egészségügyi minisztérium szerint azonban a poliklinikák nem jelentik a kisebb GP rendelők végét. A háziorvosokból és szakorvosból álló egészségügyi központok integrált ellátást és kényelmesebb szolgáltatásokat nyújthatnak a betegeknek, ahogyan ez már történik is néhány helyen. Az új egészségügyi központokat létrehozó programot a kormány új pénzekből finanszírozza, és nem vezet a hagyományos háziorvosi szolgáltatások csökkentéséhez.

Fekvőbeteg ellátás

Az ellátás döntő részét állami egészségügyi intézményrendszer nyújtja. A kórházakat az NHS-trösztök menedzselik, amelyek közül némelyek a magasabb szintű szakellátás regionális, illetve országos központjai. A kórházak finanszírozása az egészségügyi hatóságok és a trösztök közötti szerződések alapján történik, amelyekben meghatározzák a fizetendő összeget, valamint az annak ellenértékeként nyújtandó ellátások fajtáját, mennyiségét és határidejét. Bár az 1948-as megalakulásakor az NHS azt ígérte, hogy az állam nyújtja majd az összes egészségügyi, fogászati és ápolási ellátást, később nyilvánvalóvá vált, hogy ezt nem tudja teljesíteni.

Jelenleg 7 millió brit lakos rendelkezik magánbiztosítással, 6 millió embernek nyújt fedezetet a magánjellegű egészségügyi készpénz biztosítás, és a 6,8 millió szakszervezeti tag több mint fele, 3,5 millió ember részesül magán egészségbiztosítási juttatásokban. Emellett több mint 8 millió lakos fizet készpénzzel alternatív terápiákért, a fogászati ellátásért pedig a lakosság harmada fordult magánellátókhoz.

Az állami szektor, így az NHS privatizációjának első lépéseire a 90-es évek elején került sor a Private Finance Initiative keretén belül. A PFI a Public-Private Partnerships megvalósításaként és a jelentősebb tőkebefektetések eszközeként szolgál. Ebben magánkonzorciumok – többnyire nagy építkezési vállalatok – állami pénzek igénybevétele nélkül terveznek, építenek és gyakran menedzselnek különböző projekteket. A szerződések többnyire 30 évre szólnak, ezalatt az idő alatt a létesítményt egy állami hivatal adja bérbe. Az NHS kórházakba befektetett legtöbb tőke is a PFI keretén belül történt. Ez esetben is a magánszektor tervezése, építése, finanszírozása és néha működtetése alatt történik az NHS szolgáltatás nyújtása.

Bár mindez a konzervatívok kormányzása alatt ment végbe, Tony Blair munkáspárti kormánya is befogadta a privatizációs politikát. Ezen felül a Munkáspárt a Public-Private Partnerships keretében a piacorientált reformok egész sorát is kezdeményezte az NHS-ben. 2000-ben aláírták a Concordat egyezséget a magánellátók szövetségével (Independent Healthcare Association), miszerint lehetővé vált az NHS számára, hogy a betegeket magánkórházakba és magánklinikákra küldje.

A magánszektor és az állami egészségügy 2005-től kezdődően került szorosabb kapcsolatba. A 2005-ös választásokat követően a kormány a magánszektor igénybevételének megduplázódását tervezte a várólisták megszüntetése érdekében. A terv értelmében 3 milliárd fontot meghaladó szerződéseket kötnek a független ellátó központokkal (Independent Sector Treatment Centres, ISTC) az elkövetkezendő öt évben. A szerződések segítenek a kórházi műtétre váró betegek várólistájának megszűnésében és a kormány azon célkitűzésének megvalósításában, hogy 2008-ra maximum 18 hét legyen a várakozási idő a kórházi ellátásra. A kormány elkötelezett a magánszektor használatának növelésére, mely az összes elektív műtét 11%-át fogja végezni.

Az ISTC Programot 2002-ben jelentették be az NHS Plan nevű reformterv részeként, a független ellátó központokkal 2003-tól köt szerződést az NHS. A központok azon kapacitások betöltésére hivatottak, amelyeket a meglevő NHS ellátók nem tudnak kielégíteni, és országos szinten hiányt szenvednek (hályogműtétek, ortopéd műtétek, képalkotó eljárások, diagnosztikai eljárások stb.). A magánellátóknak eleget kell tenniük az NHS által megkövetelt klinikai elvárásoknak, és magas színvonalú betegellátást kell nyújtaniuk elfogadható költségekkel.
Az ISTC Program főbb célkitűzései:
�� Az NHS kisegítése a várakozási idők csökkentésében
�� Támogatás a szakellátástól az alapellátás felé való elmozdulásban
�� Az ellátás pluralitásának kiszélesítése
�� Az innováció ösztönzése egészségügyi ellátás terén
�� A magánszektor és az NHS közötti hosszú távú kapcsolat fejlesztése

Az ISTC Program jövőképe szerint a magánszektor a következőképpen segíthet a célkitűzések elérésében:
�� A rendelkezésére álló NHS kapacitások növelése
�� Innovatív szemlélet és megoldások nyújtása a biztonságos, minőségi szolgáltatások elérésében
�� A meglevő NHS szolgáltatások kiegészítése
�� A beteg az NHS integrált részének tekinti a magánellátót, amely hasonlóan ingyenes marad számára

Az ISTC által nyújtott többlet kapacitások a várakozási idők csökkentésének fontos stratégiáját képezik. Mint korszerű intézetek, az ISTC-k képesek előjegyzés alapján ütemezni a betegeket és sok eljárást a nap folyamán elvégezni a kórházi beutalás szükségessége nélkül. Példaként említhető a BUPA Redwood ISTC, amely a BUPA magánbiztosító és a Surrey/Sussex Healthcare NHS Trust partneri kapcsolata révén jött létre. A szerződést 2003-ban kötötték 5 évre, a központ az ISTC Program kísérleti projektjét képviseli. Az ISTC a BUPA Redwood kórházat egy gyorsforgalmú műtőközponttá alakította, amely NHS betegeket lát el egynapos sebészettel vagy rövid kórházi tartózkodással. A központ évi 12 ezer műtétet végez, emellett nyújt még diagnosztikai vizsgálatokat, nappali sebészetet, egyéb műtéteket, köztük ortopéd műtéteket. Az ISTC Program kiszélesíti a választási lehetőségeket. 2006 januárjától a betegek legalább négy ellátó közül választhattak, 2008-tól pedig az országban bármilyen ellátó közül választhatnak. A beutalás az NHS mellett történhet a magánszektorba is. A választási lehetőségek növekedése ösztönzi az ellátókat a betegközpontú szolgáltatások nyújtására. Ha a betegek eldönthetik hol részesüljenek kezelésben, akkor a magán- és az NHS ellátók versenyezni fognak a betegekért. A verseny ugyanakkor növeli a hatékonyságot a különböző ágazatokban, mivel a monopol helyzetben levő ellátók teljesítményét senki sem kérdőjelezi meg. A versenyhelyzet arra készteti az ellátókat, hogy vizsgálják felül folyamataikat és legalább úgy teljesítsenek, mint az új versenytárs. A verseny hatást gyakorolt az árakra is. Az új ellátók színrelépésével versenyhelyzet keletkezett a magánpiacon is, mely alacsonyabb árakat eredményezett, így az NHS betegek több műtétben részesülhetnek.Az ISTC szolgáltatások minősége és a betegbiztonság az NHS standardjainak felel meg. Az ISTC szerződések kikötik, hogy a magánellátók jelentést közöljenek a teljesítmény indikátorok széles körében. Ezeket havonta vizsgálják át és éves rendszerességgel publikálják. Az ISTC ellátók kötelesek klinikailag biztonságos, magas színvonalú ellátást nyújtani megállapodás szerinti betegutak mentén. A teljesítménynek a Healthcare Commission standardjainak kell megfelelni, hasonlóan az NHS intézményekhez. Az ISTC Program monitorozza az ellátás minőségét azonnal a központ működésbe lépése után, különböző mértékek használatával, köztük a KPI-vel (Key Performance Indicators). A 26 KPI indikátor adatait havonta küldik az egészségügyi minisztériumnak, mely lehetővé teszi a teljesítmény szoros figyelemmel kísérését és a problémák gyors kiigazítását.

Az ISTC-knek képzéssel is kell szolgálniuk működésük során. A tevékenység kiterjed a gyakorló orvosok, az ápolók és az egészségügyi szakemberek képzésére, valamint a műtéti technikák, a sebészeti ápolás és a case-mix szerinti klinikai technikák területeire. Számos, az ISTC-knél nyújtott sebészeti, érzéstelenítő és egyéb tevékenység az NHS személyzet képzési követelményeinek szerves részét képezi. Modern intézményei és új munkamódszerei révén a független magánellátók alkalmat
nyújtanak az NHS személyzet számára, hogy hozzáférést nyerjen az új és innovatív munkagyakorlatokhoz.

A privatizáció ellenzői szerint a magánszektor bevezetése az NHS intézményekbe kórházi osztályok vagy teljes kórházak bezárásához fog vezetni. Az új piacon a kórházak valószínűleg veszíteni fognak az üzleti részesedésből, s ehhez a független szektor hozzá fog járulni. A magánszektor munkájának nagy része a hagyományos NHS létesítményekből áthelyezett, és nem igazán újonnan hozzáadott szolgáltatás. A privatizáció védelmezői szerint azonban nem számít, hogy a munka nagy része áthelyezésre kerül mindaddig, amíg hatékonyabban végzik el és némi versenyt visz be a standard NHS ellátásba.

Írország

Alapellátás.Az egészségügyi alapellátást a General Medical Service (GMS) nyújtja. A 2004-es egészségügyi törvény értelmében a Health Service Executive (HSE) felelőssége a közfinanszírozású háziorvosi szolgáltatások megszervezése, irányítása. A GMS Scheme szolgáltatásokat a HSE-vel szerződésben álló szabadfoglalkozású háziorvosok nyújtják.

Fekvőbeteg ellátás

Az ír egészségügyi rendszerben nagy súllyal szerepel a kórházi ellátás. Az általános kórházi szolgáltatások a tulajdonjog és finanszírozás három különálló típusát képviselik: (i) a regionális testületi kórházak (77) az egészségügyi testületek tulajdonában vannak (Regional Health Boards), tőlük kapják a költségvetést; (ii) a non-profit magánkórházakat (30) közvetlenül az egészségügyi minisztérium finanszírozza; (iii) a profitorientált magánkórházak (18) privát tulajdonban és irányítás alatt vannak, és nem részesülnek támogatásban az államtól, kivéve állami kórházakban várólistások megállapodás alapján történő kezelését. A kórházakban elegyedik a magán- és a közellátás, a szolgáltatók egyszerre mindkét területen tevékenykedhetnek. A közhórházi fekvőbeteg-ellátásban léteznek várólisták, ezek felszámolása a célkitűzések között szerepel. A 2001-ben indított egészségügyi stratégia (National Health Strategy) kimondja a kormány elkötelezettségét a várólisták problémájának megoldására. E szerint 2004 végére az állami intézményekben ellátásra váró betegek 3 hónapnál hosszabb ideig nem várakozhatnak. A National Treatment Purchase Fund (NTPF) szolgáltatás vásárló pénztárt 2002-ben hozta létre az ír egészségügyi minisztérium azon betegek számára, akik 3 hónapnál hosszabb ideje várakoznak állami kórházakban nyújtott ellátásra. Az NTPF lehetővé teszi az állami várólistán levő betegek számára, hogy térítésmentes kezelésben részesüljenek Írország vagy az Egyesült Királyság magánkórházaiban, vagy szükség esetén más országok magánkórházaiban. Gyorsabb ellátásban részesülnek azok a betegek, akik hajlandóak messzebb utazni lakóhelyükről. Az NTPF program által rendelkezésre álló kezelések közül megemlíthető a szívműtét, a csípőprotézis, a visszértágulat és a szürkehályog. Az NTPF keretében nyújtott első ellátásra 2002 decemberében került sor dublini magánkórházakban. 2004. végéig 23 379 beteg, 2006. áprilisig 42 000 beteg részesült ellátásban a pénztár finanszírozásával. Az NTPF az ellátást a beteg hozzájárulásával szervezi meg, biztosítja és monitorozza az ellátás minőségi standardjait, valamint biztosítja a beteg megelégedettségét. Az NTPF keretében történő ellátást csak a nyilvántartásban szereplő szakorvosok nyújthatnak, mint ahogy az állami szférában. Az NTPF-et vezető csoportot az egészségügyi miniszter jelöli ki, a pénztár szoros együttműködésben áll az egészségügyi ellátás irányítását végző hivatallal (Health Service Executive). 2005-ben indítottak el egy online listát az országos várakozási időkről (Patient Treatment Register). A PTR nyilvántartás kezdetben 19 állami kórházat tartalmazott, 2006-tól pedig valamennyi írországi állami kórházat tartalmazza. A webhely egyszerű hozzáférést biztosít a betegeknek és a háziorvosoknak a műtéti eljárások várakozási idejéről mind a fekvőbeteg, mind a nappali ellátás terén. A PTR lehetővé teszi az NTPF számára, hogy közvetlenül a műtétre váró betegekkel vegye fel a kapcsolatot és kezelési opciókat ajánljon fel nekik.

Svédország


Svédországban az egészségügyi ellátást főleg állami szolgáltatók biztosítják, habár van néhány magánkórház, magán egynapos sebészet, magán rehabilitációs és vese-dialízis központ, valamint egyéb szakellátó központ.

A privatizáció Svédországban meglehetősen kétértelműen zajlott le. Az 1990-es évek elején a svéd kormány azzal ösztönözte a magánpraxisok létesítését, hogy azok finanszírozási célból szerződhetnek az állami hatóságokkal, de amikor a szociáldemokraták kerültek hatalomra, véget vetettek ennek a politikának. Ugyanez történt a családorvosi rendszerben. Nem ösztönözték az új privát praxisok alapítását, de a már meglévők fennmaradhattak. A fogorvosi ellátás és a gyógyszertárak többnyire államiak maradtak. Új fejlemény a belső piac bevezetése a svéd megyékbe, amely előzménye lehet egy nagyobb magán ellátó szektor kialakításának.

Az alapellátást nyújtó svéd orvosok 90%-a a megyei tanácsok alkalmazottja. A fennmaradó 10% magánpraxisban dolgozik, nekik szerződést kell kötniük a megyei tanáccsal, hogy az ellátásukat az állami rendszer megtérítse. A megyei tanácsok ezeken az egyezményeken keresztül akarják szabályozni és kontrollálni a magán egészségügyi piacot A kórházi ellátás is döntően állami kézben van. Jelenleg 9 magánkórház működik Svédországban,többnyire a nagyobb városokban. A kórházmenedzsment privatizációjára történtek ugyan kísérletek, de a kormány törvényileg megakadályozta az önálló cégek számára, hogy akut kórházakat vásároljanak, hogy megvédje a kórházszektort az ellenőrizhetetlen privatizációtól.

Finnország


Az elmúlt években Finnországban is felgyorsult a privatizáció folyamata az egészségügyben. Finnországban a privatizáció minden olyan szektorra kiterjedt, ahol az állam korábban aktív szerepet vállalt, nemzeti és önkormányzati szinten egyaránt. 1995 óta az önkormányzatok a privát ellátóktól is vásárolhatnak szolgáltatásokat. Jelenleg az önkormányzatok által finanszírozott egészségügyi szolgáltatások dominánsak az országban, az egészségügyi kiadások 70%-át teszik ki. Ugyanakkor az állami és magán szektor aránya szektoronként változó. Egyes járóbeteg-szolgáltatások esetében, így pl. a szemészet, a fogászat, a szülészet és nőgyógyászat esetében a magán szektor nyújtja a szolgáltatások több mint felét. Másrészt a privát szektor az összes fekvőbeteg felvételnek csak 5%-át teszi ki, habár a sebészet egyes területein (pl. hályogműtétek) magasabb az arány.

Más európai országoktól eltérően a legtöbb magánkórház for-profit jellegű. Csak 2 nem for-profit kórház van, amelyek az önkormányzatokkal állnak szerződésben. 2006-ban 4,03% volt a magán kórházi ágyak aránya az összes kórházi ágyon belül.

Dánia

Dániában a privatizáció elsősorban az alapellátást érinti. A közfinanszírozott szolgáltatásokat vállalkozó orvosok biztosítják, így pl. általános orvosok, szakorvosok, fogorvosok, fizioterapeuták stb. Ezeket a szolgáltatásokat a megyék és a releváns szakszervezetek közötti kollektív egyezmények szerint biztosítják. A kollektív egyezmények magukban foglalják az egyes szolgáltatások árait, amelyeket az Egészségügyi Visszatérítési Rendszer megtérít. A kollektív szerződések tartalmazzák azt is, hogy az Egészségügyi Visszatérítési Rendszer milyen mértékig térítse meg a szolgáltatásokat, teljesen vagy részlegesen. Amennyiben részleges a térítés, a különbözetet a beteg fizeti.

Az általános orvosokat részben fejkvóta alapon, részben teljesítmény szerinti díjazással fizetik. A szakorvosok, fogorvosok és egyéb egészségügyi szolgáltatók, akik az Egészségügyi Visszatérítési Rendszer keretében biztosítanak ellátást, teljesítmény szerinti díjazásban részesülnek. Habár történtek kísérletek a privatizáció bevezetésére a kórházszektorban, ezek nagy része kudarcba fulladt. Így a kórházi ellátás döntő részben továbbra is állami kézben van. Működik néhány privát kórház Dániában, amelyek elsősorban elektív szolgáltatásokat biztosítanak. A Mølholm magánkórház Dánia második legnagyobb magánkórháza, mely 25 szakterületen nyújt ellátást. A Private Hospital Mølholm egy szakorvos-csoport tulajdona. A magánkórházi ellátást is fizetik a régiók, amennyiben a kórház erre szerződést kötött a régiókkal. A dán kormány számos alkalommal rektifikálta a megyei tanácsok azon döntését, hogy megengedjék a kórházaknak, hogy ágyakat tartsanak fönn privát betegek számára. A nemzeti kormány azzal érvelt, hogy ez ellentmond az ingyenes kórházi ellátás elvének. Ezen felül a dán kormány tagadja azt az elvet, hogy teljes autonómiát adjanak a kórházaknak: a megyei tanácsoknak meg kell őrizniük általános
felelősségüket a kórházi ellátás fölött. A dán orvosok körében is nagy támogatottságot élvez a kórházak állami tulajdonban tartása.

Olaszország


Az olasz nemzeti egészségügyi szolgálatnak (SSN) 3 szervezeti szintje van: nemzeti (az egészségügyi minisztérium felügyeli a nemzeti egészségügyi tervet), regionális (a regionális kormány felügyeli a pénzügyi források helyi egészségügyi egységekhez vagy kórházakhoz történő allokációját, valamint a minőség és hatékonyság terén kontrolling funkciót lát el), és a helyi szint. Az 1990-es reform következtében az egészségügyi menedzsment főként regionális hatáskörbe került. Minden régió a helyi egészségügyi hatóság holdingtársaságaként működik és gondoskodik a régióban a forráselosztásról, a szabályozásokról és a stratégiai tervekről. A nemzeti egészségügyi alapot évente a költségvetési törvény állapítja meg. A pénzt a különböző regionális alapokra többnyire demográfiai alapon osztják fel. A régióknak kifizetett eszközöket azután a helyi egészségügyi társaságoknak fejkvóta alapján adják tovább. Mivel a polgároknak választási szabadságuk van, a helyi egészségügyi társaságok konkurenciában állnak egymással és azokkal a magánszolgáltatókkal, amelyeket a regionális hatóság engedélyezett.

A magánszolgáltatók regionális engedély nélkül működhetnek a piacon, de ebben az esetben az állami rendszer nem fizet a munkájukért. A legtöbb kórházat az állam működteti, ugyanakkor jelentős számú privát kórház is van, amelyek többsége szerződésben áll a nemzeti egészségügyi szolgálattal. 2005-ben a fekvőbeteg kórházi ágyak 23,13%-át tették ki a magánkórházi ágyak.

Portugália

Az 1990-es évek végén a portugál kormányra tartós nyomás nehezedett, hogy kontrollálja az egyre növekvő költségvetési deficitet, egy lanyha gazdasági növekedéssel a háttérben. Ennek következményeként az elmúlt években jelentősen gyakoribbá vált az állami szolgáltatások „kiszerződése”, és sok területen megkezdődött a privatizáció. Az alapellátást állami (alapellátó központok az NHS-en belül) és magánegészségügyi ellátók (egyénio és csoportpraxisban, szerződésben az NHS-el) együtt nyújtják. A privát szektoron belül is van non-profit és for-profit. A legtöbb magánszolgáltató explicit szerződést köt az állami egészségügyi rendszerrel.

Az ambuláns ellátásban elsősorban a következő területeken működnek magánszolgáltatók: háziorvosi és fogorvosi magánrendelők, laborvizsgálatok, radiológia, gyógyszerészeti termékek. Portugáliában sok kórházat érintett a piaci reform, mivel a kormány liberális megoldást keresett a problémákra. Habár a Portugál Nővérek Uniója fellépett a kórházmenedzsment törvényben megtestesülő privatizáció ellen, a kormány győzelmet aratott, és ma már a 2002-ben bevezetett publicprivate partnership a meghatározó forma a kórházi ellátásban. 2005-ben a magánkórházi ágyak az összes fekvőbeteg kórházi ágy 24%-át tették ki.

Spanyolország

Az alapellátást nagyrészt multidiszciplináris teamekből álló állami alapellátó egészségügyi központok biztosítják. Az egyéni praxis a kisebb városokra és a magánszektorra korlátozódik. Az alapellátásban dolgozó magánorvosok teljesítmény szerinti díjazásban részesülnek. A public-private partnership formula csak az Egészségügyi Konzorciumokra (Társulásokra) korlátozódik, amelyet Katalóniában alkalmaznak: egyes földrajzi területeken a magán ellátókhoz delegálják a feladatokat.

Spanyolországban szisztematikusan próbálják, hogyan tudja javítani az egészségügyi ellátást az állami és magánvállalatok közötti kooperáció. Ennél alapelv az illetékesség átadása az egész kötelezően biztosított lakosság teljes vagy szakorvosi ellátásáért egy meghatározott régióban. Ezeket a szerződéseket 10 és 30 év közötti futamidővel az illetékes regionális hatóságok írják ki nyilvánosan és két esetben magánszolgáltatók nyertek. Tradicionálisan, az állami egészségügyi rendszerben a kórházi ellátás 15-20%-át magán (többnyire non-profit) ellátókkal kötött szerződések biztosítják. Katalónia kivételes esetet képez Spanyolországon belül: ebben a régióban ugyanis a kórházi ellátás 2/3-át magán non-profit kórházak biztosítják. Az 1986-os Általános Egészségügyi Törvény lehetővé tette ezen ellátók számára, hogy hosszú távú egyezményeket kössenek az állami egészségügyi rendszerrel speciális (és szándékosan meg nem határozott) körülmények között. A szerződések többsége mégis egyszeri szerződés, amelyet évente megújítanak. A hosszabb távú szerződésekkel azonban nagyobb hatékonyságot lehetne elérni az ellátás terén, mivel lehetővé tenné a középtávú (pl. orvostechnológiai) beruházások pénzügyi megvalósíthatóságát. A magánszektor szerepe egyre nő az állami egészségügyi rendszer tőkeberuházásaiban. Spanyolországban 2005-ben az összes kórházi fekvőbeteg ágy 34,29%-át tették ki a magánkórházi ágyak.


Források:
�� Hans Maarse: The Privatization of Health Care in Europe: An Eight-Country Analysis University of
Maastricht, 2006. Journal of health Politics, Policy and Law, 2006.
�� A magánszektor és a privatizáció szerepe az európai egészségügyi rendszerekben. A WHO
Európai Regionális Bizottságának 2002. szeptember 16-19-i, 52. ülésére készült háttéranyag.
http://www.euro.who.int/Document/RC52/edoc10.pdf,
http://www.eski.hu/new3/politika/egeszsegpol/who.htm
�� Bundesministerium für Gesundheit:
http://www.bmg.bund.de
http://www.die-gesundheitsreform.de
�� Deutschen Krankenhausgesellschaft:
http://www.dkgev.de/dkg.php/cat/109/aid/4520/title/Zahlen__Daten__Fakten_2007
http://www.dkgev.de/dkg.php/cat/110/aid/4224/title/Krankenhaus-Barometer
�� Deutsches Ärzteblatt:
http://www.aerzteblatt.de/v4/archiv/artikel.asp?id=48695
http://www.aerzteblatt.de/v4/archiv/artikel.asp?id=43285
http://www.aerzteblatt.de/v4/archiv/artikel.asp?src=heft&id=51676
�� Statistisches Bundesamt: http://www.destatis.de
�� Bundesministerium für Gesundheit, Familie und Jugend:
http://www.bmgfj.gv.at/
http://www.kaz.bmgf.gv.at/
�� Fidler, Armin H. et al, Incorporation of public hospitals: A “silver bullet” against overcaopacity,
managerial bottlenecks and resource constraints? Case studies from Austria and Estonia. World
Bank Group
�� Hautpverband der Österreichischen Sozialversicherung: http://www.sozialversicherung.at
�� Health Policy Monitor:
http://www.health-policymonitor.
org/en/Policy_Survey/Search_for_Policy_Reforms/Search_Results.html
�� Krankenhausmanagement:
http://www.kma-online.de/index.php?c=14053&m=1000&sid=%20&t=1900
�� Österreichische Ärztekammer: http://www.aek.or.at/
�� Statistik Austria: http://www.statistik.at
�� Thieme-connect
�� http://www.thieme-connect.com/ejournals/pdf/klinikarzt/doi/10.1055/s-2007-986462.pdf
�� Early experiences with the Dutch health care reform
http://www.euroframe.org/fileadmin/user_upload/euroframe/efn/autumn2007/Annex2_CPB.pdf
�� The new care system in the Netherlands
http://www.minvws.nl/includes/dl/openbestand.asp?File=/images/boekje-zorgstelsel--engels_tcm20-
107938.pdf
�� A tale of two systems – The Swiss and the Dutch health care systems compared OECD Publishing,
2008
�� Hôpitaux Privés Sans But Lucratif: http://www.hpsbl.org/2presse/index.html
Egészségügyi Rendszertudományi Iroda
33
�� L’hôpital á votre service:
http://www.hopital.fr/html/hopital/l_hopital_comment_ca_marche/l_hopital_au_sein_de_l_organisati
on_generale_de_la_sante/les_etablissements_de_sante_prives/index.html#article_0
�� Le financement du système de santé en France: Rôle et organisation de l'assurance maladie
obligatoire. WHO, 2005. http://libdoc.who.int/hq/2005/EIP_HSF_DP.F_05.1.pdf
�� Centre Medical de Nations: http://www.medinations.be/fr/sys/tarifs.htm
�� M. Stéphane Rillaerts Hôpital privé ou public? Le cas particulier de la Belgique Conférence
Internationale de l’AIM – HOPE, 20-21 janvier 2005
http://www.hope.be/ACTIVITIES/hopeaim/
fr15%20HOPITAL%20PRIVE%20OU%20PUBLIC%20%20LE%20CAS%20.doc
�� Clinique Privée Dr. E. Bohler, Luxembourg, Drees&Sommer:
http://www.dreso.com/english/referenzen/976.asp
�� Les hôpiteaux luxembourgeois: http://www.deputecarrier.
be/province_luxembourg/carrier_jean_marie/hopitaux_luxembourgeois.html
�� Incisif Web: Chambres Syndicales Dentaires A.S.B.L: http://www.incisif.org/International
�� National Treatment Purchase Fund http://www.ntpf.ie/what/
�� Department of Health and Children, Ireland:
http://www.dohc.ie/publications/fulltext/quality_and_fairness/part1.html
�� Patient Treatment Register, UK: http://www.ptr.ie/Pages/ptrHome.asp
�� Sweden.se: The official gateway to Sweden:
http://www.sweden.se/templates/cs/FactSheet____15865.aspx
�� Health and medical care in Sweden, Fact Sheet, Ministry of Health and Social Affairs, 2007.
http://www.regeringen.se/content/1/c6/08/60/40/982480dd.pdf
�� Independent Sector Treatment Centre Programme, UK:
http://www.dh.gov.uk/en/Publicationsandstatistics/Publications/PublicationsPolicyAndGuidance/DH_
4128133
�� Private Finance Initiative, UK:
http://www.dh.gov.uk/en/Procurementandproposals/Publicprivatepartnership/Privatefinanceinitiative/
index.htm
�� Challenges of private provision in the NHS
BMJ 2005;331:1193-1195 (19 November)
�� Public Private Realities in Healthcare: An Analysis of European Hospitals
http://www.stockholm-network.org/downloads/publications/d41d8cd9-
Public%20Private%20Realities%20in%20healthcare.pdf
�� NHS GPs at new Virgin health centres
�� http://www.guardian.co.uk/society/2008/apr/09/nhs.health2
�� E-Health strategy and implementation activities in Finland: http://www.ehealthera.
org/database/documents/ERA_Reports/FINLAND%20country%20report%20sep07_FINAL.pdf
�� Health Systems in Transition, Denmark. WHO, 2007.
http://www.euro.who.int/Document/E91190.pdf
�� Health care in Denmark, Ministry of the Interior and Health:
http://www.im.dk/publikationer/healthcare_in_dk/healthcare.pdf
�� Dr. Dario Rosini – Haria Carli: Az olasz egészségügy. Hospital, 2006, 8, 4, 54-55.
Egészségügyi Rendszertudományi Iroda
34
�� Dr. Tim Evans: Public Private Realities in Healthcare: An Analysis of European Hospitals, 2007.
http://www.stockholm-network.org/downloads/publications/d41d8cd9-
Public%20Private%20Realities%20in%20healthcare.pdf
�� Health Systems in Transition, Portugal. WHO, 2007. http://www.euro.who.int/Document/E90670.pdf
�� Health Systems in Transition, Spain. WHO, 2006. http://www.euro.who.int/Document/E89491.pdf
�� Financing of health care in Spain: a comparative analysis
http://www.ief.es/Publicaciones/revistas/PGP/49_financing.pdf
�� Spanyolország: Az ország bizonyítja, hogy magánbiztosítók és kórházcsoportok átvehetik egész
régiók népességének betegbiztosítását Gesundheits Wirtschaft, 2007, 1, 1, 38, 41.
�� Zdravotnická rocenka CR 2006
�� ÚZIS CR, Aktuální informace, Nemocnice v Ceské republice v roce 2007.
�� HIT, Czech Republic. Copenhagen, WHO, Regional Office for Europe. 2005.
�� Szlovákia, ESKI, 2006
�� ÚZIS, 2005
�� Szlovák egészségügyi minisztérium: http://www.health.gov.sk
�� TASR, cikkek 2007-2008
�� http://praca.gazetaprawna.pl – 2007. 07. 03.
�� Lengyel egészségügyi minisztérium: http://www.mz.gov.pl